Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-08 / 83. szám

1998. április 8., szerda Megyei Körkép 3. oldal Jutalmul jöhettek Szolnokra Gyermekszínjátszók táboroznak a VMK-ban Hétfő óta kilenc gyermek-szín- játszócsoport táborozik a szol­noki Városi Művelődési Köz­pontban. Összességében ez már a hatodik tábor, a megyeszék­helyen azonban az első. Mint Nagy András László, a tá­bor vezetője elmondta, a tavalyi bemutatókon legjobbnak bizo­nyult csapatok kaptak lehetőséget arra, hogy három és fél napon át Szolnokon készüljenek legújabb produkciójukra. A csoportok zöme Pest me­gyéből érkezett, ott ugyanis igen fejlett a gyermek-színjátszómoz- galom, az országban létező cso­portok mintegy negyede ott mű­ködik, ráadásul többségük kis falvakban. A mennyiség minő­ségi előrelépést is eredményezett, általában az országos megméret­tetéseken Pest megyei a döntőbe került csoportok negyede-har- mada. A szolnoki tábort anyagi­lag és a szervezésben a Pest Me­gyei Közművelődési Információs Központ támogatja. A hétfői és a keddi nap az in­tenzív felkészülésé. Hatvan-het- ven százalékban elkészült pro­dukciókkal, rövid jelenetekkel jöttek a csoportok, itt fejezik be a munkát neves szakemberek tá­mogatásával. A bemutatókat ma délután három órától tartják a VMK színháztermében. A kilenc táborozó csoport mellett vendé­geket is várnak, például Kunhe­gyesről és Tiszaföldvárról, akik szintén bemutatkoznak. Holnap délelőtt alaposan elemzik a látottakat, korrigálásra tesznek javaslatokat a csoportok vezetőinek, rendezőinek, majd ebéd után indulnak haza a gyere­kek. A táborral egy időben rendező­tanfolyamot is tartanak, amelyen tizenhatan vesznek részt, közöt­tük megyénkbeliek is. B. A. Kisebbségi választási koalíció Jászalsószentgyörgyön járt a minap Karagics Mihály, a ma­gyarországi horvátok országos önkormányzatának az elnöke, akivel ebből az alkalomból készítettünk telefoninterjút.- Karagics úr! Hány horvát él hazánkban?- Mintegy kilencvenezer. Zö­mében Dél- és Nyugat-Dunántú- lon, de Bács-Kiskunban és Bu­dapesten is.- Mi a véleménye arról, hogy a parlament nem döntött a nemze­tiségek országgyűlési képvisele­té róí?- Bár sejtettem, mégis szomo­rúan vettem tudomásul, hogy az Országgyűlés elmulasztotta ezt a fontos történelmi lehetőségét. Noha 1993-ban született egy ki­sebbségeket, azaz minket is érintő törvény, azért a 13 nemze­tiség országgyűlési képviselete megoldatlan. Ezért úgy határoz­tunk, hogy az itt élő németek, szlovákok, horvátok nevében, ami megközelítőleg 400 ezer lel­ket érint, létrehozunk egy válasz­tási koalíciót, amelyik politikai pártként indul a választásokon. Hatvankét jelöltünk van, és mivel alig két hónapja létesült ez a szö­vetség, vérmes reményeink nin­csenek, de megpróbálkozunk az­zal, hogy közülünk valakik má­jusban bekerüljenek az újjává­lasztott magyar parlamentbe.- Miért járt Jászalsószent­györgyön?- Dr. Tóth János polgármes­ter úrral arról folytattunk eszme­cserét, hogy április 16-án délután 3 órakor fórumot tartanánk ezen a jász településen. Erre elsősorban az alsószentgyörgyi vállalkozó­kat várjuk, hiszen az előadó rész­letesen ismerteti azokat a horvát­országi lehetőségeket, amelyek­ben számítunk rájuk. Gyanítom, hasznos eszmecsere lesz mindkét félnek. D. Sz. M. Osztrák nagyköveti látogatás (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak fontosnak ítélte, hogy a regionális kapcsola­tok az európai lét kapcsola­taivá váljanak. A látogatás célja az Ausztria és me­gyénk közötti, jövőbeni együttműködés alapjainak lerakása, tisztázni, hogy egy regionális kapcsolatnak mi lehet a célja, mit akarnak az abban részt vevő felek. Mint említette, néhány osztrák cég már hajtott végre befekteté­seket megyénkben. Lapunk kérdésére, miszerint miként látja európai uniós csatla­kozásunkat, főleg Kari Stvc, Bur­genland tartományi főnökének nemegyszer hangoztatott negatív kijelentései fényében, a diplo­mata elmondta: az osztrák kor­mány mindig elsődlegességet adott Magyaror­szág csatlakozásá­nak, s érdeke, hogy a tárgyalások jó ütemben haladja­nak. Fontos ez azért is, mert jú­nius 1-jétől Auszt­ria veszi át az EU- elnökséget. Véle­ménye szerint Sti- xet félreértették, ő ugyanis híve ennek a csatlakozásnak, csak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy erre pontosan kell felkészülnie Ausztriának és Magyarország­nak is. Ezért is javasolta Stix, hogy Burgenland és a magyaror­szági határmegyék között régiót alakítsanak ki, ugyanis ez a felté­tele annak, hogy közösen profi­táljunk a csatlakozásból. B. Gy. Hannes Pórias Dr. Torgyán József a szolnoki Hozam Klubban Alapvető változtatásokra van szükség Húsvéti hímesek címmel kiállítás nyűt tegnap Törökszentmiklóson a helytörténeti mú­zeumban, az Apáról Fiúra Alapítvány szervezésében. A húsvéti pályázat gyermekalkotásai mellett Lázár Julianna és Hajnal Andrásné által készített hímes tojások is láthatók, fotó: i. cs. A Kisgazdapárt prog­ramjának néhány ele­mével foglalkozott a szűk egyórás ismerte­tésben. Többször is nyomatékosan elhang­zott az alapvető változ­tatások igénye, és ígé­rete. Lényegében ez volt az előadás alapgondolata. A gazdaság rendbe tételéről szóló részben szó esett a forint csúszó leértékelésének megszüntetésé­ről, az infláció visszaszorításáról, a monopóliumok „feszes” ellen­őrzéséről, az egész államháztar­tás átvilágításáról, a feke­tegazdaság megszünteté­séről, az adórendszer át­alakításáról, ezen belül az adók csökkentéséről. Torgyán József el­mondta, hogy az FKGP győzelme esetén jelentő­sen átalakítanák a mi­nisztériumi rendszert, vidékfej­lesztési és gazdasági csúcsmi­nisztériumot állítanának föl, de egyéb átszervezések is történné­nek ebben a szférában. A mezőgazdaság érdekeinek védelmében nem engednék meg a termőföld idegen kézre jutását, az eddigi zsebszerződéseket pe­dig semmissé nyilvánítanák. A vidék fejlődésének elősegítése érdekében állami pénzből építe­nék meg az autópálya-hálózatot, és használatát ingyenessé ten­nék. Csökkentenék az áfát és a tb- járulékot, ugyanakkor állami ga­ranciával segítenék a kis- és kö­zépvállalatokat. A multikat rá- kényszerítenék, hogy megrende­léseket adjanak kis- és középvál­lalkozásoknak. A szociális kérdések között megemlítette, hogy alkotmá­nyos alapjog lenne a fiataloknak az első munkahelyhez és az első lakáshoz való joga. Az előadás után az FKGP el­nöke kérdésekre válaszolt. Beszélgetésre hívták meg tegnap délutánra a szolnoki Ho­zam Klubba dr. Torgyán József-et, az FKGP elnökét. A téma: Magyarország a választások után. A politikus azt vázolta föl, milyen gyökeres változtatásokra kerülne sor, ha pártja meg­nyerné a parlamenti választásokat. Katonáink bárhol helytállnának A delegáció tagjai a szállító repülő ezred helikopterével ér­keztek Szolnokra (Folytatás az 1. oldalról) A felderítők közelharc-, harcá­szati, valamint a gyorsreagálá- súak deszant- és technikai be­mutatója, úgy tűnik, elégedett­séggel töltötte el a honvédség parancsnokát, mert elmondta, a szolnokiak kitűnően felkészült katonák, ezek a csapatok felve­szik a versenyt bármelyik NATO-tagország hadseregének hasonló alakulataival. Sőt, egyes területeken még jobbak is azoknál. így tehát nem lehet akadálya az együttműködés­nek. A nyelvi képzésben azon­ban még van bepótolni való. A delegáció tagjaként jelen lévő dr. Simonyi András, ha­zánk Brüsszelben tevékeny­kedő NATO-nagykövete a na­pokban kirobbant kémbotrány- nyal kapcsolatban lapunk kér­désére elmondta, ez az ügy nem Magyarországról szól. Am azt tudomásul kell venni, és szá­molni kell azzal a körülmény­nyel, hogy vannak, akik ellen­zik a bővítést. A Der Spiegel című német lap által hangozta­tott „szenzáció”, mely szerint a tagfelvételükre váró államok kémkednek a NATO után, meg­lehetősen durva dolog, mégsem szabad komolyan venni ezeket a híreszteléseket. H. Gy. A gazdáknak érdemes biztosítást kötni A héten ülésezett a megyei agrár­kamara mezőtúri mezőgazdasági bizottsága. A tanácskozáson részt vett dr. Szállási Kálmán, a szer­vezet megyei alelnöke is. A mezőtúri gazdajegyző elő­adásában elsősorban a támogatá­sokat ismertette, kiemelve azo­kat, amelyek rendszere az elmúlt évhez képest módosult. A terme­lők által felhasznált gázolaj jöve­déki adótartalmának visszaigény­lésére külön is hangsúlyt helye­zett. Felhívta a figyelmet a határ­idők betartására. Ugyanakkor megemlítette azt is, igen sok a szabályozatlan rész, nincs megfe­lelő végrehajtási utasítás a rende­lethez. Kitért a biztosítható károk biztosításának fontosságára is. Aláhúzta: a díj harmada azonban támogatás formájában visszaigé­nyelhető. A megjelentek tájékoz­tatást kaptak az adórendszer vál­tozásairól is. ses Gépipari tanácskozás A Gépipari Tudományos Egyesü­let Háztartási Gépek Központi Szakosztálya szervezésében két­napos országos tanácskozás zaj­lik Jászberényben. A szakosztály titkára, Szikra István elmondta, a tanácskozáson a Lehelux szer­vizhálózathoz tartozó kisebb-na- gyobb cégek mintegy 120 képvi­selője vesz részt. Az ország egész területéről érkezett hallgatóság megismerkedhet az Electrolux csoport legújabb fejlesztésű, a közeljövőben piacra kerülő ház­tartási készülékeivel. Tovább­képzésen vehet részt a már forga­lomba került gépek javítástech­nológiájának témakörében. Kü­lön hangsúlyt kap, miként lehet gyorsan, takarékosan, környezet­barát módon javítani a meghibá­sodásokat. Lehetőség nyílik a konzultációra, illetve gyárlátoga­tásra is. bcs Községfejlesztés Szalókon Karbantartott intézmények Idei költségvetési tervének el­fogadásakor nagy súlyt fekte­tett Abádszalók önkormány­zata intézményei felújítására. A pénzügyi lehetőségekhez iga­zított tervezetben fontos helyet kapott az általános iskolai tor­naterem tetőszerkezetének át­alakítása, valamint az óvoda te­tőszigetelése. Miután az önkormányzatnak erre a munkára körülbelül 5-5,5 millió forint állt a rendelkezésére, ter­mészetesnek tűnt, hogy több cég­től kértek előzetesen árajánlatot. Mivel mindkét intézmény kivite­lezési munkáinak elvégzésére 6-8 cég jelentkezett, előzsűrizni kel­lett a pályázatokat. Végül is egy Karcag és Kunmadaras térségé­ben dolgozó építőipari vállalko­zás tette a legszimpatikusabb ajánlatot. A nyertes AFÉV Bt. a napokban megkezdi a kivitele­zést, és július 31-ig befejezi a munkálatokat. -p­Eurosol: beszállítói iskolapélda (Folytatás az 1. oldalról) Az unión belüli gazdasági in­tegráció egyik fontos lépése az, hogy a hazai kis- és középvál­lalkozások fejlődjenek, be tud­ják ágyazni termelésüket a glo­bális rendszerbe. Ehhez nyújt segítséget a beszállítói prog­ram, melynek keretében erősí­teni vagy éppen kialakítani le­het azt, hogy a magyar vállal­kozások multinacionális cé­geknek gyártsanak termékeket. Lapunk kérdésre válaszolva az államtitkár asszony kifej­tette, hogy a szolnoki Eurosol iskolapéldája lehet ennek a programnak. A cég ugyanis külföldre gyárt autó-sebesség- váltókarokhoz bőrhuzatot, ám nem csupán egyszerű bérmun­kát végez, hanem jelentős a hozzáadott érték. Már maga az Eurosol is rendelkezik alvállal­kozókkal, beszállítókkal, így nyugodtan lehet a jövőbeni T. Asztalos Ildikó (balról a második) az Eurosol Kft.-nél gyártott termékekkel ismerkedik fotó: cs. i. magyar fejlődési iránynak te­kinteni. A fórumon szóba kerültek a mikrovállalkozások is, azok hi­telezése, fejlesztése. Az állam­titkár elmondta, nekik a belső piac bővülésére, a fogyasztás növekedésére kell várni, akkor kerülhetnek jobb hely­zetbe. Einvág A családban ne legyen tabutéma! Kissné Gonda Julianna zász­lós, a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési osztá­lyának munkatársa profiként jött egy évvel ezelőtt a rend­őrséghez. Eredeti szakmáját tekintve ugyanis szociálpeda- gógus, számára a gyermek- és ifjúságvédelem szakterülete tehát egyáltalán nem számít újdonságnak.- Egy évvel ezelőtt, korántsem tréfaként, de éppen április else­jén jöttem a főkapitányság bűn- megelőzési osztályára, ahol leg­inkább a kábítószer- és a drogp­revencióval, a rendőrség D.A.D.A. programjának megyei koordinációjával foglalkozom. Első feladatként egy éve azt kap­tam, hogy szervezzek meg egy kábítószer-ellenes napot egy szolnoki középiskolában. A program, ami a Varga Katalin Gimnáziumban zajlott, a vissza­igazolások szerint is igen sikeres volt. Innen jött az az ötlet, hogy csináljuk meg ugyanezt, de ez már megyei prog­ram legyen. Sajnos a kábítószer nagy gond megyénkben is. Mint­hogy a bűnügyi igaz­gató támogatta az osz­tály elképzeléseit, megkerestük a középiskolákat, és pozitív fo­gadtatásra találtunk. — Miért fontos, hogy a rend- ó'rség vegyen „kézbe" egy ilyen, nagy szervezést igénylő' rendezvényt?-Az, hogy a főkapitányság szervez egy ilyen programot, vé­leményem szerint azért is szeren­csés, mert a rendőrséget hiteles szervezetként értékelhetik, így ta­lán az innen érkező információ­kat is könnyebben elfogadják.- Maholnap saját gyermekei is abba az életkorba lépnek, amikor szembesülhetnek a drogok veszélyével. Mit tesz otthon a megelőzés érdeké­ben a szakember?- Valóban, a két fiam előbb-utóbb ta­lálkozhat olyan szitu­ációkkal, amelyekben ott lehet a kábítószer. Arra kell elsősorban megtaníta­nom őket, hogy tudják kezelni a jelenségeket. Ez nagyon fontos, ugyanis úgy látom, hogy eseten­ként még a felnőttek számára is gondot okozhat a konfliktusok kezelése. Védelmet jelent a gye­rekek számára a család szeretet­teljes légköre, az odafigyelés vé­dőgátat képezhet a drogokkal és más deviáns megnyilvánulások­kal kapcsolatban. Fontos, hogy ne legyen otthon tabutéma, min­dent meg kell beszélni, így töb­bek között nem árt a kábítószere­ket is szóba hozni. H. Gv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom