Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-06 / 182. szám
6. oldal Körkép 1997. augusztus 6., szerda Nem dugják homokba a fejüket A jövő század „baromfija” Zagyvarékas határában Zoufal Béla gátőr egy „újfajta baromfi” tenyésztésébe kezdett. Ezek a madarak Afrika szavannáin őshonosak, magasabbak, testesebbek és izmosabbak, mint az átlagos szárnyasok, mégis kitűnően alkalmazkodtak a magyarországi éghajlathoz. A struccok (merthogy ezekről a röpképtelen, futómadarakról van szó) körülbelül két és fél évesek, mostanra érték el az ivarérettséget. A két kakas is férfiasabbá vált, csődjén, csőrén már megjelentek a nemre utaló piros foltok. Párzásnál násztáncot jár, ami leginkább a csárdáshoz hasonlít: jobbra és balra. Évente kétszer tojnak, de ha elveszik tőlük a tojásokat - amit egyébként nagyon nehéz, mert borzasztóan őrzik -, akkor képesek többször tojni. A strucc tartása kifizetődő, ha sikerül keltetőgépekkel szaporítani, és több családot beállítani. Jobban megéri felnevelni az állatokat, mint csak a tojásait értékesíteni, mivel egy kifejlett egyed piaci ára eléri a hétszázezer, egymillió forintot. A struccokat teljes egészében hasznosítják: tojásait megeszik, bőrét értékesítik, tolláit pedig a szórakoztatóipar hasznosítja. A tollakat - természetes anyaga révén - a műszeripar is használja, mivel karcolásmentesen taszítja a port. Csontjait a gyógyszer- iparban dolgozzák fel, a húsát pedig fogyasztják. Hazánkban egyelőre még csak Hajdúnánáson dolgozzák fel a struccokat, 14-16 hónapos korukban. Jó fej vagyok ? A struccok naponta háromszor étkeznek, körülbelül három kosárral, mindenféle szemes terményt és frissen vágott lucernát. Nagy odafigyelést igényel az etetésük, mivel a lucernát is szecskázva, kiválogatva fogyaszthatják. A struccok egyébként nagyon félénk, úgymond „stresszes” állatok, mindentől megijednek. Érdekesség, hogy leginkább a felettük szálló hőlégballontól rémülnek meg. Az idegen tárgyak iránt általában nagy érdeklődést mutatnak, és mindent megcsipkednének. Nem kommunikálnak, és nem is idomíthatók. Támadás esetén „harmadik szemükkel”, vagyis a csőrükkel védekeznek, illetve előre hajló, izmos lábukkal rúgnak - méghozzá jókorákat. F. Zs. A kukoricát az utolsó szemig felcsipegetik fotó: cs. i Rendőrautók furcsa ütközése Abádszalókon Egy jó szándék hátulütői Szokták mondani, hogy a közvéleményt az érdekli mindig a legjobban, amikor a „hóhért akasztják”, vagy más megfogalmazásban: a bikaviadalokon tudat alatt mindenki a bikának szurkol. Kicsit hasonló dolog történt pár héttel ezelőtt az abádszalóki rendőrőrsön, melynek két szolgálati autója közül egy a népszerű üdülőövezetben, a másik pedig a kriminológiai szempontból szintén kiemelt településnek számító Tiszaburán tartózkodott. Ez idáig rendben is lenne, ha nem tennénk hozzá, hogy a két autó lefutott állapotban, több mint 200 ezer kilométerrel az órájában őrizte a rendet ezen a környéken. A kocsik lehasználtságát jelezheti az is, hogy az egyiknek elromlott a feszültségszabályozója. Mint az kiderült, később ez okozta a bonyodalmakat. A helyi őrsparancsnok, mivel a nagyobb település, Abádszalók autója hibásodon meg, vélhetően jóhiszeműen adott arra utasítást, hogy hozzák el az őrshöz tartozó Tiszaburáról az ottani gépkocsit. így is történt, ám amikor a két kocsiból álló rendőrautó-konvoj Buráról Sza- lókra tartott, megtörtént a baj. Az elöl haladó, kivilágított autó előtt hirtelen megjelent egy őz, amely így blokkolni kényszerült, s az őt követő kivilágítatlan Lada, amely vélhetően nem tartotta be a követési távolságot, belerohant a másikba. Utalva a bevezetőre, ez a malőr a kívülálló olvasók számára pikánsnak, komikusnak tűnik, hiszen ekkor azok vétettek a rendszabályok ellen, akik máskor szigorúan büntetik az ellene vétkezőket. Komolyra fordítva a szót, nem marad el a büntetés, mindazok mellett, hogy az ügynek több megszívlelendő tanulsága is van. Bállá Ferenc rendőr alezredes, a területileg illetékes Tiszafüredi Városi Rendőrség kapitánya lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a vélhetően jóakaratú döntés ellenére is kivizsgálást rendelt el az ügyben. Egyrészt a KRESZ szabályainak megsértése miatt - műszaki hibás autó közúti forgalomban való részvétele, követési távolság be nem tartása, valamint az intézkedő őrsparancsnok szolgálati szabályzatot sértő utasítása végett. A gondot az jelenti továbbá, hogy az amúgy is jelentősen amortizálódott gépjárművekben, melyek üzemképtelenek lettek, több tízezer forintos kár keletkezett. Az amúgy is gépjárműgondokkal küszködő rendőrkapitányság azonban nem engedhette meg, hogy a kriminológiai szempontból nyáron igen veszélyes Abádszalók autó nélkül maradjon, így Tiszaörsről rendelte át ideiglenesen szolgálati járművét az üdülőközségbe. Ez azonban azt jelenti, hogy Tiszabura és Ti- szaörs egy ideig kényszerűségből autó nélkül marad. Feltételezve az esetben részt vevő rendőrök jó szándékát, vélhetően ez, a többeket mosolyra fakasztó eset hosszú időre figyelmeztetően is hat, hiszen ismerve a rendőrség finanszírozási gondjait, technikai felszereltségét, mindenkinek őrizni és védeni kell a meglévő értékeket. Még akkor is, ha azok elhasználtak, néha elavultak, mert nélkülük még nehezebb az őrzés-védés a Tisza-tónál, ahol ez még a legmodernebb technikával is komoly feladatot jelentene a „kékruhások” számára. Nem is beszélve a „hóhér akasztását” szívesen néző és a bikának drukkoló közvélemény reagálásáról, -pHostessképző Szarvason, a térségi Európa-napra Uniós tábor a Holt-Körös partján Többek között mezőtúri, cserkeszőlői, öcsödi, szentesi, kunszentmártoni gyerekek - összesen 44-en - töltöttek egy hetet a szarvasi Ifjúsági táborban, a Holt-Körös partján. A fiatalok településtörténeti ismeretekkel érkeztek, és európai uniós információkkal indultak haza az EU-napi hostessképzőről.- Az októberi térségi EU-napon politikai nagygyűlést tartanak Szarvason - nyilatkozta lapunknak Závogyán Judit táborvezető. - Ezt követően az unióhoz már csatlakozott országok jelen lévő nagykövetei „kirajzanak” a településekre. Egy nagykövet egy helységbe. A vendégeket azok az idegen nyelvet is jól beszélő általános iskolások és gimnazisták kísérik végig településeiken, akik jó hostess módjára bemutatják a látnivalókat, történeti és egyéb érdekességeket. A gyerekek az egy hét során ellátogattak a haltenyésztési kutatóintézetbe, a szarvasi arborétumba, túráztak, amellett, hogy előadásokat hallgattak az Európai Unióról. Nagyon hasznosnak értékelték a foglalkozásokat, hiszen többségük eddig keveset tudott a szervezetről. Tóth Csenge a mezőtúri Teleki gimnáziumból érkezett:- Eredetileg úgy tudtuk, hogy nyelvi táborba jelentkeztünk. Miután kiderült, milyen feladatunk lesz, elkezdtünk készülni idegenvezetésből is. Kurucz Adóm ősztől a kunszenti gimnázium negyedikese: - Az EU-ról eddig nem sokat tudtam. Az igazgatóm adott egy kisebb anyagot, ezt néztem át a tábor előtt. Az angol nyelv gyakorlási lehetősége miatt is örülök a tábornak. A tanórán ugyanis keveset tudunk beszélgetni. A városból a templomot, az országzászlót szeretném a vendégnek megmutatni, és a Körös-vidéket. Réti Éva Cserkeszőlőn lesz nyolcadikos: - Jólesett, amikor az iskolában bejelentették a tanulók előtt, hogy ketten képviseljük a települést. Az egyik legjobb németes vagyok, ezért esett rám a választás. Komlós Gábor ugyancsak végzős lesz az öcsödi iskolában: - Németül tanulok, a tanévzárón kaptam ajándékba a tanulmányi versenyeken való szereplésért a tábori lehetőséget. Az unióról itt hallottam először. Örülök a lehetőségnek, hogy vendégkísérő lehetek az októberi EU-na- pon. S. Cs. J. Toronymagasban Most végeztek a kunhegyesi katolikus templom tornyának a felújításával. A szükséges helyeken kijavították a vakolatot, majd lefestették a sisakrészt, a homlokzatot és a zsa- lugátereket. Mivel az állványozás jelentősen megnövelte volna a költségeket és időigényesebb is, ezért ipari alpinisták végezték el, köteleken lógva a felújítást. Felvételeink a szolnoki K-vonal Kft. alpinistáit örökítették meg munka közben. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Beszélgetőpartnerünk: a programíró, kormányváltásra készülő Orbán Viktor A Fidesz csak tavasszal kapcsol rá A Fidesz számára sokkal fontosabb a jelenlegi kormánykoalíció leváltása, mint az, hogy a „trónfosztásban” milyen szerep jut maguknak a fiataldemokratáknak - vélekedik Órbán Viktor, aki szerint nyár végére eldőlhet, van-e esélye az ellenzéki összefogásnak. A népszerűségi listák második helyéről startoló párt elnöke addig is a lehető legkisebb nyilvánosság mellett kormányprogramot ír, szakértőkkel egyeztet, utazik.-Elnök úr! Sokan úgy vélik: a Fidesz ugyan ígéretes alternatívát jelenthet a politikában, de választási esélyeit önmaga csökkenti azzal, hogy a konzervativizmus, a nacionalizmus felé mozdult el.- Én dicséretnek veszem ezt a megközelítést. Cserébe kijelenthetem: az MSZP-SZDSZ- koalíció is valós alternatíva - hozzánk képest. S hogy nacionalisták lennénk? Én azt mondom: nemzeti elkötelezettsé- gűek vagyunk, s ez egyben az ország érdekeit semmibe vevő kormányintézkedések elleni tiltakozás is.- Meglehetősen kemény megfogalmazásokat használ mostanában. A kampánykezdetnek szól ez a hangütés vagy Orbán Viktor személyisége alakult át a rá háruló feleló's- ség hatására ?- Semmiben sem változtam. A kampánykezdet leendő startpisztolyát nem mi sütöttük el, hanem a koalíció sikerpropagandája erősítésével. Mi majd csak jövő tavasszal kapcsolunk rá. A tényeket azonban A kormányváltásra készül addig sem hallgathatjuk el. Magyar bankot idegen nyelvű szerződéssel eladni, rossz törvénnyel, burkolt módon külföldiek földszerzését elősegíFOTÓ: FEB/STEFLER teni - mi ez, ha nem az ország érdeke elleni cselekedet?-Elég erős a Fidesz, hogy megmutassa, hogyan kellene jobban kormányozni?-A helyi önkormányzatokban dolgozó fideszesek jelentik a mi igazi erőnket, bázisunkat, de legalább ennyire fontos a százas nagyságrendű szakértői holdudvarunk tevékenysége is. Körültekintően, az ellenzékben töltött négy plusz három év, valamint a Hom-kor- mány munkájának alapos elemzésével készülünk a megmérettetésre.-A megmérettetésre vagy a győzelemre?- Nem az a legfontosabb, hogy a dobogó melyik fokán végzünk, hanem az, hogy sikerüljön lecserélni a korrupcióval körbebástyázott mostani kormányt. Ha lehet, más ellenzéki pártokkal együtt, ha nem, a Fidesz egymagában is vállalja a kormányzati felelősséget.- Kik jöhetnek egyáltalán szövetségesként szóba ?- Az MDF, valamint a KDNP megmaradt része. Remélem, nyár végére mindenki rendet rak a saját portáján.- Nem említette a nézetei alapján már-már a Fidesszel egybemosott FKGP-t.-Nagyon homályosan lát, aki egybemossa a Fideszt és a Kisgazdapártot. S mivel az FKGP elzárkózott a választások első fordulójáig létrejövő minden szövetségtől, csak békés egymás mellett élésről lehet szó, semmi másról.-A nyári szabadság közben mivel foglalkozik a vezérkar?- Dolgozunk. Én a kormányváltásra felkészülésre, a programírásra, a szakértőkkel való egyeztetésre koncentrálok. A Deutsch-Ader duó ötletgyárában megkezdődött a választási kampány részleteinek kidolgozása. Takács Mariann Előadás az unióról a Holt-Körös partján FOTÓ: SCSJ