Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-20 / Vasárnap Reggel 34. szám

2000. augusztus 20. ★ SZTÁROK ★ 13 Botrány vagy Nobel-díj? Május 17-én Washingtonból levélben értesí­tette a Kennedy-alapítvány dr. Czeizel End­rét, hogy - két angol kollégájával, dr. Smithells és dr. Wald professzorokkal - a gyermekvédő vitamin felfedezéséért, illetve a magzati fejlődési rendellenességek meg­előzéséért elnyerte a Kennedy-díjat.- Már januárban értesítettek Atlantából, hogy esélyes va­gyok a felterjesztésre. Meg­köszöntem, de rögtön meg­mondtam: ugyan a kettőnek semmi köze nincs egymás­hoz, nekem folyamatban van egy bírósági ügyem. Azt fe­lelték: köszönik az információt, de őket ez nem ér­dekli. A Kennedy­­alapítvány 1962 óta létezik, díját ötévenként oszt­ják, és legelőször a hajdani elnök, John F. Kennedy adta át, a háttér­ben pedig egy olyan motiváció húzódik, hogy a tragikus sor­sú Kennedy testvéreknek van egy értelmi fogyatékos test­vérük, Rosemarie...- Díjazott tudóstársaim közül Smithells professzor a hetvenes években arra a fel­ismerésre jutott, hogy a sze­gény sorsú anyák ötször töb­ben szülnek nyitott gerincű vagy agyhiányos magzato­kat, mint a gazdagok. A vé­rükben óriásiak a különbsé­gek a vitaminok, nyomele­mek terén. Olvastam a mun­kájáról, felvettük a kapcsola­tot. 1984-ben intézetünk a WHO, az Egészségügyi Vi­lágszervezet együttműködé­si központja lett, és a világon először mi tesztel­tük a magzatvédő vitamint. A terhes anyának már-a fo­gamzás előtt leg­alább egy hóna­pon át kell ezt szednie. A vizsgá­lat végén megálla­pítottuk: e rendel­lenességek kilenc­­venkét százaléka valóban kivédhe­tő a táplálék kiegészítésével!- Dr. Wald Londonban a vizsgálatunkkal párhuzamo­san szervezte a nemzetközi kutatást, ami a folsav megha­tározó szerepét igazolta. Mi kimutattuk azt is, hogy a B- vitaminok közé tartozó fol­sav, a B12- és a B6-vitaminok­­kal együtt, nem csupán a fel­sorolt rendellenességeket tudja kivédeni, hanem a vese-VELE? Dr. Czeizel Endrét a magzatvédő vitaminért már felterjesztette Nobel­­díjra egy amerikai és egy holland egyetem. A világhírű magyar orvos­­genetikust a Kennedy-díj kapcsán elérte az ősi magyar átok: az irigy­ség. Összehasonlítások nélkül álljon itt egy régi történet. Amikor a Szegeden dolgozó Szent-Györgyi Albertet értesítették, hogy a C-vita­­minért megkapja a Nobel-dtjat, a budapesti orvosprofesszorok egy csoportja táviratot küldött Stockholmba: miért éppen 02 hiányok két­harmadát, a végtaghiá­nyok harma­dát, illetve a szívvel kap­­c s o 1 a t o s rendellenes­ségek felét is.- Beszélnünk kell még a homociszteinről is, ami a szervezetünkben a fehérjék lebomlásakor keletkezik, és felszaporodva mérgező, mi­vel rendellenességet, korai érelmeszesedést okoz. Min­den ötödik emberben hibás a homocisztein elbontásáért felelős gén, és ezért rossz ha-Született Budapest, 1935. április 3. Foglalkozása: orvos-genetikus Gyermekei: Gábor (1961), Balázs (1962), Barbara (1965), és öt unokája van Egyetemet elvégezte: SOTE (1953-1959) Fő kutatási területe: magzati fejlődési rendellenességek okai és megelőzése Legfontosabb felfedezése: magzatvédő vitamin tásfokú az ezt lebontó enzim is. A magzatvédő vitamin ké­pes rendbe hozni ezt, kivéd­­hetők a rendellenességek, csökkenthető a szívinfarktus és az agyvérzés veszélye.- Eddig hét országban tet­ték kötelezővé a magzatvédő vitamin alkalmazását: Kana­dában, Ausztráliában, Angliá­ban, Peruban, Chilében, Me­xikóban, elsőként pedig az Egyesült Államokban, ahol 1998 január elseje óta minden péktermékbe bele kell kever­ni. Eredménye, hogy egy év alatt tizenkét százalékkal csökkent a szívinfarktusok aránya. Mióta ennek híre ment, az amerikai férfiak se morognak, hogy miért kell nekik is enniük a kenyérben a magzatvédő vitamint! Euró­pában mindenütt használják, Dél-Amerikában több ország­ban, sőt immár Kínában is. Csak itthon nem akar moz­dulni a dolog!- Két nappal az utazás előtt telefonáltak a Kennedy­­alapítványtól, hogy felhívta őket egy Carl Kovács nevű, magyar származású ameri­kai újságíró, aki szokott a Budapest Sun című kiad­ványnak írni. Megkérdezte: tudják-e azt, hogy ellenem bírósági eljárás van, és ő majd az ünnepélyes díját­adást követő nemzetközi saj­tókonferencián olyan, de olyan kérdéseket fog feltenni, amiből bot­rány lesz... Az alapítvá­nyiak is megijedtek et­től, ezért úgy döntöt­tem, hogy nem uta­zom, és nem teszem ki őket egy mesterségesen felkavart botránynak.- A díjat a két kollé­ga augusztus másodi­kén átvette Seattle-ben. Saj­nos én nem képviselhettem a népemet, pedig ez a ma­gyar tudomány óriási sikere! E kutatás eredményét senki sem veheti el tőlem, mégis méltatlannak érzem a táma­dást, és nem tagadom, hogy rossz lett a szám íze tőle. (somos) lesen Modern Forsyte Saga Több mint 30 év után a brit Granada tévé­­társaság újraforgatja a Forsyte Sagát. A hetvenes években John Galsworthy csa­ládtörténete a magyar nézők millióit szö­gezte a képernyők elé, és a szappanope­rák megjelenéséig a leghosszabb sorozat volt. A nagyregény négy évtizeden át kísé­ri a család nemzedékeinek sorsát a késő viktoriánus korszaktól kezdve. A tévétár­saság szóvivője szerint biztosra vehető, hogy a szerelem, hatalom és pénz körül forgó dráma ma is aktuális, és újra hatal­mas sikerre számíthat. Ha péntek, akkor Jimmy Zámbó Jimmy lassan ki sem jön az RTL stúdiójából. Informá­cióink szerint ugyan­is a Koóstoló megszű­nik, helyette minden péntek este vigadóz­hatnak a nézők Zámbó Jimmyvel. Az egyik héten örökzöld slágereket ad elő, míg a másikon vendégé­vel egymás dalait fogják elénekelni. Lagzi Lajcsi tehát még sokáig Jimmyvel kényte­len versengeni a nézők kegyeiért. Feltá­madnak a Barátok közt sztárjai is, még­pedig augusztus 27-én, amikor az utolsó 10 részt levetítik, majd másnaptól foly­tatódik a Berényi-klán története. Budapest-parádé Jövő szombaton rendezik meg először a berlini Love Parade magyarországi „kis­­öccsét”. A Roosevelt térről induló konvoj három kilométer hosszú lesz, és 43 részt­vevő indít különböző járműveket. Az egy­napos ingyenes eseményre 150-200 ezer látogatót várnak. A kamionok mobil szín­padként gurulnak végig a városon. Fellépnek - többek között - az Anima Sound System, Sub Bass Monster, Tommyboy, valamint DJ-k, táncosok és mutatványosok szerepelnek. Végállomá­suk a Felvonulási téren lesz. Este tűzijá­ték zárja a programot. FOTÓ: VR ARCHÍV Az RTL Klub perli a távozó Csiszárt A népszerű Heti Hetes há­zigazdája, Csiszár Jenő át­igazolt a konkurens csator­nához, a TV2-höz. Új mun­kahelyén ősztől két műso­ra lesz látható: az egyik he­tente, míg a másik kéthe­tente jelentkezik.- Az utolsó pillanatig ki­vártam a döntésemmel - közölte Csiszár Jenő. - Az ígéretekkel ellentétben nem kaptam lehetőséget önálló műsorra, ráadásul rosszabb szerződésajánla­tot kaptam a Heti Hetes folytatására, mint amilyen eddig volt. Hangsúlyozom, nem anyagilag rosszabbat. Csiszár már idén január­ban megkereste az RTL Klub vezetőit szerződésújí­tásának feltételeivel, ám ők csak májusban ültek le vele tárgyalni. Ezt követően megkapta írásban a tévétár­saság elképzeléseit a folyta­tásról, amelyet aztán nem fogadott el. Mint mondta, a TV2 már korábban megke­reste őt. Miután nem érke­zett meg az RTL Klub új ajánlata, megegyezett Pin­tér Dezsővel.- Ha én tiszteletben tar­tom az RTL Klub műsorpo­litikáját, amelybe az én önálló műsorom nem fér bele, akkor én is elvárha­tom, hogy ők is megértsék, nekem a saját szakmai el­képzeléseim is fontosak - mondta Apukám. Az RTL Klub vezetősége jogilag támadhatónak érzi Csiszár lépését, ezért valószínűleg beperlik.- Jenő szerződésszegést követett el, mivel aláírta opciós ajánlatunkat szer­ződésének meghosszab­bítására - állította Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgató­ja. - Mindenképpen lépni fogunk, hiszen egyrészt anyagi vonzata is van a do­lognak, másrészt nem sze­retnénk hagyni, hogy ez az átcsábítgatás precedenst teremtsen a hazai kereske­delmi televíziózásban. A kommunikációs igaz­gató úgy fogalmazott, ezek után nem is nagyon fogad­nák vissza Csiszárt.- Én egy szándéknyilat­kozatot írtam alá az RTL-es jövőmmel kapcsolatban - reagált a fentiekre a műsor­vezető. - Ebben van egy bontó feltétel, amely szerint további működésemet attól teszem függővé a csator­nán, ha elindíthatok egy önálló, saját műsort.- Volt egy műsorelkép­zelésünk, és Jenőnek is egy - tudtuk meg Pintér Dezsőtől, a TV2 elnökétől. - Miután megismertük egymás elképzeléseit, rá­jöttünk, hogy Jenő a legal­kalmasabb az egyórás mű­sor vezetésére. Az esetleges perrel kap­csolatban Pintér Dezső ki­jelentette, Csiszár Jenő jogtisztán szerződött a TV2-höz. (b. molnár) Ki lesz a Heti Hetes hírmondója? Az RTL Klub gőzerővel keresi a Heti Hetes új műsorvezetőjét. Fel­merült, hogy valaki az állandó szereplők közül veszi át a hírolvasó szerepét, de az sem elképzelhetetlen, hogy Geszti Péter vagy Bochkor Gábor ül be a házigazda árván maradt székébe. A sors furcsa fintora lenne Bochkor befutása, aki saját műsorában már egyszer leváltotta Csiszár Jenőt. “........1"11 1 .....111 ....................**■«,.................*“ ENERGIAHORDOZÓ BÉRLEMÉNY EXTRA KÖNNYŰ fűtőolaj megrendelhető 110 Ft/I. Tel. 06-30/9845-136.--------------------------------------:------------------- *30209* 8 KIADÓ Szolnok városközponti 2 szobás, fel­újított lakás. Érd.: 56/425-572.---------------------------------------------------------- *31501* SZÁMÍTÁSTECHNIKA MEZŐGAZDASÁG UNJA már, hogy könyvelő-, bér-, raktárkezelő­számlázó programja túl bonyolult, kevés kimu­tatást készít, drága a frissítése? Jöjjön el programszemlénkre és látni fogja a megol­dást! Helyszín: Szolnok, Hozam Klub Mária u. 27. Időpont: szerda, 17-19 óráig. Telefon: 06- 20/988-6327.-------------------------------------------- --------- *29812* a CSERSZEGI szőlő 100 q, azonnali szürete­léssel eladó. Érd.: 30/9254-249.------' ---------------------------------*45857* GYÁRI tökmagszárító asztal kompletten eladó. Telefon: 36/369-608, 60/360-031. —----------.--------------------------------------------- *31756* ÁLLÁST KERES _________BÚTOR_________ a BÚTOROK eladása és vétele készpénzért. Használt Bútorok Boltja Szolnok, Zrínyi u. 14., 56/711-006, hétfőtől péntekig 9-17-ig, szom­baton 9-12 óráig.---------------------------------------------------------- *28149* ELEKTROTECHNIKA MOBILTELEFONT a Westeltől (akciós, Domi­nó). Üzletkötő: Erdős István 30/9305-326.------------------------------------------------- *30445* LEINFORMÁLHATÓ hivatásos ápolónő gondo­zást vállalna. 76/451-153; 06-20/321-8887.-------- ------------------------------------- - - *45823* BÉREL-KIAD PÉCS történelmi belvárosában 20 és 37 m2- es üzlet bármilyen célra kiadó. 72/332-602---------------------------------------------------------- *39841* ALBÉRLETET KERES ALBÉRLETET keresek a 250-664-es számon.---------------------------------------------------------- *39788* ŐSZI SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATOK ('98-as áron) Középfokú végzettséget adó szakképesítések Pénzügyi, számviteli, vállalkozási ügyintéző + számítógépkezelő és gépi könyvelő Társadalombiztosítási ügyintéző + számítógépkezelő Ingatlanközvetítő és felsőfokú értékbecslő Ingatlankezelő + társasházkezeló Vámkezelő, vámügyintéző Személyügyi ügyintéző Felsőfokú végzettséget adó szakképesítések- Mérlegképes könyvelő- Pénzügyi tanácsadó- Pénzügyi számviteli szakellenőr- Adótanácsadó- Okleveles könyvvizsgáló- Okleveles pénzügyi revizor- Tőzsdei szakvizsgára felkészítő, brókerképző- Bírósági végrehajtó szakvizsgára felkészítő Munkanélküliek részére egyeni támogatás igényelhető Tankönyvellátás: Szolnok, Kossuth L. út 11. fszt., könyvesboltunkban Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Szolnok, Kossuth L. út 11. Tel./fax: 56/422-276 ^ E-mail: perfl6@mail.matav.hu j? 50 éves ISO 9001 minőséggel Máiai. Tíz hónappal a frankfurti könyv­vásár kapuzárása után sem let­tek hűtlenek a német olvasók a magyar szerzőkhöz. Déry Tibor, Örkény István éppúgy népszerű­ek az NSZK-ban, mint a kortárs alkotók. Konrád György, Kertész Imre, Dalos György, Esterházy Péter, Tar Sándor kötetei ott van­nak a berlini, lipcsei, müncheni könyvesboltok polcain. Sőt hosszabb-rövidebb időre a top­listákra is felkerülnek a magyar irodalom kiválóságai. Márai Sán­dor popularitása azonban min­den képzeletet felülmúl. Az 1989-ben öngyilkosságot elköve­tett emigráns író A gyertyák csonkig égnek című regénye hó­napok óta a bestseller-összeállí­tások „törzsvendége”. Az 1942-a sztár ben született művet Németor­szágban Die Glut (A parázs) címmel árusítják 36 márkáért. A kritikusok Márai regényeinek nemzetközi sikerét az olvasmá­nyos stíluson, a pompás fordítá­son kívül azzal indokolják, hogy a magyar lélek és a nyugat-euró­pai szemlélet harmóniájából egy különleges korszakábrázolást vehet kézbe az olvasó. Márai nyári, tizedik toplistahelyezése kellemes szenzáció a szépirodal­mi művek között: ennél előke­lőbb pozíciója magyar színek­ben csupán a közelmúltban el­hunyt André Kostolanynak van, aki a pénzről való gondolkodást elemző szakkönyvével a hatodik helyre került. Mogyorósi Géza (Berlin)

Next

/
Oldalképek
Tartalom