Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-15 / 215. szám
1999. szeptember 15., szerda Megyei Körkép 3. oldal — Tízezer négyzetmétert kell helyreállítani Kezdődik az útépítés Miklóson Tizenhat iskolát, illetve intézményt kellett felújítani, rendbe tenni Törökszentmiklóson. A munkálatok jelentős része már megtörtént. A tízezer négyzetméternyi út helyrehozatala szeptemberben kezdődő munka. Emlődiagnosztikai centrum a MÁV-kórházban A korán felismert rák gyógyítható Ezentúl szervezetten mehetnek emlőrákszűrésre megyénk 40 éven felüli nő lakosai. A szolnoki MÁV-kórházban emlődiagnosztikai centrumot hoztak létre, amelynek működését tegnap ismertették a háziorvosokkal. Az önkormányzat 16 ingatlanában okozott kárt a víz, 40 millió forint értékben. Ennek ellentételezését száz százalékban megkapták. A kisebb károk általában a beázást jelentették, a nagyobbak süllyedést (például a Damjanich úti óvoda esetében, amelynek rendbetételéhez statikai felmérés is szükséges.) Több intézménynek a pincéjét (így a Petőfi iskoláét) öntötte el a víz, most vizsgálják, hogy mekkora a károsodás. A helyreállítást már megkezdték, illetve ezekben a hetekben történnek. így például (Folytatás az 1. oldalról) A hitelezők vélhetően figyelték az asszonyt, majd amikor a gyes már a birtokában volt, „lecsaptak” rá. Azt persze tagadják a nyomozók előtt, hogy erőszakot alkalmaztak volna, mindenesetre - miután szóvá tették a tartozást - valahogy egy kés mégis megszúrta a nőt a lábán. A 28 ezer forintjától megfosztott asszony ezt már nem tudta „lenyelni”, és a rendőrséghez fordult. A két gyanúsítottat elfogták, őrizetbe vették, letartóztatásukról pedig már másnap döntött a bíróság. A történet, amit a nyomozók felderítettek, egyszerűen elképesztő. A sértettől, R. Ibolyától ugyanis megtudták, a tartozás valóban fennállt, ám a visszafizetés határideje még nem jött el. Ki tudja, miért, a hitelezők mégis követelték vissza pénzüket, természetesen kamatostól. A nyomozás adatai egyelőre arra utalnak, hogy kamatként egy hónapra a tőke 50 százalékát követelték. Ezzel nem is volt gondja senkinek, de még az sem adott okot Ibolyának a rendőrségi feljelentésre, hogy az előző napon tartozás fejében (Folytatás az 1. oldalról) A vállalat vezetése úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi árbevétel mellett nem tudnak ennyi embernek munkát adni. A piaci versenyképesség megőrzéséhez csökkenteni kell a költségeket, ezért elkerülhetetlen a létszám- leépítés. A százötven dolgozót azonban jövő márciusig, ütemezve bocsátanák el. A bérköveteléseket sem tartották teljesíthetőnek. Szeptember 1-jétől egy 5,2 százalékos, novemberaz Almásy úti óvodánál és a szociális gondozási központban. Az intézményekben végzett munka elsődleges célja, hogy mindenütt biztosítani tudják a normális működést. Az utakban több mint 50 milliós a kár, 10 ezer négyzetmétert érint a süllyedés, a kátyúsodás. A kár 50 százalékát kapta meg a város, a kisebb hibákat már helyreállították, a nagyobb munkák ebben a hónapban kezdődnek meg. Elkezdik a belvízelvezető rendszer építését is, amely az újabb katasztrófák megelőzését szolgálja. a számára folyósított családi pótlékot is elorozták előle. Ám az történt, hogy a pénzes postás körül kialakult kavalkádban D.-ék megkértek valakit, hogy mint Ibolya hozzátartozója, vegye fel a pénzt. Ez meg is történt, a „rokon”, miután az elismervényen aláfirkantotta Ibolya nevét, átadta az összeget D.-éknek. Az adósság ezzel szinte teljes egészében kiegyenlítetté vált, éppen ezért különös, hogy másnap egy vasat sem hagytak meg Ibolyának az akkor esedékes járandóságból. Kiss Tibor őrnagytól, a kapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől megtudtuk, ez a körülmény játszott szerepet abban, hogy rablás alapos gyanúja miatt indítottak nyomozást. A mindössze néhány napja tartó vizsgálat során gyanú merült fel arra is, hogy a faluban többen is áldozatul estek a különleges hitelügyletekhez kapcsolódó erőszaknak. Mivel ezekben az esetekben a „behajtott” adósság összege a tényleges tartozás mértékét nem haladta meg, ezért önbíráskodás miatt folyik vizsgálat. H. Gy. tői pedig egy újabb 3 százalékos fizetésemelésre tettek ígéretet. Bauer István szakszervezeti titkár nem tartja elfogadhatónak a menedzsment ajánlatát. Éppen ezért az érdekképviselet aktivistái ma kikérik a dolgozók véleményét, felmérik, mennyire elszántak a munkabeszüntetésre, és ennek ismeretében ülnek ma ismét tárgyaló- asztalhoz a vegyiművek vezetőségével. T, J, Az emlődiagnosztikai centrumot a megyei kórházzal egyetértésben alakították ki, a szakmai munkát a Mamma Klinika Rt. szakemberei végzik, amelynek az országban három telephelye működik, és évente több tízezer hölgyet vizsgálnak meg. A centrumba a panaszmentes 40 év fölötti nőket a háziorvos vagy más, beutalási joggal rendelkező szakorvos utalhatja be. A mammográfiás vizsgálat kéTizenkilencedik alkalommal rendezik meg ebben az évben november 20-21-én a szolnoki országos néptáncfesztivált. Ez az előzmények ismeretében természetes lehetne, ám mégsem az. Hír, hogy lesz néptáncfesztivál, a több évtizedes folyamat nem szakad meg. A szervezés majdnem egy éve kezdődött, tavaly december elején pedig az együttesek megkapták az értesítést a fesztiválról. Ezután azonban hónapokig tartó csend következett. Több korábbi résztvevő érdeklődött, hogy mi történt, lesz-e néptáncfesztivál idén Szolnokon. Sokáig azt a választ kapták, hogy talán igen, talán nem. A bizonytalanságot a helyszínről és a bérleti díjról folyó egyeztetések okozták. Helyszínként ugyanis pes olyan kis csomót is észlelni a mellben, amely tapintással nem észrevehető. Ezekben az esetekben még nagy esély van arra, hogy a kiegészítő kezelések alkalmazásával olyan műtéteket végezzenek, amelynek során nem kell az emlőt eltávolítani. Az eddigi szűrések tapasztalatai azt mutatják, hogy ezer panaszmentes nő közül háromnál fedeztek fel emlőrákot. A szűrés a MÁV-kórházban csak a színház jöhetett szóba, s a megegyezés nem volt köny- nyű. Az idő pedig vészesen fogyott. A múlt héten volt olyan pillanat, amikor úgy látszott, megszakad a néptáncfesztiválok hagyománya Szolnokon. A kedvező döntés csak a múlt hét végén született meg, így most lehet elkezdeni az érdemi szervezőmunkát. Mint Kovács Mihály, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület elnöke elmondta, a Városi Művelődési és Zenei Központtal együtt most már igen gyors munkát kell végezni, hogy a hátralévő bő két hónap alatt mindent elrendezzenek. A munka nagyságát jelzi, hogy átlagosan húsz együttes szokott részt venni a fesztiválon, de legutóbb huszonkettő jött el, ami mintegy nyolcszáz táncost történik, a diagnosztika a Heté- nyiben, a betegek szükséges további kezeléséről a szakemberek közösen döntenek. Mint dr. lÆe Miklós, a MÁV-kórház főigazgató főorvosa elmondta, az országban az emlődaganatos betegeknek csupán 20 százalékát kell csonkoló műtéttel kezelni, míg megyénkben háromnegyed részét, mivel a betegséget sokszor előrehaladott stádiumban derítik fel. A rákszűrésen való részvétellel ezen a szomorú arányon jelentősen csökkenteni lehet - hangsúlyozta a főigazgató -, a korán felismert mellrák pedig gyógyítható. jelentett. Most valamivel szerényebb részvételre, mintegy tizenöt együttesre számítanak, de a program zavartalan lebonyolítása így is nagy munka lesz. A szolnoki néptáncfesztivál új művek, új koreográfiák bemutatásának a színhelye, jelentős mértékben szakmai program, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a közönség ki lenne zárva az előadásokról. Az amatőr együttesek legfontosabb fóruma, minden jelentős együttes, minden rangos koreográfus megfordult már itt az idők folyamán. Itt díjat nyerni nagy dicsőség, bármely együttes vagy személy számára. Öt kategóriában osztanak ki 1-3. díjat, ezek adományozására a szervezők szívesen vennék szponzorok jelentkezését a VMZK-ban vagy az egyesületnél. Ellopták Várhegyi szolgálati Audiját Egy kereskedelmi tévécsatorna értesülései szerint lakása elől ellopták Várhegyi Attila kulturális államtitkár mintegy tízmillió forintot érő Audi A 6-os gépkocsiját. A hírek szerint ez volt a 17. kormányzati autó, amelyet elkötöttek. Az ügyben a rendőrség hírzárlatot rendelt el. Testületi ülés Füreden Spórolós pazarlás? Tizenöt napirendi pontot tárgyalt meg tegnap Tiszafüred képviselő-testülete. A féléves költségvetés kapcsán megállapították, hogy a város gazdálkodására rányomta bélyegét az év elején elfogadott 252 milliós költségvetési hiány. Annak ellenére, hogy a többség elfogadásra javasolta a beszámolót, éles kritikák fogalmazódtak meg. Egyebek között a meglévő bajok forrásaként jelölték meg többen az irányítatlanságot, a szigorúbb ellenőrzések, végrehajtások elmulasztását, a bevételek elmaradásával arányos kiadáscsökkentést, ami a takarékosság ellenére több helyen pazarlásokhoz vezetett. Ezért szigorú. igényként fogalmazódott meg ezen hibák kijavítása úgy, hogy érezhető legyen a város felelősségteljes gazdaszemlélete. A későbbiekben többek között területfejlesztési támogatás elfogadásáról, az ipari park cím elnyerésével kapcsolatos pályázat benyújtásáról, a-„Segíts a tiszafüredi gyermekeken és ifjúságon” Alapítvány támogatásáról döntöttek a városatyákrpRövidebb pórázon az önkormányzatok (Folytatás az L oldalról) A rendszerváltás óta szinte folyamatosan változott az önkormányzatoknak juttatott szja mértéke. A Tákisz adatai szerint 1991-ben például a jövedelem- adó felével az önkormányzatok gazdálkodhattak. Két évvel később viszont már csak az szja 30 százaléka került hozzájuk. 1995 után folyamatosan nőtt a településeknek részesedése. A kilencvenes évek elején vezették be az szja-jövedelmek kiegészítésének rendszerét, ezzel javítva a kisebb bevétellel rendelkező települések működési feltételeit. Az szja- ból lakosságarányosan osztották vissza a forintokat. így 1991-ben a városok és a községek egyaránt lakosonként 3200 forintra számíthattak. 1997-ben a községek 7037, míg a városok 8643 forint normatív támogatást könyvelhettek el minden egyes polgáruk után. T. J. Duplán visszarabolt adósság Marad a sztrájkkészültség Mégis lesz néptáncfesztivál Szolnokon Jövőre több pénz jut oktatásra? Hétfon pedagógus-szakszervezeti vezetők tárgyaltak Pokomi Zoltán oktatási miniszterrel a hazai oktatásügy gondjairól és a jövő terveiről. A találkozón részt vett dr. Pataky Mihály, a Pedagógusok Szakszervezete Intézményvezetők Országos Tagozatának elnöke, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szak- középiskola igazgatója. Arra kértük, hogy foglalja össze a megbeszélésen elhangzottak néhány lényeges elemét A miniszter az idei évet különösen fontosnak tartja az oktatásügy szempontjából, hiszen három fontos parlamenti döntés is született: a közoktatási törvény módosítása, a szakképzési törvény és a felsőoktatási törvény. Mindezek alapján új elemek jelentek meg az oktatásügyben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a Nat. bizonyos részei érvényben maradnak, nem kell minden elemét elfelejteni. Stabilizálódik az úgynevezett 8+4-es iskolarendszer, bár az ettől eltérő, jól működő rendszerek megmaradhatnak. A tanulólétszám csökkenése miatt szükséges lehet bizonyos átszervezés egy-egy település iskolahálózatában, ezt azonban körültekintően kell végrehajtani. A korábban tervezett műveltségi területek tanítása helyett a hangsúly ismét a keret- tantervekre, a tantárgyi oktatásra kerül. A miniszter elmondta, hogy az oktatás területén elmaradások halmozódtak föl, ezeket egy-két év alatt nem lehet megszüntetni, de fokozatos felzárkóztatásra szükség van. Ennek része, hogy jövőre átlagosan mintegy 20 százalékkal növekszik a fejkvóta, a kollégiumi tanulóké pedig ennél gyorsabban, 152-ről 195 ezer forintra. A szaktárca elve az, hogy a fejkvóta az oktatás költségeinek minél nagyobb hányadát fedezze, ezzel csökkenteni lehet a települések iskolái közötti különbségeket. A jövő évi költségvetésben pénzt különítettek el továbbképzésre, számítógép- internet használatra, pedagógiai szolgáltatások fejlesztésére. A minisztérium arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy képezzenek ösztöndíjalapot, maga pedig programot indít a hátrányos helyzetű tanulók korrepetálására, pályázati alapon. A szakszervezeti tisztségviselők kifogásolták, hogy a törvény nem írta elő az iskolai technikai és más alkalmazottak béremelését. A béremelések esetében azt a nézetet képviselték, hogy az alapbér növekedjék a pótlékokkal szemben. Tájékoztatták a minisztert, hogy a minőségi bérpótlék megszüntetésével a pedagógusoknak mintegy 40 százaléka a béremelés ellenére is rosszabbul járt, és ezt az 1500 forintos keresetkiegészítés sem ellensúlyozza. Nehezményezték, hogy éppen akkor szűnik meg a minőségi bérpótlék, amikor a minőségbiztosítási rendszer bevezetését egyre határozottabban szorgalmazza a minisztérium. B. A. Kifogásolt törvényjavaslatok Két szocialista képviselő, Farkas Imre és Jauernik István döntés előtt álló törvény- javaslatokról tartott tegnap sajtótájékoztatót. Farkas Imre az adótörvényekről szólva kifogásolta, hogy ezek általánosságban a lakosság jövedelmei rovására növelik az állami bevételeket. A bizonytalanságot jelzi, hogy az adótörvényekhez 280 módosító indítványt adtak be, ezek jó része a kormánypártok képviselőitől származik. A képviselő ezután sorra vette tervezett adókat, kimutatva, hogy ezek általában a kisebb keresetűek rovására igyekeznek növelni az állam bevételeit. Ahol a kormány ad valamit, például a gyermekek utáni adókedvezmények esetében, ott is a gazdagabbaknak kedvez, hiszen ezt a szegényebbek nagy része nem tudja igénybe venni, mivel nem, vagy csak keveset adózik. A területfejlesztési törvényről szólva Jauemik István három elemet emelt ki. A területfejlesztési tanácsokban megszűnik a helyi túlsúly, a kormány dominanciája érvényesül. A terület- fejlesztési tanács elnökét föl lehet függeszteni, amit egy polgármesterrel például nem lehet megtenni. A hét régió helyett a szolnoki szocialista képviselők az Alföld egységére hivatkozva hármat javasoltak, illetve azt ajánlották, hogy ha mégis meglesz a hét régió, a kistérségeknek lehetőségük legyen eldönteni, hogy melyikhez tartoznak. A régiókról egyébként szeptember 28-án várhatóan már végszavazással dönt a parlament. A Szolnoki Városi Kollégium III. számú tagintézményének tanulói a dekorációs szakkör keretén belül megrendezték a már hagyományosnak számító virágkiállítást a Bán úti kollégium ebédlőjében. fotó: mészáros