Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-17 / 64. szám
6. oldal Olvasói Album 1998. március 17., kedd Örömmel emlékszem férjem hetvenedik születésnapjára, amit január 26-án, családi körben ünnepeltünk. A torta mellől nem hiányozhatott a pezsgő sem. Dévai Lajosné, Jászkisér „Csalfa szépre emíéí^ezem’> Hatodik összeállításunkat láthatják azokból az anyagokból - fotókból és írásos élménybeszámolókból - melyeket olvasóink küldtek be pályázatunkra. Kérjük, hogy tanulmányozzák azokat figyelemmel, és segítsenek nekünk a zsűrizésben! Válasszák ki a legjobban tetsző pályázati anyagot - esetleg többet is -, és azt egy borítékban küldjék el szerkesztőségünknek (akár név nélkül is). Címünk: Űj Néplap, 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. irodaház, Pf. 105. Megkönnyítik a dolgunkat, ha a borítékra ráírják: Csak a szépre emlékezem... Mi a szavazatokat gyűjtjük, s a játék végén megnézzük, mely pályázatok kapták a legtöbb szavazatot. Az „egyszerű szavazattöbbséggel” rendelkező pályázók - ahogyan azt ígértük - értékes jutalmat kapnak. Legközelebb egy hét múlva, ugyancsak kedden jelentkezünk a következő összeállítással. Minden pályázó anyagát közöljük, a végén pedig a beküldött képeket, rajzokat visszaküldjük. Klubunk sok programot szervezett tavaly. Kirándultunk például Szekszárdra, megnéztük a múzeumot, Pakson az atomerőművet. Volt egy közös délutánunk a fegyveres szervek nyugállományú tagjainak klubjával és a Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesülettel. A felvétel egy hangulatos névnapi köszöntőn készült a díszítőművészeti szakkörben. Kónyái Gézáné, Jászberény A Szegvári-díj kitüntetettje Az 1980-ás évek elején többször kirándultunk Debrecenbe és környékére, a Hortobágyra. Ellátogattunk Szegvári Károly festőművész Debrecen külterületi, volt Cucay iskolában rendezett kiállítására is, ahol megismerkedtünk a művésszel és kedves feleségével. Szegvári Károly festőművész szülőhelyén, Tószegen díjat alapított az ott végzett Szabó Ambrus átveszi a Szegvári-dijat Papp Istvántól, Tószeg pol- kiváló tanulók, ifjú gármesterétől. A háttérben — világos öltönyben - Szegvári Károly 'sportolók kitünflfi^p^ionlűtész és feleiégt^Ti t' 8 ' 1 * ! sene», ^mindéi) áuzjuiíjyi évben az általános iskolában, a ballagási, évzáró ünnepségen adnak át. „De jó lenne, ha egyszer egy díjátadó iskolai ün,*<-■*» ■ « népségén én is ott lehetnék:’ mondtam. Sok év telt el azóta, s a vágyam tavaly beteljesült! 1997. június 14-ére rokonaink Bettina könyvjutalmat kapott az iskolai ünnepségen meghívtak bennünket gyermekük ballagására. Az ünnepségen a súlyos betegségéből felgyógyult, idős festőművész, Szegvári Károly is részt vett ez alkalommal. Legnagyobb örömünkre, meglepetésünkre a Szegvári-díj I. fokozatát (ilyen kitüntetés egyszer lehet az életben és az alapító adja át) keresztlányom gyermeke, Szabó Ambrus nyolcadik osztályos tanuló vehette át, aki azóta Mezőtúron, axkollégiumban folytatja középiskolai tanulmányait. Kishúga, Bettina könyv- jutalmat kapott jó tanulmányi eredményéért ugyanezen az ünnepségen. Örülök a lap pályázatának, mert most másokkal is megoszthatom szép élményemet. Deák Jánosné, Szolnok Két jó barát, ha találkozik A jó szomszédtól a jó barátig Nemrég megjelent szomszédomról egy írásom a helyi városi lapban, amihez sokan gratuláltak. Ezen fellelkesülve jutott eszembe a hatvanéves Kállai Ernő, régi jó barátom, akivel húsz évvel ezelőtt rózsás terveket szövögettünk. ő nagyon tudott már akkor is rajzolni, én csak a karikatúrát tudtam. Ernő - mint zenész - az egykori Kinizsi étteremben gyakran kisegített a szünetekben azokban az esetekben, amikor nem találtam megragad- nivalót a modellje- imben. Szerettük , ,fyolna, ha ő is a Bicskei úti iskolában taníthat rajzot és éneket, de ez elől az akkori illetékesek elzárkóztak. A közelmúltban meglátogattam barátomat. Ahogyan megörökítette egyikmásik közös ismerősünket, ámulatba ejtett. Alig találtam szavakat. De. ahogy mondani szokták: senki sem próféta a saját hazájában, legkevésbé városában tudják, hogy ki ő, pedig mondhatnám, országszerte ismert festő. Elhatároztuk, ősszel közös kiállítást rendezünk. Az önök pályázatára elküldök három karikatúrát: Krisztyán Károly, Sűrű Jóska, Vitéz Kapanyak. A portrét Ernő barátom készítette rólam - húsz évvel ezelőtt. Donáth Lajos, Abony Művészlelkek találkozása Donáth Lajos barátommal teljes mértékben egyetértek. Majd húsz év után ismét összejöttünk. Akkor nem adatott meg, hogy együtt dolgozzunk. Hosszas invitálás után végre ellátogatott hozzám barátom és megnézte festményeimet. Nagy hozzáértéssel, alapos elemzéssel nézte sorra az alkotásokat - és őszinte kritikával. A sors az utóbbi két évtizeden alaposan próbára tett mindkettőnket. A kudarcokból, méltánytalan bánásmódból sokat tanultunk. Nemcsak edzettebbek, érettebbek is lettünk. Tanár barátom hajlamos a tréfára. Sok viccet tud, sőt „csinálni” is szokott. Értékelem finom humorát, amivel véletlenül sem sért senkit sem. Ugyanilyen kifejezési mód nála a karikatúra. Ez a „könnyű műfaj”, csak könnyűnek tűnik. Mert jó karikatúrát kevés emberről lehet készíteni -sa legfontosabb, hogy a modell is értse, s ne nehezteljen meg. Barátom az Abonyi Napló egyik számában mutatott be a városi lap olvasóinak. Büszke vagyok rá. Azóta együtt szárnyalunk: biztatjuk, ha kell, fékezzük egymást. Ketten talán - ha összefogunk - városunkban is jobban elfogadnak. Az idén szülővárosomban is bemutatkozom, mint festőművész. A kiállítást barátommal rendezzük. Szeretnénk hírnevet szerezni lakóhelyünknek. Kállai Ernő, Abony Sorrendben: a portré, Krisztyán Károly, Sűrű Jóska, Vitéz Kapanyak Patrik, kistmokánk a felvételen tizenhat hónapos, de már a telefont próbálgatja. Arra vár, felveszi-e a mama vagy a papa a vonal másik végén a kagylót... Tótit Jánosné, Szolnok Szeretlek, húgocskám! Vigyázok rád! - ezt sugallja a mozdulat. Kisunokáim bearanyozzák életünket. A négyéves Marcell egy férfi komolyságával vigyáz kétéves kishúgára, Páhnára. Legnagyobb örömünkre, amikor csak lehet, velünk töltik a szabadidőt. Dikó Károly, Szolnok Örülök az Új Néplap legfrissebb pályázatának, annál is inkább, mert mint hetvenhárom éves nagymama, boldog vagyok, hogy az újságban is láthatom drága unokáimat. A felvétel egy gyönyörű nyári napon készült a virágoskertemben. Norbikával és Milánnak a „természet csodáival” ismerkedünk. Özv. Hegyi Pálné, Mezőtúr
