Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-22 / 118. szám
Hl 2000. MÁJUS 22., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Juhászfesztivál Túrkevén (Folytatás az 1. oldalról) A különböző szakmai konferenciák, a kulturális események és kiállítások mind a hagyományőrzést és a tapasztalatszerzést célozták. Országos ismeretséget jelenthet a rendezvény szempontjából a juhnyíró bajnokság, melyen idén több mint 30 versenyző adott számot tudásáról. A verseny nemcsak a gyorsaságon alapult, hanem olyan szempontokat is figyelembe vett a zsűri, melyek az állatokkal való bánásmódra vonatkoztak. A jeles eseményre ellátogatott dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is, aki örömmel nyugtázta, hogy a vidéki és kevi birkanylrók, akik egyébként országos elismertségűek, egy ilyen verseny keretében megmutathatják tudásukat. A miniszter lakossági fórumán az érdeklődők megtöltötték a Korda Sándor filmszínházat. A fórumon dr. Torgyán kiemelte, a nemzet megtartó ereje valójában a kis településekben van, fontos tehát a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság megszilárdítása, hiszen a vidéki ember megélhetését elsősorban a föld adja. Mindent meg kell tenni továbbá annak érdekében, hogy maximálisan kihasználják az Európai Unió adta lehetőségeket, megőrizve az ország sajátos arculatát. A vasárnapi nap és egyben a második kevi juhászfesztivál zárásaként a gasztronómiáé volt a főszerep, hiszen a kétnapos versenyvégén a legjobb birkapörkölteket rangsorolták, kihirdették a legügyesebb birkanyírót, és zenés mulatsággal búcsúztatták a 2000. év legnagyobb kevi eseményét. * A juhászfesztivál keretein belül nyitották meg szombaton a megyei környezetvédelmi napokat. Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy a természet megóvása érdekében mennyire fontos már fiatal korban a környezeti nevelés. Szerencsés helyszínválasztásnak értékelte azt, hogy az idei megnyitó házigazdája Túrkeve lehetett, hiszen a kisvárosban több természetvédelmi egyesület is sikeresen működik. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója a hazai természetvédelem helyzetéről beszélt az uniós csatlakozás tükrében. Mint elmondta, a csatlakozást követően jelentős változások mennek végbe tájgazdálkodási szempontból is. Az ország sajátos adottságait kihasználva meg kell találni hazánk helyét az unióban, ahol a működési rendszerek megismerése mellett talán az úgynevezett íratlan törvények elsajátítására kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni. A Túrkevén megfigyelhető hagyományőrzés példamutató lehet más települések számára is, hiszen a legfontosabb azoknak az értékeknek a megóvása, melyeket őseink hagytak ránk. R.SZ. SAMSUNG-FUTÁS. Szombaton országszerte megrendezték a már hagyományosnak számító Sam- sung-futást. Szolnokon a jó idő is hozzájárult ahhoz, hogy sokan vágtak neki a távnak - kutyával és anélkül. fotó-, bj LEPÉNYEVŐ „KENGYELFUTÓK”. Az immár hagyományos tömegsportnapot rendezték meg tegnap Kengyelen, a bagimajori parkerdőben. Képünk a játékos vetélkedők közül a lepényevés egy mozzana tát örökítette meg. __________________________________________________________fotó: bugány jános M illiókat szívnak el a szúnyogok Az önkormányzatok árvízi védekezésre majd 1,2 milliárdot kapnak A megye önkormányzatai majd 1,2 milliárd forintot költöttek el a tiszai árhullám elleni védekezésre. Az említett költségből mintegy egymilliárdot már meg is kaptak a települések. Közben a szúnyogirtás is a védekezési költségek közé került: egy héttel ezelőtt 37 millió forintot fordítottak erre, ám a héten már nem lehetett besorolni a költségek közé, miután a megyei önkormányzat 34 milliót kapott kifejezetten erre a célra. Megyei információ Pontosan egymilliárd 174 millió forintra emelkedett a napokban az a pénzmennyiség, melyet a megye mintegy 30 települése költött el a Tiszán levonult árhullám elleni védekezésre - tudtuk meg Magyar Bélától, a területfejlesztési tanács titkárságának vezetőjétől. Magyar Béla azt is elmondta, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság megkezdte az önkormányzati és a magántulajdonú ingatlanokban esett károk felmérést. Ennek keretében minden egyes érintett települést egy-egy szakértői csoport keres fel. A költségek tekintetében egyelőre folyik a heti jelentés és pénzügyi utalás teljesítése, a tételes ellenőrzés a munkálatok végét követő 50 napon belül történik meg. így ekkor lehet majd eldönteni konkrétan, hogy egy-egy kiadás ténylegesen a védekezés érdekében merült-e fel, s persze arra is nyílik lehetőség, hogy jogos, de el nem számolt összeget térítsen meg az állam. A legfrissebb költségek már az elbontásból származnak, s főként a jobban érintett településeken nagyobb az összeg: a minapi összegzés szerint 10 millió felett csak Szolnok és Tószeg költött a múlt héten. Egyetlen település esetében sem engedélyezték a költségek elszámolása között a szúnyogirtást, bár erre egy héttel korábban volt lehetőség: akkor 37 milliót fordítottak erre az önkormányzatok. Mint Magyar Bélától megtudtuk, kifejezetten erre a célra 34 millió forint áll rendelkezésre a megyei önkormányzatnál, amelyet a települések között osztottak szét a héten. A döntés során szakmai szempontok is szerepet játszanak, s természetesen azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy erre a munkára a településeknek is kell szánniuk saját eszközeikből pénzt. _______ EZ. * A Westel hálózatán belül, kivéve Hangposta. ** A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. *** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelő 24x1375 Ft havi forgalmidíj-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, illetve az üzletekben. www.westel.hu lOOOOl FOfCfe Keravill ofotért A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója r y ilesi [el i a L ____ K apcsolat ___________________j Készülék+kártva . WESTEL üzlet: Szolnok, Baross u. 1. Tel.: 06-56/422-232,06-30/934-0900,06-30/900-9017 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-5326,06-30/930-5653_________________________________________ _____________________________________________________________________________________________ O fotért: Jászberény, Lehel Vezér tér 17. • Telemobil 96 Kft.: Szolnok, Tiszavidék Áruház (Ady E. út 4.) • Dobrai és Dobrai Kft.: Karcag, Szt. István sugárút 17. • Jáger János: Jászfényszaru, József A. u. 23. Apex Elektronika Kft: Jászberény, Lehel Vezér tér 29. • Chip-Elektronik 2000 Kft.: Törökszentmiklós, Kossuth L. út 120. • Harker-2000 Bt.: Szolnok, Baross út 51. • Szolnok, Tószegi út 5. • LASAKft: Kisújszállás, Piac út 2. • Bagdán Sándor: Mezőtúr, Szabadság tér 19. • Laboncz Erika: Tiszafüred, Fő út 39. A Westel - Magyarországon először - olyan havidíjas előfizetést ajánl, amivel szinte mindegy, mikor beszél. A lényeg az, hogy honnan. Ai új ZöldZóna díjcsomaggal ai ország területének több mint 80<¥o-áról hálózaton belül csúcsidőben is csak nettó 28 Ft-os percdíjért beszélhet. Ha a ZöldZóna területén kívül kezdeményez hívást, a rendszer kapcsolás előtt figyelmezteti. Ekkor dönthet, vállalja-e a beszélgetést magasabb percdíjért, vagy sem. A ZöldZóna díjcsomaggal a Kapcsolat még elérhetőbb, költsége még ellenőrizhetőbb lesz. Egyre több helyen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Westel előfizetőként már jóval több mint 1 millióan. Ráadásul DUAL mpbiltelefonnaP* és kártyával*** már bruttó 7 000 Ft-tól csatlakozhat. Helyből megéri... Önnek is? A Westel mobilról ingyenesen hívható 06-30/803-0000-ás hívószámon egyből megtudhatja, hogy Ön a hívás pillanatában a ZöldZóna területén tartózkodik-e. A 1230-as ügyfélszolgálati hívószámon az irányítószám megadásával tájékozódhat, míg a Westel honlapján közvetlenül, a település neve alapján is választ talál.