Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24 / 300. szám
1999. december 24., péntek Megyei Tükör 5. oldal Nézőpont Ma este... Ma este beteljesedik az adventi várakozás Ma este végre megállhatunk. Ma este végre kifújhatjuk magunkat a „nagy roham”, a hetek óta tartó hajsza után. Ma este végre ott lehetünk, ahol leginkább szükségünk van ránk: a családunkkal, szeretteinkkel. Ma este végre nem azon jár az eszünk, hogy másnap mit kell befizetni, megvenni, elintézni, postára adni, miért tol le majd a főnök, miért kell ismét sorban állni. Ma este fenyők — van, ahol csak egy ágé, van, ahol egy kis fáé, van, ahol többméteresé — gyantaszagú illata lengi be a szobákat. Ma este ezekből* az örökzöldekből pompás karácsonyfák lesznek, rajta még gyerekkorból őrizgetett díszekkel. Ma este elfelejtődik egy pillanat alatt a csillogó gyerekszemekbe nézve az egész évi lótás-fu- tás, hajsza, az ajándékozás fárasztó részletei. Ma este gyertyák gyúlnak a karácsonyfán, csillagszórók ezer szikrája bűvöli el a merengő tekintetet. Ma este ünnepi megterített asztalokhoz ülünk, és jóízűen fogyasztjuk el a hol gazdag, hol kevésbé gazdag, de ünnepivé szentelt "",n'rm ....,ir.......... menüt. Ma este, mikor a gyer ekek már édesdeden alszanak puha ágyukban, kipirult arccal, magunkba szállunk egy kicsit, önvizsgálatot tartunk: mit tettünk és hová tartunk. Ma este végiggondoljuk, mi végre is vagyunk e földön. Ma este régvolt, mézeskalács-illatú karácsonyokat idézünk fel. Ma este a szeretet, a megnyugvás, a békesség tölti el az emberek szívét. Ma este nem számít, ki mit tett ellenünk, a ma este a megbocsátásé. Ma este talán a hírek is máshogy jönnek a tévéből — már ha bekapcsoljuk a tévét egyáltalán, és nem inkább a gyerekekkel játszunk. Ma este a magányosok is talán kevésbé érzik az egyedüllétet, és reménykednek: valaki csak bekopogtat az ajtón, felhív telefonon. Ma este közelebb húzódunk a kályhához, és olyan jó a zúzmarás ablakon át bambulni a kinti mínuszokba. Ma este velünk vannak azok is, akik már eltávoztak közölünk, szeretteink, akik messze vannak tőlünk, ismerősök, barátok, akik már egy más világban ünnepelnek. Ma este talán jut idő rá, hogy gondoljunk arra is, akiért a karácsony szól, akinek a születését éjfélkor várjuk. Ma este beteljesedik az adventi várakozás. Ma este várjuk a jó hírt: örvendjetek, mert megszületett a Megváltó. A Megváltó a szegények sorából, a hideg istállóban, hol csak a barmok lehelnek rá meleget, aki előtt mégis térdet kell hogy hajtsanak a gazdagok, a bölcsek, a királyok is. Akit annyiszor megtagadtak, és mindannyiszor visszafogadtak. Ma este a világ reményeink szerint lecsendesedik. A ma este a jóakaratú embereké, akik békességre vágynak. Mert ma este szenteste van. A szeretet fogytán van Másoknak segíteni boldogság Hogy szeretjük a családunkat, az magától értetődő. De hogy a szerétéiből jusson azoknak is, akik csak munkatársaink, tanítványaink, tőlünk segítséget kérő emberek, erre nem mindenki képes. Olyan embereket kerestünk meg, akiknek szeretetéből nem csak a hozzátartozóinak jut. Dr. Dávid Tamás professzor, rákkutató (Bécs). Ausztriában és Németországban regisztrált teakeveréke beteg emberek ezrein segített már. Szerencsétlen, a rákkal évek óta küszködő, műtétektől elgyötört emberek keresik Dr. Dávid Tamás fotó: csabai meg, mondják el szenvedéseiket. Dr. Dávid Tamás a legnagyobb szeretettel fordul minden beteg ember felé.- Hiszem, hogy minden ember életének van értelme kell, hogy legyen. Nekem az okozza a legnagyobb boldogságot, ha látom, hogy tudok másoknak segíteni. Egy ember élete nagyon rövid időtartamot jelent, a világban csak kis porszemek vagyunk. És ha már ilyen rövid idő áll rendelkezésünkre, legalább azt az életet boldogságban, egészségben töltsük. Úgy, hogy az egymás iránti szeretet, megbecsülés legyen a legfontosabb számunkra. Amikor a szeretet jegyében cselekszem, mindig egy belső hang vezérel. Ugyanakkor örülök neki, hogy megadatott nekem és kutatócsoportomnak, hogy segítsünk a beteg embereken. Diákkoromban az iskolában is mindig a gyengék védelmére keltem, mert azt vallom, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe az életben, amikor gyenge lesz. A legfontosabb az, hogy segítsünk egymáson. Dr. Tóth Albert főiskolai tanszékvezető tanár (Mezőtúr). Olyan egyéniség, akiből sugárzik a szeretet. Diákjai közül sokan szinte rajonganak érte. — Manapság azt tapasztaljuk, hogy a világ hihetetlen mértékben elfajult, előtérbe kerültek az anyagi értékek. A szeretet fogytán van, sokan ennek hiányában élnek. A szeretet hiánya pedig megkeseríti a legsikeresebb ember életét is. A stresszkutatásairól ismert Selye János többek között azt mondja, hogy a szeretet valamilyen módon mindig viszonzásDr. Tóth Albert fotó: mészáros ra talál. Én azok példáját vettem át életem során, akik szeretni tudtak. Azok az emberek nekem gyanúsak, akik lemondanak arról az eredendő emberi képességről, hogy szeretetet adjanak és kapjanak. Vagyis arról, hogy önzetlenül, érdekmentesen elfogadják a másik embert... Paulina Éva Szeretetük az összes vagyonuk Hosszú esztendők óta tevékenykedik a megyeszékhelyen egy karitatív szervezet, melynek tagjai idén a lehetetlennel vették fel a-harcot. Megpróbáltak a semmiből valamit teremteni. Úgy segítettek a város elesettjein, hogy eközben létüket veszélyeztette a teljes nincstelenség. Egyetlen értékük volt, amely mindennél drágább és bármire beváltható: a szeretet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szolnoki csoportjának aktivistái ebben az évben „csupán” ebből a vagyonból meríthettek, mégis több száz szegény ember hétköznapjait és karácsonyát tették szebbé, boldogabbá, vagy éppen elviselhetővé. — Bár lehetőségeink idén csak heti egyszeri nyitva tartásra voltak elegendők, a rászorulók száma inkább emelkedett, mintsem csökkent volna. Ezért aztán az előző éveknél nehezebb körülmények között is megtettünk mindent, hogy senkinek se kelljen üres kézzel elmennie, aki hozzánk fordult segítségért — kezdte az ez évben végzett munkájuk összefoglalását Nagy Gézáné, a csoport vezetője és Báli Istvánná helyettes. A csoport 1999-ben anyagi forrásokkal gyakorlatilag nem rendelkezett, így egyetlen lehetőségük az volt, hogy olyan cégeket, szervezeteket, magánembereket kutassanak fel, akik támogatják ügyüket. — Sajnos újra és újra igazolódni látjuk a megállapítást: a tehetősebbek sokkal ritkábban adnak, mint azok, akik maguk is megélhetési gondokkal küszködnek. Talán azért van ez így, mert igazán csak az képes átérezni a nélkülözők helyzetét, aki maga is szembesült már élete során hasonló gondokkal — mondta a vezető. A karácsonyi szeretetcsomagok összeállítását és szétosztását már november közepén elkezdték az aktivisták. Tartós élelmiszereket, ruhát, gyermekjátékokat ajándékoztak a szakadatlanul érkező rászorulóknak. A több százezer forint értékű adomány két nagyvállalat, két vállalkozó és számtalan jószívű, segítőkész magánember - köztük kisnyugdíjasok, hívek és a szandaszőlősi plébános — önzetlenségének köszönhető. Emellett műsort szerveztek az Eötvös téri szociális otthon lakóinak, és száz ajándékcsomaggal lepték meg az utókezelő betegeit. így december 21-ig összesen ezer-ezerötszáz - zömében Szolnokról, de a megye más településeiről is szép számmal érkező — ember karácsonyát tudták örömtelibbé varázsolni. — Az elmúlt egy hónapban Megtelik a szatyor, a szív... összesen tizenkilenc önkéntes — hiszen valamennyien azok vagyunk — végezte ezt a munkát egy fillér fizetséget nem kérve, nem várva. Számunkra az ajándékozás öröme az igazi fizetség. Gyakran előfordul azonban, hogy örömünket bosszúsággá, szomorúsággá változtatja, amikor tapasztaljuk: a megajándékozottak némelyike az utcán szétszórja a ruhákat, italra cseréli a kapott élelmiszert — panaszkodott Báli Istvánné, aki hozzátette: — Mi azonban hisszük, hogy segítenünk kell, és erőt ad a tudat, hogy adományaink többnyire mégiscsak elérik céljukat. Fogarasi Ferencné élénken helyesel az utolsó mondat hallatán. Ki- lencgyermekes, gyesen lévő édesanya, egy szolnoki, önkormányzati lakásban lakik munka nélküli férjével, és ottj áriunkkor éppen tartós élelmiszert, ruhaneműt és játékokat kapott — karácsonyi ajándék gyanánt. — A tejiparnál dolgoztam, de már tíz éve gyesen vagyok. Gyermekeim 15 hónap és 18 év közöttiek. Jövő májusra várom a tizediket. Persze, hogy nehezen élünk, de miért is panaszkodnék. Sokszor érzem: megrónak érte, hogy ilyen FOTÓK: BUGÁNY nehéz körülmények közt ennyi gyerkőcöt vállaltam. Pedig én nem bántam meg: ha újból kezdhetném, ugyanígy tennék! Mert igaz, hogy a legszigorúbb beosztás mellett sepr jut több napi két kenyérnél és két liter tejnél, de a gyermekeim okosak, értelmesek, és mindegyikük különleges a maga nemében. A család azonban valóban nehéz helyzetben van. A hivatal december 31-ével felmondta önkormányzati lakásuk bérleti szerződését, amennyiben addig nem tudják kiegyenlíteni díjhátralékukat. Ez pedig a kiköltöztetés rémével fenyegeti őket. Az asszony viszont mégis bizakodó: — Az ünnepekre egy fillérünk sem maradt, mégis lesz karácsonyfánk, amelyet egy Szolnokon- élő amerikai házaspártól kaptunk. Ráadásul most már ajándék is lesz a fa alatt, hiszen a máltai szeretetszolgálat helyi csoportjától kapott élelem, ruha és játék hatalmas öröm és nagy segítség számunkra. Remélem, a többi probléma is megoldódik valahogyan, és talán a 2000. esztendő egy kicsit jobb lesz... Bugány János Sokan várnak csomagra Saját házban ünnepelhetnek Olvasóink tavaly ilyenkor széppé tették egy hétgyermekes sze- levényi család életét, egyik cikkünk hatására többautónyi karácsonyi ajándék jutott el a nélkülöző famíliához. Azóta már saját, ép házban ünnepelhetik évek óta először a szentestét. Több évig tartott Nagy György- né és hét kisgyerekének kálváriája, amit egy életveszélyesen felépített ház okozott. Cement alig-alig jutott a betonba, megrepedeztek a falak, napról napra romlott az épület állaga, bármikor összeomolhatott volna, így nem csoda, hogy nem adták meg az illetékes hatóságok a lakhatási engedélyt. A „mester” természetesen azóta kámforrá vált, a nyolctagú család pedig nem tudott hol lakni. Ideiglenes önkormányzati szoba jutott nyolcuk- nak(!), majd az onnan történő kiköltöztetés réme fenyegette őket sokáig, sőt, állandó fedél nélkül még állami gondozásba is kellett volna venni a gyermekeket. Az utolsó utáni pillanatban egy névtelenségbe burkolózott ember segített a számára ismeretlen családon, és megvett egy parasztházat nekik. Azóta sikerült úgy-ahogy rendbe rakni a házat, már van végre fürdőszobájuk is (a gyerekek most először találkozhattak ilyennel), s nem kell arról beszélgetni, hogy jövőre vajon mi lesz. Persze azért még nem tökéletes minden, pénzük továbbra is alig-alig van, egyelőre reménytelenül üldöztetik a kontármunkát végző építkezési vállalkozót, de a családi otthon melege, különösen így az ünnepek táján semmivel sem pótolható. PE 101 éves lesz, de gyógyszert még nem szedett Jászladányban két szociális otthon is akad. A nagvobbikban — amelyik a jászberényihez tartozik — a megyéből száznegyven rászorulót ápolnak, gondoznak. Ez ugyanannyi érdekes emberi sors, hiszen a legfiatalabb közülük harminchét múlt, a legidősebbik pedig már túljutott a százon, sőt február 13-án a százegyedik esztendejét tölti. Közülük mi most karácsony táján, két lakónak az életét vázoljuk röviden. Gál István az első világháború elején, 1914. július 11-én született Jászberényben, református családban. Olykor könny ereszkedik a szemére, elpityeredik, pedig amúgy kemény fából faragták. — Nem nősültem meg soha, és most 86 évesen elmondhatom, egyedül maradtam, mint a lengő nádszál. A testvéreim már elmentek, Pesten, él egy nevelt fiunk, ő meg a felesége néznek rám. — Nem is akart soha párt választani? — De, csak valami közbejött. Hallottam felőle, így 6z a kapcsolat megszakadt. Több nem lett, mert az élet gyorsan elrohant. — Hol dolgozott? — Horthy rendőre voltam a háború előtt hat évig. Szolgáltam Kassán, Besztercén, és ugye 1945 után ez nem lett jó pont a szocializmusban. Napszámba jártam, majd a Kossuth téesz következett Jászberényben, onnan kerültem nyugdíjba 1 ezer 700 forinttal. Mára ez felkúszótt 28 ezerre. — Milyenek voltak a régi karácsonyok? — Szegényesek, fenyőfa csak az urak asztalára jutott. Nekünk a Jézuska a cipőbe hozott süvegcukrot. A háború után nem volt szaloncukor, és úgy nyújtottuk nyújtófával a cukrot, kocka alakúra vágtuk, és a fehér papír szélét bevagdostuk ollóval, így utánoztuk a szaloncukorformát. — Hallottam, lesz ajándék is. — Igen, lesz. Négy szép nagy fa a földszinten, meg az emeleten is. Aki mozogni bír, díszitheti. Azután ajándékot, csomagot is kapunk, a cukorbetegek olyan édességet, amit ehetnek.- Mondták, még olvas.- Naponta, a megyei újságot. —A politika?- Az hidegen hagy. Furcsa, amikor napszámos voltam, 80 fillért, 1 pengőt kaptam, és ezért felelni kellett a munkáért. Most évek hosszú sora óta nincs, aki feleljen ezért az országért, pedig innen nézve nem jól mennek a dolgok. Földi Erzsébet 1922-ben, 23 évesen kötött házasságot Kocsis Frigyessel. Hat gyerekük született, de már csak egy fiú és egy lány él. Erzsiké néni párja 1957-ben halt meg, és az özvegy tavaly veszítette el két fiát.- Az életem kis lángocska, égig érő füsttel. Az utóbbi a szomorúság, mert aki sokat él, sokat te- mettet. Örülni nagyon szerettem, de jutott bánat, gyász is bőven.- Melyik volt a legérdekesebb, legszebb karácsonya?- Az hiszem, 1905-ben. Addig úgy hittem, a Jézuska hozza az ajándékot, de a nővérem megsúgta, édesanyánk veszi. Egy világ omlott össze bennem.- Volt karácsonyfa?- A gazdagoknál. Az első világháború után, a húszas években jött divatba.- Legkedvesebb ajándékát kinek adta?- Amikor az iskolát elhagyva dolgoztam, és édesapámnak vettem egy tajtékpipát.- Mostanság sok gyász érte.- Az egyik gyermekem itt halt meg. A másik Svédországban, a temetésről is csak egy hónap teltével értesített a felesége. Az ő sírjához Stockholmba én már soha nem jutok el.-A család? — Terebélyes, hatalmas: lett hat unoka, tíz dédunoka, négy ükunoka. — Mit kap ajándékba? — Korábban a csokit szerettem, most nem. A lányom sűrűn jön, valamelyik gyerek is. Az otthon csomagot ad, ruha meg már minek nekem? Van, amennyi kell. A nyugdíjam 24 ezer, és ha kifizetem az otthont, marad négy és fél ezer. Ebből dugok a kicsik zsebébe. Egyébként 11 éve vagyok az otthonban. — Mi a hosszú élet titka, Erzsiké néni? Önnek elhiszem, mert túljutott a százon. — Az, hogy nem voltam penye, meg elkényeztetve sem. Cipőm csak akkor lett, amikor beirattak az iskolába. 1957-ben meghalt az uram, ott maradtam pénz nélkül, akkor kezdtem el dolgozni a káté- eszben. Hetvenévesen tettem le a munkát, szóval én nem értem rá betegeskedni. —Akadnak hosszú életűek a családban? — A legöregebb testvérem hét hónap híján megérte a százat, a másik kilencven, a harmadik kilencvennégy volt. Egy biztos: én még gyógyszert sem szedtem. — Mennyi idő van még hátra, Erzsiké néni? Nevet egy sort, majd mosolyogva folytatja: — Úgy vagyok vele, akár az egyszeri idős asszony. Azt mondta neki a szomszéd: éltesse még az Isten egy kis ideig. Erre azt felelte az asszony: kis ideig? Ejnye, ejnye, de fukar vagy, édes fiam! Tegyél még hozzá vagy húsz évet! Mi hozzátesszük... D. Szabó Miklós
