Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-09 / 7. szám
2. oldal Körkép 1998. január 9., péntek Földtörvény-moratórium. Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint a kormány a ciklus végéig fenntartja a földtörvényre vonatkozó moratóriumot. A többi között erről döntöttek tegnap a szocialista miniszterek és az MSZP parlamenti frakciójának vezetői közös megbeszélésükön. A szocialisták továbbra is május 3-át tartják megfelelőnek az országgyűlési választások első fordulójának időpontjául. Levél Göncz Árpádnak. A Fidesz május 10-ét javasolja az országgyűlési választások első fordulója időpontjának. Az erről szóló, az államelnöknek megküldött levélben a párt megállapítja: bizonytalanságot okoz, hogy egyelőre nem ismert az 1998 májusában esedékes általános parlamenti választások két fordulójának pontos ideje. Ezért a Fidesz arra kéri Göncz Árpádot, hogy mielőbb tűzze ki a választási időpontot. Kisgazda-MIÉP-szövetség. Várhatóan a jövő héten írja alá az országgyűlési választásokon való együttműködésről a megállapodást a MIÉP és a Kisgazda Szövetség - közölte Cseh Sándor, a Kisgazda Szövetség ügyvezető elnöke. * A görög légierő gépei csütörtökön feltartóztattak mintegy harminc török vadászrepülőgépet, amelyek az Égei- tenger fölött megsértették Görögország légterét - közölte az athéni kormány szóvivője. Lemondását helyezte kilátásba Jichak Mordeháj izraeli védelmi miniszter arra az esetre, ha országa három hónapon belül nem hajtja végre a Jordán folyó nyugati partján a már r.égen esedékes, újabb csapatkivonást. Netanjahu kormányfő arra szólította fel kabinetjét, hogy teljes mértékben az ő politikáját támogassák. Ismét magyar áldozatot követelt a tátrai lavina. Szerdán két magyar fiatalemberre szakadt a hótömeg. Egyikük meghalt. A 24 éves fiatalember holttestéért csütörtök reggel indultak el a hegyimentők, hogy Ótátrafüredre szállítsák. Engedély nélkül dolgozó magyarokat - prostituáltakat, krupiékat -, valamint kábítószer-élvezőket és árusokat vett őrizetbe az izraeli rendőrség. Mélyponton az olajár: harminc hónap óta a legalacsonyabb szintre, 15,50 dollárra esett a Brent könnyűolaj ára. A tavalyra becsült inflációs ráta: 18,2 Egyebek mellett a gazdaság tavaly elért eredményeiről szóló pénzügyminiszteri beszámoló megvitatása szerepelt a kormány tegnapi, idei első ülésének napirendjén. Kiss Elemér közigazgatási államtitkár szokásos heti sajtótájékoztatóján elmondta: a gazdaság 4, és a fogyasztás 2 százalékos növekedése mellett az államháztartási hiányt a tervezett 4,9 százalékos mértékről 4,6 százalékra sikerült lefaragni. Az árak 18,2-18,3 százalékkal emelkedtek tavaly, az APEH bevételei azonban ennél nagyobb mértékben nőttek. Különösen a társasági és a fogyasztási adóból, valamint az szja-befizetésekből kasszíroztak többet a tervezettnél. A kabinet törvénytervezet kidolgozását kezdeményezi a fogyatékosok és egészség- károsodottak esélyegyenlőségéről, valamint a már megszületett társasházi törvénnyel összefüggésben a lakásszövetkezetek működéséről - jelentette be az államtitkár, majd a minisztereknek a Formula-1 idei futamával kapcsolatos döntését ismertette. Eszerint a kabinet a pálya korszerűsítéséhez, valamint a veszteségek fedezéséhez ’98-ban összesen 450 millióval járul hozzá. A boxok bővítése mellett a távközlési hálózat korszerűsítéséről is szó van. Február 28-ai hatállyal megszüntetik a közigazgatási telefonrendszert, közismert nevén a K-vonalak hálózatát. Az évente 400 millió forintot felemésztő rendszer életben tartását nemzetbiztonsági szempontok sem indokolják. A kormány határozott a decemberben tartalékolt százmillió forint egy részének fel- használásáról is. A legtöbbet, 30 milliót a leégett miskolci Deszkatemplom újjáépítésére utalnak át, 27 milliót a köztársasági őrezred, 10-12 milliót néhány alapítvány kap. T. M. A jövedelmi különbségek növekedése lelassul Most a felső tízezer profitál A javuló makrogazdasági mutatók ellenére a lakosság döntő többsége mit sem érez a változásokból - vonatkozik ez a jövedelmi viszonyokra éppúgy, mint az életszínvonalra. A bérek közti különbségek évek óta nőnek, s a legalsó és a legfelső rétegek jövedelmei közti olló egyre szélesebbre nyílik. Honnan indult ez a folyamat, s mire számíthatunk a jövőben? - kérdeztük Kolosi Tamás szociológust, a Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) igazgatóját.-A ’80-as évek végén 1:4 arányú volt Magyarországon a jövedelmek közti különbség, ma viszont a „felső tízezer” nyolcszor annyit keres, mint a legalsó jövedelmi szinten élő lakosság - mondta a szociológus. - A folyamat a rendszer- váltással egy időben indult. A jövedelmi skála tetejét azelőtt mesterségesen korlátozták. A változás akkor következett be, amikor megjelentek a legális magánvállalkozások, a külföldi befektetők és lehetőség nyílt a jó szakemberek külföldi munkavállalására. Gyakorlatilag a külfölddel kellett versenyeznie a magyar vállalkozásoknak, s ez elindította a jövedelmek differenciálódását. A hozzánk hasonló fejlettségű nyugat-európai országokban, Spanyolországtól Görögországon, Portugálián és Írországon át Törökországig a miénknél nagyobbak a bérkülönbségek, a legszegényebbek jövedelme ott alig egytizede csak a legfelső rétegének. Ezt az arányt valószínűleg mi is el fogjuk érni. Nem kell azonban már tartanunk a ’90-es évek első felét jellemző radikális változástól. A közeljövőben stabil pályára állnak be a jövedelmek, s az európai szintet várhatóan nem múlják fölül. A különbség növekedése lelassul: a tavaly beindult gazdasági fejlődés elsőként a felső rétegeket érinti kedvezően, utána a középrétegeket, s lassan - mintegy 3-5 év alatt jut el a legrosszabb helyzetűekig. Persze, mindez attól is függ, hogy a világ gazdaságában beindult konjunktúra meddig tart majd - tette hozzá Kolosi Tamás. Csernyánszki Judit Naponta ezernél több gyerek hal meg AIDS-ben Harmincmillió halálraítélt Megdöbbentő adat az Egészségügyi Világszervezet éves jelentéséből: a 15 és 49 év közötti lakosság soraiban száz ember közül egy HIV-pozitív. Az immunhiányos fertőzés megelőzésével külön ENSZ-hivatal, az UNAIDS foglalkozik. Napjainkban 30 milliónál is több férfi, nő, gyermek szervezetét falja a halálos kór - derül ki a statisztikákból. Egy éve még 22,6 millióra becsülték a betegség miatt biztos halálra ítéltek számát. Különösen tragikus, hogy naponta 1000-nél több gyerek életét követeli a kór. Világszerte 8,2 millióra teszik azon elárvultak számát, akiknek szülei AIDS-ben hunytakéi. Elsősorban a fejlődő országok népességét pusztítja korunk pestise. Európában viszonylag állandó a friss HIVfertőzöttek száma; kevesebb, mint a ’80-as években előrejelezték. A veszélyeztetettség szempontjából azonban földrészünk igencsak kettéválik. Kelet-Európábán, főként az egykori Szovjetunió utódállamaiban - köztük Ukrajnában, Moldovában, Fehéroroszországban és az Orosz Föderációban - tavaly összesen 100 ezer új fertőzést regisztráltak. Ugyanakkor kontinensünk nyugati részén 10 százalékkal csökkent a friss megbetegedések száma. Â betegség az esetek kétharmadában nemi érintkezéssel terjed; a súlyosan fertőzött térségekből érkező betegekkel szemben sem elég óvatosak az emberek. Tizenöt százalékban az egymás injekcióskészletét használó kábítószeresek között terjed a betegség. A HIV- fertőzött anyák egy százaléka nem törődik azzal, hogy gyermekének is továbbadja a halálos kórt. Ezek a nők a legtöbbször egyáltalán nem is tudnak arról, hogy betegek. A felvilágosításnak köszönhetően a világ fejlettebb felében csökken az anyák által frissen fertőzött gyerekek száma, mivel gyanú esetén már a terhesgondozás időszakában kiszűrik a halálos kórban szenvedőket. FEB Virrasztóknak kedvezmény Éjszakánként árplafon a Matávnál Január 1-jétől a KHVM központi árkorrekciója következtében jelentősen megemelkedtek a tarifák, nemkülönben az éjszakai hívások költsége. Februártól azonban engedményt ad a Matáv - tudtuk meg Nagy Gábor osztályvezetőtől. Az éjszakai hívásokra februártól bevezetendő „árplafon” jelentős megtakarítást jelent, főként az Internetet használóknak. A kedvezmény csak akkor lép életbe, ha a hívó 52 percnél hosszabb ideig trécsel vagy fürkészi az adatokat az Interneten. A percenkénti telefonálás díja 22-05 óra között 1,90 forint plusz áfa lesz február 1 -jé- től, ám aki 52 percnél hosszabb ideig marad a telefonvonalban, az akkor is csak 100 forint plusz áfát fizet a szolgáltatónak, ha hét órán át „barangol”. A kedvezmény bevezetését még tavaly, az év végén tervbe vette a Matáv, de azt üzleti titokként kezelte, amíg a számlázási rendszer átdolgozását el nem végezték. Az a véletlenek egybeesése volt, hogy épp most kapták meg az Internetto táborának és több neves szakembernek a levelét, amelyben az éjszakai hívásokra kedvezményt kérnek a szolgáltatótól. Az intézkedés nem egyformán érinti az egyes megyék lakóit. Vannak ugyanis „tiszta” Matáv-megyék - például Heves, Baranya, Tolna, Somogy, vannak „vegyes” megyék, ahol más koncessziós társaságok is jelen vannak - ilyen például Jász-Nagykun-Szolnok, Bács- Kiskun és Komárom-Eszter- gom megye - és két megyében - Békésben és Csongrádban - egyáltalán nincs érdekeltsége a Matávnak. Cs. J. A távbeszélődíjak változása Magyarországon 1998. január 1-jétől rulékfizetéseink tárháza - am ezúttal csak a formájában: a papír adathordozót elektronikus adatok váltják fel. Kivéve, hogy továbbra is alá kell írni, s le kell pecsételni a kinyomtatott dokumentumot. A munkáltatók legkorábban január 20-tól vehetik át a járulék- bevalláshoz szükséges számítógépes programot, februártól pedig már floppyn kell eleget tenniük bevallási kötelezettségüknek - közölte Kiss Lenke, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője. A hatályos jogszabály szerint a járulékbevalláshoz szükséges programot az egészségbiztosítónak kell a munkáltatók rendelkezésére bocsátania. „Mintegy 200 ezer lemezről van szó; ezek megvásárlása, a program kidolgozása, illetve sokszorosítása pedig időigényes” - mondta a főosztályvezető. Kiss Lenke szerint a program viszonylag egyszerű, ezért a felhasználóknak nem okoz majd gondot az adatok felvitele. A megyei egészségbiztosítási pénztárak ügyfélszolgálatai mindenesetre segítenek, ha mégis problémák adódnának. Az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettség a tíz főnél több dolgozót foglalkoztató munkáltatókra vonatkozik. S az adatokat lepecsételve és aláírva is be kell nyújtaniuk. A program legkorábban január 20-ára készül el Járulékbevallás floppyn Új elemmel bővül adó- és jáBrazília után Tajvanra készülnek az ifjú matematikusok / Ésszel versenyeznek az olimpián Az évkezdettel új lendületet vett az ország középiskoláiban a felkészülés az idei matematikai diákolimpiára. Egyelőre még több ezren gyürkőznek neki hétről hétre a neves tanárok által összeállított feladatoknak, ám a nyáron csak a legjobb hat tanuló utazhat el a tajvani világversenyre. A magyar természettudományi oktatás és ezen belül a matematikaképzés évtizedek óta a világ élvonalában van. Az évenként megrendezendő diákolimpián a magyar csapat négy éve az 5., három illetve két éve a 3-3., tavaly pedig a 2. helyet szerezte meg.-Az 1997. esztendő különösen eredményes volt - mondta lapunknak Pelikán József csapatvezető, az ELTE algebra és számelméleti tanszékének docense. Ifjú matematikusaink az Argentínában rendezett versenyen pontosan 81 országot utasítottak maguk mögé, köztük a hagyományosan listavezető Oroszországot, az Egyesült Államokat és Iránt. Egyedül Kína előzött meg bennünket. Egyéniben 4 aranyat és 2 ezüstöt szereztünk. Az ismert matematikus a tartós magyar sikereket mindenekelőtt az évszázadokra visz- szanyúló, magas színvonalú oktatással, matematikai kultúrával magyarázza, a múltból a Bolya- iak, Neumann János, napjainkból Reiman István nyugalmazott műegyetemi tanár nevét említve meg. Példa nélküli az is, hogy hazánkban immár több mint 100 éve saját folyóiratuk van a fiatal „tudósjelölteknek”, a Középiskolai Matematikai Lapok, amely az idén is megkezdte már a bemelegítő versenyfeladatok közlését. Diákok ezrei oldják meg ezeket, készülve egyben az országos középiskolai tanulmányi, valamint az ausztrál kezdeményezésű Kenguru versenyre. Hazánk eddig háromszor, utoljára 1982-ben rendezett matekolimpiát. Ha az eredményes szereplés az idén folytatódik, könnyen lehet, hogy néhány éven belül ismét nálunk gyűlik össze a világ félezer ifjú matematikai zsenije. (deregán) AZ ÚJ ÉVBEN IS ITT AZ ÜGYES! A rendkívül nagy sikert aratott női rejtvény- és viccmagazin, az ÜGYES 1998-ban először január 9-én, pénteken jelenik meg, majd ezt követően minden második héten, és természetesen mindig pénteken. Az egy lapban két teljes magazin - azaz egy rejtvény- és egy vicclap - AZ EGÉSZ CSALÁDNAK KÍNÁL SZÓRAKOZÁST. A 30 rejtvény és 101 vicc már önmagában is sokatmondó, hát még, ha a rejtvények és érdekes történetek külföldi sztárokról, híres hazai színészekről, népszerű televíziós sorozatokról szólnak. Az első számban Búd Spencert láthatják a címlapon, de olvashatnak, fejthetnek Tóth Augusztáról, Mécs Károlyról, Usztics Mátyásról, férfifaló nőkről és számos érdekes emberről, témáról. Sőt gyerekrejtvényeket, horoszkópot, krimit, tesztet és receptet is kínál az ÜGYES, az 1997. év sajtótörténeti szenzációja. További jó hír, hogy már elő is lehet fizetni az ország legkedveltebb rejtvény- és viccmagazinjára, a rendkívüli nyereményeket is kínáló ÜGYES magazinra. T ß M JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az. ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuiáné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I 11 JI 1 Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853. e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti a Cofinec Hungary Rt.-Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére ^ terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. ® ■ Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620. Jászberény. Bercsényi ót 5. Tel.: 57/412-564. Kunszenlmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics üt 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth üt 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133