Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-13 / 37. szám

1999. február 13., szombat Megyei Körkép 3. oldal Szakszervezeti nem a tanácsokra A Munka törvénykönyvének tervezett módosításával a dolgo­zók elvesztenék a már megszerzett jogaik egy részét - állítja a Munkástanácsok megyei elnöke. Csepregi Károly szerint a je­lenlegi kormánytól nem is lehet mást várni mindaddig, míg az a szaktárca államtitkára, aki egykoron az Érdekegyeztető Tanácsban a munkaadói oldal szakértője volt. A Munka törvénykönyvét leg­utóbb tavaly módosította a par­lament, ám most újból a képvise­lők elé került egy javaslat a jog­szabály megváltoztatására. Az újabb módosítására a kormányt az Alkotmánybíróság kötelezte, amely egyetlen paragrafust talált az alaptörvénnyel ellentétesnek, a szaktárca viszont számos más rendelkezést is megváltoztatna. Törócsik János, az MSZOSZ megyei szakértője szerint a mó­dosításokat semmi sem indo­kolja. Nem igaz ugyanis, amit a kormány hangoztat, hogy az 1992 óta a Munka törvényköny­vén végrehajtott változtatások csak a dolgozók érdekeit szolgál­ták volna. Éppen ellenkezőleg, a kezdetben még nyugaton is libe­rálisnak számító szabályok foko­zatosan egyre hátrányosabbá vál­tak a munkavállalók számára. A módosítások közül a legna­gyobb ellenérzést a betegállo­mányban lévők elbocsátása és az üzemi tanácsok felhatalmazása a kollektív szerződéshez hasonló megállapodásra váltotta ki. Törő- csik azt nem vitatja, hogy több cégnél lenne szükség kollektív szerződésre. Egy 1997-ben ké­szült felmérés szerint megyénk­ben a húsznál több dolgozót al­kalmazó vállalatok 21,5 százalé­kánál volt érvényes megállapo­dás a munkaadó és a munkaválla­lók között. Az MSZOSZ-vezető szerint azonban az üzemi taná­csok hiába kötnék meg a szerző­déseket, azok betartatására - mi­vel nem búnak olyan jogosítvá­nyokkal, mint a szakszervezetek - nem sok esélyük lenne. Csepregi Károly mindezt azzal toldja meg, hogy tapasztalatai szerint az üzemi tanácsokat (üt) legtöbb helyen az érdekképvise­letek szervezik. A kisebb cégek­nél, ahol nincs szakszervezet, ál­talában üt sincs. Sőt, több helyen megszűntek a korábban működő tanácsok is, mert a munkások úgy érezték, a vállalat vezetői mellőz­ték a testületet. Csepregi célsze­rűbbnek tartaná az ágazati kollek­tív szerződéseket. T. J. Iskolatörténeti kiállítás nyílt tegnap délután Szolnokon, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola aulájában. Az elmúlt húsz évet bemutató tablók nagy tetszést arattak a mos­tani diákok körében is. fotó: mészáros János Székely vendégek Karcagon A karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban dr. Fazekas Sándor polgármester, Csányi Sándor alpolgármester és Z. Tóth György igazgató fogadta csü­törtök este a testvérvárosból, Székelykeresztúrról érkezőket. Történelmi jellegű programok sorát szervezik majd A millenniumra Túrkeve is készül Megkezdte a felkészülést Túrkeve ezeréves államiságunk megünneplésére. Az emlékbizottság napokban megtartott ülésén körvonalazódtak a programok. Az államilag deklarált ünnepi időszakban több eseményre is emlékezik a város. Államisá­gunk évfordulóján túl termé­szetesen az ezredfordulóra, s arra, hogy Jézus kétezer éve született. De ide illeszthető a te­lepülés fennállásának 740. év­fordulója is, amit 2001-ben ün­nepel a város. A tervek szint négy kiad­vány is megjelenne, többek kö­zött a Képes Túrkeve, ami díszkötésben kerülne ki a nyomdából. A rendezvények sorát a magyar kultúra napja nyitná. Történelmi jellegű programok sorát kezdik majd szervezni, de természetesen a kultúrát is hangsúlyosan keze­lik. Történelmi, szavaló-, nyelvművelő vetélkedőkön ve­hetnek részt a fiatalok. A má­jusi juhászfesztivállal hagyo­mányt akarnak teremteni. A szobrok és emlékművek ava­tása között kiemelkedő helyet foglal el a millenniumi emlék­park létrehozása. Lehetőséget biztosítanak testvérvárosuk, Nagyszalonta bemutatására. A sportversenyek között bizo­nyára emlékezetes perceket szereznek majd az érdeklődők­nek a lovas számok. Több beruházás befejezése is erre az időszakra esik. Ilyen a csatornázás harmadik üteme, a Finta Múzeum felújítása vagy a városháza rekonstrukciója. A múzeumban a Túrkevéről el­származott hírességeket mutat­ják majd be. -gg­Jobb, ha senki sem indul útnak Az önkormányzati képviselők­ből, üzletemberekből álló dele­gáció tagjai tegnap délelőtt Be- nyovszky Lajos polgármester vezetésével a mezőgazdasági szakközépiskolában folyó gya­korlati és elméleti képzéssel ismerkedtek, valamint a ma­gyar oktatás finanszírozásáról is érdeklődtek vendéglátóiktól. Délután megtekintették a Györffy István Nagykun Mú­(Folytatás az L oldalról) Szolnokon a fogászatok nem pa­naszkodhatnak, mert nemrég fe­jeződött be egy évekig tartó fel­újítássorozat, és a rendelők új gé­peket kaptak. Ám nem mindenütt tudták ezt megvalósítani a me­gyében. A fogászatoknak a modem szolgáltatások tekintetében is sok a behoznivalójuk. Olyan képfel­bontó rendszer például, amely le­hetővé teszi, hogy a páciens kép­ernyőn kivetítve lássa a fogait (ami elősegíti őt a döntésben pél­dául pótlás esetén), a megyében csak egyetlenegy van, Nagykö­rűben. Azok a fogászatok, amelyek­nek sikerült megvásárolniuk a modem eszközöket, most a mi­nőségi anyagok alkalmazására törekszenek, például fogtömés­hez vagy a ragasztáshoz haszná­latos anyagok esetében. A minő­ség azonban árat is jelent, ami sokszor kétszerese-háromszorosa a hagyományosnak. Van olyan szakorvosi rendelő a megyében (nem is egy), ahol legalább 60 miihó forint értékű zeumot, majd a városházán tet­tek látogatást, ahol vendéglátó­iktól a magyar közigazgatásról, a hivatal sokrétű munkájáról is kérdezhettek. Este a sportcsarnokban ba­rátságos labdarúgó-mérkőzésen a polgármesteri hivatal csapa­tával rúgták együtt a bőrt, majd Karcagi Nagy Zoltán magyar- nóta-énekes műsorát hallgatták meg az erdélyi vendégek. de műszert, eszközt kell beszerezni a minimumfeltételek eléréséhez, - állapította meg Hanti Tibor, a KAVO területi képviselője, akit többször kértek már fel arra, hogy mérje fel a rendelőkben, mi hi­ányzik a minimumfeltételekhez. Honti Tibor nemcsak me­gyénket járja, hanem Délkelet- Magyarországot és a Dunántúlt is. így elmondhatja, hogy a Győr- Sopron megyei rendelők felsze­reltségét összehasonlítani sem le­het a megyénkbeliekkel. Akkora fejlődést viszont, amelyet a szol­noki fogorvosi rendelőkben az utóbbi években tapasztalt, másutt nem látott az országban. A szé­pen fejlődő területek közé tarto­zik megyénkben például Túr­keve, ám még itt is sok műszerre van szükség. Tapasztalata szerint sok ren­delő, ha nem is egyszerre, hanem „darabonként”, de törekszik a minimumfeltételekben előírt esz­közök beszerzésére. Az azonban tény, hogy ritka az a háziorvosi rendelő, ahol például lenne ultra­hang - az ÉKG-készülék már sokkal inkább elterjedt. P. É. (Folytatás az 1. oldalról) A megyei védelmi irodától ka­pott helyzetkép szerint tegnap délelőtt egyetlen település, Szakállas bizonyult megköze- líthetetlennek megyénkben, az út felszabadításán azonban dol­goznak a közútkezelő cég munkagépei. A nehezen járható utak miatt természetesen a posta gépjárművei sem tudják tartani a szokott „menetrendet”, így előfordulhat, hogy az éppen most esedékes nyugdíjak kéz­besítése is csúszhat egy kicsit. Utassy László ezredestől, a vé­delmi iroda vezetőjétől azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy az idő­járás kedvezőtlen változásától függően a csütörtöki példához hasonlóan újra aktivizálódhat a védelmi bizottság rendőrökből, tűzoltókból, mentősökből, pol­gári védelmi szakemberekből, valamint katonákból álló opera­tív bizottsága. * Nem vártak mások segítségére a kis települések a megyében, ugyanis megszokták, hogy ha hóhelyzet van, leginkább a saját Már csütörtökön este többször csöngött szerkesztőségünkben a telefon, hogy többeket megbünte­tett Szolnok város polgármesteri hivatalának közterület-felügye­lete amiatt, mert napközben nem takarította el a havat a háza előtti járdáról. A megbüntetettek felhá­borodtak ezen, ugyanis a város több helyén alig lehetett a dél­előtti órákban közlekedni, akár gépkocsival, akár gyalog, a bu­erejükre számíthatnak. Örmé­nyesen a helyi Új Élet Mező- gazdasági Szövetkezet és a tö­rökszentmiklósi mezőgazda- sági rt. traktorai tolták el a főút- ról a havat, majd a mellékutakat is megtisztították, és Kuncsor­bának is besegítettek. A mun­kákat úgy megszervezték, hogy a tanyákra is kijutottak, kisza­badították a tanyasi házakat a hó fogságából, és élelmiszert vittek az addig elzárt házak la­kóinak. Mivel hét végére a tél újabb támadásától lehet tartani (a hóesés már tegnap megkez­dődött - a szerk.), így Örmé­nyesen ügyeletet szerveztek a szombat-vasárnap jelentkező gondok megoldására. Tisza- püspökiben a helyi kisszövet­kezet traktora húzta be a köz­ségbe a kenyeret és a tejet, hogy ne legyenek ellátási gon­dok. Előzőleg egy keresztbe fordult autóbusz okozott gon­dot, amit az útfelügyelet segít­ségével vittek el az útról. Tiszatenyőn a törökszent­miklósi Béke Mezőgazdasági Szövetkezet tolólapos traktora szók alig tudtak járni, a zebrák jó, ha egy nyomon voltak járhatók, a buszmegállókról nem is be­szélve. Pedig ez nem az ő köte­lességük, a sok hó miatt el is fo­gadták azt, hogy nem lehet azon­nal rendet teremteni. Azonban azt már igencsak felháborítónak tar­tották, hogy miközben a város vezetése türelmet kér a lakosság­tól, addig a polgármesteri hivatal már nem türelmes, hanem büntet. segített eltávolítani a fél-egy méteres hóátfúvásokat az útról. Az utcákat is megtisztították a faluban közmunkásokkal. Az ellátással nem volt gond, bár a kenyér és a tej késve, akadozva érkezett meg a községbe. Kunmadarason a rendkívüli hóhelyzet miatt kétnapos taní­tási szünetet rendelt el Marek Györgyné igazgató. Egyrészt, mert csütörtökön nem jutottak el oda a vidéki tanárok, vala­mint a diákok szódáiig helyzete - többen tornacipőben járnak iskolába - is indokolta ezt. Hét­főtől azonban ismét lesz tanítás, és az elmaradt órákat is pótolni fogják majd. A karcagi tűzoltókat is több esetben hívták segítségül a hó­ban veszteglő autósok, így több kamiont, teherautót mentettek ki. Tegnap reggel a Békéscsa­bára tartó autóbusz a vasúti át­járóban rekedt, így ott is elkelt a segítség. Kunmadarason egy idős asszony házát óvták meg attól a cédrusfától, melyet a szélvihar döntött ki. H. Gy.-P. É.-D. E. Szalay Ferenc polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy csütörtökön mindössze 11 eset­ben szabtak ki bírságot, ami ezer vagy kétezer forint volt. A né­hány feljelentés mellett a pénteki nappal együtt 24 ügy van függő­ben, ezeket mérlegelni fogják. Egyébként a rendelet szerint reg­gel 7 órára el kell takarítani a ha­vat az épület elől. A következe­tességet pedig jól példázza, hogy a közterületesek magát az ön- kormányzati Szollakot is meg­büntették. A polgármester úgy véli, hogy több ezren a járdák hó­takarítása miatt hajnalban keltek fel a városban, míg néhányan ezt nem tették meg. ein Nyugdíjasok küldöttértekezlete Küldöttértekezletet tartott tegnap a Nyugdíjasok Megyei Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete. Az ötvenhárom klubot és közel tizenhatezer klubtagot tömörítő egyesület elnökségének munkájáról Ferencz Tiborné adott számot a megyeházán összegyűlt küldöttek előtt. Mind a beszámolóból, mind a felszólalásokból az csendült ki, hogy igen sokrétű, gazdag tar­talmú munka folyt az egyesület­ben. Csupán kiragadott példaként említjük a nemzetközivé szélese­dett szavalóverseny megrendezé­sét, a barangolások szervezését, a Petőfi Sándor-Szendrey Júlia pá­ros szobor felállítását. Ami a továbbiakat illeti, a kül­döttek elsősorban a nyugdíjasok érdekvédelmének erősítését, a klubok és az önkormányzatok kapcsolatának szorosabbra fűzé­sét szorgalmazták. Mivel az el­nökség mandátuma lejárt, tiszt­újításra került sor. Ferencz Ti- bomé, az eddigi elnök családi okokra hivatkozva lemondott tisztéről, de a küldöttek kérésére szeptemberig vállalta az elnöki teendőket. Az elnökség tagjai egy kivételével maradtak a régiek, így az elnökhelyettes továbbra is dr. Sebők György, a titkár pedig Demény Istvánné. S. B. Elmaradt a roham a hajléktalanszállókon Az utóbbi napok rendkívüli időjárása nem eredményezett hajléktalanrohamot Szolno­kon. Az átmeneti szállón és a nappali melegedőben ugyan telt ház van, de az úgynevezett „fapados” éjjeli menedékhely 20 férőhelyéből csak mintegy 15 foglalt - tudtuk meg Hor­váth Istvánnétól, a szolnoki Humán Szolgáltató Központ igazgatóhelyettesétől. A tájékoztatásból az is kiderült, hogy hetente két alkalommal két utcai szociális munkás járja a várost és keresi fel a meghú­zódó hajléktalanokat. A teajárat néven működő szolgáltatás forró teával és időnként - ha erre lehetőség nyílik - zsíros kenyérrel látja el a fedél nélkül maradottakat. Talán e gondoskodásnak is köszönhető, hogy - a kemény tél ellenére - idén még nem kö­vetelt áldozatot a fagyhalál a szolnoki hajléktalanok közül. Ennek megelőzésére egyébként pályázati forrásból ingyenes buszbérletekkel is ellátták a rá­szorulókat, hogy ilyen zord idő­járási viszonyok között se okozzon gondot a hajléktalan- szálló megközelítése. B. J. A kis Oszkárnak számító Venesz-díjat kapta meg Móra László szolnoki mestercukrász a hét elején Budapes­ten. Általában ötévente adományoznak kettőt a rangos el­ismerésből, melyből az egyiket Móra Lászlónak ítélték oda, aki meghonosította a magyar gasztronómiát Európában, a másikat egy svájci nyugdíjas kapta. Képünkön Móra László látható a díjjal és az éppen készülő emeletes tortákkal. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Hiányzó rendelői műszerek Aki későn ébredt, fizetett Csütörtökön reggel éppen hogy felocsúdott Szolnok lakossága a hóesésből, s ki-ki megpróbált eljutni munkahelyére. Hasonlóan tettek a közterület-felügyelők is, és büntettek a havas járdák miatt Mint Szalay Ferenc polgármester fogalmazott januárban a száz­nál jóval több figyelmeztetés nem vezetett eredményre, ezért kö­vetkezetesen be kell tartatni a köztisztasági rendeletet

Next

/
Oldalképek
Tartalom