Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
1999. május 22., szombat Megyei Körkép 3. oldal Név szerinti szavazás az intézményátszervezésről? A szolnoki közgyűlés pénteki ülése a késő esti órákban ért véget, az idő nagy része az intézményi átszervezésről folytatott vitával telt el. Ezért néhány döntésről már nem tudtuk tájékoztatni olvasóinkat Ezekre térünk vissza az alábbiakban. Az ülés előtti napokban már beszámoltunk a városőrségről és a Mátyás király úti Ifjúsági Sporttelepnek az önkormányzat törzsva- gyonából történő kivonásáról és forgalomképessé tételéről készített előteijesztésről. Ezekről néhány egyéb kérdés mellett döntés született. Eszerint a város, némileg eltérve az eredeti előteijesz- téstől, kétmillió forinttal járul hozzá a városőrség fenntartásához. A közgyűlés elfogadta az Ifjúsági Sporttelepről szóló előterjesztést, amelyben hangsúlyosan szerepel, hogy a hasznosításból befolyt összeget kizárólag sportintézményi beruházásokra lehet fölhasználni. Az intézményi átszervezések kérdésköréhez tartozik, hogy információnk szerint több önkormányzati képviselő is azt fontolgatja, hogy a keddi döntés előtt név szerinti szavazást kezdeményez. Restaurálták a 98 éves orgonát A karcagi római katolikus templom orgonáját 1901-ben építette az Angster cég, s azóta még nem újították fel. Egy évvel ezelőtt kezdett hozzá a renováláshoz Varga László hangszerész, orgonaépítő-javító vállalkozó, s a héten visszakerültek a sípok, fúvókák eredeti helyükre. Az orgona a pünkösdi szentmisén már újra szól. Ismét helyükre kerülnek a fúvókák Mint Galsi János plébánostól megtudtuk, az orgona teljes felújítása 1,3 millió forintba került. A 98 éves hangszer első nagy felújításának költségéhez 350 ezer forinttal járult hozzá az ön- kormányzat, százezerrel a Karcag Város Értékeinek Védelméért Alapítvány, 250 ezer forint volt az egyházmegyei segítség, a többit pedig a hívek adták össze. A renoválást végző taksonyi vállalkozó, Varga László már középiskolában elkezdett érdeklődni a hangszeijavítás, -készítés iránt. Gimnazistaként eljárt Dunaharasztiba, Solti József műhelyébe, ahol elleste a szakma alapjait. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hangszerképző osztályába jelentkezett, ahol 5 éve végzett és az idén mestervizsgázott. Karcagra Hoch Bertalan, a Mátyás templom orgonaművésze ajánlotta be. A közel egyéves munkát két kollégájával és egy tanulóval vállalta el. Mint elmondta, az orgona 756 sípja közül a legnagyobb 2,5 méter, a legkisebb pedig 6-7 milliméter. D. E. MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Országgyűlési Képviselőcsoport Nyflt levél Búsi Lajos, Varga Mihály, Bállá György, Járvás István, István József Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánypárti képviselőkhöz! Tisztelt Képviselőtársaink! Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Önök, kormánypárti képviselők immár második alkalommal akadályozták meg, hogy az Országgyűlés a magyar lakosság jelentős részét érintő fontos kérdéseket megtárgyalhasson. Érdekelne bennünket, hogy vajon megbeszélték-e választó- polgáraikkal, hogy az Országgyűlés ne foglalkozzon az ár- és belvíz károk rendezésével. Ne foglalkozzon azzal, hogy az Önök választó- kerületében is egyre kevesebben lesznek majd képesek megfizetni a gyógyszerárakat. Ne foglalkozzon azzal, hogy a közalkalmazottak, köz- tisztviselők nagy csoportjai nem, vagy alig kaptak béremelést, így - a növekvő adóterhek miatt - jelentős azoknak a száma, akiknek ma kevesebb pénz kerül a borítékba, mint amennyit tavaly kerestek. Tudjuk, hogy ezekre a kérdésekre nincs ésszerű, elfogadható válaszuk, ezért legutóbb - megcsúfolva az országgyűlési képviselők jogairól és kötelességeiről vallott alkotmányos elveket - már el sem jöttek az ülésre. Tisztelt Kormánypárti Képviselők! A választópolgároknak magyarázattal tartoznak. Budapest, 1999. május 20. Politikai hirdetés Magyar Szocialista Párt Képviselőcsoportja A szolnoki Jósika úti bölcsőde fennállásának 20. évfordulója alkalmából tegnap jubileumi gyermeknapot rendezett. A szülők által anyagilag támogatott minimajálison a kicsiket számtalan játék és enni-innivaló várta. fotó: cs. i. Repeta aláírásgyűjtésből (Folytatás az 1. oldalról) A szerkesztőségünkbe betelefonálok közül volt, aki állította: jobb belátásra akarták késztetni, felvetve, hogy ők lesznek a felelősök, ha csődbe jut az önkormányzat. Szügyi Csongor főosztályvezető szerint ilyenről szó sincs, hiszen még az aláírásgyűjtésről is csak áttételesen hallott. Néhány szülővel valóban beszélgetett, de csak a napokban megvitatott önkormányzati anyagban lévő tényeket ismertette. Sőt, a főosztályvezető kijelentette, szakszervezetek és a szülők is azt kérték tőle, hogy a bizonytalanságot megszüntetendő - még ha fájdalmas is -, mihamarabb lássanak hozzá az intézményátszervezésekhez. Ehhez persze előbb a közgyűlésnek is rá kell bólintania a tervezetre. A tiltakozó akció elindítói eredeti szándékuk szerint a keddi önkormányzati ülésen adták volna át a képviselőknek a népszavazás kiírásához szükséges nyolcezer aláírást. Erről most ugyan - kénytelen kelletlen - letettek, de újra aláírásgyűjtéshez látnak, ha a város vezetői úgy határoznak, lakat kerül az oktatási intézmények egy részének ajtajára. Az új aláírásgyűjtő ív ösz- szeállításához a megyei főjegyző tanácsát szeretnék kikérni - tudtuk meg Nagynétól. Teleki Tiszafüred értékes öröksége Megújult a néprajzi gyűjtemény Néprajzi gyűjteményének egy részét a Nemzeti Kulturális Alap és a művelődési tárca anyagi támogatásával restauráltatta 1996 és 1998 között a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum. E segítség egészült ki azokkal a megyei és pályázati forrásokkal, amelyek lehetővé tették, hogy a nagyközönség is megismerje a megújult gyűjtemény legszebb, javarészt népművészeti tárgyakból válogatott darabjait. A kiállítást tegnap délután megnyitó dr. Füredi Márta, a miskolci egyetem tanszékvezető docense, utalva a május 18-i múzeumi világnap fontosságára is, kiemelte: Tiszafüred hagyatéka különösen azért jelentős, mert jól ötvözi az egyetemes kultúránk értékeit a helyivel, mégpedig úgy, hogy korhűen tudja felidézni azt a múltat, amelyben a praktikusan tehetséges mesteremberek országos rangot vívtak ki településüknek. Ezt igazolják azok a kiállított fanyergek, színpompás festett bútorok, mázas és máA kiállítás egy részlete zatlan kerámiák, hímzések, szőttesek, valamint mívesen faragott használati eszközök, amelyeket szeptember 12-ig lehet megtekinteni a Kiss Pál Múzeumban.-perczeFOTÓ: SZ. M. A polgárőrök vérét vennék Vérüket veszik ma az országos polgárőrnap szereplőinek - legalábbis erre készül a megyei vértranszfúziós állomás. A szolnoki Tiszaligetben zajló országos rendezvényen - az állomás tudomása szerint - az egymással mérkőző, közel húsz csapat közül öt-öt ember vállalta a donor szerepét. A vértranszfúziós állomás dolgozói szerint már azzal is megelégednének, ha hárman-hárman nyújtanák karjukat, ami fejenként 4,5 deciliter friss vért jelentene. Bár nincs gond a vérellátással, a pünkösdi ünnepre feltétlen jól jönne a készletgyarapodás. Az állomás egyébként javában készül a jövő vasárnapi gyermeknapra is, amelynek keretében Szolnokon, a VMK-ban szerveznek városi véradó napot 9-12 óra között. Tavaly körülbelül hetvenen adtak vért, és idén is szeretnék, ha legalább ennyi donoruk lenne. Itt mindenki nyertes lesz (Folytatás az 1. oldalról) környezet szeretete mellett, az már egész életében kitart mellette - fogalmazott Perjési Sándor lelkészelnök. Dr. Simon Tibor, az MTA doktora pedig egy nagyszerű mozgalomként jellemezte a túri versenyeket. Az ünnepség után, melyet kulturális műsor zárt, megkoszorúzták a program névadója emlékére állított emlékoszlopot, majd megkezdődött az érdemi munka az elméleti és labprfeladatokkal. Este a református nagytemplomban pihenhették ki a versenyzők az első napot. gg Cigarettacsempész bűnszervezet (Folytatás az 1. oldalról) Az eljárás során ki jobban, ki kevésbé segítette az ügy részletes felderítését, ez a körülmény a bírói indoklás szerint szintén komoly szerepet játszott a kiszabott büntetés mértékének megállapításában. Az ítéletek így is súlyos börtönéveket tartalmaznak: a másodrendű vádlottnak öt és fél, az első, valamint a harmadrendűnek pedig öt-öt év jutott. Külön tanulságként szolgál, hogy mivel a bűncselekmény elkövetéséhez gépjárművet használtak, ezért a vádlottakat mellékbüntetésként a járművezetéstől is eltiltották egy időre. Az ítélet ismertetését követően három szabad lábon lévő vádlottal szemben is döntöttek az előzetes letartóztatásról, így az ügy jogerős befejezését összesen négyen várják a rácsok mögött. H. Gy. „Azt csináljuk, amihez értünk” Beruházási forrásokból piaci támogatás A Jászsági Mezőgazdák Értékesítő Szövetkezete veszteséggel zárta a ’98-as gazdasági évet - tudtuk meg Török Imre elnöktől a tegnapi zárszámadó közgyűlést követően. A szövetkezet közgyűlésén a mérleg elfogadása mellett döntöttek az alapszabály módosításáról is. Ahhoz, hogy ismét veszteséggel zárjon a szövetkezet, elegendő volt egyetlen, rossz ütemben kötött zöldségvásárlási üzlet. Egy szállítmány később érkezett a tervezettnél, és a többtonnányi áru gyakorlatilag eladhatatlanná vált a piaci árváltozások miatt. Csak ez mintegy ötmilliós veszteséget jelentett. A negatív eredmény további millióit gyakorlatilag az amortizációs költségek teszik ki. A közgyűlés döntött az alapszabály módosításáról. A tagság jelen lévő tagjai egyhangúan döntöttek a szövetkezet TÉSZ-típusú átalakításáról. Török Imre elmondta, hogy a lépéssel szeretnék kihasználni az FVM támogatási lehetőségeit. A döntéstől azt várják, hogy megoldódik a szövetkezet állandó problémája, a tőkehiány. Alapszabályban rögzítették, hogy csak a zöldség-gyümölcs termékpályán tevékenykednek. Török Imre fogalmazásában: „Mostantól csak azzal foglalkozunk amihez értünk, nem foglalkozunk olyan terményekkel, melyek értékesítésével gondjaink voltak.” Három fő növényt neveztek meg: ez a hagyma, a paprika és a görögdinnye. Ezekre felvásárlási szerződést kötnek. bcs Időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről fejtette ki véleményét tegnap sajtótájékoztatón Tarján Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztály- vezetője és Kasza Antal, a Kisgazdapárt megyei alel- nöke. Kasza Antal értékelte megyénk agrár felső- és középfokú szakképzését. Méltatta annak jelentőségét, hogy az agrár felsőoktatási intézmények tangazdaságainak, tanüzemeinek, kísérleti telepeinek, kutatóintézeteinek irányítását és szakmai felügyeletét az FVM látja el. Amennyiben az agrár középfokú intézetek fenntartásához és fejlesztéséhez az ön- kormányzatoknak nincs elegendő anyagi lehetősége, kérésükre az FVM átveszi ezek fenntartási jogát. Tarján Zoltán többek között az agrártámogatási rendszer gondjairól beszélt. A nehézségek áthidalásához szükség volt a támogatások átcsoportosítására, a beruházásokra előirányzott források egy részét piaci támogatásra kell fordítani. A gépbeszerzési igények ugrásszerűen megnövekedtek, ezeket nem lehet teljes mértékig kielégíteni, de nincs szó géptámogatási stopról. Végezetül a regisztráció fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy a regisztráltaknak külön kell jelezni növénytermesztési támogatás iránti igényüket. A többség azonban ezt egyelőre nem tette meg.