Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-24 / 95. szám
Megyei turisztikai napok utazási kiállítással A legjobb reklám az elégedett vendég Az idegenforgalom köztudottan az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ág, amelyet hajói „művelnek”, nagyon sok pénzt hozhat adott térségnek - hangzott el tegnap a VI. Jász-Nagykun-Szolnok megyei turisztikai napok megnyitóján. A kétnapos, szakmai és kulturális programokkal színesített esemény első ízben a VMK-ban berendezett utazási kiállítással is kiegészült, ahol 31 kiállító - köztük tíz megyei - idegenforgalmi kínálatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A napokat Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere nyitotta meg. (Folytatás a 3. oldalon) Az utazási ajánlatok iránt nagy volt az érdeklődés JËevegoJbe repült a vacsora. Tegnap délután Szolnokon, a Zrínyi utca egy rnagánhá- f\zának alsóépületében felrobbant egy gázpalack. Részletek a 3. oldalon fotó: mészáros Kicsinek bizonyult a Szabadság tér a megnyitón FOTÓ: M. J. Az első két nap a gyerekeké volt, illetve lesz, különféle versenyeken mérhetik össze tudásukat az egykori Rákóczi-birto- kok tanulói. Ma a sportversenyek, valamint a művészeti vetélkedést lezáró gála lesz a nap csúcspontja. A Rákóczi tavasz egyik színfoltja már,a kezdetektől fogva a sok rendezvény mellett a katolikus tejfiplombeli kiállítás. Téglás Pál plébános igen érdekes tárlatokat szervezett már. Most, a község idei nagy kulturális rendezvényére az összegyűjtött szentképeit állítja ki.- A vadászatot egy vadásznál jobban senki sem tudná bemutatni, én is arról beszélek, arról mutatok képeket és tárgyakat, amihez igazán értek - magyarázta Téglás Pál. (Folytatás a 3. oldalon) v Nagyszabású rendőri akció A megyei rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságai kétnapos akciót hajtottak végre április 20-21-én a megye területén. Az Országos Rendőr-főkapitányság által elrendelt ellenőrzés elsődleges célja a szervezett bűnözői csoportok leleplezése és felszámolása volt. Az akcióban közel 350-en vettek részt, és a rendőrségen kívül jelen voltak a Vám- és Pénzügy- őrség, az ÁNTSZ, az APEH, illetve a Kereskedelmi, valamint a Munkaügyi Felügyelőség szakemberei is. A főkapitányság közbiztonsági állománya a két nap alatt több nagyszabású razziát hajtott végre a 4-es, a 32-es, a 33-as, valamint a 44-es fő közlekedési utak megyei szakaszán. Ennek során 4397 személyt (552 külföldit) igazoltattak. Ellenőriztek 2384 gépjárművet, külföldiek ellen 20 esetben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 45 alkalommal pedig szabálysértési feljelentést tettek ittas járművezetés gyanúja miatt. Százötven vezetőt bírságoltak meg a helyszínen. A bűnügyi szolgálat négy nyomozást rendelt el, 15 házkutatást tartott, és hat körözöttet fogott el. A két nap során több szervezett bűnözői csoportot sikerült a rendőröknek leleplezniük. (Folytatás a 3. oldalon) Hatvanon túl 7. oldal A kerttulajdonosok nagy része már beszerezte az ültetni-, tele- pítenivalót - jelzi ezt az is, hogy gyakorlatilag véget ért a gyümölcsfaiskolákban a szezon, amely • a tavalyihoz hasonlóan - jónak volt mondható. Megyénk egyik gyümölcsfaiskolájában a legnagyobb kereslete az őszibaracknak és a meggynek volt - ezekből nem is volt elegendő a rendelkezésre álló készlet -, míg legkevésbé az almafacsemetéket vitték a vásárlók, pedig bőven volt belőle készleten - tudtuk meg. Ugyancsak fokozott kereslet mutatkozott az egres (vagy ahogy más néven ismerik: piszke, köszméte) iránt is, amely jó áron kelt el. A tavalyihoz képest átlagosan nyolc százalékkal emelkedtek a csemeteárak. Megyénkben egyébként - a cég más megyékben is végez értékesítést - zömmel kiskert- és hobbikert-tulaj- donosok közül kerültek ki a vásárlók. -bgyHárőmszázhúszmilliós beruházásra készül a Rethmann Recycling Szolnok Rt. Mercedes alapokon a szolgáltatás v Igen jelentős, mondhatni a társaság történetében példa nélkül álló, háromszázhúszmillió forintos beruházást hajt végre a Rethmann Recycling Szolnok Rt. Egyebek mellett ez is témája volt a tegnapi igazgatósági ülésnek is. Az ülést követően Polónyi János elnök-igazgató elmondta: az 1998. évi mérlegbeszámolóval kapcsolatban az igazgatóság elfogadta azt a korábbi megállapítást, amit a tulajdonosok tettek az osztalékra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy május 31-ig a mérlegbeszámolót nyilvánosságra tudják hozni a Cégbíróságon. Az ülésen még egyszer átgondolták annak a 320 millió forintos beruházásnak a megvalósításához szükséges forrásokat, amely nagyságával példa nélkül áll a társaság történetében. A beruházás alapvetően a szolgáltatás (gépjármútfejlesztését célozza meg, de része lesz egy információs rendszerfejlesztés is. Deres Szabolcs ügyvezető igazgató elmondta: idén befejeződne a kommunálishul- ladék-gyűjtő járművek cseréje, gyakorlatilag teljesen kiváltanák így a régi Liazokat, és kizárólag Mercedes alapon működne a továbbiakban a szolgáltatás. Folytatódik a tavaly megkezdett járműcsere, amely egy másik járműtípushoz, a konténer- szállító Ifákhoz kapcsolódik. Idén négy konténerszállító Mercedes beszerzését tervezik. Mint elhangzott, az első negyedévben a beruházás összértéke közel hatvanmillió forint volt. Deres Szabolcs aláhúzta: biztonságot jelent a tervek végrehajtásánál, hogy a német többségi tulajdonos vállalta a garanciáját és a felelősségét a teljes, 320 milliós beruházás megvalósításának. B. Gy. X. évfolyam, 95. szám 1999. április 24., szombat Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap 39 Ft perfekt i A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ Ml'NKANELKl LIER FIGYELMÉBE Az alábbi képzésekre a munkaügyi központnál EGYEM TÁMOGATÁS IGÉNYELHETŐ- Számviteli ügyintéző + számítógépkezeló, gépi könyvelő- TB-ügyintéző + számítógépkezelő, gépi könyvelő- Felsőfokú pénzügyi tanácsadó- Adótanácsadó- Tőzsdei szakvizsgára felkészítő brókerképző A képzések időtartama 7 -10 hónap Érdeklődni a munkaügyi kirendeltségen, vagy a PERFFM Rt. alahhi címen: Szolnok. Kossuth !.. ut II. Telefon fax: S(> 422-2^6 Folytatódik a haltelepítés Mint ahogy azt a Mohosz szakemberei ígérték az április 9-i „premier” után, tovább folytatódott a Tisza-tavi haltelepítés. Az elmúlt napokban 200 ezer csukaivadék találta meg a helyét a tóban, továbbá újabb 240 mázsa egynyaras ponttyal bővült a kedvelt horgászvíz halállománya. További jó hír lehet, hogy a Mohosz a közeli napokban a horgászok körében igencsak kedvelt compóval is „frissíti” a Tisza-tó halállományát. Ebből a fajtából várhatóan 15 mázsa kerül a horgászvizekbe.--------f---------------------------------A z almát alig vitték íépszerű a meggy és az őszibarack Meghosszabbították a határidőt int arról már írtunk, egy vállalkozás a Mezőtúr központjában lévő, „banktelek” néven elhíresült ingatlanra benzinkutat álmodott. Az elvi építési engedély bemutatásának határideje azonban egy hónapja lejárt. Mivel a decemberi ülésén a testület az okmány beadásának határnapját március 10-re határozta meg, s még azt nem mutatták be, a határozatot hatályon kívül akarták helyezni. A javaslat az volt, hogy még augusztus 31-ig várjanak. Á frissen megválaszak.^A tott alpolgármester, Szűcs Lajos viszont azt kérte, legfeljebb június 30-ig adjanak időt a reménybeli vevőnek. Ha addig nem lesz meg a szükséges engedély, akkor érvénytelenítsék majd a döntést. A képviselők ezt az indítványt támogatták. gg Sz^iitképgyűj teményt mutatnak be a templomban Negyedszer is Rákóczi tavasz Tegnap kezdődött el Rákóczifalva talán legnagyobb kulturális eseménye, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Rákóczi tavasz programsorozat. Tartalom: — Vízkeresztség — Vigyázz, robbantás! — Holdfény — A Szerencseóra nyertesei HOLNAP ISMÉT MEGVÁSÁROLHATÓ AZ