Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-08 / 83. szám

2. oldal Világtükör 1998. április 8., szerda NATO-nagykövet Budapesten Kovács László külügyminiszter fogadta az Egyesült Államok­nak az Észak-atlanti Tanácsnál akkreditált állandó képviselő­jét. Alexander Vershbow a megbeszélésen megerősítette a magyar diplomácia vezetőjé­nek, hogy az amerikai Szená­tusban semmiféle politikai probléma nem vetődött fel a NATO bővítésével kapcsolat­ban, csupán eljárási kérdések fékezték le ideiglenesen a rati­fikáció ügyét. Magyarország sikeres NATO-integrációja más közép-európai országok szá­mára is demonstrálni fogja, hogy a szövetség erősebb lesz az új tagokkal. * Koszorúzással kezdte szara­jevói programját Jacques Chi­rac francia köztársasági elnök; így rótta le kegyeletét annak a 72 francia katonának az em­lékműve előtt, akik Boszniában szolgálatteljesítés közben vesz­tették életüket. Nem jelentek meg a koszovói albánok képviselői kedden sem a pristinai tartományi kormány épületébe összehívott rendezési tárgyalásokon, s így már tized­szer bojkottálták a szerb kor­mány által kezdeményezett tár­gyalásokat. A szerb kabinet egyelőre sem a nemzetközi közvetítésbe, sem pedig a füg­getlenség napirendre tűzésébe nem hajlandó beleegyezni. Kétmillió muzulmán hivő ünnepelte kedden Mekka kör­nyékén a hagyományos zarán­doklat, a háddzs végét jelző Ál­dozat (Eid al-Adha) ünnepét. Ebből az alkalomból a muzul­mánok birkák és borjak millióit áldozzák fel, s a húst a szegé­nyeknek ajándékozzák. Annak a félelmének adott hangot ismételten az Egyesült Államok, hogy veszélyes fegy­verkezési hajsza bontakozhat ki Pakisztán és India között, meg­ingatva a dél-ázsiai térség hely­zetét. Pakisztán sikeres kísérle­tet hajtott végre saját kifejlesz­tésű, ezerötszáz kilométeres ha­tótávolságú föld-föld típusú rakétájával, amely hétszáz ki­logramm robbanótöltet célba juttatására alkalmas. A Csatoma-alagút építésében szerzett brit tapasztalatok át­adását kérte Londontól az izra­eli kormányfő annak az átjáró­nak a' megépítéséhez, amely a Gázai övezetet kötné össze a Jordán nyugati partvidékével. Ózonlyukat fedeztek fel Ang­lia és Észak-Franciaország fe­lett. A képződmény Közép- és Dél-Európa felé vándorol, de a sugárzásszint nem veszélyes. Kerekasztal a Kremlben Pénteken döntenek az orosz kormány összetételéről Szergej Kirijenko miniszterelnöki megbízatásának támoga­tására szólította fel az orosz törvényhozást Borisz Jelcin, s egyben arra kérte az Állami Duma képviselőit, hogy az idei esztendő „legyen mentes a konfrontációktól”. Az orosz elnök az új kormány összetételéről és programjáról rendezett tegnapi kerekasztal- értekezleten, a Kremlben le­szögezte: ellenzi koalíciós kormány megalakítását. Jelcin javasolta, hogy az 1998. esz­tendő „a frakciók, a pártok és a végrehajtó hatalom összetű­zéseitől mentes év legyen”, s miniszterelnök-jelöltje, Szer­gej Kirijenko támogatására szólította fel a parlamenti frakciók és a szakszervezetek képviselőit. Az államfő hang­súlyozta: szakértői kormányt akar, s minden frakciótól sze­mélyi javaslatokat vár. Az Ál­lami Duma úgy döntött, hogy pénteki ülésén vitatja meg Ki­rijenko jelölését. Az ügyvezető miniszterel­nök szerint az új kormány programja „széles társadalmi támogatásra” számíthat. Kiri­jenko a kerekasztal-megbeszé- lés után újságíróknak el­mondta, hogy számos szemé­lyi javaslat is felvetődött, de elzárkózott attól, hogy meg­nevezze a miniszteri tárcák esélyeseit. A kerekasztal-értekezlettel párhuzamosan Moszkvában a kormány épülete előtt a hadi­ipari dolgozók képviselői tün­tettek. A több mint ezerfős gyűlésen az orosz ipar elsor­vasztása, a kormány gazda­ságpolitikája ellen emelték fel szavukat az ágazati dolgozók egész Oroszországból össze­gyűlt képviselői, s elmaradt béreik kifizetését, a szociális biztonság megteremtését kö­vetelték. Az orosz tudományos aka­démia tudósai viszont a pénz­ügyminisztérium, illetve a központi bank épülete előtt gyűléseztek, s szintén a fel­gyülemlett bértartozások kifi­zetését követelték. Májusban szavazásra bocsátják az alapelveket Északír megbékélési terv Főleg csak javaslatokat tar­talmaz az évszázados északír vallási-politikai konfliktus megoldására megalkotott do­kumentumgyűjtemény. A keddre elkészült, 65 oldalas rendezési tervezet vázlatos formájában is történelmi jelen­tőségű. A pártok csütörtökig, a rendezési alapelvek végleges formába öntésére szabott határ­időig tanulmányozhatják a ja­vaslatokat, utána a rendezési fo­lyamat két főszervezője, a brit és az ír kormány szándéka sze­rint mindenképpen dönteni kell a vitás kérdésekről. London és Dublin már májusban népsza­vazásra kívánja bocsátani az alapelveket az Írországot ketté­osztó határ mindkét oldalán. Továbbra is vitatott, hogy milyen szerepe legyen az ír-északír határon átnyúló maj­dani politikai testületnek. A brit fennhatóság ellen küzdő katoli­kusok óhaja szerint ezen intéz­ménynek valós végrehajtó jog­körei lennének, a Londonhoz hű protestáns unionisták azon­ban ezt elvetik. Ugyancsak vál­tozatlanul vita tárgya a terve­zett ulsteri önkormányzat jel­lege: a katolikusok kormány­zati jogkörrel bíró testületet képzelnek el, míg a protestán­sok ennél gyengébb hatáskörű szervezetet akarnak. Az északír rendőrség pa­rancsnoka attól tart, hogy a fegyvemyugvást és a megegye­zést elvető kisebb, fanatikus ka­tolikus csoportok e döntő na­pokban esetleg merényletekkel próbálják kisiklatni a forduló­pontjához közeledő északír rendezési folyamatot. Nem arc, hanem hegy. A Viking űrszonda 1976-ban készítette a bal oldali fotót, ame­lyen az „arc” több tudós szerint piramisokkal övezett, egy mérföld hosszúságú műalkotás le­het. Feltételezésük végkövetkeztetése az volt, hogy valamikor értelmes élet lehetett a boly­gón. A NASA most tette közzé a Global Surveyor szonda legfrissebb felvételét (a jobb olda­lon), amely a Cydonia nevű térségről készült. A nagyobb felbontású kép nyomán bizonyossá vált, hogy csupán egy érdekes hegyről, azaz természeti képződményről van szó, tehát az ér­telmes élet feltételezése a „vörös bolygón” ábránd csupán. fotó: feb/nasa Halál a halálbüntetésre Az USA „rossz társaságba keveredett” Miközben térségünkben - Magyarország után Csehor­szágban és Szlovákiában is - felvetődött a halálbüntetés visszaállítása, a világszerve­zet bírálja az Egyesült Álla­mokat a legsúlyosabb bünte­tésnem gyakorlása miatt. Az USA rendre éles kritikával illeti az ENSZ emberi jogi bi­zottságát, mert az nem elég szi­gorú a különböző országokban tapasztalható törvénysértések­kel szemben. Most viszont a vi­lágszervezet marasztalta el a tengerentúli országot. Az ENSZ Emberi Jogok Bi­zottságának Genfben nyilvá­nosságra hozott beszámolója felrója az Egyesült Államok­nak: a halálbüntetés lehetősé­gének 1976. évi visszaállítása óta fokozatosan nő a kivégzé­sek száma, miközben másutt a világon éppen ellenkező ten­dencia tapasztalható. A Bacre Waly Ndiaye szene­gáli ügyvéd vezetésével össze­állított jelentés azt a súlyos megállapítást is tartalmazza, hogy az USA azon öt ország egyike, amely megengedi azok kivégzését, akik főbenjáró bű­nüket még 18 éves koruk előtt követték el, márpedig ezzel megsérti az általa is aláírt Pol­gári és Politikai Jogok Nemzet­közi Konvencióját. A másik négy bírált ország - Irán, Jemen, Pakisztán és Szaúd-Arábia - meglehetősen kényelmetlen társaság az ame­rikaiak számára. Jelentés a fiatalkorúak abortuszáról Az UNICEF egy világdrámáról: 15 millió terhes tizenéves kislány Az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának statisztikája sze­rint évente mintegy 15 millió tizenéves, többnyire gyermek­korú lány esik nem kívánatos terhességbe. A világon naponta 1600 gyermekkorú nő hal bele nem kívánt terhességbe, vagy szü­lésbe. Ötmillió gyermekanya (de főként családja) dönt a terhességmegszakítás mellett. A beavatkozásoknak majdnem a felét javasasszonyok, család­tagok és más orvosilag képzet­len személyek végzik el. Kelet- és Nyugat-Afrika sok országában 100 ezerből 1000 tizenéves nő hal bele a szülésbe. Az okok: tudatlan­ság, szegénység, barbár ha­gyományok, nemi erőszak. A legelmaradottabb földrész kis­lányai vannak a legnagyobb veszélyben: azok, akiket évez­redek óta már 11-12 évesen házasságba kényszerítenek. S azok a fiatalok, akik vagy nem ismerik a nem kívánt terhes­ség elleni védekezést, vagy a nyomor miatt nem jutnak hozzá óvszerekhez. A gazdagabbakat is fenye­geti hasonló veszély. Az Egyesült Államokban évente egymillió gyermeklány esik teherbe, Németországban ta­valyelőtt 4766 18 éven aluli lány szülte meg méhe gyü­mölcsét, és ugyanennyi nem. Oroszországban az anyák ötödé húsz éven aluli. Szakemberek a felvilágosí­tás fontosságát hangsúlyoz­zák, mégpedig mindenekelőtt a szülők kiokítását arról, ho­gyan neveljék gyermekeiket. Es sok pénz is kell, hogy min­denki számára elérhetővé vál­janak az óvszerek. A lányok­nak is kötelezővé kellene tenni legalább az általános iskola elvégzését ott, ahol ma még a férfi rabszolgájaként kezelik a nőket. FEB Kevesen tanultak a düsseldorfi katasztrófából Tűzveszélyes repülőterek Lesújtó képet nyújt az euró­pai repülőterek biztonságáról készült felmérés: a légikikö­tők közül mindössze három állta ki a próbát. A vizsgálatok 17 ország 34 re­pülőterére terjedtek ki, és csak a müncheniről, a düsseldorfiról és a stockholmiról állapították meg, hogy megfelelően készül­tek fel tűz és más katasztrófa esetére. Ezzel szemben sok kí- vánnivalót hagy maga után Hannover, Barcelona, Madrid, továbbá Lisszabon, Faro és Funchal (Portugália), valamint Athén, Szaloniki és Heraklion Görögországban. A bírálatokat annak alapján fogalmazták meg, hogy a falak és a mennyezet borításához használt anyagok tűzveszélye­sek, a tűzjelző és tűzoltó beren­dezések, valamint a menekülési útvonal egyértelmű jelzései hi­ányoznak. A vizsgálatot végző német alapítvány az utasok védelmét tartja a legfontosabbnak. Ezért javaslatai között szerepel egy újítás bevezetése, amely gyöke­resen megváltoztatná az euró­pai repülőtereket: a vészkijára­tokat önmaguktól világító ajtó­keretekkel kellene ellátni. A szakemberek azt a tanul­ságot vonták le, hogy a két év­vel ezelőtti düsseldorfi tűz­vészből egyedül Bécsben tanul­tak: ott ennek megfelelően foly­tatják a bővítést. (gy. z.) Atomfegyver az Interneten Aki az Interneten beírja az alábbi honlap címét: www.fas.org/nuke/guide/is- rael/facility/index.html , tájé­koztatást kaphat Izrael kato­nai rendeltetésű atomipari be­rendezéseiről. Az Amerikai Tudósok Szövetsége nevű szervezet által készített do­kumentációból megtudható a létesítmények helye, sőt: a Negev-sivatagban fekvő di- monai reaktorról légifelvéte­lek is lehívhatók. Az is szere­pel a lapokon, milyen hatótá­volságúak és mekkora robba- nóerejűek a közel-keleti or­szág atomrakétái. Az izraeli parlamenti bizottság most i vizsgálatot indított, hogy ki- i derítse: veszélyeztetik-e az adatok az ország biztonságát. A bonc, aki tudta a lottószámokat Bajba került Luang Phor Nivet buddhista szerzetes. A thaiföldi bonc fel akarta venni a harcot a szerencsejátékok ellen, s hogy elvegye a pénzéhes emberek kedvét, előre megmondta a nyertes lottószámokat. Ennek az lett a következménye, hogy tömegesen rohanták meg a fo­gadóirodákat, s tucatszámra vá­sárolták a szelvényeket. A hí­veknek azonban csalatkozniuk kellett. Valóban a szerzetes ál­tal megadott számokat húzták ki, ám a nyeremény sokuk kö­zött oszlott meg. A vallási ügyeket is felügyelő miniszté­rium kiderítette, hogy a bonc gyertyát gyújtott egy szentelt vízzel telt kehely fölött, és a vi- aszcsöppek számát adta meg a lottózóknak. A szerzetest eltil­tották a további jóslatokról. Kanadai kutató különleges kezdeményezése Delfinrádió a nagyvilágnak Bár némely nyelven ijesztő névvel (gyilkos bálna) illetik a barátságos állatot, a sivalkodó, kacarászó, kardszárnyú del­fin nagyon is társaságkedvelő, „bőbeszédű” tengeri emlős. „Különleges neszeket hallat­nak, amikor egymással társa­lognak” - mondja John Ford. A kanadai kutató eltökélte, hogy az emberi fül számára is hallhatóvá teszi a neki különö­sen kedves delfinfajta hangját. Saját urh-rádióadót is üzemel­tet májustól: az Orca-FM egy­előre csak a meglehetősen rit­kán lakott nyugat-kanadai Brit-Kolumbia tartományban hallható napi 24 órán át, ké­sőbb aztán az egész világon - az Internetnek köszönhetően. A Csendes-óceán élővilá­gát, elsősorban pedig a kard­szárnyú delfineket kutató Ford a vancouveri akvárium egyik vezetője, a British Columbia Egyetem tanára. Évek óta rög­zíti víz alatti mikrofonokkal kedvencei hangját a Vancou- ver-sziget és a szárazföld kö­zötti, halban különösen gaz­dag tengerszorosban, ahol nagy számban élnek kardszár­nyú delfinek. A professzor máris legalább ötszázféle han­got vett szalagra. Kiderítette, hogy mely élethelyzetekben milyen hangot bocsátanak ki a tengeri emlősök. „Megnyilatkozásaik nagyon is egyéniek: a népesebb csa­ládi közösségek, nyájak még saját nyelvjárást is kifejlesztet­tek” - állítja a tudós. Ézeket a hangokat mindeddig legföl­jebb a vancouveri akvárium látogatói hallhatták: a víz alatti hangfelvételek megvásá­rolhatók. Ford doktor elhatározta, hogy a közönség számára el­érhetővé teszi delfinhangtárát, ezért is alapította a rádióadó­állomást, amely még az idén az Internetre is „beköltözik” a < http://www.vanaqua.org > címen. A rádiót az akvárium láto­gatói (évente mintegy 850 ez­ren keresik föl a létesítményt) és az állatbarátok adományai­ból, népszerű tudományos ki­adványok bevételéből tartják fenn. Kulcsár László JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE * Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853,e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti a Cofínec Hungary Rt.-PetóTi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. # Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom