Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
1999. november 12., péntek Megyei Körkép 3. oldal Hagymapiac: a bizonytalanság a biztos A hazai hagymapiacon egyelőre csak azt tudhatják biztosan a termelők, hogy bizonytalanság van. Az idén nem volt rekordtermés, sőt a szokottnál néhol még kevesebb is termett a növényből. Természetes volna, ha az ára emelkedni kezdene, ezzel szemben csak csökken. Ebben a helyzetben mire számíthatnak a termelők? Erről érdeklődtünk Dankó Istvántól, a jászladányi Jászföld Mezőgazdasági Rt. elnökétől, a Hagyma Terméktanács vezetőségi tagjától. Nem engednek a tizenkettőből Sztrájk és demonstráció - mindkettő szóba kerülhet, ha a közszolgálatban dolgozóknak nem sikerül megállapodniuk a jövő évi bérekről a kormánnyal. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZÉF) elnöke azonban reméli, hogy a kormányzat nem látszattárgyalásokat akar. Lesz kapitányság Jövő év augusztus végéig lehet benyújtani a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság építésének tervpályázatait — döntöttek tegnap az Országos Rendőr-fókapi- tányság illetékesei. Mint ismert, Kunszentmárton- ban új rendőrkapitányságot építtetett a Belügyminisztérium. Első lépésként ingatlant cseréltek a város önkormányzatával, a régi kapitányság helyén pedig már fel is épült egy diszkont. Addig a rendőrök ideiglenes helyen székelnek, a jelek szerint már nem sokáig.A tervpályázatra szánt pénz megvan, s miután kihirdetik jövőre a győztest, közbeszerzési eljárás során választják ki azt a céget, amelyik felépíti a városban annyira óhajtott kapitányságot. PE Sikeres véradás Kunmadarason negyedévente szervez kihelyezett véradást a karcagi vértranszfúziós állomás és a vöröskereszt helyi csoportja. A művelődési házba a minap 89- en mentek el és nyújtották karjukat, hogy vérükkel segítsenek embertársaikon. Ezzel a számmal Géléi Józsefné házigazgató, vöröskeresztes titkár — aki maga is véradó — elégedett, hiszen a településen másfélszáz a véradók száma, akik között egyre több fiatalt találni. Az önkéntes segítőket a véradó állomás szendvicscsel vendégelte meg, melyhez a helyi vállalkozóktól is kaptak támogatást. Kunmadarason legközelebb február 8-án lesz véradás. Kitartó betörőpalánták (Folytatás az 1. oldalról) Ez az érték később a bűncselekmény jogi minősítésénél játszott kulcsszerepet. Minthogy a rendőrség nem is olyan sokára a fiúk nyomára akadt, a zsákmányszerzés öröme nem tarthatott sokáig. Az eljárás végére elsőfokon tegnap tett pontot a Szolnoki Városi Bíróság, amikor kihirdette ítéletét. Nemcsak a vádlottak és szüleik, hanem a fiatalok védelmét ellátó ügyvédek is összenéztek a jelentős értékre elkövetett betöréses lopás miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés büntetések hallatán. A bíróság rövid indoklásából kiderült, a vádlottak súlyos, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűntettet követtek el, sőt, voltak közöttük, akik mindezt egy korábbi bűnük miatt kiszabott felfüggesztett szabadság- vesztés hatálya alatt tették. A legsúlyosabb kiszabott büntetés 2 év jiat hónap volt, a két fiatalkorú vádlottat viszont javítóintézetbe küldték. Egy kivétellel valamennyi vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen. H. Gy. A tapasztalat szerint mostanra már mintegy negyvenezer tonna hagymát kellett volna exportálni hazánkból, ez azonban egyelőre még várat magára. Dankó István elmondta, hogy a korábban célországként jelentkező piacokra az osztrák, a német, illetve a holland hagyma tört be. A hazai piacra szánt duggatott hagymát már eladták, a magról fejlődő kultúrák egyelőre sok helyen még vevőre várnak. — Azon túl, hogy vetélytársa- inknál jó volt a termés — így Dankó István —, ügyeltek arra is, Tokár István elmondta, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat véleménye szerint nem őszinte. A kormány úgy tesz, mintha a vállalkozókat védené a magas tagdíjtól azzal, hogy megszünteti a kötelező kamarai tagságot, valójában azonban a kamarai önkormányzat ellen intéz durva támadást. Ezt mutatja, hogy már korábban kizárta a kamarákat a területfejlesztési tanácsokból. Az MSZP szerint valóban volt ellentmondás a kamarai tagdíj és az érte nyújtott szolgáltatás között, de ezt a tagdíj megfelelő hogy megvédjék belső piacaikat. Amíg a hazai termékből volt, nem importáltak. Ráadásul ott az állam is támogatta az exportot, nálunk viszont egyelőre késik az FVM által beígért dotáció. Ilyen keretek között érthető, hogy a magyar hagymánál jóval olcsóbban tudták eladni terméküket az osztrák, német és holland gazdák. Az ausztriai hagymát például tíz forint körüli áron vették meg a horvátok. Némi reményre adhat okot, hogy biztató tárgyalások folynak a Romániába és Litvániába szinten limitálásával, a kis jövedelmű vállalkozók tagdíjfizetésének szüneteltetésével föl lehetett volna oldani. A kormány ugyan támogatja majd a kamarákat, de a támogatás legföljebb a beszedett tagdíjak ötven százalékát érheti el. Ha a javaslatból törvény lesz, ez a kamarák szétverését jelenti, ami beleillik a kormány központosító politikájába. Jauemik István a háziorvosi és fogorvosi praxis privatizálásáról fejtette ki a véleményét. Mint mondta, szükség volna az egészségügy átfogó reformjára, de ez a törvényjavaslat csupán egy terüleirányuló exportról. Emellett még remélhető, hogy később a szárítmányként feldolgozandó hagymáért megnő a kereslet. Azt viszont képtelenség megjósolni, hogy ez mikor lesz. A bizonytalanság fokát jelzi, hogy még a terméktanácsi vezető sem bocsátkozott jóslásokba arról, hogy idén megkezdődik-e vagy sem a könnyfakasztó növény nagyarányú felvásárlása. Tény, hogy a kereskedők egyelőre kivárnak. Jelenleg 27—29 forint körül mozog a hagyma kilójának felvásárlási ára. Az ország egészét nézve inkább rossz volt a termés, mégsem emelkedhetett megfelelő szintre az ár. Dankó István szerint ez azért következhetett be, mert beengedték a külföldi termékeket, nem védték meg a hazai piacot. bcs tét emel ki, keretjellegű és összefüggéstelen. Az orvosok január elsejétől egy évig rendelkeznek a praxisjoggal, a továbbiakat pedig később elkészitendő kormányrendelet szabályozza majd. A törvényjavaslattal kapcsolatban sok, egyelőre megválaszolhatatlan kérdés merül föl: hogyan egyeztethető össze az önkormányzatok alapellátás iránti felelősségével? Mi lesz az orvosi rendelőkkel, el kell-e adniuk ezeket az önkormányzatoknak? A praxisjog jelentős anyagi értéket képvisel, ezt meg kell-e venniük egy év után az orvosoknak? A választ majd remélhetőleg megadja a kormány- rendelet. A tervek szerint mindkét javaslatról még ebben az évben döntenie kell az Országgyűlésnek. A SZÉF nem enged a tizenkettőből — derült ki a közszférában tevékenykedő érdekképviseleteket tömörítő szövetség tegnapi megyei fórumán. Szabó'Endre, a szakszervezeti konföderáció elnöke elmondta, örömmel vette tudomásul, hogy a kormányzat tárgyalni szeretne a közszféra felzárkóztatásáról szólp középtávú programjáról. Ezek a megbeszélések azonban nem kerülhetik meg jövő évi kereseteket érintő kérdéseket. Szabó szerint az ország gazdasági helyzete már lehetővé teszi, hogy a bérből élők, (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak az ülés témájaként szerepelt a regionális fejlesztési tanácsnak biztosított 130 és 60 millió forintos központi keret tartalmi megtöltése. Ebben még az augusztus 31-i alakuló ülésén döntött a tanács, most gyakorlatilag a szervezési, végrehajtási munkák történtek meg. Közöttük is a regionális fejlesztési koncepcióra és programra vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítása, az ezzel kapcsolatos köz- beszerzési bizottság felállítása, valamint kilenc olyan regionális (Folytatás az I. oldalról) Az Országos Psychiátriai és Neurológiai Intézet adatai szerint a prionbetegség humán változata, a Creutzfeld—Jakob-szindróma (CJD) nagyon ritka betegség, egymillió lakosra vetítve mindössze 1-1,5 megbetegedés jut. (A betegség kialakulásában közrejátszhat az öröklődés, valamilyen orvosi beavatkozás, ám a vak véletlen is.) Hazánkban 1996-ig 109 ilyen esetet jegyeztek fel, és a kezdeti tünetektől a halálig 4 héttől 5 évig terjedő idő telt el. Majtényi Katalin dr. tanulmánya szerint az 1993 előtti időszakban a megbetegedések az ország két területén, az Alföldön, különösen Szolnok környékén, valamint Salgótarján körzetében gyakrabban fordultak elő, mint másutt. Dr. Karsai Koppány, a szolnoki Hetényi Géza kórház neurológiai osztályának vezető főorvosa kifejtette, az első, bizonyított Creutzfeld—Jakob-szindrómás eset 1979-ben történt az osztályon, napjainkig pedig összesen 11 betegnél bizonyították, illetve valószínűsítették azt, hogy a gyilkos prion okozta halálukat. Gondot okoz, hogy a CJD teljes biztonsággal csak a boncolást követően a közalkalmazottak és köztisztviselők helyzete javuljon. Éppen ezért a közszférában a bérek 12 százalékos, az illetményalapok 14 százalékos emelésére lenne szükség ahhoz, hogy a reálkeresetek — hétszázalékos inflációval számolva — három százalékkal növekedjenek. Az elnök hozzátette: a szakszervezet hajlik a megegyezésre, így elképzelhető, hogy követeléseik egy része a programba beépül. Ám ha nem sikerül megállapodásra jutniuk, akkor a demonstráció és a sztrájk sem kizárt. program, amelyeket az egyes megyék végeznek el. Emellett van egy kilencvenmilliós keret ezen belül, amire konkrét projektek érkeznek a megyei területfejlesztési tanácsoktól. Ä regionális fejlesztési tanács korábban pályázatot írt ki munkaszervezetének igazgatói állására, amelyre 14 pályázó jelentkezett. A véleményező szakmai bizottságok ebből négyet terjesztettek a tanács elé döntésre. A tanács tegnap végül úgy határozott. hogy következő ülésén dönt a poszt betöltéséről. —bgy— igazolható, és a kórházban előfordult két olyan eset, ahol a klinikai tünetek - elbutulás, súlyos ideg- rendszeri rendellenességekkel párosulva — egyértelműen a prion jelenlétére utaltak, ám valamilyen ok miatt (például a család kérésére) a patológiai bizonyítás nem történhetett meg. A betegség viszonylagos gyakoriságát térségünkben a főorvos azzal magyarázta, hogy itt több esetre derült fény, mint másutt. Elképzelhető ugyanis olyan eset is, amikor például elbutult idős ember úgy hal meg, hogy nem látja szakorvos, következésképpen soha nem derül ki, hogy esetleg CJD okozta elhunyták A kórházban a legfiatalabb beteg 45 éves volt, a többség azonban 60 év feletti. Szolnokon tehát nem észlelték a betegség angol kutatók által leírt új variánsát, mely fiatalokat ölt meg a szigetországban és amelyet összefüggésbe hoztak a szarvasmarhákat pusztító BSE-kórral. A főorvos megnyugtatásképpen azt is hangsúlyozta, hogy a megyei kórházban megfigyelt CJD-s esetek egyikénél sem találtak nyilvánvaló összefüggést az állatokkal, illetve állati eredetű élelmiszerekkel. L. Z. „Durva támadás a kamarák ellen” Két megyei országgyűlési képviselő, Jauemik István és Tokár István (MSZP) tegnap sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a gazdasági kamarákról szóló törvény módosításáról és a háziorvosi praxis privatizálásáról szóló törvényjavaslatról. Programok a régióra Nagyon ritkán öl a prion Nem lesznek tökéletes régiók Mindenki számára ideális régiókialakítás nem létezik. Csupán arra lehet törekedni, hogy közigazgatási, gazdasági és tervezési-statisztikai szempontból jól működő területi egységek jöjjenek létre az országban — hangzott el tegnap a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének, a hazai regionalizmus tapasztalatairól tartott fórumán Szolnokon. Dr. Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára előadásának mottójaként az EU magyarországi delegációját vezető Michael Lake szavait idézve kijelentette: „Ha az uniónak volna hivatalos vallása, azt regionalizmusnak hívnák”. Mint kifejtette, a közösség számára a régiók több szempontból is kiindulópontot jelentenek, hiszen céljuk a területi, gazdasági, illetve társadalmi ki- egyenlítés, az esélyegyenlőség megteremtése. A régiók az országos és a megyei szintnél is optimálisabb elosztó egységet alkotnak. A regionalizmus terén sincs új a nap alatt — hangsúlyozta az előadó —, mivel a jelenlegi tervezési-statisztikai régiókhoz hasonló régiótérképet már 1971- ben is készitettek Magyarországon. Már akkor felvetődtek azok a problémák is, melyek szerint a megyehatárokat követő régiókialakítás nem tükrözi minden esetben a térségek valós kapcsolatrendszereit. Mivel azonban jövő év végéig a kormány a parlament elé viszi a régiós struktúra esetleges átalakításának terveit, még semmi nem dőlt el véglegesen — mutatott rá dr. Szegvári. Változtatásra ugyanis lehetőség van, de azt csak a különböző szempontok összhangjának megteremtésével szabad véghezvinni. Ilyen szempont lehet a térségek fejlettsége, valamint a közigazgatási kapcsolatrendszerük is. Hasonlóan megválaszolásra váró kérdés, vajon a megyéknél maradjon, vagy a régiókhoz kerüljön az önkormányzati szervezet. Ennek eldöntésekor viszont azt is figyelembe kell venni, hogy bármelyik esetben új jogosultságokkal — például adóztatási joggal — kell felruházni az önkormányzatokat az unió szabályai szerint.- bugány Ülésezett a szolnoki közgyűlés — egy napirendi pontot tárgyaltak Módosították a rendezési tervet Soron kívüli ülést tartott tegnap a szolnoki közgyűlés. Az egyetlen napirendi pont a településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása volt. Nehezen jött össze a határozat- képességhez szükséges létszám a tegnapi soron kívüli ülésen, de a képviselők kihasználták a várakozás idejét. Volt, aki szóvá tette, hogy későn kapták meg az írásos előterjesztést, kevés idő maradt a tanulmányozására, más konkrét javaslatot tett, amit azután az ülés hivatalos részében is megismételt, majd meghallgatták Molnár Attilát, a VÁTI Kht. irodaigazgatóját, aki kiemelt néhány különösen fontos elemet a tervezetből. A Szandai rét északi részének hasznosításáról elmondta, hogy azt korábban kizárólag rekreációs (sport-, szabadidős, vendéglátó stb.) célú hasznosításra jelölték ki. A módosítás nyomán általános intézményi kategóriába sorolják, ami lehetővé teszi kereskedelmi, intézményi és lakáscélú igénybevételét is. A Városmajor úti volt szovjet laktanya területe a lakótelepi hasznosítás mellett kereskedelmi és egyéb célú létesítmények részére is felhasználható. A Mátyás király úti sporttelepnél fölmerült, hogy szabad-e beépíteni a belvárosban szabad területet. A módosítás a kereskedelmi célú beépítést lehetővé teszi, azzal a kikötéssel, hogy az eladásból származó pénzt más területen csak sport- és szabadidős célú fejlesztésre lehet használni. A Vegyiművek mögöttfiterület korábban külterület volt, és oda szemétlerakót terveztek. A módosítás értelmében az ipari park része lesz, a szeméttelepet pedig távolabb viszik Tószeg felé. Régebben napirenden lévő kérdés a Szapáry utca sétálóutcává alakítása. A módosítás köztes megoldást irányoz elő: a forgalom csökkentése és egyirányúsí- tása mellett az utca része lenne a tervezett gyalogoszónának. Rövid szünet után a közgyűlés hivatalosan folytatta a munkáját, mert összejött a határozatképességhez szükséges létszám. A módosító javaslatokról külön-külön szavaztak, és vita nélkül, többnyire egyhangúlag elfogadták mindegyiket a képviselők. A tavaszi árvíz csaknem teljesen ellepte az egy éve épült vezsenyi révházat, melynek a felújítására és a komphoz vezető út aszfaltozására az önkormányzat most kapott pénzt. Képünk a révház tatarozását örökítette meg. fotó: mészáros