Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-22 / 118. szám

2. oldal Körkép 1999. május 22., szombat Paskai László bíboros, prímás pünkösdi üzenete A lélek ünnepe Pünkösd kiemelt egyházi ünnep. Emlékezés arra, hogy Jézus Krisz­tus tanítványai ekkor nyerték el a Szentleiket; egyben az egyház születésnapja is, mert a tanítványok ekkor kezdték meg az evangé­lium hirdetését; emlékezés arra is, hogy a keresztény közösségben a Szentlélek elnyerésével egy újfajta, erkölcsökben emelkedett élet­forma indult el. Az ünnepnek van azonban mindenkihez szóló üzenete is: az em­ber igazi gazdagságát a lelki értékek adják. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az embereket csak a külsőségek alapján szemléljük, anyagi birtokaik szerint értékeljük, egyéni hasznosságuk alapján alkossunk róluk véleményt. Pedig az emberi személy igazi gazdagsága a lélek mélyén, az er­kölcsi értékekben található meg. Ezt a szemléletet tükrözte a ke­reszténység. Érdemes felidézni a kezdeti időből Szent Pál levelét (Vö. Gál 5,16-26), amelyben azt olvassuk, hogy a lélek gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, sze­lídség, önmegtartóztatás, és ezek megszerzésére tudatosan kell tö­rekedni. Viszont régi tapasztalat, hogy mindezzel ellentétes vonzá­sok is körülvesznek, amilyenek az említett levél szerint: a kicsa­pongás, fajtalanság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, ha­rag, veszekedés, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeske­dés, tobzódás és ezekhez hasonló. Pünkösd a lelki értékek megszerzésére irányítja a figyelmet, és ezen keresztül felhív mindenkit: törekedjetek arra, hogy lélek sze­rint éljetek! Konferencia a cigányságról Erőt gyűjtenek a beilleszkedéshez A magyar társadalomba való beilleszkedéshez a cigányság­nak szellemi, anyagi és erköl­csi tartalékokra van szüksége, ezek többsége azonban hi­ányzik - mondotta Radó Jó­zsef, az Országos Cigány Ön- kormányzat alelnöke pénte­ken, a VII. nemzetközi cigány tudományos konferencián. Tizenhat éves korig a cigány­ság 40 százaléka végzi el a nyolc osztályt, a roma fiatalok 0,1 százaléka rendelkezik felső­fokú végzettséggel. Radó Jó­zsef elmondta: a cigányság két­harmada állandó állami támo­gatásra szorul, a munkaképes cigányok 70 százaléka munka- nélküli, a romák 72 százaléka halmozottan hátrányos, apró te­lepülésen él.- A cigányságban van annyi erő, hit és erkölcsi tartás, hogy a róla alkotott „eltartott” képet cselekvő, formáló képpé tudja átalakítani - mondta Radó Jó­zsef. - Ehhez társadalmilag biz­tosított lehetőség is kell. A konferencia résztvevői felhívást adtak ki, amely a Ju­goszláviában élő cigányság megsegítésére szólít fel. HÁTTÉR Rau harmadik nekifutása Harmadik alkalommal rugaszkodik neki Johannes Rau, hogy el­nyerje Németország egyik legfontosabb politikai tisztségét. 1987- ben vesztett Helmut Kohllal szemben a kancellárságért vívott küz­delemben, 1994-ben pedig Roman Herzog győzte le az államfői posztért folytatott versenyben. Ma azonban, amikor a Reichstag- ban a jelenlegi köztársasági elnök utódjáról döntenek, Rau esélyei a legígéretesebbek. Nem csupán azért, mert a mögötte álló szo­ciáldemokraták - a zöldekkel együtt - hajszál híján eleve rendel­keznek a megválasztáshoz szükséges voksokkal, hanem azért is, mert fő ellenfele nála jóval kevésbé ismert személyiség. A 68 éves Rau ugyanis a német belpolitika egyik nagy veteránja. Wuppertali polgármesterként indult karrierje, évtizedeken át az SPD egyik neves vezetője, 20 esztendeig a legnagyobb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke. Az ellenzéki CDU/CSU viszont ismeretlen jelölttel állt elő, akinek esetleges megválasztása szabályos szenzáció lenne. Az 55 éves Dagmar Schipanski volna az első nő e poszton, ráadásul az ország keleti részéből. A voksolás súlyát ugyanakkor csökkenti, hogy a német elnök ténykedése jó­részt ceremoniális, bár a parlament szavazása után formálisan ô nevezi ki a kancellárt, a bírák és a főtisztek is az ő kezéből kapják megbízásukat. Szimbolikus mivolta, nemzetközi presztízse azonban nem becsülhető le. Akárcsak Magyarországon. Szondy Gábor A magyar rezidencia is megsérült Orosz lapértesülés szerint Milosevics már a menekülésre gondol A jugoszláv fővárosban a csütörtökre virradó éjjel végrehaj­tott NATO-légitámadások során - a szerb tömegtájékozta­tási eszközök szerint - nemcsak a svéd és a svájci nagyköveti rezidencia sérült meg, hanem a magyar, a norvég, a spanyol, a pakisztáni és az izraeli nagykövet otthona, valamint a líbiai nagykövetség épülete is. Egy polgári személy meghalt és töb­ben megsebesültek, amikor a NATO légitámadást intézett a vajdasági Zombor ellen. Moszkvában váratlanul beje­lentették, hogy Viktor Cser- nomirgyin, az orosz elnök ju­goszláviai különmegbízottja pénteken idő hiányában nem folytat megbeszélést a koszo­vói helyzetről Carl Bildttel, az ENSZ-főtitkár balkáni külön- megbízottjával és Jeórjiosz Papandreu görög külügymi­niszterrel. A délután folyamán Igor Ivanov külügyminiszter találkozott a két diplomatával. Tony Blair brit miniszterelnök és Javier Solana NATO-főtit- kár Londonban egyeztetett a koszovói helyzetről. A NATO azt szeretné, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának a koszovói rendezésről ké­szülő határozata pontos me­netrendet szabna meg Szlobo- dan Milosevics jugoszláv el­nök számára az öt nemzetközi követelés teljesítésére. Jamie Shea, a szövetség szóvivője pénteken a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország ta­lálkozóján készülő tervezetről szólva elmondta, hogy a NATO-tagállamok nagyon részletes, pontos előirányza­tokat várnak a határozattól. A Pentagon értesülései sze­rint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) első ízben foglalt el egy várost Koszovó­ban. Kenneth Bacon, az ame­rikai védelmi minisztérium szóvivője kijelentette: ameny- nyiben Jugoszlávia megpró­bálja visszafoglalni Jablanica városát, a NATO támadást in­dít a jugoszláv csapatok ellen. Szlobodan Milosevics Dél- Afrikában keres magának me­nedéket - írta pénteki számá­ban a Kommerszant Daily. Sokan és sokféleképpen szeretnék tisztázni az aláírásgyűjtés körülményeit Nagyot robbant a levélbomba Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta két államtitkára, Selmeczi Gabriella és Balsay István lemondását. A kis ma­gyar Lockheed-ügyben a vizsgálat egyszerre több szálon is megindult: a botrány hátterére a MeH-en kívül a Fidesz frakcióelnöksége és a kínos helyzetbe került mamutcég is kí­váncsi. Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottságot akar. Még mindig nem tudni, hogy milyen úton, s kitől került egyik napilapunkhoz az a har­mincnégy képviselő kézjegyé­vel ellátott levél, amelyben az aláírók Steven M. Jonest, a többmilliárdos hazai repülő­géptenderben érdekelt Lock­heed Martin cég egyik vezető­jét ajánlják az USA leendő ma­gyarországi nagykövetéül. Korántsem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdés a poli­tikai bombaként robbant ügy­ben. Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét az érdekli, hogy létezik-e egyáltalán az ominózus lapban leközölt le­vél, s vajon hiteles-e mind a 34 aláírás. Nem passzolnak a dá­tumok sem. A honatyák egy ré­sze állítólag tavaly november­ben, mások idén februárban ad­ták nevüket „valamiféle köröz- vényhez”, ám a fejlécen április 30-ai keltezés látható. Ellentétesek az információk a lobbylevél sorsáról is. Peter Tufa, az USA budapesti nagy­követe szerint a címzett két amerikai szenátor megkapta a küldeményt. Ezt a tényt látszik alátámasztani a sajtóban tegnap közölt facsimile is, amelyen olvasható a feladó faxszáma, ami a Lockheed texasi köz­pontjáé. A homályos részleteket so­kan, sokféleképpen szeretnék tisztázni. A kormányfő elfo­gadta két államtitkára lemon­dását. Döntését azzal indo­kolta, hogy noha teljes mérték­ben elégedett mindkettejük ed­digi munkájával, a fontos poszt birtokosai államvezetési, szakmai hibát követtek el, ami­kor az aláírás előtt megfeled­keztek a kötelező egyeztetési eljárási rendről. Stumpf István kancellária- miniszter a MeH-en belül vizsgálóbizottságot hozott létre Bártfai Béla államtitkár vezetésével. Stumpf a kor­mányfőnél keményebben fo­galmazott: az ügy súlyos nem­zetközi következményekkel járt. A Lockheed Martin Corpo­ration - közleménye szerint - amint tudomást szerzett a le­vél létezéséről, határozottan ellenezte annak szétküldését. A T. Ház tekintélyén esett csorba kiköszörülésére, vala­mint a lobbysták és a Lock­heed közötti esetleges össze­fonódások tisztázására az el­lenzék parlamenti vizsgálóbi­zottság felállítását követeli. Szent-Iványi István, a külügyi bizottság SZDSZ-es vezetője szerint a botrány felgöngyölí­tése nem remélhető a Fidesz tagjaiból álló „saját” bizottsá­goktól. A testület felállításá­hoz szükséges aláírásgyűjtés kedden kezdődik. (takács) A világszerte 77 ezer embert foglalkoztató Lockheed Corpo­ration a világ legnagyobb hadiszállítói közé tartozik. Repülőgé­peket, rakétákat, űreszközöket és elektronikai berendezéseket gyárt, de nevét mégsem csak ezért ismerik. Jó néhány, nemzet­közi súlyú korrupciós ügye is nemzetközileg hírhedté tette. Legemlékezetesebb botránya 1976-ban Tanaka, japán minisz­terelnök bukásához és letartóztatásához vezetett, mert bebizo­nyosodott, hogy a japán kormányfő jelentős összegeket tett zsebre a Nippon Air-rel készült üzlet „támogatásáért". Kevésbé ismert, de Amerikában perrel végződött az egyiptomi botrány is - a Lockheed vezérkara szintén dollármilliós veszte­getéssel érte el, hogy Kairó az ő tehergépeit vegye meg. A per során a céget az egyiptomi üzletből befolyt nyereség kétszere­sére, 25 millió dolláros pénzbüntetésre ítélték. A holland királyi család tagja, Bemhard herceg is a Lockheed „ügyfelei" közé tartozott, ő azért kapott 6 millió dollárt, hogy a holland kormány a Lockheed-től vásároljon vadászgépeket. A botrány nyomán a herceg lemondott a World Wildlife Fund el­nöki székéről és minden társadalmi megbízatásáról. A Lockheed-del fenntartott zavaros kapcsolatok áldozata volt Willie Claes, a NATO egykori, belga főtitkára is. Immár közéjük sorolhatjuk Selmeczi Gabriellát és Balsay Istvánt is... Argentínában tárgyalt Chi- kán Attila gazdasági miniszter. Jorge Campbell külügyi és Pablo Guidotti pénzügyi állam­titkárral egyebek között a két­oldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket. Chikán Attila találkozott a he­lyi magyarság képviselőivel is. Nem sérti az európai emberi jogi megállapodást a fegyveres testületek tagjainak politikai tevékenységét korlátozó alkot­mányos elírás - így döntött elő­ször magyar vonatkozású ügy­ben a strasbourgi Európai Em­beri Jogi Bíróság. Beteg politikusokról szól­nak a hírek. Rövid szabadságra Szocsiba érkezett Borisz Jelcin. Sajtókommentárok Jelcin egészségi állapotával hozzák összefüggésbe az államfő telje­sen váratlan szabadságát. Ismét kórházba került Václav Havel. Az orvosi jelentés hörghurutról szól. Heveny vastagbélgyulla­dással csütörtökön kórházba szállították a 80 éves Helmut Schmidtet is, az egykori szoci­áldemokrata német kancellárt. * Orbán a volt foglyoknál. Bár ezt a kormányt többségé­ben fiatalok vezetik, de fontos, hogy szüléink, nagyszüleink nemzedéke mellettünk álljon - mondta a miniszterelnök az egykor a Szovjetunióban fogva tartott magyar politikai rabok és kényszermunkások szerve­zete országos találkozóján. Rendeletmódosítás. A kor­mány rendeletmódosítással kí­vánja lehetővé tenni, hogy Selmeczi Gabriella távozása után a pénzügyminiszter lát­hassa el a jövőben a társada­lombiztosítás pénzügyi alapjai­nak és a társadalombiztosítási igazgatási szervek felügyeletét. Az alku ellen. Pokol Béla (FKGP) kezdeményezte az Al­kotmánybíróságnál a büntetőel­járásról szóló törvény, illetve a Btk. azon passzusainak meg­semmisítését, amelyek lehetővé teszik a tárgyalásról való le­mondást. Pokol szerint így a nyilvánossághoz nem ragasz­kodó vádlottat kisebb büntetés fenyegeti, mint azt, aki élni kí­ván alkotmányos jogával. Ülésezett a bizottság. Az Or­szággyűlés úgynevezett megfi­gyelési bizottsága hat személy meghallgatásáról döntött pén­teki ülésén. A vizsgálóbizottság felkérte az illetékes titokgazdá­kat, hogy vizsgálják felül a bir­tokukban lévő dokumentumok titkos minősítését. Jönnek a gépek. Szombaton kora délelőtt megérkezik Ma­gyarországra az amerikai F-18- as harci gépek első köteléke. A család esze. Vásárlási listát készít, receptet ad a vacsorához, videoüzeneteket rögzít, rádióként és televízióként is működik az ajtajába épített, érintésre gondolkodó számítógép segítségével. Mindezt az Elektrolux új, intelligens hűtőszekrénye tudja. fotó: feb/kallusgy. Előfizetői forródrót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689 Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdődik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben Szerencsenyár! 2. forduló A hét sztárja: Alicia Silverstone Robin Hood új kalandjai Superman minden mennyiségben Nagy sztárok kis szépséghibával Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom