Új Néplap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-05 / 129. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR 1997. június 5., csütörtök Az emberi élet védelméről szólt elsősorban szerdán a len­gyelországi látogatáson tartóz­kodó II. János Pál pápa. Ka- liszban mondott szentbeszédé­ben a katolikus egyházfő leszö­gezte, hogy minden embernek fogantatása pillanatától a ter­mészetes halál bekövetkeztéig joga van az élethez. Kokaincsempészés miatt két osztrák' férfit és egy 16 éves magyar lányt tartóztattak le még május közepén Kismar­tonban az osztrák hatóságok. Akkor érték tetten őket, amint éppen igyekeztek megszaba­dulni az „árutól”. A hatóságok az esetet most hozták nyilvá­nosságra, mert remélték, hogy társaikat is fülön csíphetik. Bizalmi szavazást kér maga ellen a cseh kormány június 10- én, tekintettel a gazdasági­pénzügyi fejlemények miatt Prágában kialakult politikai helyzetre. A kabinet döptése egyhangú volt. Zdenka Kramplová az új szlovák külügyminiszter, mi­után Michal Kovác szlovák ál­lamfő elfogadta a korábbi kül­ügyminiszter, Pavol Hamzík lemondását. Kramplová eddig a kormányhivatalt vezette. Az osztrák levélbombák gyártásával gyanúsítják Ger­hard P. 62 éves számítógépes szakembert, akinek letartózta­tásában minden bizonnyal a közvélemény nyomása is köz­rejátszott. Kihallgatása során a férfi ártatlannak vallotta magát. Újabb gyújtogatás történt Németországban: egy ember meghalt, 35 pedig megsebesült egy külföldiek által lakott me­nekültotthonban. Nem ajándékoz többé csoki- aranyrudat a jó ízlésre való te­kintettel a Swissair. A svájci légitársaság azért döntött így, mert az utasok megjegyezték: inkább a valódi aranyrudakat szolgáltatnák vissza, a holoca­ust túlélőinek, és ne az utasokat etessék csokiutánzatokkal. Egységre szólítja fel az izra­eli ellenzéki Munkapártot Ehud Barak, akit a leköszönt Simon Peresz helyett választottak el­nökké. Az egykori vezérkari főnök a nép bizalmának vissza­szerzésére és a jobboldali kor­mány leváltására mozgósítja pártját, egyúttal ígéretet tett Ji- chák Rabin sírjánál arra, hogy a meggyilkolt miniszterelnök örökébe lépve folytatja a béké­ért vívott harcot. Hajószerencsétlenség történt az indonéziai Sumatra szigeté­nek keleti részénél: a Yani Ex­press nevű folyami kompot egy hullám fölborította. Tizennyolc utas a vízbe veszett. A moldovai miniszterelnök Budapesten. Ion Ciubuc látogatása alkalmából egyezményeket írtak alá a Parlamentben. A két belügyminiszter, Kuncze Gábor és Mihai Plamadeala a bűnüldözéssel kapcsolatos megállapodást látta el kézjegyével, fotó: feb/reuter Tudj man változatlanul népszerű Alacsony infláció, növekvő átlagbérek Horvátországban A horvát ellenzéki sajtó is kénytelen elismerni, hogy a június 15-ei elnökválasztás közeledtével egyre nagyobb a népszerű­sége Franjo Tudjman köztársasági elnöknek. Mind valószínűbb, hogy az ál­lamfő már az első fordulóban akkora előnnyel utasítja maga mögé ellenzéki jélölttársait, hogy második választási for­dulóra nem is lesz szükség. A Nációnál című ellenzéki heti­lapban ismertetett legfrissebb felmérés szerint Tudjman nép­szerűségi indexe 57 százalék fölé nőtt, míg Vlado Gotovac szociálliberális és Zdravko Tornác szociáldemokrata jelöl­tet a választópolgárok 8,2, il­letve 9,1 százalék támogatja. Az ellenzéki sajtó össztüzet zúdít ezekben a napokban a horvát elnökre. A Tudjmannal szemben álló lapok egyebek között személyi kultuszát, te­kintélyuralmi módszereit bí­rálják, és azt hangoztatják, hogy Tudjman vezetésével az utóbbi hét évben Horvátország nem tudott a nemzetközi kö­zösség teljes jogú tagjává válni, mert gazdasági és poli­tikai elszigeteltségbe került. Ugyanakkor Horvátország­ban folyamatosan nő a nettó átlagbér, amely idén március­ban 2271 kuna volt, azaz 14,2 százalékkal több, mint egy év­vel korábban. Egy négytagú horvát család megélhetési költségei havi 4340 kunára rúgnak, és az éves infláció nem éri el a 4 százalékot. Az amerikai kormányzat üdvözölte a horvát hatóságok bejelentését, hogy vádat emel­tek tizenkét személy ellen, aki visszatelepült szerbeket bán­talmazott és házakat gyújtott fel Kostajnica környékén. Ni­cholas Burns külügyminiszté- riumi szóvivő helyes irányban tett lépésnek minősítette a horvát intézkedést. % Trónra várva. Az év szépségkirálynője cím várományosai, a nemzetközi verseny döntő­jének résztvevői Kuala Lumpurban készülnek a nagy megmérettetésre. Az eredményhirde­tés napja előtt utoljára álltak a nyilvánosság elé. Viszontlátásra június 15-én! “fotó: feb/reuter Majdnem összeütközött az elnöki különgép A légiirányítókat okolják Egy héttel ezelőtt a Clintont Európába szállító elnöki kü­löngép, az Air Force One Ír­ország partjai közelében haj­szál híján összeütközött egy másik repülőgéppel. Az írországi Shannon légiirá­nyítójától kapta az elnöki gép pilótája a parancsot útvonala azonnali megváltoztatására - ám az Air Force One automati­kus biztonsági berendezése már korábban veszélyt jelzett. Mint utóbb kiderült, az elnök és felesége észre sem vette a hirtelen légi manővert, és az egész incidens nem került volna nyilvánosságra, ha a má­sik repülőgép, a United Parcel Service gyorspostaszolgálat te­herszállító Boeing 747-esének pilótája utóbb nem jelentette volna az esetet. A Független Pilóták Szerve­zete követelte az ügy kivizsgá­lását, miután szerintük ez eset­ben a légiirányítók nem álltak a helyzet magaslatán: az UPS pi­lótája szerint „egy meglehető­sen izgatott hang” közölte vele, hogy azonnal forduljon balra, és közvetlenül ez után látta el­suhanni magától jobbra az ame­rikai elnök különgépét. Az utólagos vizsgálat szerint a két gép nem volt „ütközési pá­lyán”, és a légierő illetékessé­gébe tartozó elnöki különgép pilótái is azt állították, hogy semmi különös nem történt, „a rendszer működött”, és „min­denki tette a maga dolgát”. Ferenczy Europress Feszült a helyzet Albániában. A Görög Nemzeti Bank tiranai épületét a nemzetközi erők görög katonái őr­zik, mert a város központjában két bomba 27 embert meg­sebesített, és a pénzintézet tucatnyi telefonos fenyegetést kapott. A balkáni országban június 29-én lesznek előreho­zott parlamenti választások, amelyeket Sáli Berisha elnök azt követően írt ki, hogy Franz Vranitzky az EBESZ megbí­zottjaként többször is Tiranában járt. fotó: feb/reuter A Mir marad az űrben Vergődik az exszovjet rakétaipar Dollármilliárdokra rúgó költ­ségvetése és vagy hatszázezer munkatársa volt az egyko­ri szovjet rakétaiparnak. Évente száznál több rakétát, űrjárművet lőttek fel. A rendszer összeomlása után, a hidegháború megszűntével a túlnyomórészt katonai indítékú űrprogramok nagy része szük­ségtelenné vált. Az orosz rakétaipar napja­inkban ötödé a hajdaninak, és állami forrásai állandóan vál­toznak: tavaly 586, idén 800 millió dollárt kaptak. A számok azonban félreve- zetőek. Minthogy a költségek sokkal alacsonyabbak, az oro­szok így is 27 rakétát, űrjármű­vet indítottak tavaly, amire nyugati árakon számolva mesz­sze nem lett volna lehetőség. Igaz, vannak bevételek más for­rásokból is: a külföld számára vállalt megbízásokból további több százmillió dollár folyik be, emellett külön költségvetés szolgálja az Amerikával és más nyugati országokkal közösen készülő Alfa nemzetközi űrbá­zis előkészítését. A program annál időszerűbb, mivel a Mir, a világ első ál­landó űrállomása, amelyet hét évre terveztek, immár 11 éve kering odafenn, és egyre több üzemzavar jelentkezik. Az orosz illetékesek szerint azonban a hibákat - részben az Atlantis amerikai űrrepülőgép által vitt alkatrészekkel - sike­rült elhárítani, és a Mir még to­vábbi két és fél évig szolgál­hatja az űrkutatást. Meghalt a Bogár igazi atyja Nem került be a rekordok könyvébe Barényi Béla, aki Németor­szágban autókonstruktőr­ként dolgozott, 90 évesen távozott az élők sorából. Nevéhez fűződik az „igazi” Volkswagen, a Bogár „felta­lálása” és sok más újítás. Ferdinand Porsche elkésett: amikor a harmincas években bemutatta az első Bogárhátú terveit, az osztrák-magyar születésű mérnök már öt év­vel megelőzte. Mégis a német konstruktőr nevét ismerte meg a világ; igaz, később Ba­rényi Béla jobb, biztonságo­sabb modelljét gyártották. A háttérbe szorított szak­embernek csak hosszadalmas perek után szolgáltattak igaz­ságot. Barényi nevét hiába ke­ressük a rekordok könyvében, pedig sokkal több találmánya volt (mintegy 2500), mint a csúcstartónak kikiáltott Edi­sonnak (1350). Harmincöt éven át dolgozott a Mercedes- Benz munkatársaként, és fő­ként a baleseti kockázatok minimalizálásával foglalko­zott. Ő fejlesztette ki - még 1925-ben - a két részből álló kormányművet, amelynek köszönhetően a vezetőt ütkö­zéskor nem fenyegeti a fel- nyársalás veszélye. A leleményes közlekedési újító munkásságát ma már egy müncheni múzeum őrzi. Múlhatatlan érdemeit csak most bekövetkezett halála előtt három évvel ismerték el Detroitban. FEB Magyarok vakmerő hegymászása Dél-Amerikában Ízelítő a megpróbáltatásokból Szenzációs teljesítménnyel Banai Tibor Péter, az El Guardian ’97 expedíció vezetője az első magyar, aki megmászta a kolum­biai Névadó del Tolima 5215 méteres csúcsát. A túrán kolum­biai barátai - Hans Tellez és unokaöccse - voltak a segítségére. Péterék rettenetes ítéletidőben jutottak fel a csúcsra. Olyanok voltak a körülmények, hogy a többi kolumbiai jobbnak látta visszafordulni. Orkánerejű szélben, szakadó hóban, pihenő nélkül kellett mászniuk. „A táborbontás sem volt egyszerű feladat, nagy megpró­báltatások között ereszkedtünk le a Tolimáról - írja szerkesztő­ségünknek a helyszínről Dob- ronay László. - Hatalmas háti­zsákjainkat most már magunk cipeltük az esőtől mocsárrá vál­tozott terepen. Néhol térdig gá­zoltunk a sárban. Ahol két nap­pal korábban még út volt, most zúgó folyók szaladtak le a fé­lelmetes mélybe. Az este már El Ranchóban ért bennünket. Másnap aztán ismét ízelítőt kaptunk a dél­amerikai viszonyokból: zsúfolt buszokkal, hatalmas forgalom­ban érkeztünk a fővárosba, Bo­gotába, ahol azóta is váijuk az engedélyeket, hogy végre fel­juthassunk a Sierra Nevada de Santa Marta csúcsaira.” Időközben a Magyar Vörös- kereszttől kapott papírjaikat bemutatva fölvették a kapcsola­tot a helyi segélyszervezettel. Segítőkészségük szinte határta­lan, és erre valóban szükségük is van. Kolumbiában, ponto­sabban Valleduparban, a hegy­ség déli fekvésű nagyvárosában valóságos polgárháború zajlik a gerillák és a hadsereg között. A vöröskereszt tekintélye az egyetlen reményük, hogy za­vartalan lesz útjuk a túra során. „Az engedélyre várva a kör­nyékkel és a történelemmel is­merkedünk. Különleges él­mény volt mindannyiunk szá­mára, hogy eljutottunk az El Dorado tóhoz, amelynek nevét a spanyol hódítók nyomán is­merte meg a világ. A muisca indiánok hajdani áldozóhelyén ma már csak a romok emlékez­tetnek az egykori aranyvá­rosra”. Szexis kémek „A szex veszélyesebb az atomfegyvernél, és Izrael ezt vetette be az egyipto­miak ellen” - nyilatkozta AmirNaszef egyiptomi író. A kairói elhárítás ugyanis letartóztatott egy Azam Azam nevű izraeli titkos ügynököt, akinek vonzó munkatársnője megkömyé- kezett egy reménybeli egyiptomi informátort. A kairói krimiíró fantá­ziáját az eset erősen megló­dította. Hamarjában három könyvet is írt, amelyekben szépséges spionhölgyek rontják meg a muzulmán if­jakat, és így vonják befolyás alá a kairói politikusokat. A regényekben e légyot­tokon az ügynökhölgyek al­sóneműikre jegyzik fel tit­kosírással az értesüléseket. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axe] Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444. fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós. Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül áz egyhavi előfizetési díj 1532 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom