Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-01 / 151. szám
1999. július 1., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Új jegyérvényesítő a Volán-buszokon FOTÓ: MJ AMIRŐL BESZÉLÜNK Renomé Jól dolgoztak, meg nem is - ez szűrhető le a parlament egyéves munkáját értékelő nyilatkozatokból. Az ellenzéki honatyák úgy látják, elszállt egy esztendő, és szinte semmit sem csinált az Országgyűlés. Mindez akár dicséretes önkritikának is tekinthető lenne, ha a tétlenségért nem a kormánypártokat, a képviselőház munkáját „szétziláló” háromhetenkénti ülésrendet okolnák. A polgári pártok ezzel szemben állítják: ilyen eredményesen 1990 óta sohasem dolgozott a parlament. Egy esztendő alatt ugyanis 137 törvényt, határozatot hoztak vagy módosítottak. Mindez még akkor is szép szám, ha 56 alkalommal - igazi vitát ki nem váltó - nemzetközi szerződést kellett jóváhagyniuk a képviselőknek. Nagyobb gond, hogy az állampolgárok többségének a maradék nyolcvanegy jogszabályból sem sok jut eszébe. Az elmúlt egy esztendő törvényterméséből legfeljebb csak a tandíj eltörlését, a családi pótlék és a gyes alanyi jogúvá tételét, és a hosszas viták után elfogadott szervezett bűnözés elleni jogszabályt tudják felidézni. No meg az elmaradt rendkívüli üléseket, a meg nem szavazott napirendeket, a parttalan vitákat a fideszes képviselők megfigyeléséről, a Postabank ügyeiről. Mindez azt mutatja, hogy az országgyűlésben a pártpolitika, az ellenfélből lassan ellenséggé váló szekértáborok lejáratása, ellehetetlenítése került előtérbe. Félre ne értsék, a parlament a legjobb hely a politikai vitáknak. Ám ha azok belteijessé válnak, akkor a képviselőház amúgy is gyenge renoméja tovább romolhat, ami egy demokráciában senkinek sem lehet érdeke, így remélhetjük, hogy ősszel a honatyáknak jut majd idejük olyan fontos jogszabályok megalkotására is, mint az immár két esztendeje készülő új földtörvény, vagy éppen a társadalombiztosítás reformja. Teleki József A vidék túl messze van A napokban volt szerencsém beszélni egy hatalmas élményen átesett hölggyel. No nem szült az illető, annál nagyobb kín- szenvedést kellett átélnie: Budapestről Mátészalkára utazott - kocsival. A háromszáz kilométeres út négy óra hosszáig tartott. Még így is „csoda”, hogy ennyi idő alatt megjárták - persze csak oda, a visszaút még egyszer ennyi volt. A pénz megvan rá - állítja ugyanakkor a főváros főpolgármestere, Demszky Gábor, amikor a 4-es metró megépítése mellett érvel. Számítások szerint 220 milliárd forintról volna szó. Hogy ez mekkora összeg, jól mutatja az, hogy a kormányzat tíz év alatt 600 milliárd forintot szán az autópálya-építésekre. Ennyi pénz van rá - szegény ember vízzel főz. Hogy mit jelent az autópálya megléte, jól mutatja egy másik eset. Egy ismerősöm a Budapest-Kecskemét közötti 80 kilométeres utat 35 perc alatt megjárta, igaz, kétszázas tempóban. Persze, ez a megengedettnél jóval gyorsabb sebesség, de legalább „pengethetett”, merthogy autópályán közlekedhetett. Nem vitatom, bizonyára szükség van a fővárosban a tömeg- közlekedés fejlesztésére. De az is biztos, hogy itt, a 4-es főútra „felfűzött” régióban fényévekre vagyunk elmaradva Budapesttől e tekintetben is. Térségünkben létszükséglet lenne a gyors közlekedés megteremtése, hiszen a többsávos utakhoz, autópályákhoz szokott külföldi beruházó nem igazán szeret cammogni egy-egy IFA után. De hiába, nincs a 4-es út autópályává, autó- úttá építésére pénz. Talán kell a metróra? Érvelhet nekem Demszky Gábor a metró mellett, én úgy vélem, minden bizonnyal nem járt még Mátészalkán gépkocsival . . . Tóth András Szolnoki szakember képviseli Magyarországot Konyhakert pályázat útján Pályázatot nyújt be Török- szentmiklós a szociális földprogramban való részvételre. A programot a Szociális és Családügyi Minisztérium hirdette meg. A város a közelmúltban már pályázott idősek bentlakásos otthonának létesítésére, amellyel a minisztérium által meghirdetett szociális válság- kezelő programokban vesz részt. Szintén ebbe a programba tartozik a szociális földprogram is, amelyben a város szintén részt kíván venni. Ennek keretében a rászoruló családok számára biztosítanak földterületet, valamint a termeléshez szükséges eszközöket. A költségek 80 százalékát fedezheti a pályázati forrás. A támogatás három évre szól. Törökszentmiklóson kísérletként akarnak belevágni a programba. Két helyen is van olyan önkormányzati tulajdonú földterület, ahol 20-30 család kaphatna egyenként ezerötszáz négyzetméternyi részt művelésre. Elsősorban konyhakerti növényeket lehetne itt termeszteni, a családok saját fogyasztására. A pályázat kedvező elbírálása esetén a termesztést a jövő évben kezdenék meg. P. É. Teherdeszantolás (Folytatás az 1. oldalról) Az ezred repterén tegnap egy meglehetősen különleges feladatot, teherdeszantolást hajtottak végre. A gyakorlatot vezető tiszt érdeklődésünkre elmondta, erre a módszerre akkor van szükség a gyakorlatban, amikor olyan, nehezen megközelíthető helyre kell különböző holmikat eljuttatni, ahová a repülőgép nem képes leszállni. Az „edzés” során különböző magasságból dobtak ki 100 és 500 kilogramm tömegű ládákat, illetve hordókat, hogy azok az előre kijelölt 50 méteres sugarú körben landoljanak. Reptéri látogatásunk alkalmával a teherdeszantolás kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhettünk, így azt is megtudhattuk, hogy ebből a szempontból az AN-26-os gépeink, pontosabban a bennük található berendezések jobban ütemezhető, precízebb kidobást tesznek lehetővé, mint az amerikai C-130-asok. Ezt nemcsak a szolnoki század, hanem állítólag az amerikai szakemberek is így értékelik. H. Gy. Elektronikus jegyérvényesítő működik mától a Jászkun Volán Rt több buszjáratán. Míg a hagyományos jegylukasztók igen csekély információt - három lyukat - tudtak szolgáltatni, addig az új szerkezet érvényesítéskor felírja a dátumot és a pontos időt valamint egy kis darabot levág a jegyből. Az új jegyérvényesítőt egyéves gyártmányfejlesztés után szerelik fel a Volán járműveire. Egyelőre azonban csak öt járaton - a 24-es, a 7-es, a 8-as, az 1-es és a 2-es buszokon - lesz ilyen szerkezet, két hónapos próbaidőre - tudtuk meg Zsovákné Nagy Mária üzletág-igazgatótól. A szegedi Emke által készített jegyérvényesítő nagyobb darabszámban még nem szolgálta a törnegközleke(Folytatás az 1. oldalról) Még ennél is nehezebb az az eset, amikor a termelő „kéri”, hogy 193 forintot semmi esetre sem akar kapni disznójáért, s neki csak mondjuk 130 forintot fizessen a feldolgozó. Az előbb említettek mellett tapasztalható az is, hogy a feldolgozók a készleten lévő hússal látják el a kereskedelmet, és egyszerűen nem is vásárol(Folytatás az 1. oldalról) Az alelnök szólt a megyei fenntartású egészségügyi és szociális intézmények elért eredményeiről. Elkészült a gyermek- védelmi ellátás megyei koncepciója - mondta -, és készül a felnőttvédelmi koncepció is. Végül azt kívánta a megjelenteknek, hogy Semmelweis szellemiségét követve munkájuk sikerre vezessen. Az ünnepségen átadták a Az államtitkár lapunk érdeklődésére a balkáni válságövezetbe készülő magyar katonai kontingens Táborfalván zajló felkészülésével kapcsolatosan elmondta, elsődleges cél a katonák biztonságának előkészítése, szavatolása. Megfelelő fizikai állapotban lévő és szakSzerelik az új jegyérvényesítőt dést. Az országban elsőként a Jászkun Volán bízza az utasokra, hogy e szerkezetekkel kezeltessék jegyüket. A gép a jegyet kis nak fel hízót. Kovács Lajos példaként Tiszaföldvárt említette, ahol a szegedi Picken kívül - amely kizárólag szerződéssel túlsúlyos, illetve anyakocákat vesz át - egyetlen felvásárló sem jelent meg június 1. óta. Mit tehet a hivatal? - kérdezte lapunk. Az ellenőrzéseken és a megállapításokon kívül nem tud konkrétan lépni, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi és Szociális Díjat. Ezen elismerésben részesült Kocsi Lajosné, a „Szőke Tisza” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona (Ti- szaug) vezető ápolója, Torma Ágnes, a jászberényi Erzsébet Kórház csoportvezető asszisztense és dr. Zsembeli József, a karcagi Kátai Gábor Kórház orvos-igazgatója. Ugyancsak tegnap tartottak mailag jól felkészült katonákat szeretnének kiküldeni. A kiképzés során arról is gondoskodnak, hogy az angol nyelven kívül néhány alapvető albán és szerb szót is megtanuljanak a Koszovóba kiutazók. Ä remények szerint július közepe táján indulhat az első csoport. időre eltünteti, hogy kezelés után az alján kiadja. Ha pedig már érvényesítettjeggyel próbálkoznak, akkor hangjelzést ad. ta mivel a felvásárlással kapcsolatos költségek nincsenek rendeletileg szabályozva. Aki pedig „önként kéri”, hogy olcsóbban vegyék meg... A hivatal munkatársa mindehhez azt is hozzátette, hogy a termelők félnek, nem fedik fel a felvásárlók kilétét, mert attól tartanak, hogy a jövőben egyáltalán nem tudnak eladni hízót. Einvág Semmelweis-ünnepséget az ÁNTSZ megyei intézetében, a szolnoki Egyesített Szociális Intézményben, illetve a megyei Hetényi Géza kórházban is. Ez utóbbi helyen az intézet munkatársai Hetényi-emléklapokat, pénz- és tárgyjutalmakat, valamint 35-40 éves törzsgárda jutalmakat vehettek át. A kórház itt fejezte ki elismerését a 20-, 30-, 50- és 80-szoros véradóknak is. B. Gy. Dr. Homoki Jánost néhány, a sorsukat illetően kérdéses katonai létesítményről is kérdeztük. Mint megtudtuk, ez idáig nem döntöttek a szolnoki Beseny- szögi úti laktanya és a Széche- nyi-lakótelepi katonai középiskola jövőjéről. A tervekben az is szerepel, hogy pályáztatás útján értékesítik ezeket az objektumokat. Ez irányú konkrét megkeresés eddig még nem érkezett a minisztériumhoz, -hA cigány fiatalok oktatásáról kétnapos nemzetközi tanácskozást rendeznek Brüsszelben július 2-án és 3-án. Magyarországot kéttagú küldöttség képviseli. A Szolnokon folyó ilyen jellegű munka elismerését is jelenti, hogy a delegáció egyik tagja Csilléi Béla, a Roma Esély Alapítványi Szakiskola igazgatója, az Országos Cigány Önkormányzat oktatási szakértője. Á másik küldött Forray Katalin, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem romo- lógiai tanszékének vezetője. Kijátszott sertésárrendelet Semmelweis Ignác szellemében Eladásra váró katonai objektumok Fórumot tartott tegnap este a Független Kisgazdapárt Szolnok városi szervezetének előadótermében dr. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. NEMERE ISTVÁN: A legnagyobb kockázat Első rész: Csapás a tengeren Bert a tengert nézte. A hajó motorjának egyenletes du- ' ruzsolását nem is hallotta. Nyolc napja utazott a „Medea” fedélzetén. A kis teherhajó a görög Stavros kapitány parancsnoksága alatt egy szíriai kikötőből haladt Marseille felé. Az úton eddig semmi sem történt. A férfi látta a láthatárt kettészelő vízszintes vonalat. Amely tulajdonképpen nem létezett, tudta jól. Mégis látta, ahogyan sok millió hajós látta az idők kezdete óta. Mióta ember járja az óceánokat. Hát most itt volt ő is. Pedig nem volt tengerész, nem sokat értett a hajózáshoz sem. Harmincöt éves, de az éppen aktuális útlevele szerint alig harminc. Nem is nézett ki többnek, mert most így akarta. Bert nagyon tudott elváltozni, ha akart. De úgy érezte, most nincs szüksége az arca el változtatására, idegen akcentussal való kérkedésre, fura vagy éppenséggel közönséges viselkedésre. Ezek az emberek itt a hajón - vannak vagy heten rajta kívül - úgysem fognak beszélni róla senkinek. Nem lesz rá alkalmuk. A Földközi-tenger nyugati medencéjében jártak már. Néha feltűnt egy- egy tarajosabb hullám, magára vonta a tekintetet. A zöldes-acélszürke végtelenségben a fehér hab tovagördült, elenyészett. A hajót is emelgették a hullámok. De vihartól nem kellett tartaniuk, az idő derült volt. Az égen alig bukkant fel néhány felhő, és a hőmérséklet is kellemes volt ilyenkor délután. „Mielőtt bármit is teszek, meg kell győződnöm a dologról”, mondta magának Bert halkan. Lassan fordult. A raktér lejárata nem volt bezárva, szellőzni hagyták. Ha elromlik az idő, majd bezárják, tudta. Most hát bemehet. De meg kell várnia a sötétséget. Remélte, odalent nincsenek őrök. Kitől is tartanának ezek itt a hajón...? Emlékezett a berakodásra. A libanoni határhoz közel, egy jelentéktelen kis kikötőben állt a hajó. Bert mint egyetlen, de jól fizető utas már a fedélzeten volt, amikor az esti homályból két nyerges vontató bukkant elő. A rendkívül csekély világítás nem zavarta őket, egyenesen a hajó mellé álltak. Az ütött-kopott sárga daru is közelebb gördült. A feltöredezett aszfaltról elzavart mindenkit - éppen ez keltette fel a férfi gyanúját. Amit hallott, az most beigazolódott. Kabinjába vonult, de a kerek ablakon át jól látta, hogy a kis konténereket beemelik a középső raktérbe. Egymás mellé kerültek. Felirat nem volt rajtuk. Bert megfordult, és a hajót nézte. Vagy tizenöt éves, elhasznált jármű túrta itt a tengeri habokat. De ennek nem volt jelentősége. A kapitány szerint el kell jutnia Marseille-ig, más nem történik. De Bert mást is tudott. Látta a lepattogzott festéket, a füstös kéményt, hallotta a Diesel-motor dübörgését a mélyben. A szél a hajába kapott, és ekkor elindult. Visz- szament a felépítményhez, nehezen nyílott az ajtó. Végre behúzhatta maga mögött. A szemközti oldalon meredek lépcső vezetett fel a kormányhelyiségbe. Oda nem léphetett be, nem is voltak ilyen vágyai. Még nem jött el az idő. Lassan lement a kabinjába. Egy fekete bőrű matrózzal találkozott a folyosón, a férfi szótlanul ment el mellette. A legénység feszült, keveset beszél. „Az ő helyükben én sem sokat fecsegnék”, gondolta Bert, és bement a kabinjába. A kopott tükör a kis mosdó fölött vonzotta. Néha kifejezett vágyat érzett, hogy megnézze önmagát. Nem azért, mert szerelmes volt saját külsejébe - azt inkább kritikusan szemlélte. De gyakran ellenőrizte. Örült, ha tudta, hogy aznap - vagy abban az órában éppen - milyen benyomást kelthet másokban. Elsősorban a külsejével. A hajón igyekezett sportosan, szellősen öltözni. És mindenképpen egy ártatlan utas benyomását kelteni. Ez talán sikerült is neki. Ablaküveg-szemüveget viselt, ami kellőképpen gyámoltalannak mutatta. Ha rossz időben a fedélzeten mászkált, a kelleténél is jobban csetlett- botlott. Ártalmatlannak vélték, és csak ő tudta, mekkorát tévedtek. A tükör a mosdó fölött... hát igen. Harmincöt éves, és sokszor annyinak is néz ki. De volt már ötven is, ha kellett. Viselt ősz hajat, kopasz fejet, ráncokat az arcán, nyakán. Volt fehér botos, fekete szemüveges vak, szegény csavargó és gazdag turista. Kopogtak ajtaján. Gyors pillantást vetett körbe - nem maradt elöl semmi, ami elárulhatná? Aztán megkönnyebbülten elmosolyodott. Hiszen nem tart itt semmit. Egy ilyen hajón az volt az első dolga a legénységnek, hogy távollétében átkutassa a kabinját. Meggyőződött róla már az első délelőttön, amikor a hajó elhagyta a szú partokat. Ügyesen hátrahagyott kis jeleit összezavarva találta, amikor fedélzeti sétáját követően ismét kabinjába lépett. Csak mosolygott magában. (Folytatjuk)
