Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
1997 líliu" Megyei Körkép 3. oldal Több mint 300 négyzetméter alapterületű lesz az újonnan épülő idősek otthona Jászladányban, mely a polgármesteri hivatal saját kivitelezésében készül. A bentlakásos részben tíz személynek tudnak majd helyet adni, valamint a napközi tartozik még az épülethez. Még az idén elkészül a közel 20 milliós beruházás. fotó: mészáros János Szolgáltatások már az év végétől (Folytatás az 1. oldalról) A végleges területkijelölés az év végéig várható, ugyanakkor egyes szolgáltatásokat már igénybe is lehet venni az év végétől a jelenlegi infrastruktúra alapján. A központ építése folyamatos lesz, párhuzamosan a jelentkező igényekkel, abban maguk a használók is részt vesznek. Máris vannak kapcsolatok német logisztikai központokkal, amelyek számítanak a szolnoki létesítményre. Várhegyi Attila beszámolt a városi tévé igazgatótanácsával és felügyelőbizottságával folytatott megbeszéléséről is. Elmondta, hogy az önkormányzat július 18-ig teljesíti kötelezettségeit. Az áfa-fizetési kötelezettség teljesítése után az év végéig biztosítva lesz a városi televízió működése. Addig dönteni kell, hogy a tulajdonos önállóan működteti-e a tévét, vagy tőkéstársakat von be. Az Új Néplap kérdésére, hogy hogyan látja a városi tévé jövőjét, a polgármester elmondta, hogy hosszabb távon a magántulajdonban lévő tévét tartja megfelelőbbnek. Értékesíteni kellene a részvényeket, annál is inkább, mivel véleménye szerint ezt most haszonnal lehetne megtenni. Az átalakulással a tévé műsorideje nem csökkenne, közszolgálati jellege is megmaradna, hiszen a tulajdonos a helyi információk közlésével tudná megtartani a nézőket. Ellenkező esetben a város egyre nagyobb finanszírozási kényszerrel nézne szembe a kiélezett televíziós versenyben. Ugyancsak az Új Néplap kérdése volt, hogy a város ter- vezi-e segélyakció indítását a külföldi árvízkárosultak javára, különös tekintettel a lengyel testvérvárosi kapcsolatokra. Várhegyi Attila erre azt válaszolta, hogy felveszik a kapcsolatokat Bielsko-Biala város hatóságaival annak tisztázására, hogy mire van szükségük. Ennek tudatában indítják meg a gyűjtést az önkormányzat szerveinek, intézményeinek és a karitatív szervezeteknek a közreműködésével. B. A. Mit gondol a katonaidő-csökkentésről? A sorkatonai szolgálat időtartama - a parlament keddi döntése értelmében - tizenkét hónapról kilencre csökkent. A megyeszékhely utcáin sétálóktól arról érdeklődtünk, mi a véleményük a fenti döntésről. Ecsédi László (szolnoki magán- vállalkozó): - Jól tették, csökkentsék! A NATO-ba valami komolyabb technika kell majd, felesleges lesz a sok „szaladgá- lós” kiskatona. Mindet etetni, itatni... Inkább dolgozzanak! Kár másfél évig - ameddig nekem kellett - feleslegesen az időt ott tölteni. Hat hónap bőven elég. Ki kell őket képezni, utána nyomás kifelé, dolgozni. A technika majd megold mindent, az helyettesíti az embert. Szatmári Zsolt (jászkarajenői szakmunkás): - Bár katona nem voltam, de szerintem kellene legalább egy év. A normális felkészültséghez ennyi kell. Technikailag nem állunk úgy, hogy kilenc hónap elég legyen. Horváth Pál (Szolnok): - A kilenc hónap szerintem kevés. Úgy hallottam, hogy most a kilenc hónapból mindössze egy hét lesz a kiképzési idő; amikor én voltam egy évet, akkor ez három hét volt. Egy hét alatt semmit sem lehet csinálni. Nekem munkahelyem lesz, úgyhogy most már érintett nem vagyok. Barátit Béla (tanár, Szolnok): Túl vagyok már rajta, számomra nincs jelentősége. Fegyelemnövelésre jó, egyébként a kiképzés három hónap alatt megoldható lenne. Kezdeni kellene valamit viszont az egyre növekvő számú, katonai szolgálatra szellemi, idegi okokra való hivatkozással alkalmatlannak nyilvánított fiatallal. Kozák Endre (főiskolai hallgató, kereskedő): - A döntést helyesnek tartom, üdvözlöm. Az eddigi egy év ugyanis túl nagy kiesést jelent a mai világban, különösen a magánszektorban, ahol ennyi idő után már nem nagyon lehet a munkahelyet visszaszerezni. A hadsereg álljon hivatásosokból. Bozsó József (szolnoki autószerelő): - Én már kiestem belőle, „obsitos” vagyok, 57 éves. Nem akarom ugyan, hogy emeljék fel a korábbi szintre, de ennyi idő nem ér semmit. Kilenc hónap alatt nem tanulnak meg lőni, a vegyvédelem nem ismerhető meg. Én lenyomtam 25 és fél hónapot a honvédségnél; ennyi idő alatt azért csak sok mindent megtanultam. Volt, aki csak név nélkül nyilatkozott: - Szerintem nagyon kevés ez a kilenc hónap. így is egy szanatórium már az egész. Ennyi idő alatt mit tanulnak? Semmit! Az egy év még elfogadható volt, kilenc hónapra fölösleges az embereket be vonultatni: a normális fegyverhasználatot sem tudják elsajátítani! B. T. Amiről beszélünk Mikrogazdasági maradék Kétévi megszorítás, életszínvonal-csökkenés után a magyar gazdaság fenntartható, szilárd növekedési pályára állt! - már majdnem legyintettem az egyik országos napilapban lelt apró hír olvasásakor: egy újabb politikai nyilatkozat... Csalatkoznom kellett, a fenti értékelést a tekintélyes gazdasági szaklap, a Wall Street Journal Europe tette közzé a minap országelemző áttekintésében. E szerint hazánkban az elmúlt év 0,8 százalékos GDP-növekedése után idén a nemzeti össztermék emelkedési üteme elérheti a 3 százalékot is. A külső államadósságunk is jelentős csökkenést mutat. A korábbi adat szerint ez a GDP 46 százalékán állt, most 28 százalékra esett vissza. A lap kiemelte, hogy a jelentős eredményeken túl a gazdasági átalakulás még nem ért véget, véleménye, hogy a legfőbb kihívást a privatizáció befejezése jelentheti kis országunknak. A kedvező makrogazdasági mutatókról már sokat hallottunk politikusoktól, hazai gazdasági szakemberektől, és úgy tűnik, a nemzetközi elemzések is hasonlókról szólnak. Miért hát a „kisember” pesszimizmusa, bizalmatlansága? Talán azért, mert a társadalom jelentős részében a családi kasszákba havonta kerülő anyagiak még nem tükrözik, hogy az ország gazdasága „fenntartható szilárd növekedési pályára állt...” A nyugdíjasok, az életkezdő fiatal házasok, az iskolapadból kikerülő pályakezdők, de a középkorúak jelentős része is még igencsak a mindennapos megélhetési gondjaival bajlódik. Alaposan meg kell gondolni az „istenadtának . . ”, úgy 25- e körül, hogy a „mikrogazdasági” maradékból mire költhet. És ezt a gondot politikai puskaporpufogtatással nem lehet megoldani. Nem jelent megoldást sem a szélsőbal, sem a szélsőjobb egyre erősödő demagóg uszítása, de ugyanakkora veszélyt hordozhat magában, ha az elénk tárt pozitív országjövó' légvárakra épül, és nincs mögötte az egyes ember mindennapos megélhetését biztosító háttér, a munkahelyek megtartását lehetővé tevő stabil gazdasági, jogi feltételrendszer - és például a kisvállalkozásokat fojtogató terhek csak a nyilatkozatok szintjén enyhülnek. Akkor továbbra is népi játék marad a szabályok megkerülése, és tömeges méretűvé válhat a kiábrándultság. Banka Csaba Vigadalmi napok jönnek (Folytatás az 1. oldalról) Sas István, a DMK igazgatója, a fesztivál programjainak koordinátora elmondta, a szervezés már a múlt év novemberében elkezdődött. Az Utazás ’97 szakkiállításon már egy előzetes tervezettel hirdették a programot. Az országos Tourinform-irodákkal folyamatos a kapcsolattartás, a részletes program megtalálható az Interneten. A prapagandaanyago- kat az ország egész területén terjesztik. A programsor csomópontjait a VII. csángó fesztivál, az európai kisebbségek folklórfesztiválja, a X. nemzetközi mézvásár, a tűzijátékkal színesített utcabál és a főtemplomi hangverseny jelenti. Ezenkívül lesznek sportversenyek, időszaki kiállítások, és a zene legkülönbözőbb műfajainak képviselői adnak koncertet, hangversenyt népszerű sztárokkal. Kocsán László a csángó fesztiválról elmondta, a világ számos tájáról érkeznek fellépők. A Nemzetközi, Néptánc- szövetség a hivatalos programjai sorába cmejtc az eseményt. A rendezvényen képviselteti magát az UNESCO. bcs Földváriak hangversenye Portugáliában Megyei összefogás a férfikarért Mint arról már beszámoltunk, a Tiszaföldvári Férfikar Portugáliába készül, hogy viszonozza Tomar város kórusának legutóbbi látogatását. Az út anyagi feltételeit megyei összefogással sikerült előteremteni, így a mai napon elindulhattak. Lőttek a vadászatnak Fegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítható L. /. 46 éves budapesti vállalkozó, akinél egy huszonkettes kaliberű Iver Johnson távcsöves puskát és hozzá tartozó lőszereket talált igazoltatás során a rendőrség. Július 12-én, az éjszakai órákban Öcsöd külterületén egy gépjármű fényszórójával pásztázta a gátat annak koronájáról. Mindez felkeltette az arra járőröző rendőrök figyelmét, ezért megállították és ellenőrizték a gépkocsit és utasait. Az autóban három budapesti fiatalember tartózkodott, akiknél egy huszonkettes kaliberű, Iver Johnson típusú távcsöves puskát találtak a hozzá tartozó lőszerekkel együtt. A három férfi nem rendelkezett a megfelelő fegyvertartási engedéllyel, habár egyikük az öcsödi vadász- társaság tagja volt. L. I. gyanúsítottnak a harangzugi holtág belső részében található hétvégi házában házkutatás során még találtak két márkásabb, engedély nélküli fegyvert a hozzájuk tartozó lőszerekkel. L. I. ellen büntetőeljárást kezdeményeztek. F. Zs. Fiatalításra váró MÁV-vállalat (Folytatás az 1. oldalról) A gyár épületein elsősorban az állagmegóvási feladatokat végzik el, jelentős fejlesztéseket technológiai téren valósítottak meg. A vállalat a három évvel ezelőtti kft.-vé alakulása óta folyamatos nyereséges működést ért el, 460 dolgozójának szakmai felkészültsége megfelelő. Kovács Kálmán államtitkár elmondta, meglátása szerint a meghatározó jelentőségű MAV- megrendelések nagyságrendjét megtartva emelni kell a külső, esetleg külföldi megrendelések nagyságrendjét is. Hozzátette, a KHVM részéről folyamatosan ösztönzik a MÁV Rt. vezetését, hogy a tulajdonában lévő vállalatokat lehetőség szerint „engedje szabadon”, tegye lehetővé egyes területek privatizációját. A jászkiséri MÁV FKG Kft. esetében a jelentős mértékű vasúti szolgáltatói funkciót figyelembe véve a dolgozói vagyonszerzést tartaná követhetőnek, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a külső partnerek, tőke bevonásának lehetőségét sem. A MÁV 100 százalékos tulajdonának csökkenésével cégszerűbb működést lehetne elérni. Az államtitkár az ügyvezető igazgató tájékoztatójában elhangzottakra - a dolgozói kör átlagéletkora jelenleg már túllépte a negyven évet - reagálva aláhúzta, a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, annak érdekében, hogy az elkerülhetetlen nyugdíjazásokkal ne kerüljön az összeomlás szélére a jelenleg nyereségesen működő vállalat. B. Cs. A kórus összesen három koncertet fog adni a portugál zeneszeretőknek, egyfajta meglepetésként még portugál népdalokkal is készültek - tájékoztatta lapunkat Jordán Antal, a férfikar karnagya. A szakmai dopping a felkészülés során a május 16-i minősítő hangverseny sikere volt, melyen a földvári kórus immáron harmadjára szerezte meg a fesztiválkórus minősítést. Az út költségeinek előteremtéséhez igazi megyei összefogásra volt szükség.- A földvári önkormányzat nagyon sokat segített nekünk - mondta Jordán Antal -, a képviselő-testület tagjainak és a polgármester úrnak a támogatása sokat jelentett. Ezenkívül a zsebébe nyúlt még több támogató is. Martfű városa is adott pénzt a szomszédvár férfikarának, de nagyon kellett a megyei önkormányzat juttatása is. Az énekeseket a megyei ön- kormányzat elnöke, Iváncsik Imre, valamint egyik alelnöke, Herbály Imre is elkíséri. PE Nemere István: Szabadok szerelme . Testük szinte eggyé lett. Együtt érezték a lepedő minden gyűrődését, a forróságot, együtt izzadtak és nedveztek, együtt kerültek alulra és fölülre. Négykarú, négylábú szörnnyé lettek, ajkuk percekre összeforrt, lélegezni is alig tudtak. Aztán lassú, de céltudatos mozdulatokkal simultak össze. Nem szégyelltek semmit, kezük megjárta a másik testének minden zugát. Hol kétségbeesetten, hol győzedelmesen szorították magukhoz a másik testét. ... Aztán - már hajnal volt, a szobában láthatók lettek a bútorok, a falakon aranyfény kúszott le a mennyezetről - Tina a férfi mellére fektette fejét, belefújt a sűrű szőrzetbe. Hallotta Paul szívének dobogását. A férfi érezte, mond majd valamit. Nem szólt hát. fgy hallgattak egy kis ideig, aztán Tina suttogott:- Olyan jó ... és olyan rossz ez, Paul. Néha úgy érzem, már nem szabadulhatok tőled.-Miért akarnál szabadulni? Nem jó így?- Jó, és mégsem jó. A rabod vagyok. Ez slágerszöveg lehetett volna, de nem volt az, és a férfi nagyon is érezte. Ellágyult, magához ölelte a lányt. Tina folytatta:- Félek, ha‘így megy tovább, nem tudok tőled szabadulni. Miért olyan jó veled az ágyban? Csak ... emiatt? - kezével odanyúlt, ujjai rátaláltak Paul férfiasságára. Az érintésben most nem volt semmi szexuális, mégis azzá lett. A férfiban azonnal ágaskodott a vágy, de a lány hangja elcsitította:- Nem, nem csak ezért... Van benned valami, ami vonz. Pedig lehet, rosszul járok miattad.-Nem - állította a férfi, de nem volt erről egészen meggyőződve. Ha eszébe jutott, mi lesz pár nap múlva, mi lehet még ebből, elszorult a szíve. Nem mindenről beszélhetett Tinának. Sőt, úgy igazán semmiről sem. Miért is vállalta el a feladatot? Miért éppen ő? Más talán alkalmasabb lett volna rá. Ugyanakkor, ha csak eszébe jutottak az elmúlt napok, nem tudta volna elképzelni azokat másképpen, mint éppen így. Tinával, csak vele ... Karjai ismét körülzárták a lányt. Érezte, milyen meleg most is a válla, a háta. - Mindent megteszek, hogy ne átkozd meg azt a percet, amikor megláttál a vonaton.- Remélem is - a lányt hirtelen elhagyta ez a hangulata, gyerekes-macskás lett, nyújtózkodott, és rögtön utána még inkább hozzásimult a férfihoz - Ne is hagyj el, ameddig lehet. Már egészen ... megszoktalak!- Csak megszokás lenne? Akkor nesze, nesze! - Paul csiklandozni kezdte, különösen a talpán - tudta már, hogy ezt nem viseli el. Tina sikkantott kettőt, aztán megijedtek, hogy felverik a panziót, hát fojtottan, a paplan alá bújva nevettek tovább. Most nem ébredt fel bennük oly erősen a vágyakozás, de azért érezni akarták a másik testét így is. Összebújtak, és úgy aludtak el. Paul is nyugodtan hajtotta álomra a fejét, hiszen sejtette: az ellenfelek ilyen világosban nem kockáztatnak meg egy újabb támadást ...?- Ha megint „gyászjelentése” van, Mafoor ...?- Sajnos, attól tartok, uram...-A fenébe! Az emberei cukorból vannak? Elolvadnak az esőben, vagy mi történik velük?- A ljarmadik emberemnek is nyoma veszett, uram.- Ezt hogy értsem?- Azt a parancsot kapta, menjen fel a panzió erkélyére, az első emeletre. Ott van a párocska. Nem volt könnyű kinyomozni, de amint rájuk találtak, őt küldtük előre. Néptelen környék, de azért bármikor megláthatta volna őt vagy minket valami éjjeli járókelő. Egy panzió környékén bármikor felbukkanhatnak idegenek, akár hajnalban is ...- Sok a szöveg, Mafoor. Röviden, mi történt?-Az emberem hát egyedül ment fel kívülről az erkélyre, mi visszahúzódtunk egy mellékutcába. Amikor egy óra múlva sem került elő, körbejártunk. Sehol sem volt.- Elnyelte a föld?-Hát, úgy néz ki. Semmi nyoma.- Leszámoltak vele ...?- Nem hiszem. Abban a szobában fel sem kapcsolták a villanyt, később fél öttől, vagy háromnegyedtől figyeltük, és azóta sem mentek el onnan az embereim.- Hányán maradtak?- Hárman.- Szerezzen még valakit, illetve ... Jobb lesz, ha én küldök valakit. Látom, a maga emberei semmit sem érnek, Mafoor.-Azért megtesszük, amit lehet, uram.-Figyeljék őket tovább, és amint lehet... ugye, érti?- Igen, uram.-Reggel mindenesetre még egyszer megpróbálkozom. Most már addig hagyják békén a lányt, míg a pár a panzióban lapul.- És ha egyáltalán nem jönnek elő?- Akkor ott szobroznak, amíg kell, érti...?- Értettem, uram. Paul már majdnem elindult a lány után, amikor megszólalt a telefon. Egy pillanatig olyan érzése volt: biztosan őt keresik. Visszament hát a szobába. Tina a küszöbön maradt, várakozva fordult feléje. (Folytatjuk)