Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-18 / 245. szám

2000. Október 18,. szerda 9. OLDAL Tiszaroff egyik legfiatalabb vállalkozója a huszonegy eves Kosik Brigitta Tiszaroff Kosik Brigittának remekül kezdődött az év, hiszen szil­veszterkor a barátjával, Lőrinccel szórakozott a he­lyi Oázis presszóban, és megnyerték a főnyereményt, az élő kismalacot. Később sem pártolt el tőlük Fortuna, egy másik sorsoláson tyú­kot, kakast vihettek haza. A tollasok ma is megvannak, reme­kül érzik magukat a baromfiudvar­ban, ámbár a kukorékoló több jér- cének, tyúknak is csapja a szelet. Sajnos azonban tragédia, nem várt tragédia is történt kétezerben. Bri­gitta szinte máról holnapra, napok alatt elveszítette még fiatal édesap­ját. így szakadt vállaira a bolt veze­tése. Azóta hétfőnként Szolnokra jár áruért, és napról napra érzi, mit jelent vállalkozónak, nagyjából si­keres vállalkozónak lenni. Jószeré­vel szabad perce nincs, mindig csi­nálni kell valamit, tervezni, hogy az üzlet, a bolt rendben legyen. Ép­pen ezért szabad ideje van a legke­vesebb. A barátja Kunhegyesen dolgozik, noha két éve járnak együtt, az esküvő még odébb van. Azt viszont már most nagy valószí­nűséggel állítja, hogy nem csak a jelent, hanem az elkövetkező éve­ket, talán évtizedeket is itt, ezen a településen fogja leélni. ___■ Sok kéz hamar kész. Délelőtti krumplihámozás az esti vacsorára Röviden JÓL PÁLYÁZTAK. Sikeresen pályázott ebben az évben a tisza- roffi önkormányzat, hiszen kü­lönböző központi keretből mint­egy ötvenötmilliót nyertek. En­nek egy tekintélyes részét a víz­mű rekonstrukciójára fordítot­ták, de jutott belőle az iskolák és az orvosi rendelő felújítására is. MEGÚJUL A KONYHA. Tomaj- monostorán az ottani úgyneve­zett szociális konyhán az óvodá­soktól, iskolásoktól kezdve az öregekig rengeteg emberre főz­nek. Igen ám, de az épület „megette kenyere javát”, éppen ezért ráfér egy alapos tatarozás, külső karbantartás. A Szociális és Családügyi Minisztériumból nyertek is 400 ezer forintot erre a célra. A felújítást ebben a hónap­ban elkezdik, és ha minden a ko­rábbi elképzelések szerint alakul, hamarosan megújul az épület. HAJÓKIKÖTŐTERVEK. Tisza roff egykoron arról volt nevezetes, hogy hajókikötővel is rendelke­zett. Legújabban a községháza is­mét pályázik egy hajókikötő ter­vezésére és esetleges létesítésére. Nem a régi helyen, hanem a komp környékén. Ugyanis ezt az elképzelést a Gazdasági Miniszté­rium az idegenforgalom és a tu­rizmus fejlesztése címén támogat­ja. A hajókikötő esetleges létesíté­sére több település együttesen pá­lyázik, a határidő november 15. NOVEMBERBEN AVATJÁK. Tiszaroffon az önkormányzat pályázat útján 240 ezer forintot nyert a millenniumi emlékpark, emlékhely kialakítására. Már leállították a park közepén egy halom tetejére a kopjafát, és a munkások a díszburkolat, a szegélyek kialakítását végzik. Ezt követi a fásítás, díszcser­jeültetés, illetve további terepcsinosítás. A millenniumi zászló, valamint emlékhely ünnepélyes átadá- sát november negyedikén tartják.__________________________________________________________■ Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János, Csabai István, Nyíri Ildikó Malacot nyert Készülődnek a vacsorára Tiszagyenda A mozgássérültek helyi csoportja három éve alakult, és jelenleg öt­venegyen vannak, tudtuk meg Bugyik Ferencnétől, a csoport ve­zetőjétől. Legutóbb is az úgynevezett Hellebront-kastélyban tarthatták meg vacsoraestjüket. Hála a Sal- lai családnak, akik az épületet megvásárolták, felújítják, és ne­kik is helyet biztosítottak. Nem pénzért, ingyen. Az estét rengetegen támogat­ták. így segített a Sallai család, a polgármesteri hivatal, Mészáros Sándor és az MSZP helyi csoport­ja, Molnár Zoltán, Bolyhos Ist­ván, a mozgássérültek megyei egyesülete, az áfész, illetve kap­tak kisebb-nagyobb támogatást a helybeliektől is. A vacsorát saját maguk főzték, ízesítették, tálalták, és azóta sike­resen túljutottak a rendezvé­nyen. Sokan táncra kerekedtek azu­tán, hogy a gallér mögé rakták a fenséges finomra sikeredett ser­téspörköltet burgonyával, vegyes savanyúsággal. Akinek pedig üdítőre vásott a foga, ihatott, aki pedig úgy volt vele, őt istenigazából a sör üdíti, tőle sem vonták meg a folyékony kenyeret... Trófea a tányérban Kunhegyes Ámbár Kupái András — vagy aho­gyan mindenki ismeri, szólítja: Kupaibandi - eredetileg trakto­ros, gépszerelő, azért a hízóvá­gáshoz, birkapörkölt-készítéshez is fenemód ért. Huszonévei ele­jén kezdte, anyai nagyapjától, Gönczi papától ta­nulta, aki messze környéken az üs­tök, kondérok körü­li világ jeles meste­rének számított. Nem csak levágta az edényekbevaló- kat, de el is készí­tette, meg is főzte őket. Tőle leste el a szakma csínját-bín- ját Bandi. Szerinte a jó birkapörköltnek kissé pikáns, csípős az íze. Bort nem önt a hús közé, de ha mégis öntésre kerül sor, inkább magá­ba. Gázzal három és fél-négy óra kell ahhoz, hogy felsé­gesen, finomra pu- huljon a hús. Nem baj, ha öreg a bége- tő, csak ami a lényeg: egy kon- dérba egynek a húsa kerüljön. Amit a tányérban tart, egy kos­nak a feje (képünkön). Szép állat volt, de előtte át kellett esnie egy kis műtéten, majd apró darabok­ra trancsírozta a mester. Mivel Bandi a polgármesteri hivatalban dolgozik, azok az emberek ettek a gyapjas földi maradványaiból, akik segítettek egy helyi rendez­vényen, amelynek egyik napiren­di pontja volt a szabadtéri főzés. Hogy a stafétát ki viszi tovább? Talán a kisebbik fia. Mindkettő az NB Il.-ben röpizik, de a fiata­labb ráadásul szakácsnak készül. Sokat segít neki is, és az apja sze­rint nemcsak a fakanalat forgatja ügyesen, de a jóféle kunsági íze­ket is eltalálja. Ami arrafelé ugye alapvető követelmény hízóvágás­kor is, meg a birkapörköltfőzés- nél is. Viki, az áldott lélek Tiszaroff A képen látható, Viki nevű feke­te, de fehér foltokkal tarkított anyakecske áldott jó lélek. Az ember kezéből elveszi a zöldet, kukoricaszárat, és annyira nyu­godt, hogy tenyeréből ropogtatja a szemestakarmányt. Viszonzás­képpen cserében négy liter tejet ad. Ottjártunkkor a gazdájával, Vankó Györggyel együtt hosszú útra, a község túlsó végére indult Viki. Koshoz vitték a kecskehöl­gyet, szaknyelven fogalmazva: űzetni. És ha sikeres volt ez a kis kirándulás, jövőre elképzelhető, hogy a Vankó-portán nem csak egy, hanem két, esetleg három mekegő is kéri majd a gazditól a porciót. Nyolcvanegyen visszatértek Kunhegyes Nagy idő három és fél évti­zed, hiszen az urak halánté­kát ezüstösre satírozták a tovatűnt telek, a lányok jó része teltebb lett, mint az 1965-ös, nyolcadikos balla­gása idején a Kossuth isko­lában. Száznál többen vé­geztek abban az évben, és közülük tizenketten már az örökös tanyán pihennek. Ér­tük és az elhunyt tanárokért egyperces vigyázzállással tisztelegtek az ott lévők. A beszámolók színesek, sokrétű­ek voltak, akár ez a három végzős osztály. Akkor még nem uralta a világot videó, internet, tévé is alig, így kevesebb elterelő inger, szóra­kozás között lehetett választani, így akarva-akaratlanul vagy ta­nulni kellett, vagy a szülőknek se­gíteni, esetleg kikapcsolódáskép­pen szakkörre, sportkörre lehetett menni az iskoíába. És ők mentek, mert kiváló sportolók, remek ta­nulók akadtak köztük. Rengeteg közöttük a diplomás, és érettségije, szakmája szinte mindenkinek lett. Konok kunok­nak bizonyultak legtöbben, és nem is egyszer újrakezdték az éle­tüket. Ki betegsége miatt, ki azért, mert elhagyta a párja, ki pedig a rendszerváltáskor vált állástalan­ná. Kibírták a gyűrődéseket, feláll­tak a padlóról, szívósnak bizonyul­tak, bizonyulnak ma is. Róják azt az utat, amit az élet rájuk szabott. így D.. Ács Mari Szolnokon la­kik, két fiuk született. Bemáth Bá­lint Kunhegyesen maradt, négy gyerekük van. Csete Mihály ka­posvári lett, kétszer nősült, annyi­szor vált. Fodor Kati Szolnokon ta­nít, igazgatóhelyettes. A Kocsis ik­rek közül Ica Szolnokon él, Eszter Miskolcon. Lajkó András ősterme­lő Kenderesen négygyerekes apu­ka. Nyíri Ica az áfésznál keresi a kenyeret, Nagy Jóska pedig a Bán­fánál. A Balázsi ikrek közül Anikó Kunhegyesen maradt, a jó sporto­ló Ildi Ceglédre került. Vadon Ma­ri két felnőtt gyereke ellenére ma is fitneszre jár, meg is látszik rajta. Antall Jóska géplakatos, Szabó Mari Abádszalókon talált otthont, Tar Tibor kollégiumi nevelő. A sort hosszan lehetne folytat­ni. Néhányan elváltak, mások megvannak. Az egyik asszony ne­vetve jegyezte meg: a párommal leginkább a mobilon tartjuk a kap­csolatot. Jó volt látni, hogy temér­deken vélték érdemesnek eljönni a legelső találkozójukra, amelyet a ballagás után harmincöt évvel tar­tottak. így előfordult, be is kellett mutatkozni néhány megjelent­nek. Bizony, bizony nem tűnt könnyűnek ez a néhány évized. A szocializmus építése után végbe­ment annak rombolása, hogy el­kezdődjék a kapitalizmus építése. Sajnos példák zöme igazolta: an­nak is a vadabb változata él ma ná­lunk. Döbbenetes tragédiákon ju­tottak túl. Hogy csak egyet említ­sek: Fekete Éva és két nővére úgy ült be édesanyja, édesapja mögé a kocsiba, hogy Dunántúlra men­nek. A csattanásra még emléke­zett, semmi másra. Mire észhez tért, hallotta: lehet megmarad, de árva lesz. Megmaradt, árva lett, és ma két fia, két unokája is van. Közel az ötvenhez, vagy éppen ötvenévesek. Mozdulataik, gesztu­saik, arcvonásaik hasonlóak ah­hoz, amilyenek 1965 táján voltak. Csak a kilóik nőttek, a hajuk kapott más színt. Nem mindenki volt ké­pes tömören elmondani eddigi éle­tét, hiszen a könnyeiket nyelték. Mások a vacsora idejére oldódtak, Egy a három nyolcadik közül, az a-sok. A székeken a tanáraik ülnek. benn a kultúrház nagytermében. Sokan az előtéren körben ülve ele­venítették fel az egykori órák han­gulatát, a diákcsínyeket. Azt, ki kibe volt szerelmes, mi­lyen szakkörre járt, melyik órát szerette. Szóba kerültek a régi ter­mek olajos padlói, felhajthatós padjai, a sarokban melegítő öntött­vas kályhák, amelyek mindent me­gettek. A fán, szénen kívül az ellen­őrzőt éppúgy, mint a pár nélküli koszos zoknit. Ezek örökre eltűn­tek, mint a régi szép diákévek. Fi­gyeltem a tekintetüket, kipirultak, megfiatalodtak, ahogyan a hajdani megfakult, de aznapra leporolt di­áktörténeteket sorolták. A tanáraik­nak, a tanáraikkal együtt, akik kö­zül tízen jöttek el. Köszönet a szer­vezőknek, Lajkó Bandinak, Szabó Ibolyának, Gulyás Editnek, Nyíri Icának, Tőzsér Jánosnak. Kérték őket, a következő találkozóra ne kelljen újabb három és fél évtizedet várni. Jó lesz az, mondjuk 2005- ben is. Nemde, kedves lányok, ked­ves fiúk? ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom