Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-01 / 152. szám
2000. július 2. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Bumeráng a ligetből Pénteken reggel Szolnokról, a Tiszali- getből jelentkezett a Sláger Rádió reggeli műsora, a Bumeráng. Az adás után csak nehezen szabadult az au- togramkórők gyűrűjéből a két népszerű műsorvezető, Boros Lajos és Boch- kor Gábor. Először arról kérdeztük őket, vajon mennyiben különbözik a közönség előtti, kitelepült adás a stúdióbelitől?- Természetesen teljesen más, hiszen itt azonnal érezzük a közönség reagálását — kezdte Bochkor Gábor. Hihetetlen pluszt tud adni, valahogy úgy, ahogy egy zenésznek a koncert. Persze a stúdiónak is megvannak az előnyei, ahol a munkatársaink már egy-egy hangsúlyból érzik, mi a teendőjük. — És persze a stúdióban egy-egy zeneszám alatt jól kiveszekedhet- jük magunkat, míg itt meg kell nunk az élő adás végét — vette át a szót Boros Lajos. — Gyakran előfordul, hogy összevesztek? — Természetesen, ez minden kapcsolat velejárója. De aztán mindig kibékülünk. — Bárkivel előfordul, hogy rossz napja van, nincs kedve viccelődni, ráadásul a Bumeráng reggel szól, amikor még mindenki morózusabb. Mi segít át titeket ezeken a helyzeteken? — Lehet, hogy nehéz elhinni, de mindketten utálunk korán kelni. Mégis, mire belépünk a stúdióba, valahogy már sokkal jobb a kedvünk. — Egyre gyakrabban tűntök fel a képernyőn is. Ha választani kell, melyik áll közelebb hozzátok? — Inkább a rádió. Spontánabb, kreatívabb munka. A Bochkor szokta ugyan mondani, de most én fogom: a rádióban azonnal átjön, ha mi ketten jók vagyunk. A tévében viszont rajtunk kívül még legalább harminc embernek kell ugyanakkor jónak lenni ahhoz, hogy az egész produkció megfelelő legyen — mondta Boros Lajos.- Nagy sikert arat a Kész átverés! show. Előfordul-e, hogy a kiszemelt áldozat nem veszi a lapot, és valóban megsértődik?- Természetesen ez is megesik — magyarázta Bochkor Gábor. — Csak az kerül adásba, amihez az áldozatunk hozzájárul. Fáb- ry Sándor például nem engedte, s így utólag belátom, igaza volt. Belenyúltunk az ő műsorába, amit nem szabad. Ezekből az esetekből mi is sokat tanulunk. És hát az is előfordul, hogy egyszerűen túlérzékeny a delikvens.- A sokféle fellépés mellett marad-e idő pihenésre? — Persze, a Bochkor egész nap pihen! Egyébként is most jött haza Amerikából és Kubából. Én pedig a családdal nemsokára Mallorcára utazom — fejezte be Boros Lajos. Szilvási Zsuzsa- Sajószentpéteren születtem, ott kezdtem iskolába járni, és hétéves koromban egy osztálytársam elvitt az iskolai tánccsoportba. Nagyon megszerettem a táncot, tízévesen már egészen biztos voltam benne, hogy az életem a tánchoz kötődik. Később bejártam Miskolcra a Szinva- völgyi Táncegyüttesbe, ahol nagyon sokat tanultam Maródi Attilától, az együttes vezetőjétől. A tánc olyan fontos lett számomra, hogy más nem is nagyon érdekelt.- Hol folytatta a tanulmányait?- Budapesten, a főiskola mellett működő gimnáziumban, ahol tavaly érettségiztem. Középfokú táncdiplomát kaptam a néptánc, színpadi tánc tagozaton. A tanulást azonban folytatom, hétfőnként följárok Pestre, a főiskolára. Egy évet már elvégeztem, és még egy van hátra ahhoz, hogy megkapjam a főiskolai diplomát.- Hogyan került Szolnokra?- Román Sándor tavaly bővítette a táncszínház társulatát, eljött a vizsgaelőadásunkra, és az osztályból kilencünket Szolnokra hívott. Nagy álmom teljesült ezzel.- Azt találta Szolnokon, amit remélt?- Igen, nagyon sokat tanultam egy év alatt. Az öregebbek sokat segítenek.- Az öregebbek, akik közül némelyik__ talán már huszonöt éves is van...- Ez így tényleg humorosan hang-j zik, de egyelőre mi vagyunk a „kicsik”, és a többiek az „öregek”.- Úgy gondolom, eléggé elfoglalt | lehet. Elmondaná, mit csinál egy átlagos napján?- Nyolc körül kelek, általában kilenc' táján indulok a színházba. Reggelire egy kis te tgy capuccinót iszom. jßt WA- A tánc erős fizikai megterheléssel jár. Lehet bírni egy csésze teával vagy capuccinóval?- Vigyázni kell a súlyunkra. Könnyen fölszed az ember néhány kilót, azután kezdődhet a fogyókúra. A főiskolán velem is előfordult. Itt ez a veszély kevésbé fenyeget, mert sokat dolgozunk. Tíz órától próbálunk, általában egyig-ket- tőig, közben tíz-tizenöt perces szünetek vannak. Ebéd után tovább próbálunk. Ha előadás van, akkor pihenünk egy kicsit, azután jövünk sminkelni, öltözni, a fodrászhoz. Ez a nőknek tovább tart itt is, én pedig szeretem, ha kezdés előtt egy órával már készen vagyok. Előadás után fölmegyünk a klubba, én egy hideg üdítő mellett szoktam levezetni az előadás feszültségét. Tíz-tizenegy óra felé indulunk haza. Ketten lakunk egy színházi lakásban.- Egy kolostor napirendje sem lehet sokkal szigorúbb. Nem túl zárt világban él így? Van módja szórakozásra, kikapcsolódásra?- Nem érzem, hogy kemény napirend lenne, mert azt csinálom, amit szeretek. A hétfői szabadnapokon Pestre járok, ha pedig több szabadnap is adódik, hazamegyek Sajószentpéter- re. Pesten találkozom a barátommal, igaz, hogy nehéz így fenntartani egy kapcsolatot, de megoldható, bár mindkettőnktől áldozatot követel.- Hogyan képzeli el a további pályáját? Mit tartana sikernek az életében?- Ha szólista lehetnék, ha érezhet- ném, hogy a közönség tapsa nekem szól.- A táncosok pályája rövidebb, mint másoké. Bár a kérdés még korántsem időszerű, biztosan gondolt rá, mit csinálna legszívesebben, ha már nem táncol.- Gondoltam rá, és amilyen biztos voltam benne gyerek- : ként, hogy táncolni r fogok, ugyanolyan biztos, hogy az életem később is kapcsolatban marad a tánccal. Tanítani szeretnék, ha már nem táncolhatok, vagy szí- vesen lennék koreográfus is, ha ^-kiderül, hogy van tehetségem hozzá. Román Sándor, a szolnoki Szigligéti Táncszínház vezető* je tavaly megtekintette Budapesten a Magyar Táncművészeti Főiskola vizsgaelőadását, és a végzős osztály kilenc tagját Szolnokra szerződtette. Közöttük volt Bistei Judit, akit élete első színházi évadjának végén arról faggattunk, hogyan került kapcsolatba a tánccal, és milyen tapasztalatokat szerzett az első évadban. Június 26., hétfő: Megkezdődtek a felvételik a főiskolákra. A három megyei főiskolára összesen 21 123-an adták be felvételi kérelmüket. Június 27., kedd: Hétmillió forintot osztott szét nagyrévi és kunszentmártoni árvízkárosultaknak a Magyar Vöröskereszt. Június 28., szerda: Folyamatos akciókkal védi a vásárlók, a turisták érdekeit a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. Június 29., csütörtök: Semmelweis-napi ünnepséget rendezett a megyei önkormányzat és az ÁNTSZ. Többen kitüntetéseket vehettek át. Június 30., péntek: Szolnokon a Nemzeti Színház társulata bemutatta az István, a király című rockoperát. Július 1., szombat: Az erős emberek világtalálkozójának adott helyet Cserkeszőlő. Bosszúálló nebuló A gyerekek, akik zsarolásra adták a fejüket Túrkevón, nem is gondolhatták komolyan azt, amit ákombákom betűikkel a titokzatos levelekbe írtak. A tévében látott akciófilmekből vették az ötletet, hogyan kell fenyegetéssel pénzt kicsikarni másoktól. Talán felszínre sem került volna az eset, ha a településen élőket éppen akkoriban nem foglalkoztatta volna egy brutális gyilkosság. A 72 esztendős férfi két titokzatos levelet is kapott egymás után - tudtuk meg az eset körülményeinek felderítését végző túrke- vei nyomozó tiszttől, Bornemissza Imrétől. Az elsőben 10 ezer, a másikban 15 ezer forintot követelt a rejtélyes, gyermekies írást produkáló levélíró. Az idős urat voltaképpen nem rázta meg túlságosan az ügy, ám a szomszédok unszolására mégis felkereste a rendőrőrsöt, és beszámolt a névtelen levelekről. A helybeliek aggodalmát elsősorban az okozta, hogy a megyei rendőr-főkapitányság nem sokkal a névtelen lévelek esetét megelőzően felderített egy túr- kevei, 85 éves asszony ellen elkövetett gyilkossági ügyet. A rendőrség két fiatalt gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozó és a panaszos megállapodott, ha újabb levél érkezik, azonnal akcióba lép a rendőrség. Erre a reméltnél is kevesebbet kellett várni. Ahogy a férfi a rendőrőrsről hazaérve belépett házának kapuján, nyomban felfedezte a kapu felett behajított, földön heverő újabb levelet. A zsarolók most már céltudatosabbak voltak. Azt akarták, hogy áldozatuk menjen el még aznap este 7-kor egy általuk megjelölt utcai szemetes konténerhez, és vigye magával a 15 ezer forintot. Ha ezt nem tenné meg, akkor megölik - írták. Aláírás helyett pedig ez állt a levélben: „Régi jó ismerősöd, akit átvágtál.” Bizonyára nem ez volt a legnagyobb akció a túrkevei zsaruk életében, mindenesetre komolyan vették a dolgot, és figyelték a helyszínt. A konténerbe szemetet hozó emberek mellett egyszer csak feltűnt egy kerékpáros fiúcska. Mivel ő volt az egyedül, aki látszólag céltalanul jött oda, őt vonták kérdőre. A nyomozóknak nem kellett sokáig kérdezősködniük ahhoz, hogy all éves legényke elárulja, hogy ő és 8 éves kishúga állnak az ügy háttérében. Szerencsére bebizonyosodott, hogy gyerekcsíny volt az eset - nyugtázta a nyomozó. Az ügyben érintettek tisztázták egymás között a dolgot, nem haragszanak egymásra, a gyerekek pedig szüleik kíséretében zokogva kértek bocsánatot a történtek miatt a bácsitól. Büntetőeljárás sem lesz, hiszen gyermekkorú „elkövetőkről” van szó. Ezek után csupán az érdekelt mindenkit: mi volt a céljuk a gyerekeknek? Igazából semmi. Addig, hogy az esetlegesen átadott pénzzel mihez kezdtek volna, el sem jutott a testvérpár. Talán valamiféle bosszúvágy hajtotta a kisfiút, mert mint azt a rendőröknek elmondta, haragudott a bácsira, aki egyszer állítólag rákiabált, mert megkergette utcán legelésző kecskéjét. HGY Állati Hiába éltem már meg sok mindent, számomra mind a mai napig újat tud nyújtani ez a világ, ez a furcsa, kifacsart világ, melyben kizárólagosan az ember határozza meg az értékeket — sajnos. A minap néztem az egyik kedvenc tévécsatornámat, amelyben a legfőbb érték az állat. Az egyik műsorban egy ló volt a főszereplő, úgy hívták Sir Tristram. Százhatvanezer dollárért vette a tulajdonosa, de annyira felment az ára, hogy egyszer adtak volna érte 32 millió dollárt is. Egy lóért! Egy majdnem sima lóért, amelyik valójában kiváló fedezőmén hírében állott, leszármazottainak 70 százaléka ugyanis futamokat nyert meg, ami nagy szó, hiszen a lóversenyeken óriási pénzek forognak, úgyhogy nagy biznisz nemcsak a derbi, hanem a ló is. Ennek a lónak több csikójáért egy-egymillió dollárt is képesek voltak leszurkolni dúsgazdag üzletemberek, akik minden bizonnyal nem szűkölködtek más javakban sem. Ezt a lovat egész nap kényeztették, körülötte forgott a világ, ami érthető is, hiszen jó pár ember gazdagságát ő teremtette meg. A 25. születésnapján adott partin 600(!) emVASÁRNAP REGGEL bért jelent meg, és egyszer a tulajdonosa meghívta az angol királynőt is, hogy megmutathassa neki a világ legjobb fedezőménjét. Egyfelől van tehát egy elkényeztetett, „pénztermelő” lovunk. Ugyanaznap láttam a magyar Tv-Híradót is. Az egyik segélyszervezet vezetője adományokat nyújtott át árvízkárosultaknak. Éppen egy idős néni vette át az adományt, miközben félreérthetetlen mozdulatot tett: úgy legyintett, hogy abból érződött, már hiába minden segély, ha odalett mindene. Másfelől pedig van egy idős, az egész életét átrobotoló, magatehetetlen, vagyonát vesztett, a helyzetét kilátástalannak tartó néni, aki minden bizonnyal soha nem látott egyben nemhogy egymillió dollárt, de egymillió forintot sem, és aki tizedannyira sem élt olyan jól, mint Sir Tristram. A saját bőrünkön tapasztalhatjuk, a pénzközpontú „civilizációban” minden lehetséges, és talán nem minden esetben az ember a legfőbb érték. De hát ilyen ez a (nyugati) világ: állati... Tóth András
