Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-13 / Vasárnap Reggel 33. szám

Kora: ICO év, hét és nap A Windsor-ház elcsendesedett: a királyi udvar születésnap-sorozatának csúcspontjaként ünne­pelték meg az anyakirályné századik születés­napját. A köszöntőkből bőven jutott még az elmúlt napokra is. A „nemzet nagymamája” nem kesereg a korán: boldog, hogy ennyi idős lehet. Nem legendák, hanem az ízig-vé­­rig angol humorra jellemző, valós történetek és mondások keringe­nek közszájon az anyakirálynővel kapcsolatban. Némelyikük törté­nelmi magaslatokba emeli őt, má­sok az egyszerű halandók, az alattvalók közé viszik el. • Amikor a második világháború­ban a németek bombázták Lon­dont, azt tanácsolták neki, hogy gyermekeit helyezze biztonságba, küldje külföldre, Ausztráliába őket. így utasította el az ajánlatot: „A hercegnők sehová nem men­nek nélkülem. Én sehová nem me­gyek a király nélkül. A király pedig nem megy sehova.” • Miután 1940-ben bombatalálat érte a Buckingham-palotát: „Örülök, hogy bennünket is bom­báznak. így legalább az East End-i szegények szemébe nézhetek.” • A helikopter előnyeiről: „A chopper éppúgy megváltoz­tatta az életemet, mint Boleyn An­náét.” (A chopper az angolban nemcsak a helikopter beceneve, hanem a nyaktilóé is...) $ Edwina Mountbatten, az utolsó indiai alkirály felesége tengeri te­metésekor: „Ő, a jó öreg Edwina! Mindig is szeretett nagy hullámokat csapni maga körül!” • Amikor 1982-ben az utolsó pil­lanatban vettek ki a torkából egy halszálkát: „Hosszú évek horgászásai után ez a halak bosszúja.” • Midőn egyébként rendkívül tar­tózkodóan viselkedő lánya, II. Er­zsébet egy ebéd során kért egy második pohár bort: „Nem lesz ez sok, gyermekem? Még egész délután uralkodnod kell...” • Amikor Richard Dimbley tévéri­porter megbotlott a lépcsőn, és hasra esett előtte: „Ó, nem hittem volna, hogy ilyen nagyra tart!” • Egyszer néhány fiatal a windsori parkban megdobálta a kocsiját: „Engem nem Névjegy zavar, ha kővel hajigáitok, de gon­doljatok arra, mit hisznek majd az amerikai turisták!” II. Erzsébet megkoronázása előtt a következő levelet írta lá­nyának: „1953. május 31. Drága Lilibetem! Már tizenkét hónapja uralkodsz, de két nap múlva nyilvánosan is királynővé koronáznak - utána már nincs _______ visszakozás. Drága papád és én tizenhét évig ültünk a trónon, és a te megkoro­názásod köze­ledtével köteles­ségemnek ér­zem, hogy né­hány tanácsot adjak a királynő­­séghez. Tudod, hogy sosem avatkozom bele semmibe, de mi­után a múlt hó­napokban megfi­gyeltem a viselkedésedet, úgy ér­zem, néhány eligazító szó idősze­rűnek bizonyulna. 1. Mikor Mr. Churchill a heti au­dienciára jön, ne légy papucsban - ez kissé túlságosan kötetlen, még a saját otthonodban is. 2. Ruhatáradat úgy állítsd össze, hogy egyszerű és kényelmes le­gyen. Az emberek tőlem várják el, hogy csillogjak, és nem akarjuk, hogy bárki azt mondhassa, úgy öl­tözöl, mint anyád. 3. Az elkövetkező években igye­kezzél biztosítani, hogy az állami jövedelmek lépést tartsanak a költ­ségeiddel. A szőrmesálak és tollak ára drámaian emelkedett, mióta megszűnt a ruhajegyrendszer. 4. Ha délelőtti kötelezettséged van, csupán egy csésze teát igyál, és közvetlenül indulás előtt menj ki a fürdőszobába. Ez sok kelle­metlenségnek veszi elejét. Őriz­kednünk kell az utálatos haszon­lesőktől is. Valaki egyszer elárvere­zett egy vécécsé­szét, amelyen valamikor ül­tem, és szörnyű lenne, ha ez megismétlődnék. 5. Mikor először találkozol valakivel, mindig az időjárást em­legesd. Elvárják tőled. Külföldieknek a londoni ködről beszélj. Sose áruld el, hogy már nem olyan rossz, mint régebben. Ha már nincs mit mondanod, kér­dezősködjél az ő időjárásukról. 6. A díszbanketteken mindig vedd föl Margitot a vendéglis­tára, és igyekezzél méltó asztaltárssal összepáro­sítani. Mindig légy pontos, különben a vendégek túl sok gint isznak. Sose beszélj az ételről. Erzsébet anyakirályné 1900. augusztus 4-én Elizabeth Bowes-Lyon néven lát­ta meg a világot egy strathmore-i lord, egy ősrégi skót klán tagjának kilencedik gyermekeként. Amikor szülei az első világháború végén a londoni társaságba bevezet­ték, hosszas sorban állás után megismerkedett Albert herceggel, V. György király másodszüiött fiával. Nem mondhatni, hogy szerelem volt első látásra: a dadogó és láncdohányos férfit kétszer is kikosarazta. „Szerelem­ből” lett királyné, miután sógora, Vili. Eduárd az uralko­dás helyett egy kétszeresen elvált amerikai asszony ágyát választotta, lemondani kényszerült, és Erzsébet hercegnő férje lépett VI. György néven a trónra. Nincs értelme, hogy mindenki szel­lőztesse, mit szeret és mit nem, mi­kor már úgyis lehetetlen változtatni az étrenden. 7. Soha ne beszélj a vallásról. Ezt senki sem várja el az egyház fejétől. Soha ne beszélj politikáról, hagyd meg ezt a középosztálynak. Soha ne beszélj vadászatról. Vala­kinek muszáj lesz megkérdeznie, hogy Fülöp a legutóbbi vadásza­ton elejtett-e egy pár rendes fá­cánt. Soha ne beszélj pénzről - kölcsönkérhetnek. 8. Ne mesélj vicceket. Fülöp ket­tőtökért is eleget tesz. 9. Ha idegenekkel (nem ango­lokkal) találkozol, csupán moso­lyogj és bólogass mialatt beszél­nek, időnként a padlóra pillantva. Soha ne nevess előbb, mint ők. Mutasd be őket egymásnak, amint csak lehet. 10. Mindig legyen nálad egy jó­kora retikül. Az embernek van mi­vel foglalkoztatnia a kezét, és arra is jó, hogy kéznél legyen egy fél üveg brandy, meg egy csomag kár­tya az autózáshoz. Végül: mindig gondold meg, mi­előtt cselekszel. Emlékezzél arra, mikor 1947-ben esernyővel fejbe vágtam egy zulu törzsfőnököt, mert azt hittem, hogy meg akar tá­madni bennünket, holott csak fel akart ajánlani nekünk egy tízschil­lingest. Legyen ez tanulság szá­modra: mindig abból indulj ki, hogy barátsággal közelednek hoz­zád, és a biztonsági emberek dol­ga, hogy így is legyen. Remélem, ezeket az ötleteket hasznosnak fogod találni, drá­gám, mikor életed e nagy utazásá­ra indulsz. Imádkozom érted kedden. Csókollak és Isten áldjon. Mami U. i.: Mondta-e az orvos, hogy Károly fülműtéte elvégezhető a társadalombiztosítás terhére?” Részlet II. Erzsébet naplójából (fordította: Tóth Eszter): „1980. augusztus 4., Clarence House Mami nyolcvanadik születés­napja, igen különleges nap. Szo­kás szerint kiállt az erkélyre Clarence House-ban, hogy inte­gessen a tömegeknek. Linkley vikomt észrevette, hogy a felfordí­tott virágcserép, amelyen mami áll, meg van repedve - mami lezu­hanhatott volna a párkányról, ha meg nem mentjük.- A fenébe! - mondta mami, te­­letalpú cipőjével belerúgva a cse­répbe. - Több, mint negyven éve állok rajta!- El tudnád intézni nagyi csere­pét? - kérdeztem Andrástól, és ő már hozta is mami kedvenc tizennyolcadik századbeli Spode-porce­­lánját.- Ne ezt! - sziszegte Margit. - Ez majdnem olyan öreg, mint ő. Szerencsére Anna talált egy pontosan akkora bilit, amelyre felállva mami kilátszott az erkélyről. Milyen gyakorla­tias lány...” Összeállította: Gyulay Zoltán Kedves Olvasónk! Fejtse meg új Játékunk, a VR-torpedó heti rejtvé­nyét, hogy próbára tegye szerencséjét. A Játéklap kilenc kockája közül három mögé rejtet­tünk el nyereményt: egy 100000 forintos, egy 40000 forintos és egy 10 000 forin­tos betétkönyvet. Telefonáljon most! Tippelje meg, hogy melyik kocka mö­gött van nyeremény. Minden tipphelyhez külön telefon­szám tartozik. Annyiszor te­lefonál, ahányszor csak akar. Ha jól célzott, a központi au­tomatának először a kereszt­­rejtvény megfejtését kell be­mondania, majd nevének és címadatainak a megadásával ön a heti sorsolás résztvevő­jévé válik. Megfejtését postán is be­küldheti! Ez esetben azon­ban egy pályázati szelvény­nyel csak egyet „lőhet”, azaz egy kockát célozhat meg. ír­ja be a tipphelyre „lövése” betű- és számjelét. Kérjük, hogy a pályázati szel­vényre ne felejtse el ráírni a heti rejtvény megfejtését! A játék postafiókcíme: 1535 Budapest, Pf.: 960 A pályázati szelvénynek leg­később hétfőn (illetve a lap megjelenését követő első munkanapon) postára kell kerülnie. (Ha van telefonja, kérjük, a számát írja rá.) Sorsolás: csütörtökön, közjegyző jelenlétében. A pénznyereményt a nyer­tes betétkönyvben veheti át, az szja-t a kiadó fizeti.A já­tékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekeltsé­gű cégek munkatársai. Egy százezre nyeremér A telefonszámol. A hívás díja 120 Ft+áfa/perc +6,60 Ft+áfa kapcsolás! díj. A 1 2 3 06-90-330-801 06-9 ne­ne 06 90-330 804 06-9-----. nfc 06-90-330 807 06-í ne Nyeremény!nformáclóért hívható a 06-90 . Äfi FÉNY-kép INDIAI FAUNKA KOVÁCS ISTVÁN BECE­NEVE SHA VESZ­TETT ► ▼ ' HEGY­CSÚCS ► 4 BANG­LADESI PÉNZ ► 5 4 RÉGI IDŐ­SZAK ► 1 A megfejtés: . ■ j A VR-torpedó augusztus 64 nyertesei: Százezer forintos betétkönyvet Grabler Józsefné (Kaposmérő) nyert. Negyvenezer forintos betétkönyvet Hemző Csaba (Kaskantyú) nyert. Tízezer forintos betétkönyvet Balogh Ferencné (Decs) nyert. Találathelyek: C3, Cl, C2. . ...............„...a....... .,......... OL BRONZ­ÉRMES ÖKÖLVÍVÓ (ANDRÁS) HATALOM ffil! FÉLBE­MARAD' BEKÜL­­DENDŐ HATÁRO­ZOTT NÉVELŐ VALA­MENNYI EGYENLŐ RÉSZBEN BECI ARANKA NETO, BR FOCISTA, I EDZŐ GAZDÁL­KODÓ KANADAI LÉGITARS. MOLIBDÉN r NŐI M BECENÉV * TÜNDÖKLíJ színekben minta­­csillogó DARAB! FESTÉK TÓTH GÁBOR JÓSZÉF, IZ­RAELI IRÓV FÜGGESZT OLASZ OLIMPIKON KARDpZÓ ÓZ. SZARVAS GYÖRGY, ÍRÓ, KÖLTÖ FALAKAT EMEL ARANY, ANGOLUL KERTI SZERSZÁM ROMÁN VÁROS SINTOISTA DÍSZKAPU KELETI TÁB­­UUÁTÉK HAMIS, TALMI AMERIKAI ROCK­CSPAT IRIDIUM VJ. SZÁRAZ­DAJKA ANDRÉ; FRANCIA Író mmpam SZEZON 2000 a gänsemdorfi SZAFARI- ÉS KALANDPARKBAN: 2000. április 8- október 29-ig szünnap nélkül! megújulva - megszépülve, ráadásul a TAVALYI ÁRAKONI SÓT! VAKÁCIÓ-AKCIÓ! TELJESEN INGYEN JÖHETSZ BE- általános- vagy középiskolás vagy és a tanév végi bizonyítványod (melyet magaddal hozol bemutatni) "Jói megfelelt" vagy legalább 5 db ötöst tartalmaz - legalább 1 fizető felnőtt kísérő társaságában érkezel Infoimádók: Tel: 31-11-287, Fax: 33-21-376 (Safari Park Gänserndorf Magyarországi Képviselete) TELEVlZÓS SZEMÉLYI­SÉG VOLT (JÁNOS) LM.HORDO- , ZÓRAKÉTA A SZÁJBAN TALÁLHATÓ JAPÁN VÁROS KERTÉSZ EGYIK SZERSZÁ­MA ;ok OSZT.-BA TART ÁLLAT Heti rejtvényünkben a gänsemdorfi Safari Park egyik kedvenc állatának a nevét rejtettük el. A megfejtéseket hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás dija 99 Ft + áfa + 6 Ft + áfa kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtői közül három olvasónk családi (négyszemélyes) belépőjegyet nyer a gänsemdorfi Safari Parkba. Előző számunk helyes megfejtése: oroszlán. Nyertesek: Füzesi Gézáné (Budapest), Palcsek Rozália (Táborfalva), Dobsa Gyula (Orosháza). VIRÁGKE k HELY RÉSZE EZÜST, ARGON VJ. SZÍNEZÉK­CSOPORT DETONAL ► IDŐS. RÖV. TÖLGYFA ROKONA KONOK y A BICEPSZ HISZEN f RÓMAI SZÁMOK DUPLÁN: IGEKÖTÖ LENGYEL NÉPITÁNC HELYRAG. A -RAPÁRJA SÚLYARÁNY RÖV. MINUTUM, RÖV. NÍLUS, NÉMETÜL KÁLIT VÉGEI NÉZD! CENTI­GRAMM, RÖV. ÉTEL­ÍZESÍTŐ TISZTES­SÉGTELEN JŐVE DE­­I LEM LEGENDÁS MESEMON­DÓ (LÁJOS) MOLIBDÉN __VÁ IDEGEN NÓIjjÉV HATOD­JlSZl MILÁNÓI PALOTA DICSŐSÉG, RÖV. Összes vi­zet a jó-SZÁGOK­NAKAD FLUOR. SZÉN VJ. TENGER, ANGOLUL CSOMÓ­PONT ANGLIAI VÁROS TÁNC­LÉPÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom