Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
Búcsú Csíksomlyón 4. oldal Túron innen -Kévén túl 7. oldal IX. évfolyam, 134. szám 1998. június 10., szerda Csütörtökön ismét rarrc ti Mn—mm lép ilap-hii del» 61.000 példányban. Az apró- és a fekete-fehér hirdetéseket ma 10 óráig még tudjuk fogadni. Simább lesz a Lenin út A mezőtúri térség kistelepüléseinek utcái közismerten rossz állapotban vannak. Mezőhéken ezen segíthet az a csaknem 4 millió forint, amit a megyei területfejlesztési tanácstól nyertek. A község polgármesterétől, Halász Vincétől megtudtuk, a 3 millió 948 ezer forintos támogatást a falu 1 millió 692 ezer forinttal egészíti ki. Az összegből a Lenin utat látják el szilárd burkolattal. így már csak két utca marad, amely csupán salakos járófelülettel rendelkezik. Már ’97-ben is kértek útépítésre pénzt, de mivel akkor nem maradt erre forrás, Mezőhék nem kapott. A rendelkezésre álló alig kétmillió forintot két tiszazugi településnek ítélték oda. Gesztusértékű döntésként az egyik község, Nagyrév idén Mezőhék javára visszavonta kérelmét. ses Karácsonykor nyitnának Kunszenten Késik a Penny építése Több kunszentmártoni olvasónk jelezte, hogy késik a Penny Market, illetve az új rendőrség építése. A késedelem oka a Kincstári Vagyoni Igazgatóság döntésének a következménye - tájékoztatta lapunkat Kasza József polgármester. A Penny Marketet a jelenlegi rendőrség helyére építik fel, az új kapitányságot pedig a jelenlegi konyha helyére képzelték a város és a rendőrség vezetői.- A Kincstári Vagyoni Igazgatóság közbeszerzési eljárás alá utalta azt az ingatlancserét, amit a rendőrséggel, pontosabban a Belügyminisztériummal végeztünk, így a törvény értelmében ki kell írnunk egy pályázatot. Sajnos ennek a végső határideje kilencven nap, de ha sikerül kérnünk gyorsított eljárást, akkor mindössze két hét csúszásról lesz szó - mondta Kasza József. A Penny Market vezetői egyébként szeretnék már karácsonykor megnyitni a kunszentmártoni üzletet, s ha minden jól alakul, akkor ennek nem is lesz akadálya. Pókász E. A bíróság nem a hit, hanem a Btk. alapján döntött Vallása tiltja a katonáskodást Bár már kilenc hónapra csökkent az az idő, amit egy fiatalembernek a haza védelmében, sorkatonai szolgálatban kell eltöltenie, úgy tűnik, ez a kötelezettség esetenként mégis olyan érdekellentéteket szül, amelyeket még a törvények sem tudnak feloldani. Előfordul az is, hogy a ma már alternatívaként felajánlott fegyver nélküli, illetőleg polgári szolgálatot sem vállalja a hadköteles fiatal. Minthogy ez törvénybe ütközik - a Büntető törvénykönyv katonai szolgálat megtagadásaként írja le ezt a jogsértést -, az elkövető ellen büntetőeljárás indul. Mint például egy karcagi illetőségű fiatalember esetében. A hadköteles, egészséges, a sorozáson alkalmas minősítést kapott katonajelölt ugyanis annak rendje és módja szerint megjelent a behívóparancsán szereplő helyen, ám közölte: vallása tiltja, hogy bármilyen Táncossiker Tamówban A füredieké lett az Arany Pávatoll Május 28-a és június 1-je között nemzetközi néptáncfesztivált rendezett Tamów, Szolnok lengyelországi testvérvárosa. A magyar, szlovák, ukrán és lengyel tánccsoportok vetélkedése nem várt magyar sikerrel zárult, ugyanis a versenyen a megyei önkormányzat támogatásával részt vevő Tiszafüred Néptáncegyüttes nyerte el a szakmai zsűri Arany Pávatoll különdíját. Hazaérkezésük után a táncosok művészeti vezetője, Bakonyi István két szempontból is igen értékesnek ítélte meg a lengyel- országi vendégszereplést. Egyrészt természetesen a díj vitathatatlanul magas művészeti értéke miatt, másrészt pedig azért, mert a harminc füredi táncos, a szintén helybeli ,3író Banda” színvonalas zenei kíséretével emlékezetes műsort adott Öcsöd testvértelepülésén, a tavalyi lengyel árvíz idején jelentős károkat szenvedett Ivkowában. A hagyományosan mély gyökerű lengyel-magyar barátság jegyében itt fejedelmi vendéglátásban részesültek Füred táncos követei, akiknek szakmai elismerését jelzi az is, hogy számtalan meghívással zsebükben tértek haza. P. M. katonai szolgálatot vállaljon. A Jehova Tanúi Egyház gyülekezete tagjának kérését azonban az ügyében eljáró bíróság nem méltányolta. A fiatalembert elítélték, büntetésként 6 hónap börtönt kapott, amelynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélkezők ugyanis semmi mást, csak a hatályos törvényeket vették figyelembe. Maga az alkotmány írja elő ugyanis, hogy a haza védelme állampolgári kötelezettség. Ez pedig minden magyar állampolgárra egyformán vonatkozik. (Folytatás a 3. oldalon) Tiszabő „leépül” Vajon milyen jövő vár az egykoron jobb napokat megélt, jelenleg viszont óriási problémákkal küszködő településre? Erre a kérdésre keres választ riportunk a 4. oldalon. FOTÓ: M. J. Nyitány előtt a futball-világbajnokság. Az utolsó simításokat végzik a párizsi Stade de France stadionban a vb megnyitója előtt. Itt az első meccset ma délután fél hatkor játssza Brazília és Skócia csapata. (Beharangozónk all. oldalon) fotó: feb/reuters Támogatásból és tájékozottságból nem remekelnek a megyeszékhely vállalkozói Százmillióról nem döntenek Szolnokon A szolnoki kosárcsapat 30 milliós támogatási huzavonája hozta előtérbe azt a jelenséget, mely szerint a szolnoki önkormányzat egymilliárdot meghaladó helyiadó-bevételének 10 százalékáról dönthetnének a befizetők - ám immár két éve nem teszik. Pedig 100 millió forintot címkézhetnének hét alap 17 féle céljára. Évente közel egymilliárd forint helyiadó-bevétel keletkezik a szolnoki önkormányzatnál. Ennek a komoly summának a 10 százalékáról dönthetnének a befizető vállalkozások, azaz címkézhetnék, hogy szerintük mire használja fel a döntéshozó testület. Ilyen azonban két éve szinte egyáltalán nem volt - tudtuk meg. Pedig ily módon támogatható lenne - igaz, közvetetten - a kosárcsapat is, ugyanis hét alap tizenhétféle célja közül választhat a befizető. (Folytatás a 3. oldalon) Egy képviselő lemondását is kilátásba helyezte, ha a város nem nyújt „mentőövet” Mezőtúri pártok helykeresőben A Mezőtúron működő pártoknak a jövőben maguknak kell gondoskodniuk elhelyezésükről. A városi önkormányzat az évek során kialakult bérleti gyakorlatot ez év szeptemberében felmondja. Öt évvel ezelőtt a helyi testület a kincstári szervezettel kötött egy szerződést, mely szerint a Petőfi út 53. szám alatti ingatlanból 150 négyzetmétert bérel a pártok elhelyezésére, 150 ezer forintos áron. A pártok jelenleg a volt MHSZ-irodaház helyiségeiben működnek. A város önkormányzati támogatással évi 100 forintos négyzetméterenkénti áron adta bérbe az irodákat. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság áprilisban a bérleti díjat megemelte 225 ezer forintra. A megemelt díj miatt a város nem tudja a pártok további elhelyezését az eddigi rendszerben biztosítani. A probléma képviselő-testületi megtárgyalásakor több párt képviselője megköszönte az eddigi segítséget, s megértésükről biztosította az önkormányzatot. Egyetlen párt jelezte, hogy a kasszája kimerült, önerőből nem tudnak irodát bérelni. A testületi ülésen jelen lévő képviselője - aki városatya is - lemondását helyezte kilátásba, ha a város a továbbiakban nem biztosítja pártja elhelyezését. Végül olyan határozat született, miszerint ez év szeptemberében a jelenlegi szerződéseket a város felmondja. A pártok a kincstári szervezettel közvetlenül köthetnek szerződést, illetve más módon biztosítják majd elhelyezésüket. S. Cs. J. Tűzoltók versenye A júliusi országos megmérettetésre való felkészülés keretében tegnap rendezték meg a szolnoki MAV-pályán a megyei tűzoltóversenyt. Öt hivatásos önkormányzati csapat három versenyszámban mérte össze tudását. Összetettben első helyezést ért el a Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága. 4x100 méteres tűzoltó-váltófutásban a jászberényi lánglovagok bizonyultak a legjobbaknak, 100 méteres akadályfutásban viszont nem talált legyőzőre a tiszafüredi parancsnokság csapata. A 800 liter/perc kismotorfecskendő versenyszámban szintén a karcagiak szerezték meg az első helyezést, míg a 100 méteres akadályfutás egyéni számában Györgyfi Károly jászberényi törzsőrmester lett „aranyérmes”. FOTÓ: CSABAI I. A diákoknak ezentúl nem kell elutazniuk Miklósról Szakmunkásképzés a szakközépiskolában Ezentúl szakmunkásképzéssel is foglalkozik a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szak- középiskola - a képviselő-testület jóváhagyásával. A szakmunkásosztály ősztől indul a szakközépiskolában. A tanulók jelentkezése alapján állat- tenyésztő, gazda vagy mezőgazdasági gépész szakmát oktatnak majd. Eddig az intézményben csak szakközép-iskolai osztályok voltak. Ám aki a 10. évfolyam után esedékes alapvizsgán nem felelt meg, annak el kellett hagynia az iskolát, ugyanis csak szakmunkásként tanulhatott tovább. Ezek a diákok rendszerint Kenderesre, Jászapátiba mentek tanulni. Ősztől ez a helyzet megszűnik, hiszen a szakmunkásosztályban nemcsak azoknak a képzését vállalják, akik oda jelentkeztek, hanem azok is válthatnak iskolán belül, akik az alapvizsgát nem tudták letenni. A szakmunkásosztály indítására azért is szükség volt az intézményben, hogy még sikeresebben működtessék bartapusztai tangazdaságukat, amelyből már két épület, a baromfi- és a juhház kész van. ősszel pályázati támogatással elindul a szarvasmarha- és a sertésház építése is. P. É.