Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-06 / 259. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. november 6., csütörtök Mindenkit a megfelelő helyre Murphy törvénye után szabadon: ki milyen környezetben él, maga is olyanná válik. A 7-1- es meccs után neves személyiségek nyilatkoztak a tévében, amihez én csak annyit fűzök hozzá, hogy aki nem ért a labdarúgáshoz, inkább hallgasson. A magyar foci helyzetét miért gondolják tragikusnak ezek a híres emberek, hiszen hetente hallunk edzők leváltásáról, olyan pénzes emberek kinevezéséről, akik csak ugatják a futballt, talán még a kapu méretét sem tudnák pontosan megmondani. Sok a szakértő nálunk; ideje volna szakemberek kezében hagyni a labdarúgás sorsát, akik értenek is hozzá. Mint például Csank János, aki a maga szerény mivoltában a jelen körülmények között is képes többet kihozni a focistáiból, mint ami valójában bennük van. Ne vegyük fejét a magyar labdarúgásért felelősséget érző szakembereknek, mint Csank, Nyilasi Tibor vagy Varga Zoltán (aki vérbeli csatárként, ha kellett, a szögletzászlónál is cselezett), helyette azon kellene elgondolkodni, mennyire értenek azok a labdarúgáshoz, akik döntenek edzők leváltásáról és - szponzori pozíciójukban - a magyar foci jövőjéről. Nekem, vidékinek elegem van a belső háborúkból. Aggódom a magyar labdarúgásért, hiszen eladható focistáink sincsenek. A pénz és a labdarúgás egyensúlyának jó példája Tiszakécske csapata. Hogy miért nem Szolnok, Szeged vagy Miskolc? Talán azért, mert Tiszakécske akarta a csapatot, megfelelő szakember mellett tette le a voksot (és később is kiállt mellette), s időben lépett a város is a szurkolókért és a sportlétesítmény fejlesztéséért. Egyik politikai szakértőnk párhuzamot vélt felfedezni a sport és politika között: lám, a sportsikerek is mutatják az utat Jugoszlávia elismeréséhez - valahogy így fogalmazott. Meggyőződésem, ezeknek a labdarúgóknak a politikához annyi közük volt csupán, hogy hazájuk színeiben játszottak. Mit kívánok a magyar labdarúgásnak? Nem könnyű kimondani, de olyan szakértőket, akik szembeszállnak a pénzes és tehetségtelen vezetőkkel, akik nem engedik, hogy a magyar foci sorsáról dilettánsok döntsenek. Olyanok, akik annyira ügyesek, hogy a magyar labdarúgás sikereinek esélyeit csírájában képesek elfojtani. Cs. L., Szolnok A Hair és a Szevillai borbély - Kárpáti Norbert nélkül Csoda és csalódás a színházban Azon szerencsések közé tartozom, akik ez év májusában láthatták a Szigligeti Színházban a Szevillai borbélyt. Fenntartással fogadtam a darabot, hiszen - sajnos - Szolnoktól idegen az opera műfaja, de amikor megtudtam a szereposztást - benne Kertész Marcella és Kárpáti Norbert, rendezőként pedig Selmeczi György -, biztos voltam abban, valami nagyszerűt látunk. Több száz ember - ki ülve, ki állva - élvezhette a varázslatot. Valóban, mint ahogy Kertész Marcella is nyilatkozta, az első percekben a nézők csodálkozva meredtek; a színpadon Coca-cola, fürdőruhás lányok, rádió, lakókocsi és Rossini korára egyáltalán nem jellemző díszlet. Még mi is összesúgtunk: ez mi? Lehet, hogy nem jó helyen vagyunk? A zene viszont ismerősen csengett. S néhány perc múlva, amikor Kárpáti Norbert mint Figaro elénekelte a cavatináját, az előadás félbeszakadt. Én, aki hosszú évek óta családommal nem csak Szolnok, de Budapest színházait is járom, ekkora sikerre, ilyen vastapsra, tombolásra nem emlékszem. Egyszóval csoda volt, amiről azt hittük, nem láthatjuk újra. Örültünk, hogy a színház műsortervében továbbra is maradt az előadás, aminek azért van jelentősége, mert a mai fiatalság - tisztelet a kivételnek - a diszkó világában nő fel, viszont a mai korba helyezett vígoperával biztosan sokan megszeretik a műfajt. De lehet, hogy ebből mégsem lesz semmi? Családommal előre megváltottuk a jegyeket a Hair című előadásra és az október 27-i Szevillai borbélyra. Végignéztük a névsort, s akkor jött a csalódás. A Hair új szereplővel megy, a Szevillai borbély - adták hírül - elmarad. Becsapottnak éreztük magunkat. Akik először látták a Hairt, szerencsésebbek voltak, mert nem volt viszonyítási alapjuk. Nekünk, akik most is önfeledt kikapcsolódásra készültünk, nem nyújtotta az áhított élményt. Tisztelet a beugró színésznek, de nem ő mentette meg az előadást - tisztelet a benne játszó többi művésznek is, akik mindent megpróbáltak, de ők is érezték, ez így nem az igazi. Mi más feltételekkel váltottunk jegyet, s ha már így történt, számítottunk arra, hogy a színház tájékoztatást ad közönségének a változás okáról. B, T. E., Szolnok Küldjön egy képet! A százötven tagú cigányzenekar Radics Béla prímás vezetésével 1928-ban még százötven zenészből állt a „száztagú cigányzenekar”. Sajnos egyre csökken a cigányzenekarok száma is. Nagy kár, mert a zene világa lesz ezzel szegényebb, és sok tehetség kallódik el. Pedig a zenei tálentumok támogatásával egy jobb sorsra érdemes népcsoport társadalmi beilleszkedését is segíthetnénk. Szomorú aktualitást az ad a képnek, hogy a közelmúltban hunyt el Berki László művészeti vezető, a világhírű zenész, aki virtuóz előadásmódjával egyedülálló sikereket ért el. Japánban a „Világ legjobb muzsikusa” címmel tüntették ki. Dr. Nemes András, Szolnok Mint egy korteshadjárat Túl vagyunk az ünnepen, ’56-ra emlékeztünk. A tévécsatornák ontották a tudósításokat, egész nap erről hallottunk. Ötvenhatban kisgyermek voltam, nem értettem, mi történt. De most sem értem, miért kell évtizedek múltán is bűnösöket keresni? Ami volt, volt, nyugodjunk már bele. De nem erről akarok szólni. Hanem arról a korteskedésről, amit az ünnep ürügyén adtak elő nekünk. Nem volt az más, mint az ellenzék választási kampánya. S ez a nagy baj. Túl sok volt egyszerre a mocskolódásból. Azok, akik kígyót-békát kiabáltak, nem itt éltek az elmúlt negyven évben? Nem itt jutott nekik kenyér - bőséggel -, nem itt tanultak, nem itt kaptak diplomát? Jobb lenne, ha előbb saját háza táján nézne körül mindenki, s önvizsgálatot tartana. Legyen elég az országrombolásból és az ideológiákból. Ha a munkás- és a parasztkezek nem termelnének, a kiabáló, fröcsögő urak is ott állhatnának sorban, ahol szűkén mérik a napi betevőt. Mi szeretnénk élni, jól élni, s gyermekeinknek biztonságos jövőt akarunk a kilátástalan jelen helyett. Ezzel kellene foglalkozni, uraim! K. Gy.-né, Szolnok Mit jelent nekünk a testvérvárosi kapcsolat? Szolnoknak többek között Finnországban, Németországban, Kanadában van testvérvárosi kapcsolata. A médiából értesülünk időről időre, mikor, melyik testvérvárosba indul delegáció - vagy éppen érkezik. Kevésbé kapunk hírt afelől, hogyan néznek ki ezek a testvérvárosok, mi volt az utazás célja - és legfőképpen: milyen haszonnal járt? A hétköznapi ember számára úgy tűnik, ezek az utazgatások leginkább arra valók, hogy közpénzen szétnézzenek a küldöttek a világban. Olykor fontos döntésektől is távol maradnak a város prominens vezetői egy-egy látogatás miatt. Nemrégiben arról hallottunk, Reutlingenből kilenc használt, de felújított biciklit kaptak (jön még hozzá hat) a szolnoki Gyermekváros lakói. Vajon kinek s mennyibe került ezek szállítása? Nem megalázó egy ilyen ajándék? A látogatásokat, utazásokat a költségvetésből kell fedezni. Ezt az összeget mi, választópolgárok, szívesebben látnánk itthon, praktikus dolgokban. Például a periférián élők komfortosabb életfeltételeinek javításában. Mert ne csak a belvárossal dicsekedjünk! Biztosan impozáns egy sétálóutca, de amíg a város úthálózata és gyalogjárdái sincsenek rendben, nincs mivel büszkélkedni! Sz. S„ Szolnok Néptáncfesztivál gyermekeknek A szolnoki, Abonyi Üti Általános Iskola az idei tanévben is bőven kínálta a programokat tanulóinak: a szeptemberi hulladékgyűjtés bevételéből festéket vásároltunk, s a szülők segítségével megkezdtük a tantermek és a kerítés felújítását. A tiszaligeti, hagyományos, indián nyári program akadályversenyének idején a szülők az ebéddel foglalatoskodtak. Október elején nagy sikerű szüreti felvonulás és bál hozott egy kis kikapcsolódást Pletykafalu lakóinak. Nemzeti ünnepünket méltón megünnepeltük, s egész napos KRESZ- és sportversenyt rendeztünk, amit szponzorált a megyei baleset-megelőzési bizottság. Köszönet érte Bana Bélának. A hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére gyűjtést szerveztünk, a ruhákat szétosztottuk a rászorulók között. Ezúton is köszönjük a Munkáspárt megyei nőtagozatának a segítséget. Vargáné Vígh Veronika Judit, Iskolaigazgató A Macedóniában megrendezett nemzetközi gyermek-nép- táncfesztiválra a szolnoki szandaszőlősi általános iskola Vadvirág együttesének nyolcadikosait is meghívták. A szkopjei szabadtéri bemutatón orosz, fehérorosz, ukrán, lengyel, bolgár, görög, jugoszláv és macedón néptáncosokkal léptünk fel. Több helyen is volt alkalmunk bemutatni hazánk tájegységeinek táncaiból néhányat. Nagy sikerrel szerepeltünk az Ohrodi- tó mellett, Sztrugában. Macedón családoknál laktunk, vendégszeretetükben nem csalódtunk. Megismertük az ottani szokásokat, az ország gyönyörű tájait. Barátságok szövődtek. A fesztivál utolsó napján fájó szívvel búcsúztunk egymástól. Kézsmárki Virág és Varga Krisztina A „vonat” még nem ment el A lap november elsejei számában jelent meg Kampányolás a játszótéren címmel egy glossza. Megkövetem Kétpó lakosait és bocsánatot kérek, hogy olyan helyre is került a szóban forgó plakátból, amit mi sem tartunk helyesnek. A Munkáspárt tisztességesen politizáló párt, amely a gyermekek jövőjéért dolgozik. Á leírtak — nevezetesen, hogy „a megyei irodán mondták, most nem tudnak ezzel foglalkozni” -, nem felelnek meg a valóságnak, mert amikor engem el tudtak érni (18 órakor), tájékoztattak, és azonnal intézkedtem a plakát eltávolításáról. Az a véleményünk, nem lenne plakátháború, ha a „nem”-et mondók is kapnának akkora nyilvánosságot, mint az „igen”-t akarók. „Ez a vonat” még nem ment el. Kántor István, a Munkáspárt megyei elnöke A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Zsákutcás kisebbségi országgyűlési képviselet? Mindenekelőtt nézzük, mi most a helyzet: mit mond az alkotmány? Nos, kimondja: a köztársaság törvényei az ország terülétén élő nemzeti és etnikai kisebbségeknek képviseletet biztosít. A nemzetiségi törvény bővebben fogalmaz: a kisebbségeknek - külön törvényben meghatározott módon - joguk van az országgyűlési képviseletre. Tehát az alkotmány és a nemzetiségi törvény deklarálja a jogokat. Mind ez ideig az Országgyűlés ezzel nemigen tudott mit kezdeni. Kérdés, hogy miért, hiszen az alkotmány rendelkezései és a törvények az Országgyűlésre is vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság már több évvel ezelőtt kimondta, hogy az Országgyűlés alkotmányos mulasztást követett el, amikor nem szabályozta külön törvényben a kisebbségek országgyűlési képviseletét. Vajon mi az oka, hogy a parlament nem ad lehetőséget a kisebbségnek arra, hogy részt vegyen A törvényhozói hatalomban? Igaz, az év első felében született egy tervezet, amely az országgyűlési képviselők választásáról szóló szabályozást hivatott módosítani és kiegészíteni - amelyben arról is szó van, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeknek is lehessen képviseletük, és bizonyos könnyítéssel valamennyi kisebbség képviseltethesse magát a parlamentben -, de ez ma is csak tervezet. A hazai kisebbségek egy csoportja elfogadná az irányelveket, míg mások nem. De így van ez a parlamenti ellenzéki pártokkal is, mivel féltik kínkeservesen kivívott politikai pozíciójukat. A kisebbség egy csoportja azért fogadja kedvezően a tervezetet, mert létszámánál fogva be tudna jutni a parlamentbe, míg a többiek ehhez asszisztálhatnának. A tervezet A és B alternatívát kínál. Az A variáns szerint egy kedvezményes mandátumhoz jut minden olyan kisebbségi lista - ideértve a közös és kapcsolt listát is -, amely legalább tízezer szavazatot kap. A kisebbségi listára leadott további szavazatot figyelmen kívül kellene hagyni. A B variáns szerint az országos kisebbségi lista tízezer szavazat után kapna egy mandátumot, az összes többi szavazat pedig elosztható lenne azzal a számmal, ahány szavazat a legkevesebb vokssal mandátumhoz jutott országos pártlistás képivselői hely elnyeréséhez kell. Az A variáns véleményem szerint, elfogadhatatlan, mivel feltételezhetően több tízezer szavazat elvesztése történne meg, így a választópolgári akarat kérdőjeleződne meg. A B variáns elfogadható, s így feltételezhető, hogy valamennyi kisebbség ország- gyűlési képviselethez jutna, tehát az a 13 kisebbség, amely a nemzetiségi törvény szerint ma Magyarországon létezik. Ugyanakkor a tervezetben szerepel az is, hogy kizárólag az országos kisebbségi önkormányzatok állíthatnak országos listát 10 jelöltig. Ez az a javaslat, ami népszerűtlen bizonyos érdekcsoportok körében, pártokban, civil szervezetekben, egyes közéleti szereplőknél. De a kisebbség is megosztott a kérdésben: bizonyos csoportok diszkriminációt vélnek felfedezni a tervezetben. Mi történik eközben a kisebbségek berkein belül? A cigányság többsége a B variánst támogatja, létszámát is figyelembe véve bizony 4-5, esetleg 6 mandátumhoz jutna. Itt-ott pártokat alapítanak, szervezeteket hoznak létre, rendezik soraikat, fontolgatják az egységbe tömörülést - szolidaritást hirdetve. Vajon eredményesen tudna-e szerepelni a cigányság a ’98-as ország- gyűlési választásokon? Igen! Ha hagynák őket felkészülni, ha hagynák, hogy kiválasszák jelöltjeiket, ha hagynák, hogy sorsukat irányíthassák. Egyes politikai csoportok már most megkezdték a kisebbség - különösen a cigányság - elleni aknamunkát, mivel érdekeiket keresztezné. A cigányság történetében először jött el az idő, hogy kilépjen szürke környezetéből, megmutassa önmagát, új arculatát a többségi társadalomnak, és lerombolja az előítéleteket. Az első kihívás a választásokon való szereplés. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Magyarország európai uniós tagságra kacsintgat, aminek egyik feltétele egy olyan gazdasági színvonal, amely megfelel az elvárásoknak és egy olyan demokratikus társadalompolitika, amely rendezett, s ezen belül a kisebbségek helyzete is normalizált. Amíg ez meg nem történik, addig nincs modellértékű kisebbségpolitika Magyarországon. Dr. Pálfi Miklós, a kisebbségi jogvédő iroda vezetője
