Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-10 / 159. szám

1997. július 10., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Iparűzési adó nélkül is boldogulnak Tószegen a ’90-es évekig nem ismerték a munkanél­küliséget. Szolnok ipartelepe és a helyi termelőszövetkezet sokak számára biztosított megélhetést. Amikor azon­ban 1991-ben felszámolták a téeszt, a község ötezer lakosa közül hatszázan maradtak megélhetés nélkül. Ma mintegy százötven mun­kanélkülit tartanak nyilván, és száztízen részesülnek jö­vedelempótló támogatásban. Nemrégiben 1000 forintos napi bérért igyekeztek mező- gazdasági idénymunkásokat toborozni, de szinte alig je­lentkeztek a felhívásra. Papp István polgármester elmondta, Tószeg az ország azon negyven települése közé tartozik, ahol nincs iparűzési adó. Talán ennek is köszön­hető, hogy itt létesített telep­helyet az Eurosol, száz em­bernek biztosítva munkát. A polgármester ugyanak­kor nem biztos benne, hogy helyes volt megfosztani a te­lepülést egy olyan bevételi forrástól, amely pénzt hozott volna a költségvetésnek, még akkor is, ha a munkahelyte­remtés volt a cél. B. K. Papp István: Nálunk nincs iparűzési adó fotó: i. Cs. Halasnapi véleményelőzetes a programokról Bárcsak egész nyáron át tartana! A rendszerváltozás utáni második ciklus önkormányzata hatá­rozta el Tiszafüreden, hogy „feléleszti” a korábban sikerrel megrendezett halasnapok hagyományait. Bár akkor akadt olyan képviselő is, aki ellenezte a háromnapos rendezvényt. 1995 óta már két alkalommal sikeresen zajlott le - több tízez­res érdeklődés mellett - a halasnapok. Kinyíltak a NATO kapui Eldöntetett: Magyarországgal megkezdi a csatlakozási tárgyaláso­kat a NATO. Ez - akárhogy is vizsgáljuk - történelmi jelentőségű lépés, amivel tudnunk kell élni. Most történik meg először, hogy a volt keleti blokk országai közül hármat tagfelvételi tárgyalásra hív meg a NATO. Olyan országokat, amelyek nem is oly régen még a Varsói Szerződés tagállamai voltak. Sokak szerint Magyarország számára nincs más esély, csak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozás. A NATO nyújthat ugyanis olyan védelmi-politikai garanciákat, melyek révén Magyarország nagyobb biztonságban érezheti magát. Semlegesnek ugyanis igen nehéz megmaradni itt, Kelet-Közép-Európában. Egy­szerűen nem megy. Nem vagyunk Svájc a maga bankjaival, „pénzmosodájával”, és nem vagyunk Svédország sem. És tudomá­sul kell venni, hogy történelmi mércével mérve percekkel ezelőtt még véres háború dúlt déli szomszédságunkban. Amely nagyon könnyen átterjedhetett volna hazánkra is. Hadseregünk korszerűsítése persze hamarabb is megkezdődhe­tett volna, hiszen bőven hagy kívánnivalót maga után minőség te­kintetében. De remélhetőleg a csatlakozásig hátralévő idő majd felgyorsítja a korszerűsödést, illetve ha majd „odabent” leszünk. Hogy ez pénzbe fog kerülni? Nos, igen. De a NATO-keretek nyúj­totta biztonság még mindig olcsóbb, mintha ezt magunkra ma­radva, semlegesként háromszor ennyiért kellene megteremtenünk. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy kell-e népszavazást tartani csatlakozásunk ügyében. Többen hajlanak azon véle­ményre, mely szerint most már felesleges kiírni bármiféle népsza­vazást. Mikor eldöntött ténnyé vált ugyanis, hogy mehetünk a NATO-ba, akkor egyszerűen okafogyottá válik a szavazás tárgya. Még ha előtte tették volna fel a kérdést, de így ... És legyek bár szentségtörő, hozzáteszem: mivel a jövőnkről van szó, az sem mindegy, hogy mely korcsoport mire szavaz. Biztos vagyok benne ugyanis, hogy a fiatalok inkább azt mondják, nagyon is kell a NATO, míg az idősebb korosztály ezzel ellentétesen szavazna. És a népesség koreloszlását tekintve nem lenne kétséges a válasz. Ám van, aki úgy számol a népszavazás eredményét illetően: ha a par­lamenti pártok - amelyek mind egyetértenek NATO-csatlakozá- sunkkal - stabil szavazóit tekintjük mint lehetséges igeneket, akkor nem kell félni egy népszavazási megmérettetéstől. És mindezek mellett azért csak számít valamit a presztízs is. Mert mit fognak vajon szólni a NATO-nál, ha egy népszavazáson esetleg nemleges lesz a válasz? Talán azt, hogy velük ne járassuk a bolondját? A szomszéd országok, amelyek szíves-örömest rohan­nának a NATO kebelébe (és most egyelőre kimaradtak) pedig ujjal mutogatnának ránk: nesztek, itt van nektek ez az ingadozó Ma­gyarország. (Emlékezzünk csak: egyszer már megégettük a kezün­ket, mikor lemondtuk a világkiállítást...) Akár csak tíz évvel ezelőtt is kevesen gondolhatták azt, hogy egykor majd a NATO-ba folyamodunk felvételért. A világ azonban megváltozott, s aki nem hallja meg az idők szavát, nagyon gyorsan lemarad. Túl sok időnk nincs hezitálni. Ezért kell tudnunk élni a felkínált lehetőséggel. A jövőnk a NATO lehet. -baranvi­Közepes termés várható Az idei fesztivál megnyitója előtt arról érdeklődtünk, milyen várakozás előzi meg az immá­ron nemcsak országos hírű fü­redi csúcsprogramot. Sári István, 28 éves, autóvil­lamossági szerelő:- A jó idegenforgalomhoz feltétlenül kellenek a jó prog­ramok, ezért én kiváló ötletnek tartom a halasnapokat. Az ide érkező több tízezer vendég nemcsak pénzt hoz a városba, hanem annak jó hírét is kelti. Éppen ezért szeretném, ha ezt a nagy show-t egész nyáron él­vezhetnénk. Külön nagyszerű­nek tartom, hogy idén minden program ingyenes. Mezei Imre, 38 éves, zöld­ség-gyümölcs kiskereskedő:- Kiváló programot sikerült összeállítaniuk a szervezőknek. Ám mint kereskedő, úgy ér­zem, ezen a három napon a tő­keerős kereskedők előnyt él­veznek velem szemben, mert én nem tudom megfizetni a drága helypénzt. Ennek ellenére sze­rény anyagi lehetőségeim elle­nére én is hozzájárultam volna a sikerhez, mert úgy látom, vá­rosunk jó híre az én jövőmet is befolyásolja. Dr. Vadász István, 44 éves, muzeológus (városi képviselő, 1995-ben határozottan elle­nezte a halasnapokat):- Mind a mai napig fenntar­tásaim vannak a háromnapos karnevállal kapcsolatban. Szá­momra olyan programsorozat lehet a követendő példa, mely egész nyáron, jóval kisebb fel­hajtással biztosít értelmes idő­töltést a kispénzűeknek is. így szimpatikusabbak számomra az abádszalóki nyár programjai, hiszen azok minden héten szó­rakozási lehetőséget kínálnak. Nagy Annamária, 23 éves, a Thermál Kemping recepciósa:- Folyamatos az érdeklődés, a recepción izzik a telefon. Ami feltétlenül pozitív, hogy a hívá­sok legtöbbje már Magyaror­szágról érkezik. Hogy külföl­dön is jó híre van a rendez­vénynek, jelzi, a tavalyi élmé­nyek hatására sok külföldi ven­dég érkezik kempingünkbe. Remélem, egyszer majd az egész nyár a városban olyan lesz, mint ez a három nap. A. Weijdema, 45 éves hol­land vendég:- Én már lassan törzsven­dégnek számítok a halasnapo­kon. Nagyon tetszik nekem, hogy ilyenkor nemcsak a Tisza- part, hanem a város is megszé­pül, és a füredi emberek ezen az ünnepen talán még kedveseb­bek, mint máskor. Családom­mal egy éve alig várjuk, hogy újra jöhessünk. Reméljük, ugyanúgy nem fogunk csalat­kozni mint tavaly, amikor kivá­lóan éreztük magunkat. P. M. Útépítés Alsószentgyörgyön A megyei területfejlesztési ta­nácshoz útépítésre benyújtandó pályázatról döntött tegnap rend­kívüli ülésén Jászalsószent- györgy önkormányzata. A nagy forgalmú 32-es főút tehermentesítését szolgáló Petőfi utca aszfaltozásához állami ke­retből a település már elnyerte a munkálatok 65 százalékát fedező pénzt. A kivitelezésére kiírt pá­lyázatra öt cég jelentkezett. A múlt heti boríték bontáskor a szakmai bíráló bizottság a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Köz­útkezelő Közhasznú Társaság pá­lyázatát ítélte legjobbnak. A tár­saság ajánlata szerint nem egé­szen 8,5 millió forintból építené meg ez év szeptember 20-ig az utat. A szakmai bizottság dönté­sével összhangban Alsószent- györgy képviselő-testülete teg­nap meghozott határozatában szintén a a megyei közútkezelő kht-t javasolta kivitelezőnek. Az útépítéshez így már csak a terü­letfejlesztési tanács támogatása hiányzik. Alig lesz mit eltenni Idén késés figyelhető meg a gyümölcsérésben, ami leginkább a befőző háziasszonyokat érint­heti. A szolnoki piacot járva azt tapasztalhatjuk, hogy kevesebb az áru a tavalyihoz képest. A tavaszi hideg miatt a fóliák fűtési költségei magasak voltak, ami miatt a zöldségárak is az égig szöktek. A fagykár miatt akár húsz százalék terméskiesésre számíthatunk, és az évszázad leg­rosszabb baracktermése várható. A piacon jelenleg dzsemnek, és étkezésre való őszibarack kap­ható, árait tekintve hatvantól két­százig. Kajszibarackból is keve­sebb lesz, ami most még nem is nagyon kapható. A meggy keve­sebb és drágább a tavalyihoz ké­pest, a cseresznye körülbelül ugyanannyi, de már kezd leérni. Szolnokon a paprika olcsóbb, míg a paradicsomban nagy elté­rés nincsen. A jelenlegi görög­dinnyekészlet még import, a bé­kési dinnyevész és a jégesők mi­att a hazai termés is csökkent. „Üres” az arborétum Fogyatkozik a tiszakürti arboré­tumot felkereső turisták száma. Az iskolai csoportokon kívül alig akad látogatója megyénk egyik legszebb látványosságának. Az idegenforgalomra minde­nütt nagy súlyt fektetnek, egyre több kiadvány jelenik meg me­gyénkről is. Lapunknak két fel­nőtt látogató elmondta, ők is egy ilyen prospektusból értesültek az arborétumról. Csak azt nem értik, miért nincs nagyobb hírverés, vagy miért szednek belépőt, ha már ilyen kevesen jönnek. Akad hát hiányosság a Tisza­zug idegenforgalmi szolgáltatásai körül, ám egy nagy lépést máris tett a térség ez ügyben. Cserke- szőlőn idegenforgalmi iroda nyílt, számítva a termálfürdő kül­földi vendégeire. PE Karcag környékén a hideg tavasz miatt eleve késve indultak meg a vetések, az aratást pedig az esősre fordult időjárás hátráltatja. A szövetkezetek vezetői szerint - jő idő esetén - a jövő hét közepén kezdődhet a búza aratása. Köze­pes terméssel, városi szinten hek­táronként 3-3,5 tonnával kalku­lálhatnak a vezetők, amely ala­csonyabb, mint tavaly. A Május 1. Szövetkezetben 3, a Cserhát­ban 3,5-3,8, a Kunmezőben 3, a Rónainterben pedig 4 tonnás hek­táronkénti hozamra számítanak. Aggasztónak találják a szakem­berek a búza átvételi árát is - megítélésük szerint a felvásárlók összefogtak -, hiszen mázsán­ként 1800 forintot kaphatnak érte, ezzel szemben a 2200-2300 forintos ár lenne a reális, tekintve a megnövekedett termelési költ­ségeket. A megoldás a gabona tá­rolása lenne, ám ez a szövetkeze­tek esetében csak 1-2 hónapig megoldható, hiszen szükségük van a bevételre. nő a vasút szerepe Egyre (Folytatás az I■ oldalról) Másrészt azért is nőtt a vasúti teherszállítás, mert nagy tö­megű árut nagy távolságra célszerű ilyen módon szállí­tani. Mint Retkes Károly állo­másfőnöktől és csomóponti főnöktől megtudtuk, a teher­szállítás országosan tapasztalt fellendülése Szolnokon még nem érezhető, de reményeik vannak a kedvező változásra. Elsősorban a mezőgazdaságtól várnak az eddiginél nagyobb megrendeléseket. A MÁV legnagyobb fuva- roztatói közé Szolnokon és térségében többek között a Ti- szamenti Vegyiművek, a pa­pírgyár, a cukorgyár, az Agro- ker, az ÁTI, a Mól, az Alföldi Gabona Rt. tartozik. A fuvaroztatók igényeihez gyorsan tudnak alkalmaz­kodni, egy-két speciális vasúti kocsi kiállítása jelent csak problémát. Mint a tegnapi ünnepségen megtudtuk, a vas­utasnap után is nagy ese­ményre készül Szolnok, szep­tember elsején lesz ugyanis 150 éve, hogy a vasút megje­lent a városban. Ebből az alka­lomból nosztalgiavonatot is indítanak a főváros és a me­gyeszékhely között. P. E. A MÁV és a fuvaroztatók képviselő tegnap emlékeztek meg a vasutasnapról. fotó: csabai i. OPEL © INVESZT A SZOLNOK, Bercsényi u. 1. Nálunk választhat! e ASTRA-AKCIÓ 100.000.-Ft KEDVEZMÉNY e HITEL CASCÓ NÉLKÜL IS ! e HASZNÁLTAUTÓ-BESZÁMÍTÁS O TARTÓS BÉRLET e KAMATMENTES HITEL Nyitva: H-P. 8-17-ig, Szó. 9-12-ig Tel.: 56/ 424-422, 56/ 371-949 Nemere István: Szabadok szerelme 4. -Állj, te őrült! Mi volt ez? Hová rohanunk és mi történt? - Tina kitépte magát a kezéből, szembefordultak. Paul mélyet lélegzett, hogy megnyu­godjon:- Semmi baj. Valami ócska kis kocsmatöltelékek azt hitték, jó viccet csinálnak, ha megjátsz szák, hogy elrabolnak téged.- De Paul, ez nem csak játék volt!-Dehogynem! - még egy mosolyra is telt tőle, megciró­gatta a lány felhevült arcát. - Mit izgulsz? Megkapták a ma­gukét, és ezután is így lesz, ha... ha netán megint előfordulna. De nem lesz semmi baj, Tina. A lány nevét lágyan ejtette. Ez a déli hangulatot idézte visz- sza. A napozósátor narancs- színű, vakító ragyogásában, amikor... Tina csak egy pilla­natra hunyta be a szemét, a kép­zelt emlékezett ragyogás most is vakította. Ám belsejében még lüktetett a félelem, bár az ese­mények túl gyorsan játszódtak le ahhoz, hogy igazán értse, mi is történt. Szótlanul ballagtak tovább. Száz kérdés vibrált az agyuk­ban, de egyik sem szólt már ró­luk a másiknak. A szállásuk nem volt messze. Amikor a ház hűvöse magába fogadta őket, a lány is lecsillapodott, lehet, tényleg úgy volt, ahogy Paul mondta. Valamilyen tréfacsiná- lók állhatták a kijáratnál, kisvá­rosokban akadnak ilyenek. Ah­hoz képest Paul jól ellátta a ba­jukat. Erős a fiú... És amikor Paul magához ölelte, a lány érezte ruháján keresztül, milyen forró a férfi teste... ...és Tina szeme a mennye­zetre nyílott. A lenti fények a fe­hér vakolaton vilióztak, a lány testében furcsa virágok nyíltak. Először nem tudta, vajon mindez csak benne játszódik le? Nem zenél az egész világ? Paul testének közelsége azonnal elfe­ledtette vele az imént, történ­teket. Most nem volt annyi idejük, mint délben. A város délutáni zajai nem hatoltak el fülükbe. Agyuk is testük rabszolgája lett; bőrükön át érezték a világot. SZERDÁN-Rendeltem egy kocsit. Már meghozták - mondta Paul. Reggel volt, még korán. Pár perccel hét előtt. Tina órájára nézett, majd a fiúra. Még az ágyban feküdt, paplanán a reg- geíizőtálca. Odakünn sütött a nap, nagyon sütött. Forró nap lesz ez is. Efelől mellesleg Pa- ulnak sem voltak kétségei. Bár talán kissé másképpen értette ezt a szót, mint a lány.- Hogyhogy rendeltél?- Béreltem. Az iroda embe­rei idehozták a szállodához, le­adták a papírokat a portán. Az imént vettem át a kulcsot.- Elmegyünk innen?- Minek maradnánk tovább? Annyi érdekes hely van még a tengerparton.- Volt valami a hangjában, ami feltűnt a lánynak. Letette a tálcát. Paul jól látta, hogy nincs rajta hálóing - ezt ma hajnal­ban már meg is tapasztalta, kö­zelebbről... De most nem hagyta, hogy a vágy eluralja a testét. Nem akart hazudni Ti­nának, pedig már eddig is kénytelen volt, és biztosan így lesz ez a jövőben is. A jövő­ben, amely nem tudni, meddig tarthat...? Néhány napig, vagy addig sem?- Szóval mégis történt va­lami tegnap - Tina duzzogva előrenyújtotta alsó ajkát. A fe­jét ingatta, és alulról sandított fel a férfira. „Hazugságon kap­talak!”-Nem, de hát... végiggon­doltam a dolgot, és úgy hi­szem, jobb ha óvatosak le­szünk. Máshol is akadhatnak ilyen „tréfacsinálók” - ellenkezett a lány, Paul tegnapi szavaira em­lékeztetve.- De azokat még nem ütöt­tem le. Ezek már csak bosszú­ból is ott várakozhatnak a strand előtt ma is. És ha tény­leg így van, már aligha csak ketten lesznek, hanem elhoz­zák a barátaikat is. Kicsit sok lenne az nekem... nekünk. Ez hatott. Tina elment a für­dőszobába, és bár nem szólt semmit, azért Paul tudta, sike­rült őt meggyőzni. Kiment az erkélyre. Az éles napfény el­vakította, de csak egy pilla­natra. Megnézte az utcát. Né­hány autó állt csak a járdák mellett, egy kék furgonból a pék rakodott boltja előtt, kávé­színű Opelben ült valaki. Piros sportkocsi kanyarodott a szálló elé, fiatal nő kisgyerekkel szállt ki. A környék békés volt. és Paul megnyugodva ment vissza. Hallotta, hogy Tina csak most kezd zuhanyozni. Legalább tíz percem van még, gondolta, és csöndesen kiment. Leszaladt a portára, telefo­nálni.- Megtalálták a lányt, Mafoor?- Még nem, uram. Illetve...- Nyögje már ki!- Megvolt tegnap, de nyomát vesztettük. Valami udvarlója kelt a védelmére, amikor a fiúk el akarták vinni. Ennyit jelen­tettek nekem, uram.- Az emberei hülyék, Mafoor! Egy lánnyal sem bírnak el...? Hol lehet most?- Ebben a kisvárosban, uram. Az embereim nem aludtak egy percig sem, végigjárták az ösz- szes szállodát. Egy pillanat, uram... Most jelentik, hogy megvan! Egy kis hotelben.-Hát akkor tudja, mit kell tennie, nem?- Igen, uram, azonnal intéz­kedem. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom