Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-08-01 / 31. szám
1 6 ★ KÖZELRŐL ★ 1999. augusztus 1. Jobb lett volna, ha a családban marad — mondja az egyik asszony. Ott kell maradnia — szögezi le a másik. A családon belüli erőszak (nemi és nem nemi) Magyarországon Is dívik. És többszöröse marad titokban, mint ami kiderül. A kiskorúakat eddig Is védte a törvény. Talán hamarosan a házasságon belüli nemi erőszak Is büntethető lesz. Feltéve, ha sikerül legyőzni azt a helytelen beidegződést: jobb, ha ez a családban marad... kl a lány apróra összekucorodva, meggörbült gerinccel. Karját szorosan összefonja mellei előtt, tenyerével könyökébe kapaszkodik. Üres kék tekintettel a semmibe réved. Anyja járkál, közben idegesen rágyújt. Hajdan szép vonásai felsejlenek a vastag festékréteg alól.- Apa külföldön dolgozik - mondja a lány. Néha azt is hozzáteszi, pénzt gyűjt a házépítésre. Meg azt is szokta mon dani: - Úgyis elmegyek innen! Most nem mond semmit, csak ül, apróra összehúzva magát.- Mindnyájan tudjuk, hol van — legyint unottan az asz- szony. - Börtönben. De nemsoká vége, és akkor újra együtt leszünk. Furcsán nézhetek, mert majdnem kiabálva mondja: - Nem tehetek róla, szeretem! Maga epitette „vasparipáját” Újabb cigaretta, aztán folytatja: — Kétszer mentem férjhez. Kétszer két gyerek. A következők már az élettársaimtól születtek. A legkisebbek a börtönben ülőtől. Ez volt a legÉ jobb ember. Szeretett engem és a gyerekeimet. Mindig dolgozott rendesen, a pénzt meg hazaadta. Nem mondom, nagy néha felöntött a garatra, de soha nem verekedett. — Én semmit nem vettem észre. Csak amikor a legnagyobb lány nekiesett a nevelőapjának, hogy ő már nem is elég. Aztán meg ezt itt - mutat a lányra - kezdte tépni, meg akarta ölni. A családban maradt volna, ha ez nem kap idegösszeomlást. így aztán kiderült. A páromat elvitték a rendőrök, a gyerekek meg állami gondozásba kerültek, de jó helyen vannak, egy háznál. A legnagyobb nemsoká önálló lehet, ezt meg beadjuk kollégiumba, bár a gyógyszertől egyszer nevet, máskor meg sír. Mi meg élhetünk szépen, mert akármennyire is hihetetlen, ilyen jó emberem még nem volt soha... fa másik asszony inkább t\ feltűnően ápolt, mint zép. Nevetőráncai mély barázdákká futnak ösz- sze. Sokszor nevet. A túlélésért, ő fogalmaz így. Gyakran hord napszemüveget. Télen is. Most egyáltalán nem feltűnő a márkás keret, csak az alóla kivillanó foltok... — Már mindketten elmúltunk huszonöt évesek, mikor találkoztunk. Ő kitombolta magát, én meg végre megtaláltam, amit kerestem. Nagy szerelem volt, szépen éltünk. A lányom születése után változott meg minden. A férjem egyre később járt haza. Először csak a haverok meg a kocsma miatt, később éreztem rajta az idegen nők illatát. Az első pofont azért kaptam, mert nem melegítettem meg neki a vacsoráját éjfél után, szopós baba mellett. Összecsomagoltam. Anyám nem fogadott be bennünket, azt mondta, a családban kell maradnia az ügynek. Mikor néhány év múlva közöltem, hogy elválok, jót nevetett és attól kezdve ököllel is ütötte az arcomat. Évekig nem érintett meg, de mikor kijelentettem, hogy nem nyúlhat hozzám többé, attól fogva rendszeresen megerőszakolt, előtte pedig jól összevissza vert. Mindez szigorúan a családban maradt. Már én akartam így. Mindketten fontos beosztásban dolgoztunk és gyakran eijátszottuk a mintacsaládot. Egész közeli barátaink is másfél évtized után kezdték sejteni, hogy valami nincs rendben. A lányom felnőtt, messze van, gyűlöli az apját, csak én járok hozzá. A férjem már „csak” ver. Hiába, fogy az ereje, öregszik. Néha pár zúzódás, horzsolás, foltocska. Réges-rég nem fáj. A munkámat maximálisan ellátom, a kollégáim szolidárisak, de soha nem beszélünk a sérüléseimről. Legutóbb autóval akart elütni. Azt mondja, csak a halál választhat el tőle. Én meg erre azt szoktam válaszolni, a férfiak sokkal korábban halnak, mint a nők. És az asszony megint nevet. Nevetőráncai mély barázdákká futnak ösz- sze. A túlélésért — ahogy ő szokta mondani... Lejegyezte: Járvás Zsuzsa Múlt hét végén rendezte meg a 4., nagy bumm nevet viselő motorostalálkozóját a Speed Riders Motorosklub Kunhegyesen. Az érdeklődés hatalmas, a hangulat nagyszerű volt. A felhozatal is akkora volt a kétkerekűekből, mint egy óriási piacon. Hetük a zene Több mint húsz éve egy bandában zenélnek a szászcsávási mehetett, de ekkor nemcsak három fiútestvérem van: két A motorok már az első pillanatban mesélnek magukról, gazdájukról, sorsukról. Legtöbben egy boltban, vagy egy vásáron jutnak hozzá szeretett kétkerekűjükhöz. Ám akadnak olyanok is, akik úgy döntenek: vasparipáikat maguk építik fel, azaz megtervezik, ösz- szerakják, hiszen ez valóban az ő motorjuk lesz. Az ő kezüket dicséri a festés, munkájuk eredménye ott zakatol a hengerekben, világít a műszerekről. Vass Lajos 1956-ban látta meg a napvilágot. Alig kilenc esztendősen jegyezte el magát egy „öszvérrel”, amolyan toldozott-foldo- zott Csepellel. Ahogy telt az idő, egyre több mindenre rájött, s keze alatt a motorok is „nőni kezdtek”, egyre komolyabbá váltak. Időközben kitanulta a géplakatos-technikusi szakmát, megnősült, s mára egy 19 esztendős fiú és esztendővel fiatalabb lány büszke édesapja. De tartozik a családhoz egy ötödik „tag” is, melynek éppúgy “apja” volt: egy álomszép 750 köbcentis túramotor. Neve éppen nincsen, de sugárzik róla: „születése” óta megkapta azt a figyelmet, törődést, ami egy családtagnak kijár. Vass Lajos büszkén mondja: néhány esztergamunkán kívül az egész az ő műve. Ő álmodta, tervezte és építette meg. Két év alatt készült el, főként este és hétvégén haladt a munka. Nevetve jön oda a felesége, Éva: — Volt az több is, éjjel-nappal ezen dolgoztál! Azután bevallja: néha á férjemuram bejöhetett volna 8 óra után a garázsból, de hát húsz év alatt már megszokta, hogy osztozni kell a figyelmen. Azután begördül a fiú, Richárd is éjfekete Yamaháján. Ezt is együtt pofozták helyre. —Apa sokat segített— mondja büszkén. A lány most otthon maradt Eger- szalókon, bár tavaly teljes volt a család itt, Kunhegyesen. Apró táblák hirdetik a motoron: eladó. Lajos most új gépet szeretne építeni, valamivel nagyobbat. Nem fáj a szíve érte? Jaj, dehogy nem! De ez most egy új kihívás, egy jóval nagyobb! Lajos halkan, nyugodtan mesél. Hangja, akárcsak a maga építette motoré. És sugárzik mindkettőjükről: van itt még erő, legyen szó hosszú esztendőkről vagy rögös kilométerekről. Szabó Miklós Tibor Mezei és Jámbor család tagjai. A cigány zenészek Erdélyből érkeztek a jászberényi Csángó fesztiválra, melyen évek óta sikerrel lépnek fel. Az idén azonban nemcsak a háromnapos fesztiválra látogattak a jász fővárosba, hanem már a nemzetközi táncház és zenésztáborban is muzsikáltak. Közreműködésükkel szászcsávási cigány dallamokat sajátíthattak el a Rerénybe érkezett zenészek. — Még nem voltam hatéves, mikor szüleim már a kezembe adták a hegedűt; azóta mindig zenélek, tanulom a dalokat — mondja Mezei Ferenc a zenelottunk egy dallamot, nem kellett sokszor elismételni, gyorsan megtanultuk, a vérünkben van a muzsika. Száz meg száz nótát, népMagyarország, hanem az egész világ megnyílt előttük, lemezük is megjelent. Sőt Amerikában is turnéztak már. Mára már többet vannak külföldön egy- egy fellépéssorozat miatt, mint otthon, Szászcsá- váson. — Már otthon is rengeteget zenéltünk. Minden áldott szombaton és vasárnap lakodalmakba jártunk, kedden, szerdáii keresztelőkre menprímás, egy bőgős. — Mi meg hatan vagyunk 1 testvérek, rajtam kívül még 1 van egy fiú, meg négy lány, és I mert a gyerekeink is itt zenél- 1 nek a bandában, lesz hát ki- 1 ü nek átadnunk tudásunkat — I mondja az idősb Mezei. Banka Csaba 1 kar egyik vezetője. — Több dalt gyűjtöttek össze az eltelt mint húsz éve, hogy a bará- idő alatt, többségüket Szász tómmal meg a gyerekekkel csávásról. Erdélyben művelő- megaiakítottuk ezt a bandát, dési házakban léptek fel, lakó Az egész család zenél. Amikor dalmakba hívták őket. Külgyermekkorunkban meghal- földre azonban csak ‘89 után tünk. Akár 300-400 kilométerre is elhívtak bennünket zenélni.- Nagy a családjuk? — Nekem — kapcsolódik a beszélgetésbe Jámbor István —
