Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-28 / 99. szám

4. OLDAL 2000. ÁPRILIS 28., PÉNTEK Hl KOR KÉP ________________________________________________________________________________ Ó vatos létszámleépítés a gátakon (Folytatás az 1. oldalról) A lengyel tűzoltók segíteni jöttek Szolnokra, ám mégis ők kaptak sokat - tapasztalatból. Mind­ezt a lengyel köztársasági elnök azután jelentet­te ki, hogy találkozott a Tiszaliget gátjain több mint egy hete dolgozó lengyel tűzoltókkal. Alek- sander Kwasniewski az követően érkezett a me­gyeszékhelyre, hogy Tiszasüly és Kőtelek között a gáton jelképesen átadta a lengyel állam segély- szállítmányát Katona Kálmán árvízi kormány- biztosnak. Az államfő elmondta, a takarókat, bébiételeket, melegítőket és különböző techni­kai eszközöket tartalmazó szállítmány köszönet azért a segítségért, amelyet Lengyelország ka­pott az 1997-es árvíz idején hazánktól. Ugyanak­kor bejelentette, hogy a repülőgéppel Magyaror­szágra szállított segélycsomagon túl száz - az árvíz sújtotta területeken élő - gyereket len­gyelországi nyaraláson látnak vendégül. Aleksander Kwasniewski Szolnokra látogatva fogadta lengyel kisebbségi önkormányzat tagja­it, majd a megye és a város vezetőitől tájékozó­dott az árvízi helyzetről. A tapasztalatokat ösz- szegezve elismeréssel szólt arról a szervezetség- ről, ami az árvízi védekezését jellemezte. Külön kiemelte a vízügyi szakemberek munkáját, akik hetekkel előbb nagy pontossággal megjósolták a várható vízszintet. A lengyel államfő úgy vélte, ez sokat segített abban, hogy az emberek meg tudták védeni a településeket, hiszen így volt idő a felkészülésre. Lengyelországban ugyanis három esztendeje az információk hiánya okozta a katasztrófát. * Az árvíz visszahúzódása után fokozottan kell fi­gyelni arra, hogy elkerüljük a fertőzésveszélyt. Az ÁNTSZ megyei intézete néhány olyan sza­bályra hívja fel a figyelmet, amelyet feltétlenül he kpll tartanunk Szolnok Az ár- és belvízről feltételezhető, hogy szeny- nyezett, ezért kerülni kell a velük való érintke­zést, különösen a szájba, szembe, testfelületre való jutását. Az elöntött vagy szennyezett ásott kutak vi­zét tilos ivóvízként használni, amíg a hatékony fertőtlenítésük meg nem történik. A vezetékes ivóvizet lehet használni, ha az ÁNTSZ másképp nem rendelkezik. Ám ha a víz­vezetéken csőtörést vagy vízkimaradást tapasz­talnak, azt azonnal jelentem kell a vízműnek és az ÁNTSZ-nek. Amíg a víz minőségéről meg­nyugtató jelzést nem kapnak, csak forralt álla­potban lehet használni. A fertőtlenítőszeres kézmosást különösen azoknak ajánlják, akik ár- vagy belvízmentesí­téssel foglalkoznak, vagy kapcsolatba kerültek szennyezett tárgyakkal. Ebben az időszakban különös gondot kell for­dítani a gyermekek, betegek, idősek megfelelő étkeztetésére, az élelmiszerek biztonságos táro­lására, a személyi higiénés előírások fokozott betartására azoknak, akik árvíz és belvíz sújtot­ta területen élnek vagy részt vesznek a védeke­zésben. Ha ruhaneműk, textíliák szennyeződ­nek, csak fertőtlenítőszeres mosás, vasalás után használhatók újra. Ott, ahol házakat öntött el a víz, a lakótereket, pincéket, alagsorokat a víz el­vonulása után fertőtlenítés, takarítás után vehe­tik újra használatba. Ezeken a területeken a háztartási hulladékot vízmentes helyre kell elszállítani. A szabályok betartása mellett is előfordulhatnak megbetege­dések. Lázas, hasmenéses panaszok esetén azonnal jelentkezzen a beteg az orvosnál. Ha a környezetben elhullott állatot találnak, az állat-egészségügyi szerveknek kell bejelente­ni. ___________________________________ _____________________LZ.TJ.P* T otális bevetés a szúnyogok ellen A család barátja Próbaút: Opel Zafira Comfort 1.6 Az Opel Zafira egyedi módon ötvözi az elegáns limuzint és a praktikus kombit, ám ha ar­ra van szükség, tekintélyes rakománnyal is elbír fotó: cs. i. A lassan visszahúzódó Tisza bő­ven hagy maga után olyan terüle­teket, pangó vizeket, amelyek ki­váló szúnyogbölcsők lehetnek. A A Corax Kft. lapunkhoz eljuttatott értesítése szerint a cég ma és holnap Szolnok közigazgatási te­rületén belül légi kémiai szúnyog- irtást végez. A felhasználandó anyag, a K-Othrin 1 ULV méhek- re veszélyes, ezért kérik az érin­tett méhészeket, hogy szívesked­jenek a méheik védelméről gon­doskodni. Az irtásokat 18 órától végzik. vérszívók elleni támadás ezért már ma teljes erővel megkezdő­dik. Könnyen elképzelhető, hogy idén az árvízi és belvízi helyzet miatt minden eddigit felülmúló számban támadnak majd a szú­nyogok. Illetve csak támad­nának, mert szerencsére hathatósnak ígérkező véde­kezés kezdődik ellenük. Szolnokon a budapesti székhelyű Corax Környe­zetvédelmi Kft.-vel kötött hároméves szerződést az önkormányzat a szúnyog- gyérítésre, amelyből a tava­lyi év volt a kezdő esztendő. Mint azt érdeklődésünkre a kft. ügyvezető igazgatója, Lőrincz Árpád elmondta, a mostam mun­kájukat megnehezíti a viszszavo- nuló ár, amely kitűnő szúnyogte- nyészhelyeket hagy maga után. A védekezés éppen ezért több fron­ton is kezdetét veszi: biológiai vé­dekezéssel a lárvák, illetve földi és légi úton kémiai védekezéssel a csípő egyedek ellen. A „totális bevetés” már ma megkezdődik és holnap folytatódik Szolnokon. Földi géppel, úgynevezett meleg- köd-képzéssel egyébként már vé­geztek is gyérítést a Tiszaligetben a napokban. Az igazgató hangsú­lyozta: olyan állapotot szeretné­nek elérni, hogy elviselhető le- gyen a szúnyoghelyzet. boy Az Opel hamar felismerte az úgynevezett buszlimuzinok várható piaci térhódítását, ám kezdetben az anyacég, a General Motors amerikai modelljeivel, a termetes Pontiac Trans Sporttal, ké­sőbb az Opel Sintrával pró­bálkozott — kevés sikerrel. Az új Astrából kifejlesztett kompakt egyterű, a tavaly tavasszal bemutatkozott Za­fira viszont gyorsan a kate­gória élmezőnyébe vereked- te magát, ami mindenek­előtt példátlanul sokféle­képpen variálható, hétülé­ses utasterének köszönhető. A szolnoki Opel-Inveszta Kft. tesztautójával szerzett tapasztalataink szerint más szempontokból is kiemelke­dően teljesít a Zafira. Az Opel nagy dobásának bizo­nyult, hogy Európa egyik legjob­ban fogyó kocsiját, az Ástrát vette egy kompakt méretű buszlimu­zin kifejlesztése alapjául. A Zafi­ra, különösen elölről nézve le sem tagadhatja a rokonságot, a markáns Astra-ábrázat masszivi- tást, kézben tarható erőt sugall. A mindössze 4,32 méter hosszú, 1,74 méter széles és 1,68 méter magas, robusztus autó hihetetlen térrel dicsekedhet, s mindezt az Opel-zsargonban „flex 7”-nek ne­vezett zseniális ülésrendszerrel maximálisan kihasználhatóvá tet­ték. A szisztéma lényege, hogy a középső üléssor síneken csúsz­tatva állítható, a hátsó két ülés pe­dig egyszerű kézmozdulattal a padlózatból kihajtható. Ötüléses „üzemmódban” már-már arisz­tokratikus fej- és lábtér áll az uta­sok rendelkezésére, e mögött pe­dig a kalaptartóig mérve 600 lite­res poggyásztér nyeli el a család nyaralási kellékeit. A hatodik-he­tedik ülés a középső üléssor el- csúsztatását követően csalogat­ható elő, ezek is teljes értékű ülé­sek, ám ide a körülményes be­szállás miatt leginkább gyerekek férnek be. Ha a Zafira vezetője hat utast visz magával, egyetlen kompromisszumot kell kötnie, a csomagtér ugyanis így 170 literre szűkül. Ha viszont csak ketten utaznak az egyterű Opelben, kis túlzással egy zongorát is maguk­kal vihetnek, miután így a raktér majdnem két köbméteresre nö­vekszik. A belső tér kiképzése ottho­nos, a plüss uralkodik a mű­anyagok felett. A szép ívű mű­szerfal áttekinthető, a kormány jó fogású, magassága állítható, az ülések németesen kemény párná- zatúak, kiválóan támasztják a tes­tet, a pedálok elhelyezése opti­mális, a bal láb pihentetésére pe­dig külön e célra kiképzett padló­rész szolgál. Az apróságoknak (például pohár, térkép, kulcs stb.) is bőven jut tárolóhely, az ülés alatt pedig fiókot találunk. Ezek után szőrszálhasogatásnak tűnik, de a kesztyűtartó nem zár­ható. Tesztautónk első kerekeit a más Opelekből ismert és bevált 1,6 literes 16 szelepes, száz lóerős motor hajtotta. Az erőforrás ala­csony fordulatszámon is duzzad az „izomtól”, megnyugtató erő­tartalékot sejtet. A könnyen kap­csolható és remekül áttételezett váltónak köszönhetően negye­dikben, ötödikben, alacsony for­dulatszámról is meglepő dina­mizmussal mozgatja az 1300 sa­ját tömegű, 175 kilométeres vég­sebességre képes Zafirát. Az egy­terű átlagfogyasztása az EU-nor- ma szerint 8,3 liter, ami szintén nem lebecsülendő ebben a kate­góriában. Az Opel buszlimuzinja menet közben is remekül állja a sarat. A legújabb generációs blokkolás- gátló, az elektrohidraulikus szer- vókormány, az elektronikus fék- erő-elosztó és nem utolsósorban a DSA-futómű együttesen magas szintű menettulajdonságokat eredményez. A kocsi precízen irányítható, úttartása, kanyarsta­bilitása mintaszerű, a fékek mű­ködése szintén meggyőző. A Zafi­ra rugózása kiegyensúlyozott, fi­noman nyeli el az út egyenetlen­ségeit. Az alapfelszereltség magában foglalja a kor számos biztonsági és kényelmi berendezését (veze­tő és utasoldali légzsák, ABS, szervókormány, pollenszűrő, fűt­hető és elektromos külső tükrök, távirányítású központi zár, színe­zett üvegek), oldallégzsákot azonban csak felárárért kapha­tunk. A 4 233 ezer forintért kínált, általunk kipróbált Comfort verzi­óhoz még több kényelmi beren­dezés jár, így az elektromos ab­lakemelők, a deréktámasz, a kor­mánykerékről vezérelhető rádió­magnó, a 12 V-os csatlakozóaljzat a csomagtérben. Ha mindezt egybevetjük a hét ülés vagy az óriási raktér nyújtot­ta lehetőséggel, hozzáadjuk a ki­váló motort és futóművet, az egyenlet végén egy sokoldalú, gazdaságos családi autót kapunk az alsó középkategóriás személy­autókat csak kevéssel meghaladó áron. L.Z. Két ajánlat a kukorica gyomirtására 1. A DuPont „takarékos" ajánlata a Basis® 75 DF-re épül, mely önmagában irtja a magról kelő egy- és kétszikű gyomokat, atrazinnal és/vagy 2.4 D-vel kiegészítve pedig kiváló megoldást nyújt a mélyről kelő és „tarackos” kétszikűek ellen is. Mennyit jelent ez a termelőnek? Ha a gyomok és a kukorica kelése előtt végzünk gyomirtást akkor ez 8000-10000 forint is lehet hektáronként. A később kelő, az alapkezelést túlélő gyomok (pl. maszlag, napraforgó árvakelés, szerbtövis) ellen egy állománykezelés plusz költsége 1500-4000 forint is lehet hektáronként, így összesen 9500-14.000 forintba is kerülhet a gyomirtás. Ugyanakkor Basis® 75 DF-el egy hektárnyi terület kezelése 5600 forint körüli költséget jelent, ha kiegészítésekre atrazint vagy 2-4 D-t alkalmazunk, akkor eléri a 6500-7000 forintot. A Basis® 75 DF tehát 3000-7000 forinttal olcsóbb hektáron­ként. A kukorica öt leveles koráig használhatjuk fel, 20 gramm/hektár dózisban. 2. Másik, már régebben ismert megoldás a kukorica gyomirtás­ban, a rugalmasan és egyszerűen kezelhető Titus® Plus DF. Megújult, a hatóanyagokat száraz granulátum formában tar­talmazza, még egyszerűbb a használata, mint a korábban forgalmazott ikercsomagnak. Megkésett, késői gyomirtásra is jól alkalmazható. Egy hektár kukorica permetezésére egy tasak tartalmát hasz­náljuk fel, ott ahol magról kelő vagy évelő fűfélék és széles levelű gyomok ellen kell védekezni. A kukorica 7-8 leveles nagyságáig van időnk a kijuttatására. A részletekről bővebb Információt kaphatnak a DuPont szakembereitől a 06-60/398-393-as, a 06-1/474-3400-as, vagy a DuPont területi képviselőjétől a 06-30/9702-853-as telefonszámokon. A Szerelem a Szigligetiben Három nővér, három szerelemre - életre! - éhes lány, és csak egyetlen férfi, annyi marad-jut nekik, hogy férjhez menjenek, hogy kiszabaduljanak abból a si­vár, prózai, szürke világból, amelyben élnek, akárcsak élniök kelletett szüleiknek. És az is mi­csoda figura! Egy beteges, boga­ras kishivatalnok, adótisztecske. Furcsa, marakodássá is fajuló já­ték bontakozik ki: kié is legyen ez a nem éppen férfiasnak mond­ható férfiú. Barta Lajos Szerelem című „vi­dáman szomorú vagy szomorúan vidám” drámáját játssza a Szigli­geti Színház, s az a Verebes István formáz belőle erőteljes vonások­kal tragikomédiát, akinek művé­szi erényei közé tartozik a me­részség is — szokatlanul izgalmas formájú előadást, anélkül, hogy az eredetin színházi hentesmun­kát végezne, trancsírozná. Jó ér­zékkel, határozott rendezői szán­dékkal csupán idillikus hangvéte­lű jeleneteitől „fosztja meg”, s a bevégzésben rövidít szükség sze­rint, hogy kifejezhesse, mit gon­dol az egészről, a nővérek harcá­ról s velük együtt az adótiszt sor­sáról, azokról, akik felvonulnak a játékban. Bátorsága igazán abban áll, hogy nem csak szemléli- szemlélteti a szerencsétlen lá­nyok vergődését reménytelen és megalázó helyzetükben, de fel is háborítja a látvány, ahogyan ki­tömi szeretnének a számukra el­viselhetetlen börtönné váló, kis­szerű világból. Dühítő, ahogy ezek a szebbre vágyó fiatalok Iti vannak szolgáltatva körülménye­iknek - elöregedett hagyomá­nyok, avas szokások, buta erköl­csök. Ez a Verebes-féle Szerelem valójában indulatos tiltakozás eme kiszolgáltatottság ellen, tilta­kozás a boldogsághoz való jog ne­vében. Innen az előadás talán megle­pő, meghökkentő, ám igen kifeje­ző vizuális képe, a teljesen szür­kébe borult színtér — Kis-Kovács Gergely díszlete - hatalmas, ro­busztus falakkal körülzárva, raj­tuk résnyi az ablaknyílás, ame­lyen át csábítóan néz be a virágzó külvilág, aztán a rácsozott ki- s bejárat, meg a szegényes beren­dezés - valósággal börtön benyo­mását keltheti bennünk, súlyo­san, nyomasztóan. Akárcsak ben­ne a játék: keményre, feszesre ka­lapálva, indulatosra, már-már „dühödtre” hangszerelve, felfoko­zott szenvedélyesség, kihívó ag­resszivitás a nővérek igen sűrű, intenzív játékában. Császár Gyön­gyi a vénlány szerepében ordas farkasként igyekszik távol tartani testvéreit, ellenfeleit a magának kiszemelt férfitól, goromba és ke­gyetlen; Szőlőskei Tímea Lujzája, a középső lány, kit a fővárosért hágy el költőszerelme, robbanó és fortyanó érzelmű, teli feszült­séggel, Böske alakjában Cseke Ka­tinka is a harcos elégedetlenséget hangsúlyozza, harsányan. Mind­ez hatásos, ám a jellemek rajzá­ban kissé hátraszorítja az árnyala­tokat. Kevesebb tere van itt a lírának, ha van is, azt főleg az epizódfigu­rák jelentik, az igen joviális, ked­ves fűszeres - Ujlaky László re­mek játékával -, avagy a nővérek halk szavú, megfáradt, idős papá­ja, akit Czibulás Péter mintáz meg szeretetreméltóan. Milyen megindító, ahogy például szoká­sa szerint sétára indul, majd lá­nya ironikus megjegyzésére visz- szafordul, leül magányosan egy székre, hosszan néz maga elé, aztán kezét fel akarja emelni, mintha mondana valamit, de las­san visszaejti, majd könny szö­kik szemébe, és zsebkendőjével törölgeti — egyetlen szó nélkül mondja el, mennyire nem érti ezt az egész érzelmi hercehurcát: vérbeli színészi lelemény! Emlé­kezetes, akárcsak Mészáros Ist­ván groteszk humort temetés­rendezője. Margitai Ági a lányait határozottan féltő, ám értük gyengéden aggódó anyát hozza színre; Petridisz Hrisztosz - Luj­za szerelme - az elhivatottságá­ban magabiztos költő, lelkesen önző; Vida Péter hadnagya — Böske szerelme — sajnos túlságo­san elrajzolt alak, kinevetni- valóan közönséges. (Vajon mi­ért?) Megemlítendő Molnár Lász­ló neve, ő a postás, aztán a Sebes­tyén Éváé, aki egy polgárasszony, kicsiny szerepükben is karaktere­sek, továbbá a cselédet játszó Ká­dár Krisztináé. Végül, de korántsem utoljára, akinek játéka az előadás sava- borsát adja, azaz jellegzetesen tragikomikus ízeit: Benedek Mik­lós. Az ő sápadt, félszeg, hajlott adótisztjében pompásan van együtt, ami vidám és ami szomo­rú. Csak bámulattal lehet szólni arról, ahogyan az alak esetlensé­gét, bogarasságát, különcködését tudja felmutatni járásban, tétova gesztusaiban, furcsa mosolyá­ban, egész megjelenésében. És amennyire megmosolyogtató, annyira szánandó is szerelmi ku­darcaival, ahogy őt is rabul ejti a boldogság utáni vágy. Mennyi fi­nomság a színészi eszközökben, mennyi pontosság a lélek rajzá­ban. Ezt a szerepet az Isten is ne­ki teremtette, és ahogy ő is előte­remti: valóban isteni: igazi varázslat. Végtére is: olyan bemutató ez, amelyben művészi akarat testesül meg sok-sok tehetséggel, s ezt a közönség is magasra értékeli, for­ró tapsokkal ünnepli. VALKÓ MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom