Új Néplap Vasárnap Reggel, 1998. szeptember-december (1. évfolyam, 1-15. szám)

1998-10-18 / 5. szám

1998. október 18. New Yorkból is telefonáltak a sziámi ikrek miatt Világhírnevet hoztak a sziámi ikrek a szegedi gyermekklinikának. Az ikrek a műtét után három héttel hazatértek, de kapcsolatuk a klinikával nem szakadt meg. A sziámi ikrek műtétjét és ápo­lását végző klinika vezetője a Szolnokon is ismert dr. Pintér Sándor professzor, a Szent- Györgyi Albert Orvostudomá­nyi Egyetem Gyermekklinikájá­nak igazgatója, aki évekig a Szolnok megyei kórház gyer­mekosztályának vezetője volt.- Mi lesz a sziámi ikrek továb­bi sorsa, és milyen elismertséget hoz ez az esemény a kli­nikának? - kérdeztük a professzort.- A sziámi ikrek telje­sen egészségesen tértek haza. Minden feltétel adott ahhoz, hogy teljes értékű életet éljenek. Szellemi­leg épek, és az alapvető élet­funkcióik is jól működnek. Mi­vel a falu, ahol élnek, egy kilo­méterre van az országhatártól, bármikor tudnak jelentkezni, ha valami probléma adódik.- Továbbra is kapcsolatban maradnak tehát velük?- Amikor hazaengedtük őket, abban állapodtunk meg, hogy egy hónap múlva jönnek kont­rollra, de ha gond van, akkor természetesen bármikor jelent­kezhetnek. Egyébként a jövő­ben folyamatosan ellenőrizzük az állapotukat.- Mondhatjuk azt, hogy vége van a műtéti beavatkozásoknak?- Később derül ki, hogy lesz-e még szükség plasztikai műtétre a mellkasuknál. Ugyanis már a klinikai tartózkodásuk alatt na­gyon sokat alakult a mellkasuk, egyre inkább fölvette a normá­lis formát.- Annak a csoportnak, aki mútötte, ápolta a sziámi ikre­ket, ön a vezetője. Önnek kellett döntenie arról, hogy vállalják-e a műtétet és az ellátást?- Ez közös döntés és közös felelősségvállalás volt. Hiszen A sziámi ikrek nem mindennapi fel­adatot jelentettek a klinikának egy ekkora beavatkozáshoz jó sebész, jó aneszteziológus és jó intenzív ellátás kell. A klinikák­nak egyébként ez az előnye, hogy több szakmában is jó szín­vonalúak. Tisztában vagyunk azzal, hogy az országban több kiváló sebészeti osztály is van, és örülünk, hogy bennünket vá­lasztottak.- Mit jelentett az intézmény életében ez a döntés?- Volt olyan kollégám, aki azt mondta, hogy egy intézet életé­ben csak egyszer van ilyen alkalom. A szegedi klinikán már 1983-ban is szétválasztottak egy szi­ámi ikerpárt. Nagyon örülök, hogy az egész klinika egy emberként tett meg mindent az ikre­kért, és drukkolt, hogy minden sikerüljön.- Mit jelentett az Ön életében ez a döntés?- Nekem is nagyon nagy esemény volt. Más­nap már New Yorkból telefonáltak, hogy láttak bennünket az ottani té­vében. A londoni televí­zió is beszámolt rólunk, de tudósítottak Német­országban, Ausztriá­ban is. A sziámi ikrek műté­té és ellátása kongresz- szusi téma lesz, már ha­zai és külföldi felkéré­sek érkeztek hozzánk, hogy or­voskongresszusokon számol­junk be az esetről.- Visszatérve a sziámi ikrek sorsára: abból, amit elmondott, arra lehet következtetni, hogy ugyanolyan esélyük van az egészséges, normális életre, mint másoknak.- Igen, ez így igaz.- Úgy hallottam, hogy bár föl voltak készülve sok min­denre, mégis érte a klinikát meglepetés.- Köztudott dolog, hogy a mellkasuknál összenőtt két gye­rek szíve teljesen egymás mellett helyezkedett el. Számoltunk az­zal, hogy lesz keringésleállás, és ez be is következett, ám sikerült megmenteni a gyerekeket. Vi­szont azokban a napokban ke­rült a kezünkbe egy amerikai közlemény, amelyben az állt, hogy az ilyen módon összenőtt, ilyen súlyossági fokot elérő prob­léma esetén még nem sikerült úgy szétválasztani sziámi ikre­ket, hogy mind a kettő megma­radjon. Nekünk viszont sikerült, és - annak ellenére, hogy min­dent megtettünk értük - tényleg mi is meglepődtünk rajta. Paulina Éva Fotó: Illyés Csaba Tizenhét esztendős lány a levegőben A szolnoki Hajdú Amália 17 éves, és a Széchenyi István Gimnázium tanulója. Érettségivel ugyan még nem, de vitorlázórepülő­vizsgával már rendelkezik. Három esztendeje a Szolnoki Repülőegyesület vitorlázó szakosztályának tagja és az ez idő alatt szerzett tapasztalatok, élmények hatására a repülés ma már szenvedélyévé vált. Mi lehet vonzó e sportban egy tizenéves lány számára? Amália erről vall írásunkban. Úgy hat-hét éves lehetett, amikor egy gyermek­nap alkalmával először ült mo­toros repülőgépen. Valószínűleg ekkor „fertőződhetett meg” e szenve­déllyel - mondja. A középiskola első osztályában már határozott céllal indult el osztálytársnőjé­vel a szolnoki sportrepülőtérre: ejtőernyős­tanfolyamra szerettek volna jelentkezni. Hajnal Sándor reptérparancsnok sajnál­kozva világosította fel őket, hogy a tanfo­lyam már elkezdődött, de ha mindenáron re­pülni szeretnének, próbálkozzanak meg a vi­torlázórepüléssel. Gyors döntés volt, hovato­vább megijedni sem maradt idejük. Gondolkodásra persze később is lett volna lehetőség, de Amáliának ez a sport jó válasz­tásnak bizonyult. Osztálytársnője néhány foglalkozás után elmaradt, ő azonban folytat­ta. Szerette volna elérni, hogy egyszer önál­lóan repülhessen. Régóta dédelgetett álma megvalósulásához viszont még meg kellett küzdenie néhány akadállyal. Elméleü tanfolyammal indult az oktatás, amelyet gyakorlati kiképzés követett. Először a földön ismerkedett a géppel, majd oktató jelen­létében a levegőben is megtanulta és gyakorol­ta a manőverezés technikáját, valamint a várat­lan helyzetekben szükséges tennivalókat. Egyébként - bár rendkívül nagy koncentrálást igényel - alapvetően nem túl nehéz vezetni egy vitorlázógépet - vélekedik a fiatal „pilóta”. Aztán volt egy úgynevezett parancsnoki el­lenőrző repülés. Itt derült ki, alkalmas arra, hogy egyedül is repülhessen. Tudaüan kíváncsiskodásomra, hogy ezeken a közlekedési eszközökön van-e pedál, vagy mondjuk irányjelző, így válaszol:- Az előbbiből kettő is - az oldalirányú moz­gást szabályozzák - az utóbbi viszont hiányzik. A legemlékezetesebb élményeiről elárulja: nehéz ezekből válogatni, mert számtalan ilyen van. Először is a legfontosabb: csodás kis társa­ság jött össze a reptéren, a vidámság itt „alap- követelmény”. A következő történetet szájhagyomány útján ismerte meg, de - mint fogalmaz - jellemző a re­pülés hangulatára. Két srác amolyan kényszerleszállásfélét akart végrehajtani. A terepet egy főútvonal ke­resztezte, ahol éppen egy busz közeledett. A gép már alacsonyan szállt. A buszvezető az ese­tet látva előzékenyen lefékezett és villogott a landolóknak, hogy átadja az elsőbbséget, halad­janak csak át nyugodtan elsőként az út felett. A vitorlázóban ülők riadtan mosolyodtak el, mondván, ha a buszsofőr nem ilyen előzékeny, ők akkor is leszálltak volna. Igaz, lehet, hogy ép­pen a busz tetejére... Molnár János Október 11., vasárnap: Euro- régi ós fó ru m o n vett részt m e- gyénk delegációja Belgium­ban. • Élénk érdeklődés kö­zepette rendezték meg a fa­lunapot Tiszatenyőn, ahol kulturális és sportprogramok várták az érdeklődőket. Október 12., hétfő: Új orvosi rendelőket avattak fel Jászberényben. • Az erdők hete rendezvénysorozat keretében elültették az év fáját a Nefag erdei művelődési házának udvarán. Október 13., kedd: Nyilvánosságra hozták a szolnoki Széchenyi-la- kótelepen élőkről szóló szociológiai felmérést. • Több millió ECU t nyert az Észak-ke let-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. A koordinátori szerepet megyénk kapta. Október 14., szerda: A sziámi ikrek műtétjéről is beszámoltak az öto dik gyermekgyógyász-találkozón, Szolnokon. • Mintegy kétezer né­ző volt kíváncsi a tv2 szórakoztató műsorára, a Dáridóra, amelyet a Tiszaligeti Sportcsarnokban rendeztek meg. Október 15., csütörtök: Tiszaszentimre legidősebb polgárát, egy százéves asszonyt köszöntöttek születésnapján. • A hallgatók es oktatóik birtokba vették a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola iij könyvtárát. Október 16., péntek: Átadták a Martfűt Tiszaföldvárral összekötő utat, valamint hidat avattak a jászberényi állatkertben, ahol ezentúl örökbe lehetfogadni állatokat. • Centenáriumát ünnepelte a karca­gi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium. Október 17., szombat: A szolnoki művészeti hetek keretében meg­nyílt Ujj Zsuzsa kiállítása, valamint hangversenyt adott a Nemzeti Fil­harmonikus Zenekar. Virágzik a gesztenyefa a szolnoki Tisza-parton, miközben hullatja termését. A népi megfigyelések szerint a jelenség hosszú, enyhe őszre utal. VASÁRNAP REGGEL Nem csip-csup csodák Az ember bizony csak eltátotta a száját, amikor látta a tévében, hogy micsoda klassz járgányból száll ki egy vezető, miközben cége adóssága eléri a 100 millió forintot. Ilyenkor valahogy belezavaro­dunk a helyzetelemzésbe: hogy is van ez? Ha valaki adósságot „termel”, hogyan lehet akkora jövedelme, amiből luxusautóra futja? De nem kell ahhoz a tévét néz­ni, hogy ilyet lássunk, elég csak, ha megyénkben kapkod­juk a fejünket. Hiszen itt is megtörténik, megtörtént, hogy a vezető azzal áll elő, nem tud fizetni azoknak az embereknek, akik neki dolgoznak vagy akik­től a cége rendel. Vagyis azok­nak, akikből ő maga is él. Ezek az igazgatók sohasem szá­nalmas kis motorbiciklikről üzengetnek ilyesmit. Miután mindezt közlik - vagy esetleg kiüzenik - a jövedelmet hiába váró kispénzű emberekkel, laza mozdulattal beülnek a gyönyö­rű szép autóba, aztán hazahaj­tanak. Nyugaton együtt bukik az alkal­mazott a vezetővel. A gyártulaj­donosnak el kell adnia csoda­szép villáját, és bérlakásba köl­tözik, ha a csődből nem tud ki­mászni. Nálunk nem így van. A hozzáértők felvilágosítottak a magyar titok nyitjáról. Nálunk ugyanis az a szokás, hogy már a cég alapításakor a hitelekből, tőkéből stb. kiveszi a tulaj a ma­gánvagyon!. Amit esetleg aztán nem is az ő nevére irat - számol­va azzal, hogy ha bukás lesz, ő azért ne zuhanjon olyan na­gyot. Nincs itt tehát szó semmiféle „csodádról. Csupán arról, hogy míg a világ nagyot változott kö­röttünk, egy dolog fix maradt: nálunk csak a kisember bukhat. Paulina Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom