Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-10 / 34. szám
1999. február 10., szerda 5. oldal Hazai Tükör Élénk parlamenti vita a Munka törvénykönyvéről Interpelládós délután A miniszterelnököt időben tájékoztatták a Postabank helyzetéről Lefejezik a felügyeletet? Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet nem tud arról, hogy a pénzügyminisztérium külön vizsgálná a felügyelet felelősségét a Postabank ügyében - mondta a Ferenczy Europress- nek Tarafás Imre elnök, reagálva a kormányfő vádjaira is.- Nem értem, miként folyhat vizsgálat a felügyeletnél annak tudta és részvétele nélkül -jelentette ki az ÁPTF elnöke tegnap munkatársunknak.(7a- rai Zsigmond tegnap megerősítette a hírt az MTI-nek - A szerk.) A pénzügyminiszter a minap még egyetértett azzal, hogy meg kell várni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódásának eredményeit, s csak akkor lehet tisztán látni, kit terhel felelősség a Postabank válsága miatt. Az elnök elmondta: Orbán Viktort még kinevezése előtt személyesen tájékoztatta a Postabank helyzetéről, és már tavaly júniusban felhívta a figyelmét a Realbank súlyos problémáira. Az ÁPTF többoldalas eseménynaptára szerint 1996. július 1. - a jelenlegi vezetők megbízatása óta - a felügyeleti biztos kirendeléséig 42 esetben intézkedtek vagy szorgalmaztak intézkedéseket a valós helyzet feltárása és a visszaélések megelőzése végett. Nyers Rezső elnökhelyettes részletezte, hogy a felügyelet miként akadályozott meg sokmilliárdos törvénytelen tranzakciókat mind a Postabank, mind pedig a Realbank esetében. Nyers szerint a Postabank tényleges céltartalékhiánya 92 milliárd forint, ezért - a kormányzati számításokkal szemben - „nincs szükség arra, hogy az állam kétszer tömjön be egy lyukat”. Az ÁPTF vezetőinek esetleges leváltásával kapcsolatban a FEB megtudta: az elnököt és helyetteseit csak bírósági úton lehet elmozdítani. Ha - átszervezés címén - kimaradnának a sokat emlegetett „szuperfelügyeletből”, négy évre kellene kifizetni a bérüket. - kr Szabad-e láttatni a könnyeket? Az ORTT megvizsgálta a buszbalesetről szóló tudósításokat Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozott jogi álláspontja az, hogy az információhoz való hozzájutás joga nem „írhatja felül” az emberi jogokat - jelentette ki Körmendy-Ekes Judit keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés új munkarendje szerint kedden délután meghosszabbított időkeretben került sor a kérdésekre és az interpellációkra. Az oktatási miniszter egyik válaszát a koalíciós képviselők sem fogadták el. A parlament ötnapos munkahetének második napján a képviselők megkezdték az általános vitát a Munka törvénykönyvének módosításáról. A kormánypártok - hangoztatott szándékuk szerint - a rendszer- váltás óta eltelt kilenc év vesztesei, a bérből és fizetésből élők érdekében teremtenének rendet néhány téren. Az MSZP ugyanakkor munkavállaló- és szakszervezet-ellenesnek minősítette az előterjesztést. Az ebédszünet után került sor az interpellációkra. Katona Béla (MSZP) alkut ajánlott Járni Zsigmondnak. Eszerint a pénzügyminiszter jelentse ki, hogy Simicska Lajos APEH-el- nök kinevezése előtt minden tekintetben megbizonyosodott a jelölt feddhetetlen előéletéről, és amennyiben bármi ettől eltérő kiderül Simicska Lajosról, ő, mint kinevező miniszter, lemond. Ha ezt Járai kijelenti az Egy, a legutóbbi időben történt betörés kapcsán elterjedt, hogy a BÁV a tőle ellopott aranyékszerek után csak azok becsértékét téríti meg a tulajdonosoknak. A hír igazságtartalmának jártunk utána, amikor megkérdeztük a Bizományi Áruház Rt. vezérigazgatóját.- Bár az egyedi családi ékszerek elvesztése miatt képtelenség kárpótolni az embereket, a zálogházakból ellopott holmi ellenértékét igyekszünk tisztességesen megfizetni ügyfeleinknek még akkor is, ha mi járunk rosszul - válaszolta Orosz Ferenc, a BÁV vezérigazgatója. Mint megtudtuk, a BÁV becsüsei a cég belső szabályzatában előírtakat szem előtt tartva kötelesek az üzletfelektől átvenni a bizományba szánt tárgyakat - legtöbbször műszaki cikkeket vagy aranyékszereket. A hazai piac árait jól ismerő munkatárs először az úgynevezett becsértéket állapítja meg - ez általában az újkori érték 60-65 százaléka -, majd ezen összeg 70 százalékának megfelelő készpénzt ajánl fel hitelként a rászorulónak. Egy, az ékszerboltban tízezer forintért megvásárolható gyűrűért cserébe például körülbelül Országgyűlés előtt, akkor az MSZP nem hozza többé szóba a Simicska-ügyet. A pénzügy- miniszter válaszában kifejtette: szerinte az APEH elnökét éppen úgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint Boldvai László MSZP-képviselőt, annál is inkább, mert eddig semmilyen bírósági eljárás nem indult ellene, szemben az első fokon elítélt Boldvaival. Világosi Gábor (SZDSZ) kijelentette: a miniszterelnök 168 nappal ezelőtt tett nyilvános bejelentést arról, hogy az előző kormányzati ciklusban közpénzek felhasználásával törvénytelen megfigyelés alatt tartottak több, akkoriban még ellenzéki politikust. Kinek az érdeke, hogy a súlyos kijelentést alátámasztó bizonyítékok máig ismeretlenek maradtak? - kérdezte. Kövér László tárca nélküli miniszter válaszában utalt rá, hogy a kérdésben egy hamarosan fölálló vizsgálóbizottság lesz majd illetékes. Érdekesség, hogy Pokorni Zoltán oktatási miniszter egyik válaszát, amely a keszthelyi egyetem és egy kaposvári főiskola összevonását magyarázta volna, az Országgyűlés nem fogadta el. Simonffy Ági 4500-5000 forintnyi hitelt ajánlanak. A becsüs kitölt egy zálogjegyet az átvett tárgy legfontosabb paramétereinek feltüntetésével. Ékszer esetében általában a súly, a külső jellemzők és a becsérték szerepel a cédulán, de például a dédpapa különleges zsebóráját részletesen is leírja a szakember. A vezérigazgató szerint ez a gyakorlat biztos alapot szolgáltat a cégnek a mostani betöréshez hasonló bűnesetek utáni kártalanításhoz. Az első lépés az, hogy levélben értesítik, illetve személyes találkozóra hívják az érintetteket, majd az e célra alakult munkacsoport egy-egy tagja a zálogjegy adatai alapján ajánlatot tesz a károsultaknak. Orosz Ferenc megjegyezte: noha a biztosító csak az ellopott tárgyak becsértékét fizeti ki a BAV-nak, a cég az új, családi ereklyék esetében még annál is magasabb áron téríti meg a kárt. Sokszor felajánlják azt is: a ki nem váltott tárgyak közül válasszon valamit az ügyfél, ha ez megfelel neki. Mint megtudtuk, a X. kerületi zálogházból a minap csaknem 20 millió forint értékű, a készlet öt százalékát kitevő aranyat zsákmányoltak a betörők. Takács Mariann A testület tagja elmondta: az általa és a műsorfigyelő szolgálat által kezdeményezett vizsgálat megállapította, hogy a 18 halálos áldozatot követelő, ausztriai buszbaleset ügyében a tudósítások valamennyi hírműsorban figyelmen kívül hagyták a hozzátartozók és a szerencsétlenül jártak személyiségi jogait. A tájékoztatón elhangzott: teljességgel elfogadhatatlan és elképesztő, hogy a televíziós híradókban a sokkos állapotban lévő hozzátartozókról Évek óta 400 ezer körül van az óvodások és 125 ezer körül az elsősök száma, a még egy évre óvodában maradó tankötelesek száma azonban nő.- A közoktatási törvény lehetővé teszi a tanköteles korúak rugalmas iskolakezdését - nyilatkozta lapunknak Kör- nyei László, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. - Ez azt jelenti, hogy nemcsak a 6. életév betöltése, hanem a leendő elsős testi, szellemi fejlettsége is feltétele az elsőbe történő beíratásnak.- Az régóta köztudott: dön„kétperces közelképet” sugározzanak.- Kérdés, hogy van-e határa a vér, a gyötrelem, a könny és verejték ilyen módon történő bemutatásának a hírműsorokban? A műsorszerkesztőket meg lehet-e állítani a nézőkért folytatott küzdelmükben? - tette fel a kérdést Körmendy- Ékes Judit. A testület tagja szólt arról is, hogy az ORTT, bár jogi és morális alapja lenne, egyelőre nem akarja szankcionálni a történteket. A testület csak tőén az ebben az életkorban elért fejlettségtől függ, hogyan illeszkedik be egy új közösségbe az elsős, miként tud kapcsolatot teremteni társaival, alkalmazkodni az új környezethez, hogyan tűri az iskolai fegyelmet. Korábban a szülők többnyire akkor is ragaszkodtak gyermekük beíra- tásához, ha az a 6. életévet kicsivel később, az adott év május 31. napja után töltötte be, mondván, ne veszítsen évet. A legtöbben a szakemberek javaslatát is fenntartással fogadták, hogy előnyösebb lenne a felhívja a műsorszolgáltatók figyelmét arra, hogy ne ilyen módon és ne ilyen formában tudósítsanak. Újságírói kérdések nyomán a sajtótájékoztatón kiderült, hogy panaszok, konkrét bejelentések az ORTT-hez nem érkeztek. Valószínű - mondta Körmendy-Ékes -, hogy a sokkos állapot miatt az érintettek nem is tudtak arról, hogy milyen jogaik vannak.- Ha a figyelemfelhívás ellenére nem következik be változás a hírműsorok ilyen tartalmú tudósításainak szellemében, akkor más eszközökhöz fogunk folyamodni - jelentette ki a médiafelügyeleti szervezet képviselője. „nagycsoportosnak” még egy év az óvodában. Napjainkra változott a szülők szemlélete, és ebben szerepe lehet a korábbinál jobb óvodai feltételeknek, meg talán a szülők anyagi helyzetének is. A későbbi iskolakezdés és -befejezés ugyanis többlet- teherrel jár. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy sok szülő félti gyermekét az intézményváltástól. Nehéz megítélni e félelem jogosságát.- Mindenesetre, ha működni kezd majd a tervezett minőségbiztosítási, illetve értékelési rendszer, vélhetően pontosabb képünk lesz erről, mondta végezetül a helyettes államtitkár. Deregán Gábor Princz levele. - Bízom a demokrácia tisztaságában, ezért hiszem, hogy a Postabank múltjával és jelenével kapcsolatos kérdésekre részletekbe menően fény derül, ideértve azt is, hogy semmiféle bűncselekményt nem követtem el - hangoztatja Princz Gábor Bécsből írt nyílt levelében. A Postabank volt vezetője reményének ad hangot, hogy a bank korábbi vezetése lehetőséget kap véleménye kifejtésére „minden zavaró körülmény nélkül”, hiszen neki és kollégáinak is elemi érdeke, hogy az igazság maradéktalanul kiderüljön. Túlélők kárpótlása. A budapesti székhelyű Mechon Simon Alapítvány közvetítésével várhatóan még ebben az évben kárpótláshoz juthatnak a vészkorszak zsidó túlélői és hozzátartozóik abból a forrásból, amelyet két nagy svájci bank különített el - közölte Sál Ber- kovitz, az Ortodox Zsidó Világtanács alelnöke. A kárpótlást magánszemélyek és hitközségek igényelhetik. Rossz tankönyvjegyzék. A február első napjaiban megjelent, az 1999/2000. évre vonatkozó tankönyvjegyzék sok helyen hiányos és súlyos pontatlanságok jellemzik - jelentette ki a Tankönyvesek Országos Szövetségének elnöke. Karlo- vitz János szerint az Oktatási Minisztérium jegyzékében gyakori az évfolyamok keveredése, s számos esetben nem létező kiadók nem létező könyvei szerepelnek az összeállításban. Gyarmatit felmentették. Szabó János honvédelmi miniszter tegnap felmentette Gyarmati Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium védelem- politikai ügyekért felelős helyettes, államtitkárát és visszahelyezte a Külügyminisztérium állományába. Mint lapunkban már megírtuk, a HM-ben vizsgálatot folytattak a NATO- kérdőívre adott válasz ügyében; a vizsgálat most zárult le. Gyarmati a jövőben a külügyminiszter biztonságpolitikai tanácsadójaként dolgozik majd. Véget ért a filmszemle. Fődíj odaítélése nélkül ért véget a 30. Magyar Filmszemle. A rendezői díjat a zsűri Enyedi Ildikónak, az operatőri díjat Máthé Tibornak szavazta meg. A legjobb férfialakítás díját megosztva Andorai Péter és Eperjes Károly, a legjobb női színész díjat Csere Ágnes, illetve Vargha Klára kapta. A várhatóan legnépszerűbb film, azaz a közönségfilm díját Tímár Péter 6:3 című alkotása nyerte el. Gábor Dénes-emlékülés. A Nobel-díjas tudósra, a „holográfia atyjára” emlékeztek tegnap Budapesten halálának 20. évfordulóján. Cáfolja a rémhíreket a BÁV vezérigazgatója Megfizetik az arany árát Előnyös lehet a gyermek számára a későbbi iskolakezdés Évismétlés az óvodákban Az utóbbi nyolc évben megkétszereződött a tanköteles kort elért, de az óvodákban maradó gyerekek száma - ez derül ki egy közelmúltban nyilvánosságra került statisztikából. Egyre többen vagyunk! Segíts, hogy felépülhessen Magyarországon a rákos gyermekeket gyógyító kórház, amely esélyt ad a túlélésre! A KÓRHÁZ felépülését támogathatod adód 1%-val, adószámunk: 18161007-2-42 vagy adományokkal, számlaszámúnk: ABNAMRO BANK 10 2 0 0 8 4 7-32415630-00000000 Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Cztne Mihály temetése. A Farkasréti temetőben mély részvét mellett helyezték örök nyugalomra Czine Mihály irodalomtörténészt, aki évtizedek óta elkötelezett népszerűsítője volt a népi irodalomnak, a határon túli magyar íróknak és költőknek, fotó: feb/körmendi imre