Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-09 / 7. szám

Most a felső tízezer profitál 2. o A gazdák meggyőzése kemény dió volt 3. o. Idén tulajdonost válthat a Járműjavító 3. o. Képzési ajánlatok 4. o. Jász-Nagykun-Szolnoh megyei napilap IX. évfolyam, 7. szám 1998. január 9., péntek •O MA SZÍNES RTV­MELLÉKLET az iNCplap ban! A Hetényi volt főigazgatója ügyében Csongrádnak utalták a nyomozást A megyei közgyűlés december 18-i ülésén jelentette be hivata­losan Kopasz Árpád rendőr ez­redes, megyei főkapitány, hogy a megyei Hetényi Géza Kór­ház-Rendelőintézet tisztségéből felmentett főigazgató-főorvo­sával, dr. Varga Gáborral szemben elrendelték a nyomo­zást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés bűntette miatt. Ezzel együtt el­fogultságot jelentettek be, így a nyomozást más megye rendőri szerve folytatja majd le. Mint Lengyel György alezre­destől, a megyei főkapitányság sajtófőnökétől megtudtuk, megszületett a hivatalos döntés. Eszerint Forgács László tábor­nok, országos rendőrfőkapitány a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányságot jelölte ki a nyo­mozás lefolytatására. -bgy­Néhány kiló disznóhús volt az „áldozat” Tüzkármentes ünnepek A magunk mögött hagyott ünnepek üdítő eseménytelenséggel tel­tek el a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóság számára. Nagy István parancsnoktól megtudtuk, mindössze egy-két húsfüstölő égett le. 'Vízkereszt elmúltával lassan minden lakásban leszedik a ka­rácsonyfákat. Most már elég egy apróbb figyelmetlenség, hogy a már alaposan megszá­radt fa lángra lobbanjon. Mint megtudtuk, a Jászság­ban nem történt ilyen jellegű tűzeset. A mostani ünnepek alatt még a sokéves átlagnál is kevesebbszer kellett beavat­kozniuk. Mindössze egy-két húsfüs­tölő épület égett le, és esett ál­dozatul néhány tíz kiló disznó­hús. A tűzoltóság - múlt év októ­beri balesetében megsérült - tűzoltóautójában keletkezett négymillió forintos kárt a tűzol­tók saját erőből javították ki. A munka úgy egymillió forintba kerül majd. Jelenleg festésre készítik elő a járművet, amit várhatóan február végére lehet ismét „munkára fogni”, -bes­Erőszakos útonálló egy túrkevei utcában Megzavart hajnali szatír A kerékpározó fiatalok először arra gondoltak, hogy ők ketten, egy fiú és egy lány csak mókából, jókedvükben birkóznak egymással. Miért is gondoltak volna másra, hiszen éppen a mu­latozás ideje volt a szilvesztert követő hajnalon. Nem sokkal később aztán kény­telenek voltak rájönni, hogy amit láttak, annak a fele sem tréfa. A támadója szorításából a hosszas küszködés után kisza­baduló fiatal lány megtépázva talált menedéket a véletlenül éppen arra kerekező fiúk társa­ságában. Az erőszakoskodó jobbnak is látta mielőbb eltűnni a helyszínről. A vérző áldozatot - aki egyébként a szilveszteri mulatságból igyekezett haza amikor a támadás érte - egy szórakozóhelyre kísérték a megmentők, onnan kértek rendőri segítséget. A túrkevei rendőrőrs és a mezőtúri kapitányság nyomo­zói kezdetben nem sokat tudtak az ismeretlen szatírról. Mind­össze a személyleírás és a szó­rakozóhelyen gyűjtött adatok jelentették a kiindulópontot számukra. A kutatás több na­pon át tartott, míg végül egyre több terhelő adat szólt egy helyi illetőségű fiatalember ellen. Hétfőn elfogták, majd őrizetbe is vették. A kihallgatásokon nem született beismerő vallo­más, a nemi erőszakkal gyanú­sított legény ugyanis azzal vé­dekezik, hogy ő csak véletlenül lökte meg a lányt. A rendőrség nem igazán hitt neki, ezért kez­deményezte további fogva tar­tást. A Mezőtúri Városi Bíróság a feltárt bizonyítékok alapján tegnap elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. -h­Új piacot hódított meg a szolnoki Mezőgép Rt. A cég Kaliforniából kapott megrendelést nagy teljesítményű rendfel­szedőkre, melyeket magajáró silókombájnokhoz gyártanak jelenleg a cég tószegi gyárában. Az első szállítmány január 14-én hajózik el a távoü Long Beachbe. fotó: illyés csaba Egyre drágább az „élet, erő egészség” Tejben-vajban ezután sem fürdünk Mint ahogy már évek óta megszoktuk, az esztendő első napjá­tól magasabb árakkal szembesülünk a boltokban. Mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni többek között a tejért és a tejterméke­kért. A megnövekedett árak minden bizonnyal kedvezőtlenül befolyásolják majd az amúgy is afrikai szintre mérséklődött tejtermékfogyasztást, ugyanakkor élénkítően hatnak az utóbbi években padlóra került szarvasmarha-ágazatra. Elsősorban a megyét, valamint a fővárosi térséget ellátó WÉS Rt. két lépcsőben és differenci­áltan emelte termékei árát. Ja­Ez érthető is, hiszen az üdülési csekkel mindenki jól jár. A pi­henni vágyók adómentesen jut­hatnak üdülési támogatáshoz. Hasznos ez a szállodák, idegen- forgalmi szolgáltatók számára is, hiszen a belföldi idegenfor­galom nagyobb lesz az eddigi­nél, mert többen engedhetik meg maguknak, hogy pihenje­nek. nuár elsejétől átlagosan 16 szá­zalékkal kémek többet a meg­szokott termékekért, a nagyobb kereskedelmi láncok azonban Hasznos a munkáltatónak is, hiszen a dolgozónak vásá­rolt üdülési csekk személyen­ként 10 ezer forintig adómen­tes, és a munkahely úgy jut­tathatja a dolgozójának, hogy leírhatja a költségéből, ugyan­akkor hozzájárni ahhoz, hogy a kényelmes üdülésben alkal­mazottja kipihentebb legyen a szabadság letelte után. csak január 19-étől kapnak megemelt szállítói számlát - tudtuk meg a cég illetékesétől. Talán öröm az ürömben, hogy legkevésbé az egyébként is drága sajtok ára növekedett. Az évkezdetet minden bi­zonnyal a tejtermelők várták leginkább, hiszen a fehér ital felvásárlási árát 20 százalékkal fejelte meg a cég. (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott csekket a munkahelyek igé­nyelhetik dolgozóiknak - a Nemzeti Üdülési Szolgálattól tíz-, öt- és egyezer forintos címletekben - egy személy ré­szére maximum 50 ezer forint névértékben. A munkáltatók nemcsak dolgozójuk, hanem azok há­zastársa, gyermekei pihenését is támogathatják üdülési csekk vásárlásával. (Folytatás a 3. oldalon) Jászdózsaiak ajándéka „Videós ovi” Kórházban feküdni és a gyógyulásra várni - ez bi­zony prqbára t^szi a tü­relmet. Hát még ha gye­rekről van szó. Ezért is örülnek a szolnoki Hetényi kórház gyermekosztályán dolgozók az ajándéknak, amit jászdózsai szülőktől kaptak a kis betegek.- Dr. Szerencsés István dó- zsai polgármesternek gyer­meke feküdt az osztályon - meséli a történetet Stefani- desz Pálné részlegvezető főnővér. - Amikor távoztak, megkérdezte, hogy mire lenne szüksége az osztá­lyunknak.- Elmondtam a szokáso­sat, hogy papírra, ceruzára, aztán hozzátettem, hogy azt még csak meg sem merem említeni, hogy kellene egy új videó is. A régi ugyanis annyira rossz, hogy szakítja a szalagokat, beletöröl a filmekbe. És képzelje, mek­kora meglepetés volt, ami­kor jászdózsai szülők egy Sanyo videomagnóval aján­dékozták meg az osztályt! (Folytatás a 3. oldalon) Támogatás, hogy mindenki jól járjon Pihenni üdülési csekkel is lehet Az idén új lehetőség nyílt a belföldön üdülni kívánók számára - az üdülési csekk. Bár január elsejétől lépett életbe ez a rend­szer, az érdeklődés máris nagy iránta. Évente ötmillió üveg Béres-cseppet gyártanak Szolnokon a Béres Ipari Kft.-nél. A tavaly átadott üzemrészben közel 70 milliót költöttek új gépekre és berendezésekre, vala­mint 40 milliót a fejlesztőlaboratóriumra. Képünkön a csepp csomagolása látható, fotó: m. j Hogy ne kerüljenek lépéshátrányba Tiszaszentimrén Pályázni kell az esélyegyenlőségért Lapunkban mi is nyomon követtük, hogy a tiszaszentimrei ál­talános iskola milyen nagy erőfeszítéseket tesz - tett - az in­formatikaoktatás tárgyi feltételeinek a megteremtéséért. Lé­nyegében három év kellett ahhoz, hogy jótékonysági rendezvé­nyeik, a szülői támogatások, az önkormányzat és a református egyház segítsége, valamint sikeres pályázataik révén immáron hat saját és három kölcsön számítógéppel a felső tagozatosok fakultációban ismerhessék meg a számítástechnika, az infor­matika alapelemeit. Most örömmel számolunk be arról, hogy ez a fakultáció 1998. szeptember 1-jétől már tantervi keretek között mű­ködhet. Mégpedig az eddigieknél jóval biztonságosabb techni­kai háttérrel, hiszen az iskola tegnap kapta meg a „Soros Alapítványtól” azt a 800 ezer forintot, amelyet teljes egé­szében számítástechnikai be­rendezések beszerzésére for­díthatnak. A (jó) hírrel kapcsolatosan az iskola igazgatónője, Koczumé Tóth Ibolya el­mondta, hogy ez a „siker” igazi csapatmunka eredmé­nye. Ezt a „Soros-összeget” célirányosan fogják felhasz­nálni: az így megvásárolható négy új számítógép, a tarto­zékaival együtt, már lehetővé teszi, hogy két éven belül minden felső tagozatos tisza­szentimrei kisdiák bizonyít­ványában szerepeljen az in­formatika érdemjegye is. Az pedig mindenképpen fi­gyelemre méltó, hogy a tanin­tézmény „új kincsével” Ti- szaszentimre érdekeit is szol­gálni kívánja, hiszen nyitottá teszi gépparkját a helyi lakos­ság, a már tovább tanuló diá­kok számára, továbbá segíteni kívánják a helyi újság szer­kesztését s a községi ismeret- terjesztést is. Mindezeken túl az iskola mindent megtesz azért, hogy a Szentimrén tanuló gyerekek ne kerüljenek lépéshátrányba a jobb technikai háttérrel ren­delkező városi iskolák tanuló­ival szemben. Most is három pályázatuk van versenyben azért, hogy sikeres elbírálásuk után újabb - körülbelül - 3 millió forint­tal javuljanak az oktatás tár­gyi feltételei, ezzel együtt a gyerekek továbbtanulási esé­lyei is. -percze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom