Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20 / 117. szám

2000. MÁJUS 20., SZOMBAT 7. OLDAL # 0 11 * * Kedves gyerekek! A visszajelzésekből úgy tűnik, sokan olvastátok a Kölyökkuckó első összeállítását. Kíváncsian vártuk, vajon hány boríték érkezik cí­münkre, s örömmel mondhatjuk, hogy a Szórejtőre beérkezett het­ven megfejtés mindegyike helyes volt. A szerencse ezúttal Kovács Ni­kolettának (Kunmadaras), Friedrich Szilveszternek (Tiszaföldvár), Tóth Orsolyának (Cibakháza), Kocsmár Katalinnak (Kenderes) és Széles Szabolcsnak (Szolnok) kedvezett. Nyereményeiteket - egyenként egy darab ötszáz forintos könyvutalványt - postán küld­jük el címetekre. Köszönjük a feladványokat és a találós kérdéseket, melyeket ma leközlünk, s továbbra is várjuk ötletes rejtvényeiteket, hiszen a Kölyökkuckót majd a vakáció alatt is olvashatjátok. Kap­tunk néhány rajzot is, melyek igazán szépek, sajnos azonban na­gyon halványak, ezért nem tudjuk megjelentetni őket. Arra kérünk benneteket, hogy rajzlapra, lehetőleg filctollal, tussal vagy vízfesték­kel készítsétek a képeket! Továbbra is várjuk az észrevételeket, tör­téneteket, rejtvényeket, vicceket, találós kérdéseket vagy fotót osz­tálykirándulásról, egyéb rendezvényekről, kedvenc állataitokról. Mostani feladványaink megoldását június 10-ig küldhetitek be szer­kesztőségünk címére (AS-M Kft. Szolnok, 5001 Pf. 105.). A borítékra írjátok rá: „Kölyökkuckó”. Hallottad már?- Apu, te tudod, mennyi fogkrém van a tubusban?- Nem tudom.- Én tudom! Majdnem 3 méter. ■k- Kisfiam, ne menj minden este diszkóba, mert megsüketül- sz!- Kösz, anyu! Már ettem. *- Sorolj fel néhány állatot! - szólítja fel a tanító néni Gabikát.- Kutyuska, tehénke...- Jó, de nem kell minde­gyikhez hozzámondani, hogy - ka, -ke, mondd szépen kic­sinyítő képző nélkül az álla­tokat!- Kecs, macs, csir, puly, fecs... Az oldalt szerkesztette: Varga Hajnalka. Egy közismert ifjúsági regény címét tudjátok meg a nyíllal jelzett függőleges sorból. A vízszintes sorok megfejtésé­hez segítségül egy-egy betűt beírtunk. Kérdésünk az, mi a mű címe, kit takar ez a név és ki a regény szerzője? A helyes megfejtést beküldők között öt könyvutalványt sorsolunk ki, egyvalaki pedig a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola jóvoltából egy játék ku­tyát nyerhet. A feladványt Sza- lay Szabina, Kádár Richárd és Lévai Máté, negyedik osztá­lyos tanulók küldték be. 1 2 3 6 7 Pályázat: Kicsoda ő? t 9 3 m *“ V.llW1 n m l n És te hol töltőd a nyarat? A szünidők közül a nyári vakációt várják a legjobban a gyerek. Nem csoda, hiszen ez a pihenés a leghosszabb, az élményekben leg­gazdagabb. Szolnokon a szandaszőlősi álta­lános iskolában már sokan tervezgetik, hol töltik majd a nyarat. Varga Emese (5. osztály): A szü­leim a nyári szünet nagyobb ré­szében dolgoznak, majd csak augusztusban kapnak két-há- rom hét szabadságot. Ezért elő­ször tíz napig napközis táborba járok majd, ahol végre ked­vünkre strandolhatunk. Aztán Tápiógyörgyére, a nagymamá­hoz utazunk a húgommal, itt két-három hétig le­szünk. Utána a keresztanyámékkal Hollókőre me­gyünk néhány napra, ez már rendszeres nyári program. Gergely Norbert (7. osztály): Az iskola néptánc- csoportjával idén egy hétre Lengyelországba me­gyünk. Utána irány a berekfür­dői matektábor, ahol kisebb szünetekkel napi hat órát tanu­lunk majd, délután pedig biz­tosan strandolunk. Szeretek kerékpározni, ezért anyukám­mal együtt Káptalanfüreden részt veszek egy Balaton kö­rüli biciklis táborban is. Me­gyek még a nagymamámhoz a Velencei-tó mellé, és apukámmal horgászni az abonyi halastóhoz. Cseh József (7. osztály): Gergely Norbival régóta bará­tok vagyunk, én is velük szok­tam menni horgászni. Együtt megyünk Lengyelországba és a matektáborba is. A derecskéi nagymamámhoz az egész csa­lád elutazik, a szolnoki nagyi­mat egyedül is meglátogatom. Mi az? Hold elejti, Nap felkapja. Mi az? (harmat) Miért sápadt a Hold? (Mert sokat éjszakázik.) Mi az? Messze elér és gyakran beszélő, holott közel van, és mégsem beszél ő. (telefon) Izsó Andrea, Tiszaföldvár Melyik kalács jó akkor, ha ke­mény? (a térdkalács) Melyik az a játék, ami szikrázik, és mégsem éget? (a tűzijáték) Miért csak az alagút közepéig megy be a vonat? (Mert onnan már csak kifelé megy.) Friedrich Szilveszter, Tiszaföldvár Állathősök Szalay Szabina, Kádár Richárd és Lévai Máté, a szolnoki Rákóczi Fe­renc Általános Iskola negyedikes tanulói küldték be ezt a rejtvényt, mely kedvenc olvasmányaikhoz kapcsolódik. Több író regényének hőséül valamilyen állatot választott. Próbáld összepárosítani a szer­zőket és a regényhősöket! 1. Fekete István 2. Szamos Rudolf ' 3. Cecile Aubry 4. Csarusin 5. Széchenyi Zsigmond 6. Szuhai István 7. Eric Knight 8. A. A. Milne 9. R. Kipling 10. Lázár Ervin a) Bell b) Tomka c) Tabaki d) Csui e) Kántor f) Füles g) Bikfic h) Lassie i) Szilvia j) Szimba (1-01 ‘3-6 ‘1-8 ‘Ü-Z ‘f-9 ‘p-s ‘q-t’ T-e ‘3-7 ‘3-1) Hajtogass tulipánt! A virág: \f .... ... % ■ ...... A \ ' 1 \ / i \ i / \ / \ t / »:. ♦ ,• „>* * v;* * *y. > «• J / í\ / \ \ s 1 ✓ \ f Lí ______ . ......i.... ........Ni 1. Terítsd magad elé az egyik négyzetlapot, és a szaggatott vo­nal mentén hajtsd meg saroktól sarokig az átlókat! Fordítsd a másik oldalára a lapot, és most a pont-vonal jel mentén hajtsd meg keresztben az átlókat! 3. A sátor sarkait mindkét olda­lán hajtsd a csúcsához! Egy rombuszt kaptál. 5. A rombusz egyik sarkát 2-3 mm-rel hajtsd át az átlón. 7. A kapott formát átlapozzuk. (Elöl balról jobbra, hátul jobbról balra hajtasz egy lapot.) A szolnoki Győré Gábortól most megtanulhatsz papírtulipánt hajto­gatni. A mutatós kis virág nem her­vad el, s jól jöhet, ha magad készí­tette ajándékot szeretnél adni név­napra, születésnapra vagy egyéb ünnepekre. A tulipánvirághoz és a szárához két különböző színű, négyzet alakú (például 15x15 ein­es) papírlap szükséges. Egysze­rűbb, ha zöld papírral bevont hur­kapálcikára tűzöd a virágot. 2. Fordítsd vissza a lapot, és az élek szinte maguktól kiadják a sátor alakot! 4. A kezedben lévő rombuszt la­pozd át, azaz elöl: balról egy la­pot jobbra, hátul: jobbról egy la­pot balra hajts át! 6. Most a másikat is, majd a csücsköket jól illesztd egymás­ba! Ezt ismételd meg a másik ol­dalon is! 8. Fújj bele alulról erősen! 10. Óvatosan húzd le mind a négy élről a szirmokat. 9. Egyengesd el a tulipánbimbó alját! 11. Kész a virág!

Next

/
Oldalképek
Tartalom