Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-13 / 37. szám
2. oldal Világtükör 1999. február 13., szombat Göncz Árpád Bangkokban Göncz Árpád köztársasági elnök helyi idő szerint péntek délután Bangkokba, Thaiföld fővárosába érkezett. Az elnök csütörtök késő este indult ausztráliai és új-zélandi hivatalos látogatásra. Az államfő kíséretében van Torgyán JózseJ földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára és Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A magyar államfő Bangókban találkozott Bhumibol Aduljadedzs (XI. Rama) thai királlyal. * A ÍVATO-bővîtes történelmi eseményének is köszönhető, hogy Massimo D’Alema olasz kormányfő hétfőn Magyarországra látogat - mutatott rá Geese Attila nagykövet a Corriere Europeo című olasz hetilapnak adott interjújában. A NATO kibővítése a magyar-olasz kapcsolatok szempontjából azt jelenti, hogy „az eddig is kitűnő, privilegizált partneri együttműködés magasabb szintre emelkedik és szövetségesi jellegűvé válik” - mondta a diplomata. Sikeresen lezárult a bécsi Collegium Hungaricum, a magyar kulturális intézet műszaki átadása. A házat ugyan négy hónapos késéssel adták át, de az 1998 márciusában kezdődött építkezés a tervezett 700 millió forintos költségvetési kereten belül valósult meg. Most először fordult elő, hogy egy európai uniós tagállamban teljesen magyar tervek alapján, magyar fővállalkozásban, magyar munkaerővel készülhetett el egy nem diplomáciai épület. Március 12-én nyújtja át Lengyelország Washingtonban a NATO-csatlakozás ratifikációs okmányait-jelentette be Jaros- law Sellin kormányszóvivő. Légvédelmi üteget támadott meg egy amerikai F-15-ös harci gép Irak északi repüléstilalmi övezetében, Mozul körzetében. A bagdadi erők válaszul tüzet nyitottak a gépre. Síkra száll az Európai Unió a Wye Plantation-i megállapodás végrehajtása mellett - mondta Joschka Fischer német külügyminiszter Gázában, a Jász- szer Arafat palesztin elnökkel folytatott megbeszélésén. Kétnapos sztrájkot kezdenek Londonban vasárnap estétől a metróalkalmazottak, miután a vasúti és közlekedési dolgozók szakszervezete nem tudott egyetértésre jutni a vállalat vezetésével a munkahelyek biztonsága kérdésében. Eredményes magyar-szlovák csúcs „Amit mások fölszedtek, mi visszatesszük a helyére” Szlovák partnere, Mikulás Dzurinda meghívására csütörtök este egynapos hivatalos látogatásra Pozsonyba érkezett Orbán Viktor miniszterelnök és kísérete. A magyar kormányfő a pozsonyi nagykövetségen villásreggelin látta vendégül a szlovákiai magyar szervezetek vezetőit. „Hivatalos találkozónk Mikulás Dzurindával lényegében új alapokra helyezte a magyar-szlovák együttműködést -jelentette ki pozsonyi tárgyalásai után Orbán Viktor miniszterelnök. - Az előző esztendők nehezen átlátható, nehezen megragadható, sodródást mutató kapcsolatrendszerével ellentétben most világos, átlátható, a kérdéseket a magyar és a szlovák polgárok számára érthetően megfogalmazó kapcsolatokat alakítunk ki. Olyan viszonyt, amelynek középpontjában valóban a szlovák és a magyar polgárokat elsődlegesen érintő kérdések állnak.” A két fél kellő súllyal tárgyalt az integrációs kérdésekről. Dzurinda miniszterelnök egyetértett azzal, hogy Magyarországnak a régió stabilitásához fűződőén túl saját nemzeti érdeke is, hogy Szlovákia minél előbb a NATO tagjává váljék. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar polgárok érdekeit is az szolgálná, ha Szlovákia mielőbb ugyanahhoz a biztonsági rendszerhez tartoznék, mint amelyhez Magyarország március első hetétől tartozni fog. Hozzátette: hazánk Szlovákia uniós csatlakozását érintően is hasonló álláspontot képvisel: örülnénk annak, ha Pozsony olyan döntést tudna elérni Brüsszelben, amely felgyorsítja Szlovákia megítélésének átalakulását.- Amit ebben egy magyar kormány és miniszterelnöke megtehet, annak megtételére A hangulat több mint baráti készen állunk - hangsúlyozta a kormányfő. A két ország kapcsolatában rövid távon is eredményeket hozó megállapodások közül kiemelkedik az Esztergom és Párkány közötti híd megépítése. „Elszomorító, hogy a második világháború óta a két ország között egy olyan csonka híd meredezik, amelyik az utolsó ilyen Európában. Reményeink szerint a híd újjáépítését 2001-ben befejezhetjük” - jelentette ki a magyar miniszter- elnök, aki jelezte: Mikulás Dzurindának felvetette, hogy vizsgálják meg, vajon a Dré- gelypalánk térségében húzódó szlovák-magyar határszakaszon korábban létező, ám a FOTÓ: FEB/REUTERS ’60-as években felszedett vasútvonal sínpárjainak hiányzó szakaszát a két ország ismét megépítse-e. „Amit mások felszedtek, azt mi tegyük vissza a helyére” - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a vasúti forgalom felújítása az ott élő emberek életének minőségén igen kedvezően tudna javítani. „Minden valcer...” Ezekkel a szavakkal nyitották meg csütörtökön a 48. bécsi operabált, amely 11 millió schilling nyereséget hozott. A hétezer résztvevő között öt év után ismét megjelent Thomas Klestil elnök - új feleségével, Margót Löfflerrel. fotó: feb/reuters Mindkét fél hajthatatlan A közvetítők átmeneti megoldást javasolnak A Jugoszlávia kérdéseivel foglalkozó hathatalmi összekötő csoport vasárnap külügyminiszteri szinten valószínűleg ülést tart Párizsban, vagy telefonon tanácskozik - közölte Hubert Védrine francia külügyminiszter. Milan Milutinovics szerb elnök pénteken az albán félre hárította a felelősséget azért, hogy egy helyben topognak a Ram- bouillet-ban folyó tárgyalások a koszovói rendezésről. Ez szerinte azzal magyarázható, hogy az albán fél változatlanul nem hajlandó aláírni a hathatalmi összekötőcsoport által kidolgozott tíz alapelvet. Milutinovics előfeltételként szabta azt, hogy az albán fél fogadja el írásban a tíz alapelvet, amit eddig az albánok azért utasítottak el, mert szerintük ezzel veszélyeztetnék a függetlenné válás esélyeit. Milutinovics egyben bírálta az európai-amerikai tárgyalási közvetítőket, akik szerinte Rambouil- let-ban részrehajlóan az albán felet igyekeznek segíteni. A szerb elnök leszögezte: nem módszerbeli, hanem lényegi kérdésnek tartják az „alapelvek”, azaz a Koszovó feletti szerb fennhatóság elismerését. Robin Cook brit külügyminiszter azzal vádolta a szerb delegációt, hogy merev magatartásával fékezi a tárgyalások menetét. Ő és a konferencia másik társelnöke, Hubert Védrine francia külügyminiszter is azt szorgalmazza, hogy szülessék egy néhány évnyi haladékot adó átmeneti megoldás Koszovóra, s majd a fejlemények tükrében nemzetközi szinten felülvizsgálják az akkori helyzetet. Pekingben csökkenteni akarják a lakók számát A nagy menetelés Kínában Csao úr sovány, szívós, csupán 160 centiméter magas, és elvegyül a kantoni főpálya- udvar tarka kavargásában. Most jött vidékről, a 43 éves férfi minden vagyona kis plasztikzsákjában van. A vasúti költséget abból a segélyből fedezte, amelyet árvíz- károsultként a hatóságoktól kapott. De munkát, megélhetést ők sem tudnak adni. A városokban, pontosabban egyes kiemelt övezetek városaiban, ugyan gombamód nőnek ki a földből az új felhőkarcolók, diplomatatáskás fiatal menedzserek szállnak be japán vagy nyugati luxusautókba, szaporodnak a pop-, sőt punkegyütte- sek, de a kép megtévesztő. Távol a nyilvánosságtól, az igazi Kína igazi útjain milliók fognak vándorbotot. A folyamat épp a fordítottja annak, amelyet a Nagy Kormányos a vörösgárdisták idején kezdeményezett: akkor milliókat küldtek kényszerrel vidékre. Most, hála a kapitalizmusnak, amit oly buzgón épít a Kínai Kommunista Párt, a „nagy menetelés pártja”, milliók vonulnak önként a metropolisok felé. A nagyvárosok közül Peking döntött először ellenlépésekről: nem újítják meg a tartózkodási engedélyeket. Meg is tervezték a forgatókönyvet: a város lakosságát „belátható időn belül” 14 százalékkal akarják csökkenteni. (harmat) Rabszolgák pedig vannak! Az Anti-Slavery International, a rabszolgaságot ellenző nemzetközi szövetség kimutatása azt bizonyítja, hogy a történelem egyik legszégyenletesebb intézménye az új évezred küszöbén is létezik. Brazíliában például - írja a pénzügyi világ legtekintélyesebb lapja, a The Wall Street Journal - a rabszolgasághoz vezető leggyakoribb út ma a szerencsétlen áldozat eladósodása. A lap többek között leíija Adelcio Ferreira tragédiáját. A férfi munkanélküli volt, családja pedig éhezett. Goias szövetségi állam egyik nagybirtoka állást-szállást kínált az egész famíliának. Hamarosan azonban úgy eladósodtak, hogy reményük sem volt a menekülésre. Annál kevésbé, mert az itteni nagy ran- chok szokásai szerint a munkafelügyelők állig felfegyverzett „rabszolgavadászok”, akik nagyon jól tudják, hogy senkivel nem kell elszámolniok. Két fivér, Geraldo és Gilce- lio Santos nagy nehezen üzenetet juttatott ki egy újsághoz, és az északkeleti nyomorövezetben a hatóságok így lelték meg azt az óriásranchot, ahol Ferrei- rához hasonlóan kétszáz embert dolgoztattak, gyakorlatilag rabszolgaként. A rabszolgaság, emlékeztet a drámai közlemény, majdnem egyidős az emberiséggel. FEB GlaxoWelleome A GlaxoWelleome Kft. számlaképes gyógyszertárlátogató területi képviselő munkatársat keres fő-, illetve mellékállásban. Elvárásaink:- legalább középfokú végzettség, de az egészségügyi szakirányú végzettség, illetve gyógyszertári asszisztensi gyakorlat előny,- kiemelkedő kommunikációs és szervezőkészség,- dinamikus, önálló munkavégzést kedvelő egyéniség,- jogosítvány, saját gépjármű,- szolnoki, esetleg Szolnok környéki lakos. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal az alábbi címen: GlaxoWelleome, 2045 Törökbálint, Hosszúrét u. Kocsis Krisztina, személyzeti asszisztens A Zepter International Ungarn Kft. FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére: ÜZLETI MENEDZSER Alkalmazási feltételek: • közép-, vagy felsőfokú végzettség, • erkölcsi és pénzügyi feddhetetlenség, • vezetői- ill. szervező készség vagy gyakorlat. ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS Alkalmazási feltételek: • középfokú végzettség, • erkölcsi feddhetetlenség. Amit kínálunk: • Biztos jövő Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vállalatánál, • Versenyképes jövedelem, • Továbbképzés ill. oktatás, ■ Juttatások. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők előnyben! Érdeklődni Nagy Imréné (06-30-9588-727) és Sáska Mária (06-30-9853-731) ügyintézőknél lehet. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Fürdőruhában többet mutatott Ross doktor melléfog Össztánc a hastánciskolában A hét sztárja: Emma Thompson Tvr-hét - a műsorújság átlát •g sztárja