Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-22 / 118. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2000. MÁJUS 22., HÉTFŐ Nótaénekesek találkoztak Berekfürdő Az önkormányzat és a Magyar Nóta és Dal Alapítvány szervezésében szombaton rendezték meg az I. tiszántúli nótaénekesek szakmai találkozóját, melyen Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Heves és megyénk énekesei vettek részt. A magyar nóta napjainkban háttérbe szorult a televízióban, rádióban, pedig a magyar kultúrának ezen műfaja is ugyanolyan értékmentő és fontos, mint a például a képzőművészet — derült ki a Megbékélés Házában tartott konferencián.- Berekfürdő minden nyáron szívesen ad helyt művészeknek. A médiában naponta tapasztalhatjuk, hogy az emberi értékrendben a kulturális művészet helye megbicsaklott, messze került, éppen ezért tartjuk fontosnak az ilyen találkozókat - mondta köszöntőjében dr. Hajdú Lajos polgármester. Ábrahám Dezső, a Jákó Vera Nótaszínház igazgatója előadásában arról az értékmentő munkáról beszélt, melyet színháza biztosít a nótaénekeseknek. Nógrádi Tóth István, a magyarnóta-szer- zők és -énekesek egyesületének elnöke az egységes képzés hiányát tartja megoldásra váró problémának. Berekfürdőn immár három éve szervezi a nyári programokat Ko- lostyák Gyula, a Magyar Nóta és Dal Alapítvány elnöke, aki a közönség még szélesebb rétegével szeretné jobban elfogadtatni a magyar nóta műfajt. A szakmán belül pedig egymás megbecsülését, segítését tartja a legfontosabbnak. A konferencia után huszonhét művész lépett fel, akiket ifj. Berki László és cigányzenekara kísért. ■ Útonálló-utánpótlás (Folytatás az 1. oldalról) Lévai György őrnagy elmondta: az elmúlt két évben a megye- székhelyen és környékén ösz- szességében mintegy hetven rablás miatt folytatott eljárást a kapitányság, ebből mindössze öt esetben deríttette ki a nyomozás, hogy az „elkövető” gyermekkorú, tehát nem büntethető. Az efféle tettek szintén általános jellemzője az, hogy a támadás csak a látható értékek - karóra, cipő, nyaklánc — megszerzésére irányul, továbbá, hogy ezek a rablások igazából mentesek a fizikai erőszaktól. Ez utóbbit azonban esetenként a csoportos elkövetésben rejlő erő pótolja. A csoportot irányító rendőrtiszt tapasztalata szerint az esetek sajnos azt is bizonyítják, hogy a gyermekkorú elkövetők leginkább a bűnöző életmódot folytató szülői háttérrel rendelkező családokból kerülnek ki, azaz a bűn elkövetésére való hajlam apáról fiúra száll. Mivel a tett nem jár büntetéssel, a rendőrkézre került „gyanúsítottak” meghallgatásuk alkalmával őszintén beismernek mindent, ezáltal az elrabolt holmik nagy része is előkerül. A lefülelt rablópalántákkal annyit tehet a rendőrség, hogy történtekről tájékoztatja a gyámhatóságot, illetve megvizsgálja család körülményeit, és természetesen figyelmezteti a szülőket. HGY Termékdíj A megyei kereskedelmi és iparkamara termék vásárdíjat alapított, melyet a VIII. szolnoki expón osztanak majd ki. A díjért pályázniuk kell azoknak a megyei cégeknek, amelyek részt vesznek a kiállításon. Jászkim Világ művészeti szemle Szombaton rendezték meg a Jászkun Világ művészeti szemle következő területi döntőjét, melyen kétszázötven gyerek mérte össze tánc-, ének- vagy éppen verstudását. Martfű A régi szolnoki járás területéről érkeztek a versenyzők, akik rangos zsűri előtt léptek színpadra. Bah József és Vájná Katalin karnagyok, Mihályi Gábor, az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Petravichné Matyaczkó Olga, a Magyar Művészeti Intézet táncreferense, valamint Lengyel Boldizsár újságíró voltak hivatottak dönteni a szolnoki megyei döntőbe jutottak névsoráról. Végül vers és próza kategóriában egy martfűi testvérpár, Gonda Kata és Zsuzsa, hangszeres zenében a szolnoki Liget Regina, vokális zenében a martfűi Kék Szivárvány Népdalkor és a rákóczi- falvi Hegedűs László, néptáncban a martfűi néptáncegyüttes, a szolnoki Corvinka, valamint a szintén corvinkás Kovács Adél-Bólya Dávid páros, színpadi táncban a Martfűi Modern Táncműhely, egyéb kategóriában pedig a Martfűi Kötélugró Csoport képviseli a térséget június 10-én szombaton a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központban. re Nagykörűiek is felléptek VÉLEMÉNY BÁN JÁNOS Égre emelt tekintettel Profi módon megbirkóztak a feladattal Véget ért a nagy mutatvány. Most már mindenki az eredményeket könyvelgeti, számolgat. Legalább negyed- millió néző volt kíváncsi a kecskeméti repülőnapokra. Az is lehet, hogy jóval több. Es hát, ami a legfontosabb, remekül sikerült az egész. Mázlink volt az idővel, hiába zuhogott péntek este, szombat este, amikor kellett, kitisztult az ég, felragyogott a nap, mintha az Úristen is gondoskodó kegyeibe fogadta volna az ég bajnokait, a kíváncsi százezrek........................_........................................ kel egyetemben. A ki kint volt, tudja, hogy kiváló hangulatban teltek az órák. Gyanítom, vagyunk jó páran, akik rákvörösre sültünk a napon, könnyű lesz megismerni egymást a hét hátralevő napjain. Lehet majd tapasztalatokat cseréim, kinek mi tetszett leginkább. Szakértők és laikusok vitatkoznak majd: a Harrier, a Mirage vagy az F-16-os volt-e a legjobb, esetleg kenterbe verte őket a kilencgépes olasz kötelék? Vagy a mieink taroltak mégis? Pár napig lesz miről beszélni. A kecskeméti szervezők jól vizsgáztak. Profi módon megbirkóztak a feladattal. A közlekedéssel is jóval kevesebb gond volt, mint két éve. A rendőrséget ezért dicséret illeti. Egy, a külföldi repülőshow-kon otthonosan mozgó, világlátott ismerősöm fanyalgott csak. Két dolgot kifogásolt. Az egyik: szakmailag gyengének minősítette a programot. Lehet, hogy igaza van, nekem tökéletesen megfelelt. A másik: azt mondta, hihetetlenül balkáni ez a sült kolbászos, fröccsöntöttjáték-árus kirakodóvásár, ami immár a repülőnapok elkerülhetetlen kísérője lett nálunk. Ebben van valami, de mivel a világon a kecskeméti az egyetlen repülőshow, amit láttam, ez ügyben nem tudok összehasonlításokat tenni. Meg aztán, a többség szemmel láthatóan elboldogult a környezettel. Az árakról most ne ejtsünk sok szót. Akkor sem lepődtem volna meg, ha egyikmásik árus sísapkát ölt az egyszerűség kedvéért, és fegyvernek látszó tárggyal csalja ki zsebemből a pénzt. De mindegy, nem volt kötelező költekezni. Összefoglalva: emlékezetes repülőnap volt. Minden gép csodálatosan repült, minden elveszett gyermek megkerült. Reméljük, mindenki épségben hazatért. Két év múlva találkozunk! Remélem. __________BÁT_________ E melkedett a dollár árfolyama A Budapesti Árutőzsde gabonapiacán 2,7 milliárd forintot meghaladó értékben kereskedtek az alkuszok, míg a határidős pénzpiacon 8,4 milliárd forint értékű külföldi fizetőeszköz cserélt gazdát - derül ki a BÁT összefoglalójából. Tovább drágult az étkezési búza, a jegyzések jövő év márciusig 570-820 forintot emelkedtek. Ebből a termékből 607 kontraktussal kereskedtek a brókerek. A takarmánykukorica valamennyi lejárata - 466 kontraktus adásvétele mellett- 490-1010 forinttal gyengült. A takarmánybúza augusztusi és decemberi árfolyama 550, illetve 300 forinttal erősödött. A repce jegyzései viszont változatlanok maradtak. A napraforgót decemberre 200 forinttal olcsóbban kínálták. A szója júliusra 1600 forinttal növelte értékét. A TAX szeptemberi jegyzése - százforintos emelkedést követően - 33 500 forinton állapodott meg. A határidős pénzpiacon- 16 596 kontraktus adásvételével - ismét élre tört az euró. Az amerikai dollár 11598, a japán jen 2350 kontraktussal részesedett a forgalomból. A devizapiacon szerdán lehetett utoljára kereskedni a májusi lejáratokra. A múlt héten a legnagyobb mértékben - 5,90-7,50 forinttal - az amerikai dollár árfolyama emelkedett. A japán jen lejáratai 5,00-6,00 forinttal növelték értéküket. Szerényebben erősödött a svájci frank: a júniusi és decemberi elszámolóárak 0,80 és 1,70 forinttal araszoltak feljebb. Az euró ötven fillérrel gyengébben zárta a hetet. - ug Az eső átrendezheti a búzaárakat A tavaszi időjárás rendkívüli helyzetet teremtett a mező- gazdaságban. Miközben több tízezer hektáron még mindig a belvíz akadályozza a szántóföldi munkákat, az ország nagy területén aszály fenyeget. A búzatermesztőkön már csak az a bizonyos aranyat érő kiadós májusi eső segíthet. Budapest A határban sokban különböznek egymástól az egyes búzatáblák. Ahol a talajból hiányzik a nedvesség, ott a kalászos gabona kényszerérésétől tartanak a gazdálkodók. A száraz területeken megjelenő zsombékosodás (az egyenetlen sűrűségű gabonatövek következtében) rontja a várható termés mennyiségét és minőségét. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium - az 1,1 millió hektáros vetésterület alapján - 4,5-5 millióra becsüli az idei búzatermést. Ezzel szemben a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége 3,-3,5 millió tonnára számít. Tóth István, a MOSZ titkára úgy látja: amennyiben az időjárás nem változik kedvezően, még nagyobb kár éri a termelőket, mivel a többségüknek nincsenek anyagi tartalékai. A termelés beindításakor sokan nem tudták 'elvégezni a megfelelő talajmunkákat, tápanyag-utánpótlást, növényvédelmet, ami kockázatossá teszi a termelési folyamatot. A MOSZ képviselője szerint az idei agrárszabályozás rontotta a termelési és értékesítési esélyeket, ami hátrányt jelent a gazdák számára. A szaktárca ugyanis kikötötte, hogy csak azok vehetik igénybe az agrártámogatást, akik szerződést kötnek a termésre. Ma már jól látszik, hogy a korábban leszerződött alacsony árak miatt kétszer, háromszor olcsóbban tudják eladni termékeiket a gazdák, mintha szabadpiacon értékesítenék termésüket. Gondot okoz továbbá, hogy a mai napig sem jelentek meg az intervenciós árak, és feszültség forrása lehet a búzára meghirdetett alacsony, 14 ezer forintos garantált ár is. A Budapesti Árutőzsde gabonapiacán jelenleg 26 ezer forintot kínálnak a brókerek az új búzáért. Ez az összeg a különféle járulékos költségek levonása után 22 500-23 500 forintos telephelyi árat takar. A malmi búzáért 20-25 ezer forint ajánlanak a felvásárlók, úgy, hogy a szállítás költségei a termelőket terhelnék. Piaci elemzők szerint ha megjön a várva várt eső, akkor 22 500 forintos (telephelyi) áron kezdődik az értékesítési szezon, ha elmarad, akkor akár 30 ezer forintra is felszökhet az ára. iujváru Bálint György rovata Lapok a kertész noteszából Május első felében szokatlanul meleg napok serkentették a növények életritmusát. A hónap közepére kikalászolt az őszi árpa és „hasban van” az őszi búza is, (azaz a búzaszál közepén kitapintható az a megvastagodás, amelyben a kalászkezdemény rejtőzik). Országszerte most ültetik a szántóföldeken és a kertekben az étkezési paprika palántáit. A kertészek jól tudják, hogy csak a jól fejlett, zömök, egészséges, sötétzöld levelű palántáktól várhatnak jó termést. A lendületes fejlődést akkor tudjuk elérni, ha az ültetés helyére a talajba Osmocote műtrágyát teszünk, amely folyamatosan bomlik le, és adja át a tápanyagokat a paprikanövény gyökérzetének. A paprikanövénynek igen sok vízre van szüksége, a természetes csapadék mellett évente 200-250 milliméter csapadékkal egyenértékű öntözővíz (200-250 liter négyzet- méterenként) teszi lehetővé a megfelelő termés betakarítását. A cseresznye- és a meggyfák kivételével valamennyi gyümölcsfát most ismét meg kell permetezni a gombabetegségek és a rovarkártevők ellen. A szilva- és őszibarackfákat máris ellepték a levéltetvek, a levelek összesodródnak, majd megsárgulnak és lehullanak. A levéltetvek ellen eredményesen alkalmazható a Karate, a Mospilan vagy a Diasol rovarölő permetezőszer. A különböző gombakártevők ellen használjunk kombinált permetlevet, amelyben Dithane, Karathane, Systhane vagy Topsin nevű gombaölő szer is van. Ezzel a permedével tudjuk megelőzni, illetve leküzdeni a szinte valamennyi gyümölcsfát veszélyeztető monilia- fertőzést, az alma- és körtefák varasodását, a szilvafák vörösfoltosságát. ___________________■ Ú j luxusszállók vidéken Budapest Az idegenforgalom bevételéből származó jövedelem az állami költségvetés fontos forrása. Ahhoz azonban, hogy ez az összeg a terveknek megfelelően növekedjen, minid magasabb színvonalú szolgáltatásokra van szükség a szállodaiparban és a vendéglátásban. A tőkeerős szállodaláncok a meglévő hotelek felújítása mellett keresik azokat a területeket, ahol új létesítményeiket érdemes felépíteni. A tervek szerint az első jelentősebb fejlesztés a Hotel Szeged átépítése lesz, amely a Szabadtéri Játékok ideje alatt várhatóan már vendégeket fogadhat. Az év többi részében az üzletemberek igényeinek kíván majd megfelelni. A gyorsan fejlődő Székesfehérváron is épül egy új luxusszálloda, Győrben pedig 96 szobás vendégház építését vették tervbe. Kaposvárott 80 szobás, háromcsillagos szállodát nyitnak. Nagyon fontos körülmény, hogy nem csak az ország nyugati részén jelennek meg az új befektetők. Á fejlődésben elmaradott keleti országrész felzárkóztatása megköveteli, hogy ezekben a megyékben is javuljon az idegenforgalmi infrastruktúra. Ezért jó hír, hogy szálloda épül majd Debrecenben és Miskolcon is. Az utóbbi időkben a hazai szállodaláncok terveiben az országhatáron kívüli befektetések is szóba kerültek. A legutóbbi információk szerint Kassán, majd Jugoszláviában és Romániában is szeretnének építeni a magyar befektetők. -WSzázmillió forint energiatakarékosságra Budapest Már átvehetik az érdeklődők az Energia Központ Kht. irodájában az Energiatakarékossági Program négy pályázatának űrlapjait. A pályázaton keresztül pénzhez lehet jutni épületek, homlokzatok, födémek, nyílászárók hőszigeteléséhez, esetleg cseréjéhez, a meglévő fűtési, illetve melegvízellátási berendezések korszerűsítéséhez - sorolja a részleteket Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. A lakástulajdonosok mellett a lakásszövetkezetek, illetve a társasházak közös képviselői is jelentkezhetnek, ha érvényes felhatalmazásuk van. Benyújthatnak pályázatot azok a vállalkozók is, akik korábban már szerződést kötöttek a lakások tulajdonosaival az energiatakarékosságot célzó munkák elvégzésére. Újdonság, hogy ha a társasház lakói között nincs egyetértés az egész ház korszerűsítésére, egy-egy lakó is kaphat támogatást energiatakarékossági beruházásra. Az idén 100 millió forintot szánnak a programra, de jövőre sokkal többre lehet számítani. Most a költségek legfeljebb 30 százalékára kapható kölcsön, és ez nem haladhatja meg a 200 ezer forintot. Társasházaknál természetesen lakásonként kérhető ez az összeg. Az első szerződéseket a pályázat beadása után egy hónappal lehet megkötni. A pénzt a beruházás befejezése után, a számlák bemutatását kö- vetően utalják át. koós tamás