Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-09 / 185. szám
2000. Augusztus 9., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDA' Sikerrel zárt a Jász Expo JÁSZBERÉNY A harmadik alkalommal megrendezett Jász Expo kiállítást és vásárt a négynapos nyitva tartás alatt több mint nyolcezer érdeklődő kereste fel. A közel nyolcvan kiállító standjait csak csütörtökön, a megnyitó napján több mint háromezren tekintették meg - tudtuk meg Királyháziné Tisza Andreától, a rendező Compexpo Kft. területi igazgatójától, aki hozzátette: több üzlet is született a vásár ideje alatt. Ebben az évben lejár a koncesszió, melynek alapján a Compexpo Kft. szervezőként tevékenykedhetett a vásár megvalósításáért. Királyháziné elmondta, a koncesszió meghoszszabbításában a döntés joga a herényi önkormányzaté. bcs Ötszámjegyű tanévkezdés (Folytatás az 1. oldalról) Az oktatási tárca által előre jelzett 6400 és 9000 forint közötti tankönyvcsomag-árak mellett ez képviseli ugyanis a legnagyobb tételt a taneszközök sorában. Igaz, talán ennek beszerzésekor nyílik lehetőség a legkomolyabb mértékű megtakarításra is, hiszen az ezer forintostól a 10 ezer forint feletti kategóriáig igen széles a választék. A szakminisztérium tájékoztatása szerint egyébként idén összesen 3,2 milliárd forintot szánnak tankönyvtámogatásra. Ennek alapján minden tanuló egységesen, iskolatípustól függetlenül, az oktatási intézmény közvetítésével 2250 forint kompenzációban részesül majd. BUGÁNY ÚJ SZÁLLÁSHELY. Az egykori halászcsárda helyén apartmanhotel épül Cserkeszőlőn. A következő idegenforgalmi idényben már vendégeket fogad a régi csárda stílusát megőrző új létesítmény. _____________________________________________________________________________________________________________________FOTÓI CB. I. Ösztöndíj a tehetségeseknek A cél: maradjanak a megyében a diplomások Megyei információ Tehetséggondozó ösztöndíjat alapított a megyei közgyűlés. Az ösztöndíjjal a nehéz szociális helyzetben lévő, tehetséges egyetemistákat, főiskolásokat szándékozik támogatni. A megyei közgyűlés tavaly hozott határozatot az ösztöndíjrendszer létrehozására. Az ösztöndíj éves keretéről minden évben döntés születik. A 2000/2001-es tanévben egymülió forint áll rendelkezésre. Az ösztöndíjrendszert a megyei közoktatási közalapítvány működteti, illetve köt szerződést az ösztöndíjban részesülő hallgatókkal. A támogatás létrehozásakor az volt a cél, hogy erősítsék a kívánatos társadalmi mobilitást, hogy olyan nappali tagozatos, első diplomájukat szerző diákokat támogassanak, akiknek a szociális helyzete egyébként lehetetlenné tenné a tanulmányok megkezdését, illetve folytatását. A közalapítvány kapcsolatot tart az ösztöndíjasokkal. Céljuk, hogy a támogatott diákok lehetőleg a megyében vállaljanak munkát, gazdagítsák a megye szellemi tőkéjét. Az ösztöndíjra augusztus 15- ig lehet pályázni a megyei önkormányzat művelődési és népjóléti irodájánál. A közalapítvány szeptember 30-ig dönt az odaítélésről. Az ösztöndíj mértéke egy évre százezer forint. ______ P. É. „Megskalpolta” a kutya a gyereket (Folytatás az 1. oldalról) A gyerek magatartása és a környezetéből érkező információk azt a lehetőséget vetették fel, hogy a tanyán élő kisgyermekre az állatok viselkedése nagyobb hatást gyakorolt, mint az embereké. Az esetről értesítették a jászberényi gyermekjóléti szolgálatot, illetve a gyámhivatalt. Szívós Jánosáé, a jászberényi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője elmondta, a szülők beszámolója szerint véletlen baleset volt a kutyaharapás. A szerencsétlenül járt kisgyermek valahogy kijutott az elkerített udvarból, és az összeverekedő kutyák közé került. A gyermeket tavaly márciusában védőnői bejelentés után fedezte fel a szolgálat családgondozója, és a herényi kórház gyermekosztályára utalták. Már ekkor megállapították, hogy szükség van a fogyatékos gyermek korai fejlesztő programban való részvételére, illetve elrendelték a fokozott védőnői, szakorvosi felügyeletét. A gyermekjóléti szolgálat családgondozója javaslatot tett, hogy vegyék védelembe a kisgyermeket. Miután az anya együttműködött a szolgálattal, a kicsit a karcagi Egészségügyi Otthonban helyezték el tavaly júliusban. Itt a szolnoki pedagógiai intézet munkatársa is megállapította a testi és szellemi fogyatékosságot. Néhány hónap után az anya mégis úgy döntött, hogy hazaviszi gyermekét. A szülők vállalták a gyermek felügyeletét, azt, hogy gondoskodnak a megfelelő ellátásról, a korai fejlesztő programban való részvételéről. Ám a múlt hónap elején az anya bejelentette, hogy anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy mindennap autóval szállítsák a gyereket. Az újabb intézkedés szerint augusztus 26-án vitték volna a Homoki Speciális Szakiskolába. A családsegítő szolgálat munkatársa július 25-én járt családlátogatáson, ekkor még nem utalt semmi a 27-én bekövetkezett balesetre, a kutyák láncra voltak kötve. A gyermekeket nem bántották az ebek, azok az állatokkal játszottak. A szolgálat munkatársai szakvéleményekre hivatkozva állították, hogy a gyermek viselkedése (négykézláb közlekedik, nem beszél, úgy eszik, mintha valaki el akarná venni tőle az ételt) a fogyatékosságából ered. Mindezekkel együtt a kicsi további fejlődése érdekében a herényi gyámhivatal, az első fokú gyámhatóság, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat együttes véleménye alapján ideiglenes hatályú elhelyezését látja szükségesnek a további intézkedésig. Mindez azt jelenti, hogy a szolnoki kórházból a család nem viheti haza az apróságok________________P. É. - B. CS. VÉLEMÉNY PÓKÁSZ ENDRE Olcsó munkaerő A megyénkbéli községben egy vállalkozó beindított egy varrodát. A rámenős tulajdonos hamar összeszedte a munkaerőt, ígért viszonylag elfogadható bért, biztos munkahelyet, amit a szerződések garantáltak. Az asszonyok nagy kedvvel vágtak bele, sokuk évek óta először dolgozhatott. Egyik este, amikor a szűkös határidő miatt elmaradtak a munkával, furcsa dolog történt. A tulaj nem engedett haza senkit, mondván, ha nincs pontos szállítás, pénz sem lesz. Ezt a többség „ megértette, dolgoz-A nyomorgók várják a befektetőt, aki igyekszik gyorsan meggazdagodni, majd továbbáll tak fogcsikorgatva. Ez napokon keresztül így zajlott, amikor néhányan megunták, s fáradságra panaszkodva indultak volna haza. Ám a kaput elállták a tulaj nagy kutyái, így nem volt mit tenni, maradtak ismét hajnalig. Túlórát nem számoltak el nekik, a főnök állítólag nagyot kaszált, a varroda pedig hamarosan bezárt. Megváltozott munkaképességűeket akart foglalkoztatni egy másik vállalkozó. Meghirdette az állást, ám meglepve tapasztalta, tíz-egynéhány ezerért nagyon kevesen mentek oda. Megkeresett minden fórumot, nem értette, mi lehet a baj. Csak két kiragadott példa a sokból. Amikor a messziről jött ember azt teszi, amit kedve tart. Kiszolgáltatott embereket főként megyénk szegényebb vidékein mindenütt talál, akik már csak méltóságuk miatt is inkább dolgozni szeretnének, mintsem kuncsorogni a hivatalokban. Hónapok, évek múlva aztán betelik a pohár. A kívülálló hajlamos gyorsan és könnyen ítéletet alkotni.- Miért nem megy dolgozni,, hiszen annyi állása lehetne? - mondhatja indulatosan. Sokan könnyen általánosítanak, pedig nem lenne szabad. Megyénk munkanélküliségi mutatói lényegesen kedvezőtlenebbek, mint az országos átlag. Az elkeseredett, nyomorgó munkavállalók várják a befektetőt, aki megjelenik, igyekszik gyorsan meggazdagodni, majd továbbáll. Mert itt még könnyebben megteheti mindezt, hiszen van rengeteg rászoruló, akik a kicsiből is sokat hoznak a konyhára. Kevesebb a bevonuló Megyei információ A honvédséget ért változások hatással vannak a sorkatonákra is, többek között átrendeződés tapasztalható a kiképzőbázisok helyét illetően is. Megyénkből az augusztusi bevonulók létszáma kevesebb lesz, mint az a legutóbb volt. Az augusztus 15-16-ra tervezett bevonulás alkalmával mintegy 300 fiatalt ad a honvédség kiképzőbázisainak a megyei hadkiegészítő parancsnokság - tudtuk meg Jónás József alezredes, osztályvezetőtől. Ez a létszám 50-60-nal kevesebb, mint a legutóbbi. Változás történt a kiképzés helyét illetően is. A kalocsai bázis megszűnt, ezért helyette a tapolcai került be harmadikként a Szolnok megyeiek számára a szombathelyi és a szabadszállási mellett. A teljes létszámnak mintegy a fele ez utóbbi, Szolnokhoz a legközelebb fekvő alakulathoz kerül három hónapra. Mivel a változások a most bevonulók sorozásakor még nem voltak ismertek, ezért akkor még többen úgy tudták, hogy Kalocsára kell menniük. Őket a hadkiegészítő parancsnokság határozat-módosítással értesítette a változásról, a kiképzés tényleges helyéről. Nem mellékes természetesen, hogy a szolgálati idő hátralévő, nagyobbik részét hol tölti majd a kiskatona. Jónás József alezredes úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a bevonulóknak több mint fele visszakerül valamelyik szolnoki egységhez. A legtöbben a Rékasi úti laktanyába, a gyorsreagálású zászlóaljhoz jönnek majd, de szolgálnak majd a reptéren is, lesznek azonban, akik Szentesen vagy Hódmezővásárhelyen töltik le a katonaidejüket. • • Oköllel harcolt munkabéréért Ámokfutók voltak és lesznek Szolnok Mint az a bírósági tárgyaláson beigazolódott, a főnökére támadó alkalmazott indulatai részben jogosak voltak, de ez mégsem adhat felmentést a durva tettek következményei alól. A testi sértés, garázdaság és rongálás miatt bíróság elé állított férfi cége ügyvezető igazgatójára rontott munkahelyi sérelmei miatt. Az eset július 26-án történt Szolnokon a Tisza partján, a szegedi székhelyű, teherhajózással foglalkozó Admiralitás Kft. egyik telephelyén. A cég egyik alkalmazottja, S. Béla indulatosan ment be délelőtt a telephely irodájába, ahol az asztalon lévő számítógépet felkapta, és a földhöz vágta. Mint azt a hétfői bírósági tárgyaláson elmondta, azon kapta fel vizet, hogy a vállalat nem biztosította számára a szükséges munkafeltételeket és őt, mint matrózt, a vízi rendőrség többször is feljelentette különféle szabálytalanságok miatt. Indulatait tetézte, hogy elmondása szerint már több hónapja nem kapta meg a munkabérét. Dühe csak fokozódott, amikor még aznap délután megjelent a telepen a cég ügyvezetője. S. Béla rövid szóváltást követően kezet emelt munkaadójára, aki védte magát, így csak a kezén sérült meg könnyebben. Az ütésekből hamarosan a főnök mit sem sejtő gépkocsivezetőjének is kijutott, őt az arcán érte a két ökölcsapás. S. Bélát a rendőrség egy napra őrizetbe vette. A férfi egyébként beismerő vallomást tett, a gyorsított eljárásban lefolytatott tárgyaláson immár „tiszta” fejjel belátta, meglehetősen helytelen módját választotta sérelmeinek orvoslására. A férfi egyébként múlt év őszén szabadult ki hétéves, emberölés kísérlete miatt kiszabott börtönbüntetéséből. Mivel már azt megelőzően is voltak ügyei, ezért már mint többszörös és különös visszaeső került újra az igazságszolgáltatás elé. A Tiszaparti cselekményéért ezúttal 10 hónap börtönt kapott. Az ítélet rövid indoklásában Dr. Jenővári Éva bíró elmondta, a tárgyaláson - a cég vezetőjének meghallgatása során - beigazolódott, a vádlott sérelmei részben jogosak, a szolnoki telepen dolgozók közül ugyanis a kft. anyagi nehézségei miatt többen már hónapok óta nem kaptak munkabért. Mint elhangzott, ez a körülmény ugyan méltányolandó, de nem annyira, hogy a vádlott mentesüljön tettének felelőssége alól. Az ítélet ellen S. Béla és védője fellebbezett, az eljárás a megyei bíróságon folytatódik majd.__________h.oy. Abádszalók A hétvégi gyilkosság kapcsán megkérdeztünk néhány helyi lakost és üdülővendéget, hogyan kommentálják a tragikus eseményt. Egy inkognitójához ragaszkodó vendég:- Ámokfutók mindig voltak és lesznek is! Különösen olyan helyeken, ahol nem lehet kiszűrni, hogy ki milyen szándékkal érkezik, és miképpen akarja kitombolni magát. Persze az esetet el kell ítélni, de sajnos az is igaz, hogy ez az ország már lassan kezd hozzászokni a brutalitáshoz, az ilyen véres bűncselekményekhez, amely itt azért még nem fordult elő. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy kár lenne elriasztani ettől a gyönyörű helytől az embereket azzal, hogy a csapból is ezt a halálos szenzációt folyatjuk. Szabó István a helyi Füzes Kemping vezetője, a község alpolgármestere elmondta, hogy különösen az elmúlt néhány esztendőben tapasztalta azt, hogy a vendégek jó része felrúg minden közösségi és viselkedési normát. Az ok legtöbbször a túlzott alkoholfogyasztás, de jellemző az is, hogy a legtöbb embernek egyre kevesebb pénze és ideje marad az üdülésre. A megspórolt rövid vakáció idején ezért igyekeznek többen kitombolni magukat, fittyet hányva minden szabályra.- Ám mindezekkel együtt úgy érzem, hogy ezzel a gyilkossággal sem lett rosszabb az itteni közbiztonság, mert ámokfutók, kontrollálhatatlan, önmagukból kivetkőző, indulataiktól túlfűtött egyének mindig voltak és lesznek is. P. Mihály vállalkozó, aki szobakiadással is foglalkozik, a szomszédjától tudta meg, hogy mi is történt. — Nálam német vendégek is vannak, s nagyon félek attól, hogy könnyen úgy járunk ezzel is, mint a ciánnal, ha szenzációként felfújjuk az ügyet. Megbotránkoztatott ez a halálig fajuló brutalitás, de mit lehet ellene tenni? A nagy tömegben mindig akad egy-két italtól vagy tudja Isten mitől agresszívvá váló ámokfutó... Ez az eset sajnos már megtörtént, de azt kell mondanom, hogy errefelé nem elsősorban a gyilkosságoktól félnek az emberek, hanem sokkal inkább a randalírozóktól, a nyáron ide importált bűnözőktől, akik - azt is hallottam — sok helyi kereskedőt, idegenforgalmi vállalkozót tartanak sakkban. Ezeket az alakokat nagyon nehéz kiszűrni és féken tartani. p. m.