Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-11 / 160. szám
6. OLDAL TÜKÖR 2000. Július 11., kedd IBI A Don mellől még csak, de a kert végéből... Tiszajenő A település külterületén, ahol már a homok az úr, áll egy takaros ház, Bódi Pál és neje, Hermina néni otthona. 1946. július 16-án kötötték össze az életüket, és negyvenegy éve laknak ebben a házban, a Kossuth utcában. A lakásukat a két kezükkel építették, a válykot Pali bácsi verte, tizenkétezer kellett összesen. Mellettük iskola, most kápolnaként szolgálja az arra lakókat. Előtte harangláb, haranggal, bizonyos időközönként megszólal, ilyenkor Pali bácsi hálát ad az Istennek, hogy hazahozta a keleti frontról, a Don-kanyarból. Merthogy három hosszú esztendőt ott is lehúzott huszonéves legényként, mivel 1920-ban született. Rengeteg borzalmat, szörnyűséget látott, átélt, ma is könny lopakodik a szemére, amikor erről beszél. Majd kis idő múlva némi akasztófahumorral jegyzi meg: Bódi Pál és felesége negyvenegy éve lakik a házában Tiszajenő külsőn, a Kossuth utcában. A nyolcvanéves gazda hálát ad a sorsnak, az égnek, hogy még dolgozni tud, nem az ágyat nyomja. fotó, m. j.- Ma már olykor nehezebb feljönnöm nyolcvanévesen a kertből, mint egykor a Dontól haza. Nézze, mennyi lábam van! A sok lábban már a bot is benne foglaltatik, de hát az sem az igazi, legfeljebb szerény segítség a haladásban, munkában. Mert nagy a kert, sok a fa, a zöldség, és minden, de minden szomjas. Nem győzi locsolni őket, pedig pár hónapja, hogy felszólították őket, költözzenek ki, mert iszonyatosan magas, haragos a Tisza. Hermina néni még csak hajlott rá, de az idős gazda megkötötte magát:- A Dontól még csak hazajöttem, de innen nem megyek sehová. De hát hová is mennék? Pedig lett volna hová, hiszen egy gyerekük, két unokájuk van, és már az unokák is felnőttek. De hát a gazdát sehol nem fogja a hely, csak itt, az övében. Abban, aminek minden zugát ismeri, minden szegletét maga építette. Olykor elmereng a múlton, lám-lám, rohan az idő. Nemrég került nyugdíjba, és már eltelt húsz év. Korábban évtizedekig naponta bejárt dolgozni Szolnokra és vissza. Egy baleset is történt vele, ezért is esik nehezére a haladás. Megjárta a poklok poklát, a háborút, de mégis hálát ad az égnek, hogy nem az ágyat nyomja, hanem tud dolgozni. Olykor átballag a szomszédokhoz beszélgetni a világ kis és nagy ügyeiről. A gyerekek sokszor megjelennek, egyébként is a mama mindennap főz. Aznap is isteni illatok uralták a konyhát: a gulyásnak nem sok idő kellett ahhoz, hogy a gazdaasszony tányérba valónak minősítse aznapi főztjét... Lehet, hogy eddig nem a legjobb helyen próbálkozott? Postabank Lakáshitelek most ajándékutalvánnyal ■ Kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitelek új lakás építésére és vásárlására tjtrvH kamattal ■ Vissza nem térítendő állami lakásépítési kedvezmények és adó-visszatérítési támogatások ■ Piaci kamatozású hitelek telek, lakás vásárlásához, építéshez, felújításhoz már 16,5% kamattól ■ Augusztus 1-tól december 1-ig havonta hat hitelfelvevőnket, egyenként 200 000 Ft értékű Keravill-utalványban részesítjük.* További információ: Hitelinfo: (06 40) 44-22-00 www. postabank, hu Post aBank és Takarékpénztár Rt. *A kiválasztás moSjáról szóló Tájékoztató megtekinthető a bankfiókokban. A homokba szúrt nyárfa Avagy negyvenhárom tanév egy helyen Kőtelek Boros Imre 1957-től negyvenhárom tanévet hagyott maga mögött a faluban, az ottani iskolában. Mehetett volna magasabb, fényesebb helyekre, de a szíve nem engedte. Akár a homokba szúrt nyárfa, gyökeret eresztett, és ezek a néha láthatatlan szálak olyan erővel tartották, hogy emberfia azt szét nem szakíthatta. így maradt kőtelki tanítónak, tanárnak, igazgatónak, és most már nyugdíjasnak. Közben kiszolgált tizenöt oktatási minisztert, meg nyolc tanácselnököt, polgármestert. Besenyszögön született, hárman __ vannak testvérek. Édesapja odalett a világháborúban, és édesanyja nagy-nagy szeretettel, tisztességgel, szegénységben nevelte fiait. Tanító lett belőle, hiszen a szegény ember gyereke előtt ez a hivatás tűnt akkoriban a legelérhetőbbnek. Kőtelek jelentette a kezdetet, és azokat az évtizedeket, amelyet a pályán töltött. Ebből huszonhatot igazgatóként. Nem volt könnyű időszak, akadtak negyven-negyvenötös létszámú osztályok, és ott is tanítani kellett. Vállalták, vállalta. Szerencsésnek vallja magát, mert olyan tanítói, tanárai voltak, mint Bálint Béla és Wesniczky Antal - rengeteget lehetett tanulni tőlük. Megírta iskolája, a hajdani katolikus iskola 264 éves történetét, és két egykori tanítót lelt, aki negyven évet tanított ebben az iskolában, a faluban. Negyvenhárom évével viszont egyelőre ő a sorrend vezetője. Abban, hogy ennyi ideig maradt, több minden is közrejátszott. Az egyik: nagyon szerette, kedvelte Erdély történetét. Sokszor, sok helyen olvasta, az ottani tehetséges fiatalok gyakran elutaztak nyugat-európai, itáliai egyetemekre. De ha végeztek, diplomát kaptak, mindig visszatértek, hiszen ott volt rájuk szükség. Azután hová, merre mehetett volna, amikor itt minden rögöt, embert, családot ismert. Ráadásul a felesége is tanított, pedagógus volt. A lányuk Debrecenben lakik, és már két unokával is dicsekedhetnek. Sok-sok remek nevelő megfordult az iskolában, volt, aki maradt, más férjhez ment, máshová szólították a mindennapok. Szerinte a jó igazgató ember minden körülmények között. Voltak tabutémák, amelyeken nem lehetett vitatkozni, ilyen a lelkiismeretes munka, a pontos órakezdés. Azt is állítja, az igazi pedagógus részt vesz a falu mindennapjaiban, hiszen közéleti ember. Ha hívják, feladatot is vállal. így volt ő tanácselnök-helyettes, alpolgármester is. Búcsúebédjén több mint ötve- nen vettek részt, köszöntötték. Itt elmondta, az életben mindennek megvan a maga ideje: a tanulásnak, a munkának és a visszavonulásnak is. Úgy érezte, az utóbbinak most jött el az ideje. De azért nem tétlenkedik, hiszen több- szekrénnyi helytörténeti jellegű irattal, dokumentummal rendelkezik. Ezeket jó lenne rendszerezni, feldolgozni, ami nem kis munka. Egész embert kíván, egy egész nyugdíjas embert... D. SZABÓ MIKLÓS Boros Imre köszönti vendégeit azon a búcsúebéden, ahol több mint ötvenen jelentek meg. Balján ott ül Rotla János világhírű hegedűművész. fotó: m. j. Emberhez méltó életet Az intézmény táncosai spanyol tánccal készültek speciális kulturális fesztiváljukra FOTÓ: M. J. PUSZTATASKONY A Tóparti Otthonban napjainkban százötvenöt gondozottat ápolnak. Szellemileg enyhén, közepesen és súlyosan fogyatékosokat. Tizenhat éves a legfiatalab- bik, és közel kilencvenéves is akad. Általában a megyéből érkeztek. Arra törekednek a gondozóik, hogy mindennapjaikhoz értelmes elfoglaltságot találjanak, éppen ezért közülük mintegy százan dolgoznak. Varrnak, szőnyegeket szőnek, műanyag huzalokról lefejtik a külső védőburkot, szóval drótot mentenek. Azután többen tevékenykednek az intézmény egyéb területein is. így az állattenyésztésben, hiszen 224 sertést tartanak, ebből 110 körül vágnak le és dolgoznak fel, a többit értékesítik. Birkájuk is van, illetve földjük, 12 hektárnyi. Akiket érdekel, kulturális vagy sporttevékenységet is végezhetnek, de van zenekaruk, táncklubjuk, illetve hímző szakkör, kerámia szakkör, meg virágkötést is tanulhatnak, de festeni, rajzolni szintén lehet. Ezekben a hetekben ötvenen közülük a Balatonnál üdülnek. A táncosok Nagykanizsára készültek egy speciális kulturális fesztiválra. A cél rendszerint ugyanaz: legalább a korábbi képességeiket megtartsák, magyarul: ne épüljenek le. D. SZABÓ