Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-02 / 178. szám
10. oldal Sport 1999. augusztus 2., hétfő Abony A városi kispályás labdarúgó-bajnokság azzal a kuriózummal büszkélkedhet, hogy a környéken egyedül Abonyban rendezik a mérkőzéseket füvespályán. A küzdelemsorozat első része még közvetlenül a nagypályás idény végeztével lement, jelenleg a visszavágóknál tartanak a csapatok. Eredmények: PP-Prod- Hekusok 8-2, Feinbau- Bármikő 3-1, Imperiál- Kispályások 1-1. A Gedi Press-Monaco összecsapás elmaradt. Az élmezőny állása: 1. PP-Prod 30, 2. Kispályások 22, 3. Feinbau 21, 4. Bármikő 18 pont. Sanghaj Bobby Houghton, a kínai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ebben az évben még nem kapott fizetést. A kínai szövetség a svájci ISL nevű céget bízta meg a sportvezető fizetésének folyósításával, cserébe a társaság reklámlehetőséghez jutott. Hasonló meggondolásból az International Management Group is bejelentkezett a kínai szövetségnél, amely úgy döntött, hogy a svájciakat részesíti előnyben. A problémát az okozza, hogy az IMG már korábban szerződést kötött Houghtonnal, így az ISL- nek kártalanítania kell az IMG-t. A svájciak, akik 800 ezer dollárral tartoznak Houghtonnak, viszont nem akarnak fizetni. London Michael Owen, az angol Liverpool labdarúgócsapatának sérüléssel bajlódó csatára nem lép pályára jövő héten a Premier League első fordulójában. - Michael keményen edz, jól fut, de túl korán jön neki az idény - mondta Gerard Houllier, a Liverpool vezetőedzője, aki szerint a fiatal játékos előreláthatólag a hónap közepén térhet visz- sza. A válogatott labdarúgó április elején térdínszaka- dást és Achilles-ínsérülést szenvedett. Azóta nem szerepelt a liverpooli csapatban, és kihagyta a válogatott legutóbbi két Európa- bajnoki selejtezőjét is. Belgrad A helyi rendőrségnek csak kisebb erőfeszítések árán - figyelmeztetésképpen többször a levegőbe lőttek- sikerült megakadályoznia a nagyobb rendzavarást a jugoszláv labdarúgó-bajnokság nyitófordulójának cacaki találkozóján. A vendég Crvena Zvezda szurkolói a 9. percben, csapatuk vezetőgólja után elözönlöt- ték a játékteret, s a mérkőzés csak 24 perces kényszerszünet után folytatódott. Az első félidő végén - a hazaiak egyenlítő találatát követően (2-2 lett egyébként a végeredmény)- 200 belgrádi fiatal ismét randalírozni kezdett, ezért a rendőrség kiürítette szektorukat. A Partizán Beograd- Pristina összecsapást el sem kezdték, mivel a koszovóiak egyetlen igazolt labdarúgóval sem rendelkeznek. Ezért valószínűleg nem is vehetnek részt a bajnokságban. Labdarúgó Magyar Kupa A fák nem nőnek az égig Jászfényszaru - Salgótarjáni BTC 0-6 (0-3) Jászfény szaru, 400 n., v.: Móritz Jászfényszaru: Vincze-Farkas L.-Pál, Borbély, Palócz- Vidák, Siku (Koncsik), Balogh, Vancsik- Horváth Z. (Dómján), Radies (Ecker). Edző: Lukácsi Antal. SBTC: Bodor-Répás, Sági, Gyetvai (Marcsok), Szőke- Balázs, Oláh (Kékesi), Csatlós Cs., Kaszás- Berki (Csatlós T. ), Kisbali. Edző: Patkó Károly. Kiállítva: Dómján, ill. Szőke (mindkettő a 90.) 5. perc: Balogh a tizenhatos vonalánál mesterien kínálta fel lövésre a labdát a nagy lendülettel érkező Vidáknak, akinek zúgó bombája a tehetetlen Bodor mellett a kapu bal felső sarkánál csattant a lécen. 34. perc: Vincze feleslegesen szaladt ki kapujából, a tizenhatosnál ütközött saját védőjével, így Kisbábnak nem okozott gondot az üresen tátongó hálóba gurítani, 0-1. 36. perc: Még fel sem dolgozták az előbb történteket a hazai játékosok, mikor a rutinos Oláh a tizenegyes pontnál ügyesen belépett Vidák elé, majd elvágódott. A játékvezető büntetőt ítélt, melyet Gyetvai magabiztosan értékesített, 0-2. 40. perc: Végleg padlóra került a vendéglátó. Oláh jobb oldalról kapu elé ívelt labdáját Vincze rossz helyre öklözte, Gyetvai pedig 20 méterről azonnal a léc alá emelt, 0-3. 65. perc: Oláh szögletét Balázs, a rossz ütemben kimozduló Vinczét megelőzve, a rövid sarokba fejelte, 0-4. 70. perc: A lesre játszó hazai védelem beragadt, Kisbali a kapuig masírozva növelte csapata előnyét, 0-5. 81. perc: Vincze ismét feleslegesen hagyta el kapuját, Oláh az alapvonalról ügyesen átemelte felette a labdát, a középen érkező Kisbali pedig a léc alá bólintott, 0-6. Majd másfél év után szenvedett vereséget a fényszarui együttes, mely ezúttal meg sem közelítette múlt heti, BKV Előre ellen mutatott teljesítményét. Az első félórában még így sem volt különösebb probléma, ám a kapitális hiba után kapott gól után összezuhant a gárda. Lukácsi Antal: - Minden vereség fáj, de nekünk igazából a bajnokságban kell majd a pontokat gyűjtögetnünk. Patkó Károly: - Ezek után bízom a továbbjutásban. A csoport másik meccsén: Tápiószentmárton-BKV Előre 2-2. Az állás: 1. Tápiószent- márton 4, 2. SBTC 3, 3. BKV 2, 4. Jászfényszaru 1 pont. Következő forduló, aug. 4., 17: Jászfényszaru-Tápiószentmár- ton, BKV-SBTC. (GJ) Bár másfél év után ezúttal vereséget szenvedett a fényszarui gárda, idei MK-szereplésével beírta nevét a település történelemkönyvébe fotó: Tamus Angéla Minigolf-ob, 3. forduló Medencében végezte a győztes Nagyüzem volt szombaton a szolnoki Szana Antal úti minigolfpályán. Az egész napon át tartó labdabűvölés közben két verseny zajlott: az országos bajnokság 3. fordulója, valamint egy amatőröknek meghirdetett, nyílt nemzetközi viadal. Az ob végkimenetele még nem tisztázódott, a bajnoki címekről az utolsó, lakitelki forduló végeredménye fog dönteni. Azonban már most is sejteni lehet, hogy a szolnokiak közül a felnőtt férfiak, s még inkább az ifjúsági fiúk lesznek a legsikeresebbek. Pálinkás István először állhatott a dobogó legmagasabb fokára, társai nem véletlenül dobták őt a hideg vizes medencébe az eredményhirdetés után. A szintén szolnoki Török Gábor és a kápol- násnyéki Horváth László között viszont a szétütés döntött a második hely sorsáról - ezúttal az előbbi golfozó javára. A hölgyeknél csupán Berkó Annamária szerzett érmet a vendéglátó klub részéről, s az is bizonyosnak tűnik, hogy az ifjúsági Kollár Edit sem tud már bajnoki címet szerezni. Az ifi fiúknál viszont kétesélyessé vált az ob-arany sorsa. A két szolnoki ifiválogatott, Pálinkás Csaba és Báta- széki Zsolt révén kettős megyei siker születhet - Csabának viszont az utóbbi eredmények tekintetében nagyobb esélye van az aranyéremre. A nyílt versenyen totális szolnoki diadal lett, miközben a vendég temesvári játékosok nem jutottak fel a dobogóra. Viszont ők és a többi versenyző is megkóstolhatta Pálszabó Mihály, a Gastronómia lovagja által elkészített menüt, mellyel a nemzetközi hírű szakács még élvezetesebbé tette az egyébként is remek napot. Eredmények: Férfiak: 1. Pálinkás István (Szolnok) 108, 2. Török Gábor (Szolnok) 115 szétütéssel, 3. Horváth László (Kápolnásnyék) 115. Nők: 1. Csikós Lászlóné (Lakitelek) 122, 2. Berkó Annamária (Szolnok) 126, 3. Sörösné Bangó Mária (Kápolnásnyék) 127. Ifjúsági fiúk: 1. Pálinkás Csaba 107, Bátaszéki Zsolt 118, 3. Rézsó Balázs 127 (mindhárom Szolnok). Lányok: 1. Sörös Andrea (Kápolnásnyék) 109, 2. Horváth Erzsébet (Kápolnásnyék) 135, 3. Kollár Edit (Szolnok) 139. Amatőrök: 1. Veres János 125, 2. Virágos Gábor 127, 3. Pintér József 131 (mindhárom Szolnok). M. G. FOTÓ: M. J. Ez a sport komoly koncentrálást igényel Barátságos futballmérkőzések Egy héttel a bajnoki rajt előtt Jászberény-Regglisweiler 8-2 (6-1) Jászberény, 500 n., v.: Sebestyén JSE: Bánó (Farkas)-Gephard-Márics (Szabó G.), Mosonyi - Tasi, Kónya (Tóth cs.), Kecskeméti, TóthJ. (Kövesdi),-Molnár, Ládi (Tóth G. j, Demők. Edző: Szabó Imre. Gólszerzők: Demők 3, Molnár 2, Kónya, Tasi, Kövesdi, ill. Juhász R. 2 Az egykoron Jászberényben szerepelt Juhász-testvérek németországi csapatukkal anyaegyesületük vendégei voltak a hét végén. A megyei szintű kiscsapat - különösen az első félidőben - nem volt egy súlycsoportban a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésre készülő hazaiakkal. Csongrád-Kimszentmárton 2-2 (1-1) Csongrád, 500 n., v.: Horváth KUTE: Rézsó (Berta)-Major (Brakszatórisz)-Hóbel (Biri- nyi), Boros, Kohári-Szalai (Vígh, Gazdag), Tóth T„ Ludasi (Bende), Konka-Farkas, Mér ész- Edző: Vígh Tibor. Gólszerzők: Juhos 2, ill Farkas 2. A sérült Földvári és Szecsei, valamint a megyeválogatottal Lengyelországba utazott Imrei kivételével valamennyi játékosának bizonyítási lehetőséget adott Vígh Tibor. Bár a kemény alapozás után még kicsit tompának tűnt az együttes, mezőnyjátéka már javult az elmúlt hetekhez képest. Törökszentmiklós-Újszász 2-8 (2-4) Újszász: Fejes-Kovács (Kasza I.), Kerekes (Konka T.), Tóth- Serucza, Bognár, Eszes (Szűcs), Holló-Nász, Papp, Kővári. Gólszerzők: Beregszászi, Bárdos, illetve Papp 3, Nász 2, Kővári 2, Holló. Sokan féltették az NB Ill-ban bronzérmet szerzett Újszászt, egyáltalán lesz-e csapata az ifjú városnak azok után, hogy a nyári átigazolási időszakban szinte az egész csapat távozott. Lódi László edzőnek azonban besegítettek a támogatók, s immár 23 tizen- és huszonéves játékosokból álló együttes verbuválódott az őszi szezonra. Átcsoportosítottak az NB Ill-ban Szajol a nagy vesztes Az NB III-as tiszafüredi labdarúgócsapat körüli hercehurcának - indul, nem indul a bajnokságban - végül a szajoliak itták meg a levét. Az előzetesen Mátrába osztott Szatmári-legénységet ugyanis az utolsó pillanatban a Területi Bizottság átsorolta az Alföld-csoportba. Hogy az átirányításhoz mi köze van a füredieknek? Csupán annyi, hogy míg ők vacilláltak a nevezéssel, a versenybizottságok kialakították saját tizenhatos mezőnyüket. Ezt követően kellett helyet csinálni számukra. így lett létszám feletti először a Malév együttese, majd mivel a fővárosiak inkább visszaléptek, mintsem az Alföldben szerepeljenek, a Szajol. Az a klub, amelyik pedig leginkább okolható a történtekért, a számára legszimpatikusabb régióban, azaz a Mátrában kezdheti meg szereplését a jövő héten. (Géléi) Anelka a Real Madridban A francia labdarúgó-válogatott csatára, Nicolas Anelka mégis elhagyja az angol Arsenált, és a spanyol Real Madridban folytatja pályafutását. A Real elnöke, Lorenzo Sanz szombaton jelentette be, hogy a 20 éves játékos 35 millió dollárért Madridba kerül. Anelka hosszabb ideje foglalkozik az átigazolás gondolatával, amit az Arsenal szakvezetője, Wenger csalódottan fogadott. Anelka iránt több egyesület is érdeklődött, szó volt arról, hogy az olasz Juven- tushoz vagy Lazióhoz szerződik, de megkereste őt a francia Olimpique Marseille is. Véget ért az átigazolási időszak I. Van itt pénz, kérem! Bár július elsejével alaposan felemelte a Magyar Labdarúgószövetség a játékosok átigazolási tarifáját, mint a jelek mutatják, nem csökkent a (pénzszűkében lévő) egyesületek vásárlási kedve a pénteken lezárult időszakban. Összeállításunkban a legérdekesebb klubcseréket gyűjtöttük csokorba. NB I. Szolnoki MÁV Vezetőedző: Rózsavölgyi László Érkezett: Urbán István (Tiszakécske), Ács Péter (MTK), Szabó Attila (Nyíregyháza), Müller Krisztián (Kispest- Honvéd), Kui Tibor (MTK), Földi Attila (MTK) Távozott: Szecsei József, Ludasi János, Szalai Botond, Major László (KUTE), Dras- kóczi László (Szajol) Bicskei Bertalan (Diósgyőr), Sinkó (visszatért a BVSC-hez), Luca Marius (Újszász), Smidéliusz Ernő (Abony), Boda (visszatért Vácra) Kettős igazolást kapott: Hegedűs Zsolt, Bemáth Lajos, Csikós Norbert, Kui Tibor, Földi Attila (KUTE) NB II. Keleti-csoport Jászberényi SE Vasas Vezetőedző: Szabó Imre Érkezett: Bánó Sándor, Má- rics Béla (Kiskunfélegyháza), Kecskeméti József (Cegléd) Távozott: Bathó István (Tá- piószentmárton), Szén László Kuszentmártoni TE Vezetőedző: Vígh Tibor Érkezett: Ludasi János, Major László, Szalai Botond, Szecsei József (Sz. MÁV), Kohári István (Szajol), Mérész Zoltán (Demecser), Farkas Krisztián (Örkény), Birinyi Tibor, Boros Sándor, Konka Csaba, Rézsó Péter, Vígh Gábor (Újszász), Brak- szatórisz András (Gyomaendrőd) Távozott: Módos Gábor, Demeter István (Martfű), Fó- rizs János (Csongrád) (géléi)