Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-09 / 287. szám

I A Szerkesztőség Postájából 4. oldal 1999. december 9., csütörtök A szemléleten kell változtatni Tovább csúszunk? Jövőre is az idei adótábla kulcsai és sávjai szerint adózunk, változik viszont az alkalmazotti és nő csa­ládi kedvezmény. Ebben az évben egymillió forint jövedelem fölött nem járt az alkalmazotti jóváírás. Jövőre 1,2 millió lesz a plafon, ám az egymillióig levonható ösz- szeget csökkenteni kell az egymil­lió fölötti rész 18 százalékával. Va­gyis: aki egynél többet, de 1.2 mil­liónál kevesebbet keres, az jogo­sult a jóváírásra, de nem a 36 ezer­re. Például: 1 millió 150 ezer fo­rintos jövedelem estén évi 9 ezer kedvezmény jár, 1 millió 50 ezer után évi 27 ezer írható jóvá. Ezek a számok önmagukban is bizal­matlanná tesznek, vajon jobban, avagy rosszabbul járok jövőre. A változást példán is érzékeltet­te egy közelmúltban megjelent cikk, ami szerint egy lakatos szak­munkás 72 ezer forintos és egy óvónő 58 forintos bruttó bérét vet­ték alapul, akiknek két gyermekük van. A számítások eredménye­ként kiderült, hogy 6-7 százalékos tervezett infláció mellett a lakatos nettó bére jövőre 8,5 százalékkal nőhet, míg a feleségé csak 5.2 szá­zalékkal. Hiába tehát az ígéret szerint az inflációt meghaladó ke­resetnövekedés, a család összjöve­delme reálértékét csak akkor őriz­né meg, ha az infláció valóban az ígért szinten maradna. Erre vi­szont semmi remény nincs, ha sorra vesszük azokat a szolgáltatá­sokat— fűtés, közlekedés, elektro­mos világítás, étkeztetés és a jó ég tudja még, hogy mi minden —, amelyekről már most tudjuk, hogy emelkednek majd. Az említett példa szerint a férj jövő évi nettó jövedelme 43 ezer­rel, a feleségé 27 ezerrel lesz több az ideinél. Ez összesen a család kasszáját évi 70 ezer forinttal nö­veli. Havi bontásban ez 5800 fo­rintot tesz ki. Vajon mire lesz elég ez a pénz egy család havi kiadása­inál? Úgyszólván semmire, mert ez arra is kevés, hogy a létfenntar­tással összefüggő árváltozásokat fedezze belőle. Bárhogyan is osztunk-szorzunk, az derül ki, hogy a példabeli, átla­gosjövedelműnek mondott család további ezreket ad majd ki most meglévő havi jövedelméből úgy, hogy (már rég) nincs rá fedezete. Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a példabeli há­zaspár bizonyára nem az Alföl­dön él, mert mifelénk egy átlagos szakmunkásnak 34 ezer a bruttó keresete és egy átlagos óvónőnek jó esetben 32 ezer. Errefelé ugyan­is még itt tartunk. K. B., Szolnok Olvasóink leveleiből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a levél­író előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névte­len vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Levélírónk családjával elhatároz­ta, hogy a Dáridó Lajcsival című show-műsort élőben is megnézi. Már három héttel korábban meg­vásárolt négy, asztalhoz szóló be­lépőjegyet, gondolván, hogy idő­ben biztosítja nemcsak a műsor nyújtotta élményt, de a család ké­nyelmét is. Azonban nagy csaló­dás érte, mert nem tudtak leülni. Két rendezővel is beszélt a gond­járól, de különösebb figyelmet nem kapott: Végül a férje szerzett három kerti széket valahonnan, míg családja negyedik tagjának idegenek szorítottak helyet egy asztalnál. A szünet után újabb in­cidens történt, mert rájuk szóltak, hogy nem jó helyen állnak a szé­kek. „Nem mindegy, hogy két­ezer-ötszázért hová teszem?” — kérdezi levelében olvasónk. Miért adtak el több jegyet, mint ameny- nyi hely volt? Egyébként a műsor kárpótolta őket, de nagyon sajnál­ják hogy szórakozásukat megza­varta ez a kellemetlenség. A show-t a szombathelyi PINO Műsoriroda szervezi, amely orszá­gos turnén mutatja be a szórakoz­tató összeállítást. Ennek egyik állo­mása volt a közelmúltban Szolnok. Németh Tibor, az iroda vezetője rendkívül sajnálja a történteket, mert munkatársai mindent meg­tesznek a közönség kulturált foga­dásáért. Az ezerötszáz forintos he­lyekből százötvennel többet, a két­ezer-ötszázasból százzal többet ké­szítettek elő, mint amennyi jegy el­kelt. A sajnálatos az, hogy azok a nézők, akiknek helye biztosított a nyolcas asztaloknál, nem szívesen fogadják maguk mellé az ismeret­leneket, s nem tesznek semmit azért, hogy mások is komfortosan, jól érezzék magukat. A rendezők a tőlük elvárható udvariassággal és előzékenységgel kezelték az észre- ' vételt, de erőszakkal nem kénysze- ríthetnek senkit mások társaságá­ba. Ilyen esetben a többi vendég ta­pintatán és előzékenységén múlik, hogy jól érzi-e magát mindenki, vagy csalódással tér haza. A turné során sajnos nem először tapasztal­ják, hogy - különösen a korosabb vendégek - kevés empátiát éreznek a többiek iránt, és tiltakoznak min­den közös szórakozás ellen. Ezen a szemléleten kellene mindenekelőtt változtatni, valamennyiünk jól fel­fogott érdekében. Gazdagodott a könyvtárunk Sikeresek voltak az idén a tisza- földvári városi könyvtár pályá­zatai. A községi és városi könyvtárak állománygyarapítá­sára kiírt pályázaton például 450 ezer forintot nyertünk fény­másoló gép és könyvek vásárlá­sára. Az önkormányzat hozzá­járulása szintén 450 ezer forin­tot tett ki. Ezen kívül központi támogatásként a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumá­nak könyvtári osztályától 203 ezer forintot kaptunk. A pályázaton nyert összegből 620 könyvet vásároltunk a Kó­dex könyváruházban, ahol 20 százalékos kedvezményben is részesültünk. A könyvek feldol­gozását megkezdtük, és remé­nyeink szerint még ebben az év­ben olvasóink kezébe adhatjuk. A válogatásnál megpróbáltuk minden korosztály igényét fi­gyelembe venni. A hangsúlyt a gyermekkönyvekre (mese, köte­lező irodalom, tudományos is­meretközlő művek) beszerzésé­re helyeztük, mivel köztudott, hogy a gyermekek által olvasott művek a sajátos igénybevétel miatt hamarabb elhasználód­nak. Indokolttá tette döntésün­ket az is, hogy örvendetesen nőtt az olvasók száma. Számunkra igen fontos, hogy a gyerekek hozzájussanak az őket érdeklő irodalomhoz, an­nál is inkább, mert legfőbb fel­adatunknak tekintjük az érdek­lődés felkeltését a könyvek iránt, a könyvtárhoz való kötő­dést, kulturális értékeink közve­títését. A könyvtár megszerettetése szerepelt céljaink között, ami­kor október elején meghirdet­tük a már hagyományosnak mondható pályázatunkat általá­nos iskolásoknak „Információ, könyv, könyvtár” címmel. Több mint száz tanuló adta be a meg­oldást városunk három iskolájá­ból. A kérdések a könyvtárak életéhez és használatához kap­csolódtak. Többek között kí­váncsiak voltunk arra, vajon tudják-e a gyerekek a katalógus- cédulát „olvasni”? Nagy örö­münkre azt tapasztaltuk, hogy a versenyben részt vevők ottho­nosan mozogtak a témában, amely köszönhető az iskolák­ban folyó munkának, az évek óta folyamatos könyvtári, könyvtárhasználati óráknak. Minden résztvevőt emléklap­pal jutalmaztunk és mindhárom iskolából a legjobb nyolcat meg­hívtuk egy játékos vetélkedőre. A társaságot teával és szend­viccsel vendégeltük meg, majd délután jött az igazi meglepetés, egy nagy csokoládétorta, a jól végzett munkajutalmaként. Némethné Fodor Ilona mb. könyvtárvezető / All még a szülőház Annak ellenére, hogy a mai világban talán nem szá­mít hősnek Velemi Endre, nekünk, jászapáti polgá­roknak sokat jelent a szociáldemokrata eszmeisé- * gü mártír emléke. Ötgyermekes családapaként ezért az eszméért áldozta életét, amikor külföldi katonák 1919. augusztus 3-án orvul meggyilkolták. Áll még a ház a Bocskai utcában, ahol egykoron született. Úgy vélem, a történelmi múltat tisztel­nénk meg, ha szülőházát emléktábla jelölné. A tábla elhelyezésének gondolata már korábban megszületett, s szerettem volna, ha Velemi Endre halálának nyolcvanadik évfordulója tiszteletére — halottak napján — felavathatjuk azt a Bocskai u. 4. szám alatt, de sajnos nem volt alkalmam a helybé­lieket a szándékról széles körben tájékoztatni. Mint jászapáti polgár, továbbra is javaslom egy emléktábla elhelyezését Velemi Endre szülőházá­nak falán — nem hallgatván el azt sem, hogy mint késői utód (felesége ugyanis Szabari Etelka volt, nagyapám, Szabari Pál édestestvére), az őseim iránti tisztelet is vezérel ebben. Városunk történelmi múltját is gazdagítva család- kutatást folytatok, s a készülő írásos anyag (amely­nek címe „Ősök tisztelete — az utódok öröksége” lesz) Velemi Endre életének is kellő terjedelmet szentel. Szeretném, ha módunk lenne a millenni­um évében, közös politikai1* akarattal, városunk mártírjára ekképpen is emlékezni, akinek nevét ut­ca is őrzi a városban. Szabari Pál, Jászapáti A vércsoporthoz válasszuk ételeinket! Törekedjünk az ideális testsúlyra Új gyógyszeres kezelés a fogyó­kúrában címmel tartott előadást a közelmúltban a szolnoki cukor­betegek klubjában Józsa János- né, a MÁV-kórház dietetikusa. A testsúly szabályozása bonyo­lult feladat az egyén számára, ezért szakemberek segítéségére van szükség. Az egészség veszé­lyeztetettségének egyik formája az elhízás, amely növekvő kocká­zatot jelent a cukorbetegség ki­alakulásában és annak folyama­tában. A súlycsökkenéshez, a csökkentett súly megtartásához gyógyszerre és diétára van szük­ség, állandó orvosi és dietetikus ellenőrzése mellett. Az elhízás nagy mértékben rontja az életmi­nőséget. Krónikus betegség, amely tartós kezelést igényel. Mint megtudtuk, megjelent a gyógyszerpiacon egy új medici­na, amely a klinikai gyakorlatban már igazolta hatékonyságát. Saj­nos igen drága, ezért keveseknek adatik meg, hogy segítségül hívja a betegség kezelésében. Az előadótól ezúttal is sok hasznos diétás és életmódtaná­csot kaptunk. A klubfoglalkozás második ré­szében dr. Dajka Miklósné a vér­csoport szerinti táplálkozás fon­tosságáról szólt. Klubunk fennál­lása óta a témakörben először hallottunk erről előadást. Dajka Miklósné hangsúlyozta, hogy igen fontos az életünkben a vér­csoport meghatározása, nem­csak a műtéti eljárások miatt, ha­nem napi ételeink megválasztá­sában is. A vércsoport a teljes immunrendszer kulcsa. Tizenhat féle ételcsoport van, amely a kü­lönböző vércsoportokhoz tarto­zik, és megtudhattuk azt is, hogy milyen ételféleségek nem aján­lottak. A klubvezető Vendégségben a rendőröknél Huszonöt kisdiák és két pedagó­gus írta alá azt a kedves hangú le­velet, amelyben a szolnoki Eötvös József Általános Iskola 2./a osztályos tanulói és nevelői megköszönik a városi rendőrka­pitányság vezetőinek és munka­társainak, hogy vendégül látták őket, s lehetőségük volt megis­merkedni a testület belső életé­vel, a felszerelésekkel és fegyve­rekkel. Csodálatos élményben volt részük, s azon túl, hogy ven­dégfogadóik gyermekszeretetét érezték, szakmaszeretetből is példát láthattak. Fényözön köszönti az ezredfordulót? A második évezred küszöbén nap mint nap emlegetjük Nostra- damust, a nagy jövendőmondót, aki szerint „fényözön köszönti az ezredfordulót”. Nem minden­ki tudja azonban, hogy a nevéhez kapcsolt jóslatok nem tőle szár­maznak. 921-ben Európában születik egy gyermek, Guibert de Gallen, akit szülei nyolcévesen a helyi St. Gallen-i kolostorba adnak. A fur­csa viselkedésű fiú néhány év múlva vándorkörútra indul a Bal­kánra, majd nyugatra. Utazásai­ról hosszú, különös feljegyzése­ket készít, amiről mindenki azt gondolja, szent iratok. Útja so­rán többször is különös állapot vesz rajta erőt (talán epilep­szia), melyekből magához térve arról számol be, hogy a „jövőben volt”. Bár szerzetesi életmódja nagyon szigorú, ennek ellenére titokban mégis kísérletezik az­zal, hogyan idézhetné elő mes­terségesen is azokat a (transz)ál- lapotokat, amelyek alatt jövőbe­li „utazásait” teszi. Amikor előre megjósolja a ma­gyarok 955-ös augsburgi nagy csatavesztését, úgy dönt, ezentúl mindent lejegyez, amit „lát”. Különleges élményeit és ké­pességét természetesen megpró­bálja a legnagyobb titokban tar­tani, nehogy ördögpártolással vádolják. Ám egy alkalommal fi­atal társa többedmagával kifi­gyeli az éppen transzban lévő hatvanhat éves Guibert-t. A le­lepleződés szégyenében elmene­kül a kolostorból, de másnap éj­jel visszaszökik, hogy ott ma­radt iratait magához vegye. Nyolc nap múlva elfogják és fel­koncolják. Egy idős asszony, aki segítségére volt a bujdosásban, becsomagolja és kertjében elás­sa a papírokat. Néhány év múl­va azonban kiássák, s a kolostor­ban rejtik el. A XVI. században, rekonstruá­lási munkák közben kerülnek csak újra elő a kéziratok a padló­lécek alól. Ekkor érkezik a kolos­torhoz több éves vándorút után egy Nostradamus nevű ember. A feljegyzések egy részét azonnal lemásolja, a többit magával viszi, amiket azután átír. Nostradamus, teljesen érthető okokból, hallgatott arról, hogy jóslataiban felhasználta Guibert de Gallen évszázadokkal koráb­bi jövendöléseit. Tehát amikor Nostradamus-jóslatokat olva­sunk, valójában Gallen gondola­tait olvassuk - átformálva. Vallyon Judit diák A mesterszállási Farkas Imre és felesége, Kovács Sarolta a napokban ünnepelte házasságkötésük ötvenedik évfordulóját. A fél évszázados jubileum alkalmából a szűkebb család köszöntötte a házaspárt. (beküldött fotó) Ami a szemnek gyönyörűség... A szolnoki Hetényi Géza Kór­ház és Rendelőintézet vezetése és szakszervezeti bizottsága jó­voltából kirándultunk. A hatvan­fős csoportunk Bécsben járt - és láttuk Schönbrunnt is! Leírni szépségét nem lehet, ez az, ami­re azt szokták mondani: „ezt lát­ni kell!” Látni az emberi alkotás remekét, szépségét még évszá­zadok múltán is. Ami a szemnek gyönyörűséget okoz, az a szívet is felvidítja. Gyönyörködni a ter­mészet csodáiban, az erdők, fák, virágok szépségében, a környe­zetben, amit nemcsak megcso­dálni, de megvédeni is kell, vi­gyázni is rá — itt, a közvetlen kö­zelünkben is. Hogy amit ma megalkotunk, az holnap is szép legyen, viruljon. A háromnapos út során Komá­rom és Tata nevezetességeit is megnéztük, és kicsit fáj a szívem, hogy itthon, Szolnokon nem na­gyon büszkélkedhetünk hason­lókkal. Talán most elkezdődött valami, amit nem szabad abba­hagyni, gyarapítani kell, hogy vá­rosunk is szebb lehessen az ide utazók szemében. Köszönjük a szervezőknek a kirándulást, mert sokan magán­úton soha nem jutottak volna el ezekre a helyekre! A csoport nevében: Molnár Ferencné nyugdíjas

Next

/
Oldalképek
Tartalom