Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-03 / 127. szám
1999. június 3., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép A Rethmanné a Tiszazug szemete Amiről beszélünk Tiszaug(rás) Bács-Kiskun megye, az ország eddig is legnagyobb megyéje júliustól tovább növeli területét: a (még) megyénkbéli Tiszaug a parlament döntése értelmében csatlakozik hozzá. Ezzel nemcsak hogy nagyobb lesz a megye, de az eddig csak a Tisza jobb partján húzódó határát „áttolhatja” a folyó túloldalára, így átugorva a bal partra. Bács-Kiskun persze nemcsak területileg érezheti magát majd nagyobbnak, hanem erkölcsileg is. Hiszen kimondva-kimondatlanul is erkölcsi többletet, erkölcsi elismerést jelent egy megyének, ha egy település csatlakozni kíván hozzá, sorsa jobbítását remélve. Az ugiak pedig igencsak reménykednek abban, hogy ezek után a település léte, jövője, pénzügyi helyzete(?) biztosabb kezekbe kerül. Megyénkben a perifériára szorulva érezték magukat, ahova a figyelemből (és az anyagiakból) csak kevés jut, és emellett a lakosság nagyobb része Bács-Kiskun megyéhez kötődött: odajárt dolgozni, ott intézte bevásárlásait és így tovább. Mi, itt a megyében, úgy vagyunk, hogy egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír, hiszen mégiscsak egy megyénkbéli, hangulatos kis falut veszítünk el, s a veszteség sosem öröm. Másrészt viszont nevet - de legalábbis kevésbé szomorú -, mivel egy népakarattal szentesített - igaz, kissé hosszúra nyúlt - procedúra végére került pont. Márpedig a nép akaratát nem lehet - de legalábbis nem illik - figyelmen kívül hagyni. Azzal lehet ugyan nem egyetérteni, esetenként lassítani a folyamatot, de a vége csak az lesz, amire annyira vágyott a többség. Hamarosan persze kézzelfogható bizonyítására is szüksége lesz annak, hogy kifizetődő lesz a hároméves türelem, és valóban megéri Bács megyéhez tartozni. Mert ha nem történik semmi, akkor felerősödhet a hang: na, most mennyivel jobb? Valószínűleg éppen ezért Bács megye önkormányzata most „nagyon oda fog figyelni” az új jövevényre, már csak presztízs szempontok miatt is. Remélhetőleg ez a figyelem a későbbiekben sem fog lankadni. Mi mindenesetre nem kívánhatunk mást a tiszaugiaknak: találják meg számításukat Báes-Kiskunban, de ne gondoljanak rossz emlékekkel Jász-Nagykun-Szolnokra sem, hiszen ezután immár szomszédként élünk tovább. S ezt tehetjük akár úgy is, mintha mi sem történt volna . .. Baranyi György KRESZ- és ügyességi verseny Szolnokon Országos vetélkedő két keréken Közel négy évtizedes hagyománya van annak a felmenő rendszerű versenynek, amelyben az általános és középiskolások mérik össze KRESZ-ismereteiket és ügyességüket. A kerékpáros ifjúsági kupa és a segédmotor-kerékpáros verseny országos döntőjének rendezési jogát ezúttal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság nyerte el. Nincs több turnus a Kanizsaiban Az iskolából hátra van még két hét, de a szolnoki Kanizsai Tivadar Városi Tanuszodában ma leengedik a vizet, s hozzákezdenek a karbantartási munkákhoz. A tanuszodában a város 17 általános iskolájának másodikos kisdiákjait tanítják úszni, a késő délutáni órákban - szabad kapacitásban - egyéni csoportokat is indítottak. Az utolsó turnus azonban nem fejezhette be a háromhetes tanfolyamot a korai zárás miatt. A szülők közül sokan nem vágtak volna bele, ha előre tudják, hogy négy-öt alkalom után abbamarad a tanfolyam. Mészáros Terézia, a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola igazgatóhelyettese gazdasági okokkal érvelt.- Május 28-ával befejeződött a másodikosok kötelező úszásoktatása, melyet az ön- kormányzat szervezett és finanszírozott, valamint az óvodás csoportoké is. Az uszoda működtetése óránként hétezer forintba kerül, az egyéni csoportok foglalkozása délután fél öttől kezdődik. Az egész napos készenlétre nincs az iskolának költségfedezete, ezért kellett a tanfolyamokat befejezni. A tanuszodával egyébként elégedettek a szülők. Idén is több ezer szolnoki gyermek tanult itt úszni. V. H. Intézmény ideiglenes vezetővel Takarékossági okok miatt Kunszentmárton önkormányzata összevonta a könyvtárat és a művelődési házat, aminek így egyetlen igazgatója lesz. Mint azt Wenner-Várkonyi Attila alpolgármestertől megtudtuk, június 1-től megbízott vezetőként az eddig a könyvtárban dolgozó Herczeg László veszi át az összevont intézmény irányítását, ehhez mind tapasztalata, mind pedig képesítése is adott. Végleges igazgató várhatóan az ősszel lesz, mivel nemrégiben hirdette meg az állást a város vezetése. A művelődési ház volt igazgatója nem vállalta a kettős intézmény igazgatását, a könyvtáré pedig nyugdíjba vonul, ezért is kerül teljesen új ember a vezetői posztra. PE Alaposan elmaradtak az építők az őszi-téli rossz idő miatt a tiszazugi regionális hulladéklerakó építésével. Úgy tűnik, azért a végleges határidőt, a július 30-át tartani tudják, ekkortól akár szemetet is lehet hordani a korszerű lerakóba. Erre már meg is van a megfelelő cég, A szolnoki Városi Művelődési Központot húsz éve avatta föl Pozsgay Imre akkori művelődésügyi miniszter. Az évforduló alkalmából az épületben országos közművelődési konferenciát tartottak, amelyen jelen volt az egykori felavató is. Szabó József, a megyei közgyűlés alelnöke mondott rövid bevezetőt, majd Pozsgay Imre, a Szent László Akadémia rektora tartott előadást Korabeli múltunk 20 év távlatából címmel. Fölidézte a késő kádári évek történetét, azt a kort, amelyben, mint mondta, a ’70-es évektől kezdve a rendszer szigorának csökkenése lehetővé (Folytatás az 1. oldalról) Az utolsó akadályt e folyamatban már csak a parlamenti döntés jelentette. Azonban az ügyük decemberig mégsem került az Országgyűlés elé. Sőt, a kormány indítványára a múlt év végén a parlament levette a napirendjéről és elhalasztotta a település csatlakozási kérelmét, mivel az előterjesztést alaposan át kellett dolgozni. Ezen átdolgozott és időközben a kormány által is jóváhagyott kérelem került a parlamenti képviselők elé, akik végül is megszavazták Tiszaug kiválását Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, és ezzel együtt csatlakozását Bács-Kiskunhoz. a napokban ugyanis a Tiszazug Szövetség településeinek vezetőiből összeállt bizottság kiválasztotta a két pályázóból a leendő üzemeltetőt, a Rethmann Hungária Budapest Rt.-t. A cég mellett szólt többek között nagy nemzetközi tapasztalata, hiszen Európa több mint háromszáz településén hordja a hulladékot a német cég. tette a reformed, majd az ellenzéki magatartást, elsősorban a kultúra területén. A közművelődés akkori fejlesztése tehát bizonyos értelemben a rendszer válságjelensége volt - tette hozzá. A jelenről szólva a globalizáció veszélyeire hívta föl a figyelmet, elismerve annak gazdasági jelentőségét, de érzékeltetve a nemzeti jelleget fenyegető veszélyét. - Az ember nem globalizálható - tette hozzá. A nemzetközi tőke ebbe az irányba hat, de a tőke megre- gulázható, ám ehhez véleménye szerint a közösségeknek a családtól a nemzetig kiépülő összetartozás-tudata kell. Dr. Koncz Gábor, a Magyar Tiszaug polgármester asszonya, Hegedűs Jánosné természetesen fent volt a Parlamentben a keddi döntéskor. Mint kérdésünkre elmondta, igen meggyőző volt az a szavazati arány, amellyel a végszavazáskor jóváhagyták a település szándékát a képviselők.- A hír futótűzként terjedt el reggelre a faluban - mondta lapunknak -, és már korán sokan gratuláltak és örömüket fejezték ki a döntéssel kapcsolatban. A legfontosabb feladat, ami ezután következik, hogy összeüljünk a Bács megyei főjegyzővel és a lakiteleki polgármesterrel, megtárgyalni a hogyan toÉrdekesség, hogy a Rethmann elvállalta, a Tiszazug településein az összes telektulajdonosnak megvásárolja a 120 literes kukát, sőt, ahová szükséges, konténereket is kihelyeznek. A távlati elképzelésekben még az is szerepel, hogy a hulladékot szelektíven gyűjti a cég. Pókász E. Kultúra Alapítvány igazgatója anekdotákkal tarkított előadása arról szólt, hogy a közművelődésben dolgozók hogyan küzdöttek a hatalom ellen a Kádár-rendszerben. „Megtanultuk a hatalom kijátszását, átverését, megtanultunk összejátszani, összekacsintani” mondta, majd önironikusan kijelentette, hogy „Nem mi csináltuk a rendszerváltást, de mi készítettük elő, hogy Bush és Gorbacsov megállapodhattak a rendszerváltásról”. Végül fölvázolta a nyugatról a fogyasztói társadalomtól, keletről egy új nép- vándorlástól fenyegetett magyarság apokaliptikusnak tűnő képét, a művelődés nemzetmentő fejlesztésében látva a bajok megoldásának lehetőségét. Dr. Gelencsér Katalin, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője bevezetőjében megdöbbentő adatokat sorolt föl az ország rendszerváltás utáni gazdasági, foglalkoztatási és kulturális visszaeséséről, majd méltatta az 1997- ben született művelődési törvényt, amely, mint mondta, most a próbaéveit „tölti”, de 2000-től már kifejti kedvező hatását. A résztvevők ma tájékoztatást hallgatnak meg megyénk kulturális, turisztikai helyzetéről, majd ellátogatnak a múzeumba és a megyei könyvtárba. vábbot, hiszen július 1-jéig, a hivatalos csatlakozásig még van teendőnk bőven. Hegedűsné hangsúlyozta: a csatlakozással felmerülő költségek nem kerülnek a település egyetlen fillérjébe sem, mivel azt állami pénzekből fedezik. Mint kérdésünkre elmondta, nagyon sok kedves embert ismert meg a Jász-Nagykun- Szolnok megyei szerveknél, és őket nem fogja soha elfelejteni. 'Ugyanakkor úgy érzik - és a falu nagyon várta már ezt a döntést -, hogy számukra nagyobb esélyt jelent Bács-Kiskunhoz tartozni, főleg a fiatalok számára. B. Gy. A helyi válogató és a megyei szintű döntőket követően Szolnokon zajlik a verseny országos döntője ma és holnap. Mint azt Czinege László őrnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályának helyettes vezetőjétől megtudtuk, a versenyen a 19 megye és a főváros csapata, összesen az általános iskolás korosztályt képviselő 80 kerékpáros versenyzővel és a középiskolások alkotta 40 tagú seAz iskola a művészeti oktatáshoz szükséges tantermeket és eszközöket tudja biztosítani, a képzésről pedig a szolnoki Teátrum Művészeti Alapiskola gondoskodik. A művészeti alapiskola nyolc évfolyammal működő gédmotor-kerékpáros mezőnnyel vesz részt. Ma a tiszaligeti KRESZ-park- ban tartják az ügyességi, a segédmotor-kerékpáros szabályossági és a szerelési versenyt. Pénteken az elméleti feladatok teljesítését követően a Hild téren hirdetnek eredményt. A két kategória első helyezettjei - két fiú és két lány - részt vehetnek a július elején, Bulgáriában megrendezendő nemzetközi versenyen, -halapfokú művészetoktatási intézmény, Törökszentmiklóson színművészeti ágban végzi majd tevékenységét. A foglalkozások a délutáni órákban lesznek, amikor az iskola „normál” órái befejeződnek. Az ember nem globalizálható Közművelődési szakemberek országos konferenciája Pozsgay Imre: Összetartozás-tudat kell fotó: mészáros Júliustól Tiszaug Bács-Kiskuné „Kis színészek” az iskolában Színművészeti ismereteket nyújtó képzéssel bővül június végétől a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Általános Iskola. A közoktatásban túllépték a keretet A szerdai városházi sajtótájékoztatón Kovács Libór szolnoki alpolgármester többek között a legutóbbi soron kívüli közgyűlésről, a MÁV vezetőivel folytatott tanácskozásról és a középiskolásoknak indított filmprogramról beszélt. A többszörös egyeztetés zökkenőmentessé tette a hétfői ülést - mondta az alpolgármester, majd adalékként hozzátette, hogy ebben az évben eddig a közoktatási intézmények 120 millió forinttal lépték túl a költségvetést. Ennek az összegnek a fele még kifizetetlen számla. Július 1-jén az indóházról és a Delta úti telkekről tárgyaltak a város és a MÁV vezetői. Megállapodtak, hogy a MÁV vagyonkezelő szervezete próbáljon a rugalmasabb hasznosításra tőkét találni, ne ragaszkodjon a tisztán vasúti jelleghez. Fölmerült a vasúti emlékhely jelleg megőrzése mellett tűzoltó- és postamúzeum ötlete is. A Delta úti telkeket a város közművesítette még 1992-ben, ezért terület- megosztásra tart igényt, de hat éve nem sikerül megegyezni. Most szóba került a megosztási arány módosítása, illetve hogy a munkadíjat a város leszámlázza a MÁV-nak. Abból a célból, hogy a közép- iskolások megismerhessék az európai filmművészet értékes és nem mindig hozzáférhető alkotásait az amerikai filmdömping mellett, stílszerűen Euro Kids címmel, sorozat indul a Tallinn filmszínházban. Foglalkozásokat is tartanak, és pályázatot hirdetnek forgatókönyv írására és videofilm készítésére. A szakemberek nemrég bejárták a város utcáit, és megállapították, hogy nyolcszáz izzót, illetve lámpatestet kell kicserélni, ennyi nem világított. Lapunk kérdésére az alpolgármester elmondta, hogy az intézményi átszervezés során el- bocsátandók érdekében fölvették a kapcsolatot a munkaügyi központtal, cégekkel de minimális a munkaerőigény, csupán a biztosítóknál mutatkozott némi érdeklődés. Egy ad hoc bizottság, amelyben részt vesznek az önkormányzat, a szakszervezet, a munkaügyi szervezet és az érdekeltek képviselői, igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik elveszítik állásukat. Már a tetőszerkezetet állítják Szajolban az újonnan épülő községházára. Az intézmény elkészülte után a település egyik „gyöngyszeme” lesz. fotó: mészáros