Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-06 / 259. szám

10. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2000. November 6., hétfő „Békés nemzet a magyar” Múltunkat elemezte dr. Makkai János történész Szolnok Az eurázsiai nemzetek kö­zül magyar elődeink tették meg a leghosszabb utat az óhazából, mire a Kárpát­medencében letelepedtek — többek között erről is be­szélt dr. Makkai János törté­nész nemrég a Bocskai Sza­badegyetem által szervezett előadáson. A Szolnoki Főiskola zsúfolásig megtelt Student diákszállójában a magyar nép régi, mai és lehetsé­ges sorsáról tartott értekezést a ré­gészprofesszor. Az idő rövidsége miatt azon­ban csak múltunk elemzéséig ju­tott, melyből az derült ki, hogy egy békés népcsoportból eredez- hetünk, amelyet fokozatosan szorítottak ki a környező vadabb nemzetségek. A történész sze­rint ezt az is alátámasztja, hogy a magyarokra a későbbiekben sem voltak jellemzőek a vér­szomjas népirtások vagy a király­gyilkosságok, amint azokat meg­találhatjuk számos más nemzet históriás könyveiben. Sorsunk is úgy alakult, hogy mindig inkább áldozatok voltunk, és kevésbé ra­gadozók. Mint a professzor el­mondta, valószínűleg pásztornép lehettünk, amely a tajgából vo­nulva jó legelő és édesvíz után kutatva ért választott hazájá­ba. Ilyen hosszú utat egyetlen népcsoport sem tett meg a jelenle­gi ázsiai és európai etnikumok közül. Persze — a békés életfor­ma ellenére — harcosokra is szükségünk volt, hogy megvéd- jük anno javainkat, életünket. Remek lovas nemzetségnek számítottunk, ám Atilla négy nagy csatavesztését figyelembe véve, nem lehettünk éppen mi a legvadabb horda. Dr. Makkai János kifejtette, hogy bár a tudomány már szá­mos téren bizonyságul szolgált, ám azt, hogy az ősmagyarok mi­kor és honnan kezdték meg a vándorlásukat, valamint évre pontosan mikor érkeztek be a Kárpát-medencébe, ma sem le­het bizonysággal meg­válaszolni. Ezerötszáz év távlatá­ból az ezekre a kérdések­re adott válaszokat akár mindannyian szívünk szerint alakíthatjuk ki. A tudomány csupán tám­pontokkal szolgálhat. Majd hozzátette, a tör­ténelem folyamán Szolnok és környéke egyféle találkozási pont a délről érkező görög-ró­mai civilizáció, az óhaza felől jö­vő keleti, valamint a Gallia felől ránk ható északnyugati kultú­rák tekintetében. Erről az Al­földön megtalálható kunhalmok is tanúskodhatnak — vélekedett a régész professzor. __________ MÉSZÁROS GÉZA H ELYREÁLLÍTOTT RAVATALOZÓ. Ötmillió forintba kerül a ravatalozó belvíz utáni helyreállítása Ör­ményesen. A községben a temető hónapokig vízben állt, és megrongálódott a régi ravatalozó épülete is. A felújítás hamarosan befejeződik. Képünkön a zsindelytető elhelyezését készítik elő. ____________________________________________________________________________________________, FOTÓI CSABAI ISTVÁN Ezüstérmes szakács a Tiszában t Hidegtálak, ehető virágok volt a neve. Ezenkívül hat különböző előétellel nevezett be a versenyre. A hi­deg és meleg ételek kiegészítették egy­mást, szerepelt például hideg előétel meleg körettel tálalva. Egyik különle­gesség volt a gyöngytyúkmell hagymás csírasalátával. A fogásokban ehető virá­gok (például rózsa, sarkantyúvirág) is asztalra kerültek. Az olimpián a zsűri az elkészült munkákat több szempont­ból is értékelte, a tisztaságot, az arányo­kat, a színösszeállítást. Aznap, amikor Garzsik Péter megkapta az ezüstérmet, aranyat nem osztottak ki. Péter a Tisza Szálló éttermében ké­szült a versenyre Kalla Kálmán, a Gundel séfje szakmai segítségével. Tavaly már kint volt kollégájával, Ba­kó Józseffel a baseli nemzetközi ver­senyen, ami lehetőséget adott arra, hogy ő is készülhessen hasonló sze­replésre. Mint Lipóczki János, a Hotel Tisza Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az étterem továbbra is részt kíván venni a nemzetközi versenyeken, ennek szel­lemében a konyhatechnika nagymér­tékű fejlesztését tervezik. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből még Törjék Attila szerepelt az erfurti szakácsolimpián, aki bronzéremmel térhetett haza. ______________________________P. É. Sz olnok Az Erfurtban tartott szakács- olimpián ezüstérmes lett Garzsik Péter, a Tisza Szálló műszakve­zető szakácsa. A fiatal szakem­ber egyéni kategóriában indult a nemzetközi megméretésen. Az ezüstérmes Garzsik Péter egyik különlegessége a gyöngytyúkmell hagymás csírasalátával volt FOTÓI CS. I. Garzsik Péter nyolcszemélyes dísztálat készített, amelynek Szárnyasvariációk Felújítások a szeretetszolgálatnál Az épületeken 230 millió forint értékű munkát végeznek el JÁSZBERÉNY A Római Katolikus Szeretetszol­gálat Otthonában az elmúlt évek során teljes egészében felújítot­ták az egykori ferences rendház tetőszerkezetét, az épület külső homlokzatát. A tetőtér beépítésé­vel bővítették az otthon férőhe­lyeinek számát. Az intézmény vezetőjétől, Szatmári Antalnétól megtudtuk, hogy mindezzel a bővítések, fejlesztések sora nem zá­rult le. A továbbiakban mintegy 230 millió forint értékű munkát végeznek el az intézmény épületein. A műemlékvédelmi hivatal csak úgy engedélyezi az építkezéseket, ha előt­te megelőző régészeti ásatásokkal győ­ződnek meg arról, hogy nem károsíta­nak semmilyen múltbéli emléket a fej­lesztésekkel. Az ásatások egy részét már befejezték. Az egykori rendház udvarán a csapadékvíz-elvezető, illet­ve a szennyvízcsatorna-rendszer fel­újítását végzik majd el. Egy kertépítő szakember tervei alapján az épület hangulatának megfelelő, a középkor miliőjét idéző belső udvart szeretné­nek kialakítani. A felújítás összesen tízmillió forintot vesz majd igénybe. Az igazgatónő szerint idén már való­színűleg nem tudnak hozzákezdeni a munkákhoz. A törvény betűje szerint 2002. de­cember 31-ével csak maximum négy­ágyas betegszobákban helyezhetik el a meggyengült egészségi állapotú gon­dozottjaikat. Jelenleg az épület adott­ságai miatt még 17 ágyas betegszobá­juk is van. Egy új betegosztály létrehozása tehát elengedhetetlen. Mivel a műemlék épületben nagyobb átalakításokat nem végezhettek, kénytelenek új szárnyat építeni. Az előírásoknak megfelelő, a legmodernebb technikai berendezé­sekkel felszerelt betegosztály létreho­zására 100 millió forintot fordítanak az elkövetkező években. Az átalakítások alkalmával a mostani betegszobákból közösségi foglalkoztatókat, illetve egy új ebédlőt hoznak létre. Három ütemben építik meg a — je­lenlegi árszinten - 120 millió forintos költséget jelentő új apartmanokat. Szatmári Antalné elmondta, az új épü­letben emelt szintű szolgáltatást tud­nak majd nyújtani gondozottjaiknak. Az utóbbi két építkezésre még a mű­emlékvédelmi hivatalnak áldását kell adnia. ______ BANKA CSABA com üzleti kommunikációs szolgáltatás fon távközlési szolgáltatás net a vivendi telecom hungary csoport tagjai A Vivendi Telecom Hungary az iránt kötelezte el magát, hogy új, emberibb arcot adjon a távközlésnek. Olyat, amely igazi szabadságot és végtelen lehetőségeket kínál. Jelenleg közel 500 000 lakossági és üzleti partnerünknek nyújtjuk külön­böző minőségi szolgáltatások széles körét a hang- és adatátviteltől a leg­modernebb telekommunikációs fel- használásokig. A V-com az üzleti kommunikációban, a V-fon a távközlési, a V-net pedig az internetes szolgáltatások területén formálja a világot az Ön igényeinek megfelelően. Merje velünk együtt elképzelni, hogy a világ másmilyen is lehet ... V Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket

Next

/
Oldalképek
Tartalom