Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-13 / Vasárnap Reggel 33. szám
1 nagy koncernagy stúdióba sok időszaka. ‘ ez másképp sem, aki az 7al múlatja ában napjait. még meg egy vadois. Ortitokzatosra 'ette a figurát, a készülő nagylemezről csak anynyit árult el, hogy több endégzeész is szereet vállal íajd rajta, m hogy kik ők, azt nem volt hajlandó elárulni. Hitegetős V.I.P-es fiuk Hidd el kislány, éneklik mostanában a V.I.P. tagjai. Legújabb slágerük, amelyhez videoklip is készült, máris az egyik legnépszerűbb dal a rádiókban és a televíziókban. így az is hihetőnek tűnik, hogy a várhatóan szeptemberben megjelenő új albumuk is nagy siker lesz. Kivételesen most nem új dalokkal, hanem hat korábbi V.I.P.-sláger feldolgozásával, remixeivel jelentkeznek. Szerepel majd a korongon a Szükségem van rád dzsesszverziója is, amely osztatlan sikert aratott nemcsak a rajongói, hanem szakmai körökben is. Somló Tamás és zenész barátai szeptember 2-án a Kisstadionban lépnek fel. Az Értünk szól címet viselő jótékonysági koncerten fellép majd Somlón kívül Bornai Tibor, Charlie, Cserháti Zsuzsa, Geszti Péter, Gerendás Péter, Koltai Róbert és Zorán. A rendezvény bevételét a Gyermekrák Alapítványnak adományozzák, így a kiváló zenészek, ha közvetve is, hozzájárulnak majd a beteg gyerekek gyógyulásához. 89,5 FM Szombaton www.juventus.hu 9—12-ig A Bors őrmester is slágeralbum Az USA-ban kiadták minden idők 50 legsikeresebb popalbumának listáját. A VR a top-20-at közli, ahol még a 20. helyen végzett Szombat esti láz (Bee Gees) is 15 milliós eladási rekorddal dicsekedhet. Az eladási slágerlistán egyébként még négy Beatles-album is szerepel, s ami a legmeglepőbb, hogy a Bors őrmesterből (Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band) is eladtak 11 milliót, pedig az a legelvontabb, vagyis Bach, Beethoven és Schubert műveivel egy szinten jegyzett muzsika. Igaz, a The Wall (Pink Floyd) harmadik helye sem arra vall, hogy az Államokban ne szeretnék a jó zenét. - dal -20. Saturday Night Fever (Soundtrack) Bee Gees 15 * millió példány Bowie esete a költőnővel Egy költőnő, Shuna Shelley azt állítja, hogy a méltán legendás 1977-es David Bowie-klasszikus, a Heroes szövegének legalább a fele tőle származik. Méghozzá úgy, hogy annak idején a költőnő küldött a rocksztárnak egy levelet, melyben saját versét is elküldte, s később, állítása szerint ez a vers szolgált alapjául a Heroesnak. Shuna Shelly ugyanis abban reménykedett, hogy Bowie majd Jim Morrison helyébe lép, s együtt uralkodnak a rockbirodalom trónján. Nos, azóta Bowie-t tényleg nem kerülte el a sztárság, ám a költőnőt bizony elnyelte az ismeretlenség. Mindezidáig. A Microsoft egyik reklámjához használta fel a dalt, s erre Shelly ügyvédje beperelte Bowie-t, s bemutatta a bíróságnak a költőnő naplóját. Bowie csak annyit mondott: micsoda hülye egy nő! Macy Gray: Tina után szabadon Macy Gray (30) idén nyáron Carlos Santanával indult turnéra az USA-ban. Bemutatkozó albumából, az On How Life Isből eleddig 4 milliót adtak el, s rekedtes, bluesos, soulos hangját egyenesen Tina Turnerhez hasonlítgatják. Kislemezsikerét, a I Tryt idén két Grammy-díjra is jelölték, s még a nagy Calvin Klein farmerreklám-kampányához is felkérést kapott. Egyik interjújában elárulta, hogy sportból űzi a szexet, de dalainak szövegvilága is közel áll a szexushoz, mondhatni zenéjének része. Saját elmondása szerint az A Moment To Myself című dala LSD hatása alatt készült, de „vegyszerek nélkül” is megy neki a dalírás. Legalábbis ezt állította. Egyébként pedig tényleg munkamániás, imád a stúdióban „bütykölni”, s ez meg is látszik profi lemezén, amiből még négyet kell gyártania az Epicnek. Nem lesz nehéz. Nélküle üres a Groovehouse- A Nélkülem üres a Place Pigalle, vagyis a Párizsi lány még Judy gyerekkori kedvence, azért is választottuk az első albumra, azért is került rádiós CD-re, most készült el hozzá a videoklip - mondja Bogár Miklós a Groovehouse trióból. - A dolog könnyű volt, meg nem is. A régi szerzők és előadók nemigen egyeznek bele dalaik feldolgozásába, vagy nem tetszik nekik. Mi elmentünk Csepregi Éva parkszínpadi koncertjére, ott hallgatta meg egykori nagy slágere átiratát. „Engedélyezte” és tetszett is neki. Judy hangja külön megnyerte. Rá is épül az új album. Sokszínű, tánc o 1 h a t ó diszkózenén dolgozunk. Ami minden korosztályt megtalál. A megtalálást példázza hónap végi meghívásunk New York és Torontó magyar kulturális központjaiba. Rejtély, milyen úton jutott fülükbe a Párizsi lány és a Hol vagy nagy szerelem? Utóbbi az együttes visszatérését is köszöntötte, mert Judyék autóbalesete után nyolc hónapig tartott a hallgatás. Most vége. Ahogy hazajöttünk Kanadából, rögtön következik az új albummal az országos klubturné. S. T. CsúcsSziget Minden létező csúcsot megdöntött a kedden véget ért Pepsi-sziget. Már az első napon 40 ezren tolongtak, kétszer annyian, mint egy évvel korábban. A népszerűség folytatódott, mert a tavalyi 300 ezer után idén 330 ezer látogató fordult meg a Szigeten. A kétezer fellépő is felülmúlta a korábbiakat. Az „egyéni” csúcsok után Guinness-rekordot is javítottak a szigetlakók, a tömeges csókolózásban 1592 pár vett részt. A Britney Spears-hasonmásversenyen százan léptek fel. Kovács Fanny költőnő ötödik, Aquarius című kötetéből kétezret eladtak. Úgy tűnik, a felmérés nem tévedett, a középosztály vert sátrat a szigeten. Alkoholmérgezés és drogprobléma csak elvétve akadt, csupán hét kábszeres esetet regisztráltak. A tavalyinál jócskán kevesebb sérültet kellett ellátni. A legtöbb gondot az allergia okozta, a fásli fogyott leginkább a bokabibik miatt. A sztárok a szokottnál szerényebb kívánságlistát állítottak össze. Suzanne Vega szendvicset, hidegtálat, tejet, teákat és híres magyar fehér, illetve vörösbort kért. A Chumbawamba a csoki és a mentolos rágógumi mellé vegetáriánus tálakat rendelt, kísérőként pedig ír whiskyt, vodkát és két rekesz sört. A Guano Apes vegetáriánus és húsos szendvicseket óhajtott vegyesen. Továbbá kávét, mézet, tejet és hat üveg malátasört. Áz utolsó napi sztárfellépő, az Oasis is csak szolidan piált. - sch -Negyedszázados a Korái legendája, és a „Kölykök a hátsó udvarból” ismét előjöttek. A Hungaroton-Mambo CD-re vitte Balázs Fecóék első két valaha volt bakelitalbumát. A Maradj velem, és az Anyám, vigasztalj engem már klasszikusnak számít. 1982-re át is jutottak vele A túlsó partra, a második albumra. Akkor már egy éve túl voltak a Homok szélben táncdalfesztiváli viharsikerén, jöhetett a rock és a balladák szintézise. És úgy tetszik, rendületlen a kedv, már a szeptember 8-i Kisstadion-beli koncertre hangolnak. (sip-) A modern nők hetilapja Szépséges mai mennyasszonyok - ami egy Wellness - gördülj velünk! Havas Ferenc balettművész új élete Sztárok heted 7 országból Az okos nőt választottak Hölgytusa - játsszon velünk, nyerhet! 2 millió forint a Hölgyvilágban I • A MOOKH> >ÚK HETIUritl V ßpfe Minden hétfőn www.hbigyviiag.hu keresse a hírlapárusoknál