Új Néplap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-05 / 129. szám
1997. június 5., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Munkával teli, változatos pedagógus-életpálya elismerése Kitüntetés a köztársasági elnöktől A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetését Göncz Árpád köztársasági elnöktől, a Parlament kupolacsarnokában rendezett pedagógusnapi ünnepségen vehette át Túróczi Mihály. Az Alattyánon élő tanárember 42 évi, áldozatkész pedagógusi, vezetői, közéleti munkájának elismeréseként kaphatta meg a magas kitüntetést. Túróczi Mihályt - mint mondta - sokszor, sokan hívták más munkakörbe dolgozni, mégsem hagyta el soha a pedagóguspályát. Mióta 1955- ben elvégezte a jászberényi tanítóképzőt, sok helyen megfordult. Tanított jászjalsószent- györgyön, a pusztamizsei tanyasi iskolában, Jásztelken, míg 1975-ben mint igazgató került Alattyánra. A járásban talán épp ezt a települést ismerte a legkevésbé, mégis megszerette az embereket, a nagyon jó nevelői gárdát. Szomorúan mondta, hogy a több mint négy évtizedes munkája során a gyerekek egyre kevesebbet tanultak. Különösen mostanában válik aggasztóvá a helyzet. A pedagógusok felelőssége, feladatai óriásivá növekednek azzal, hogy kevés kivételtől eltekintve a tanulók csak azt tudják, ami a tanítási órákon rájuk ragad, hisz otthon már nem veszik elő a könyveket. A jelentős kitüntetés szerinte egy sok munkával teli, változatos életpálya elismerése lehet, bár nagyon meglepte ez a díj, nem számított rá. A fiatal, pályakezdő tanítóknak, tanároknak pedig azt üzeni, csak akkor fogjanak ehhez a nehéz hivatáshoz, ha valóban elkötelezettek, és egy életen át ezt kívánják csinálni. A gyermekszeretet és az állandó továbbképzés, tanulás nélkül nem lehet eredményes egy pedagógus. Banka Csaba Cselekvési program a nagyobb biztonságért A polgárok és a bűnmegelőzés Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet az Országos Bűnmegelőzési Tanács programjának keretében a bűn- megelőzés lehetőségeiről kezdeményezett tanácskozást tegnap Szolnokon, a rendőr-főkapitányság csónakházában. A tanácskozáson mindenki „beadta a közösbe” a saját szakmai területén felmerült gondolatait FOTÓ: M.J A bűnmegelőzés és azon belül is az állampolgárok bevonása már egyáltalán nem számít ezen a téren új ötletnek. A tegnapi találkozón - amelyen több megye közgyűlésének elnöke, rendőrfőkapitányok, polgár- mesterek, rendőrkapitányok vettek részt - arra törekedtek, hogy a már meglévő és működő megoldásokat kölcsönösen megismerjék, számba vegyék a helyi sajátosságokat, problémákat, és ezek ismeretében kidolgozzák a továbblépési lehetőségeket. Olyan cselekvési programok kidolgozása a cél, amelyek a polgárokat is mozgósítják és bevonják a bűnmegelőzési tevékenységbe. Kopasz Árpád ezredes a munkamegbeszélés egyik részeseként lapunknak elmondta, szeptemberben a főkapitányság konferenciát szervez, amelynek témája a „biztonságért” elnevezésű komplex bűnmegelőzési program lesz. A főkapitányság szervezeti egységeként megalakult a bűnmegelőzési osztály, amely központi irodája lesz a programnak. -hgyDöcög a Titász új számlázási rendszere? Téves felszólítások Túrkevére Túr ke vei olvasóink keresték fel mezőtúri szerkesztőségünket azzal, hogy a Titász idei első negyedéves számlájuk kiegyenlítésére felszólító levelet küldött részükre, holott az elfogyasztott áram ellenértékét banki átutalással már kiegyenlítették. A problémával kapcsolatban Fodor Elemért, a szolnoki Titász fogyasztó- és értékesítési osztályvezetőjét kérdeztük, aki az alábbiakat nyilatkozta:- Január elsejétől új számlázási rendszert vezettünk be, amely a vállalkozók számára is új helyzetet teremtett. A napokban valóban megszaporodott a felszólító levelek miatti reklamációk száma, melyet a banki átutalások hiányos kitöltése okozott. Több esetben észleltük, hogy a referenciaszám vagy a fogyasztói szám az átutalásról hiányzik. (Ezt állandó banki megbízás esetén csak egyszer kell feltüntetni - A szerk.) így a pénzt hiába küldi el az ügyfél, a számláján nem jelenik meg, mivel azonosító adat nélkül a gép nem tudja hová könyvelni. Az ügyfélszolgálati iroda ilyen esetben is kiküldi a fizetési felhívást. A helyzetet nagyon egyszerű tisztázni, mindössze be kell mutatni azt a bizonylatot, melyen beazonosítható az átutalás.- Egyik olvasónk szerint minden adat szerepelt az önökkel kötött szerződésen, teljesítette is az átutalást, mégis felszólítást kapott.- Neki és minden olyan ügyfelünknek, aki esetleg tévesen kapott felszólítást, azt tudom javasolni, forduljanak a legközelebbi ügyfél- szolgálati irodánkhoz, ahol minden szükséges információt megadnak részükre. scs Korábban gyakran sártenger volt, most esztétikus park a megyei egészségbiztosítási pénztár székházának udvara. A pénztár működési költségének terhére fordított 7 millió forintot a terület rendezésére. A várhatóan június 15-re elkészülő park nem csak az ott dolgozókat szolgálja, hanem az egészségbiztosítónál úgy vélik, az ügyfelek is szívesen várakoznak majd a szép környezetben. fotó: mészáros János Csak véletlen, hogy a régiónkban még nem volt a lopásból tragédia Állandó harc a döghústolvajokkal Rákócziújfaluból Rákóczifalvára Cipőüzem vándorbakancsban Szemtanúkat keresnek Három „útonálló” a négyesen Ha valami bajt észlelünk az úton, kötelességünk meggyőződni arról, hogy szükség van-e segítségnyújtásra. Mit tegyen az ember viszont akkor, ha gyanúsnak találja a szituációt? Megálljon akkor is, vagy taposson a gázpedálra? Kedden este a Karcag közelében autózó férfi talán a legokosabban cselekedett: a szürkületben nem találta biztonságosnak a megállást, így, minthogy az úton állók nem igazán egyértelmű hadonászása nem keltett benne bizalmat, csak lassított az útpadkán álló fehér Mercedes felé közeledve. Lépésben elhaladt az integető férfiak mellett, ám semmit nem tapasztalt, ami balesetre utalt volna. Aztán, még mielőtt végleg továbbállhatott volna, egy hatalmas csattanás hallatszott a kisbusz hátsó szélvédőjén. A sofőr megállt, kinyitotta az ajtót, de magyarázat helyett egy ütést kapott, majd még valamilyen spray-t is befújtak a vezető- fiilkébe. Az „útonállók” közül ketten még rá is rivalltak, miért nem állt meg kérésükre. A mikrobusz vezetője saját és két utasa épsége érdekében jobbnak látta eltűnni a helyszínről. A támadók búcsúzóul egy kéziszerszámot még bedobtak a kocsiba a beszakított ablakon keresztül. A rendőrség egyelőre nem tudja, kik lehettek a dühös emberek, a bejelentés nyomán in- tézkedők ugyanis már senkit sem találtak a tetthelyen. Ismeretlen elkövetők ellen, közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. A Karcagi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya várja azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak az esetnek, esetleg őket is hasonló inzultus ért kedden este Karcag határában, a négyesen. H. Gy. Strandőr is lesz közhasznú Tizenhárom közhasznú munkást foglalkoztatnak jelenleg Tiszapüspökiben. Ennél többet is szeretnének, ezért pályáztak olyan lehetőségekre, ahol ez a foglalkoztatási forma támogatottságot élvez. Az egyik pályázatot a megyei munkaügyi központhoz nyújtották be, júniustól hat személy foglalkoztatásának támogatását kérték. A másikat a területfejlesztési tanácson keresztül adták be közmunkaprogramra - itt a teljes munkabérre és a bérköltségre is lehet pályázni. Júliustól 15 közhasznú munkás foglalkoztatását szeretnék így megoldani. Elsősorban környezetvédelmi, településrendezési munkákat kapnak: besegítenek a Tisza-part rendben tartásába, a szeméttelep gondozásába, a belvízelvezetésbe. Mint tavaly, az idén is a strandőrök egy része a közhasznú munkások közül kerül ki. (Folytatás az 1. oldalról) amivel gyakran találkozhatunk a Jászságban is, akkor okozhat gondot az innen kikerülő, elfogyasztott döghús. Hozzátette, az ezeket a telepeket működtető térségi önkormányzatok lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek azért, hogy megfelelő gyepmesteri telepeik legyenek. Dr. Rada Illés rámutatott, hogy a jászberényihez hasonló telepek létrehozása, ahol zárt konténerekben tárolják az állati hullákat, és körülzárt, állandóan őrzött, fertőtleníthető, betonozott területet építenek meg, több tízmillióba kerülne csak a környező településeken. Ezek kialakítása csak egyes szomszédos községek ösz- szefogásával lenne megoldható. A szakemberek rámutattak, hogy keveset tehet ott a hatóság, ahol a szögesdróttal körülzárt, lelakatolt dögkútról lopják el a tetemeket. Ott az elkövetők magatartása már több mint megkérdőjelezhető. Kiemelték, sok mező- gazdasági feldolgozóüzemnek jelent problémát, hogy telephelyeiken szabályszerűen oldják meg az elhullott, de a dögkutakra még el nem szállított állatok védelmét, őrzését. Sokszor a többszörösen bekerített, kutyával őrzött telep sem lehet akadály. Hogy az ellopott állati tetemekkel mi történik, azt csak sejthetjük a zalai tragédiából, és reménykedhetünk: nálunk nem történik hasonló eset. * Túrkevén a dögkút megtelt, helyette dögtér működik, a polgár- mesteri hivatal üzemelteti - nyilatkozta dr. Debreceni Sára tiszti főorvos asszony. A gyűjtőhelyet kerítéssel körbevonták, munkaidőben felügyelet van. Az alkalmazott hét végén is elérhető. Konténerbe gyűjtik az elhullott állatokat, a nagy állattartók is ide szállítják a dögöket. A tárolóedényt minden munkanapon ürítik, a tetemeket elszállítják Debrecenbe. A telepen található egy kamra is, ez évek óta lakattal van lezárva. Elvileg nem fordulhat elő, hogy a telepről bárki ,fiúst” vigyen ki. Eddig is ellenőrizték az ott folyó tevékenységet, a zalai eset miatt várhatóan további szigorításokat vezetnek be. A kevi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a telep éjszakai őrzése nem megoldott, de emberi fogyasztás motiválta döghúslopást még nem észleltek.- Mezőtúron szintén dögtér működik, mióta a dögkutak megteltek és lezárták őket - tudtuk meg dr. Nagy Éva tiszti orvostól. A polgármesteri hivatal üzemeltetésében lévő telep körülkerített, a szállítás heti két-három alkalommal történik a debreceni feldolgozóüzembe. A dögtérre kivitt állattetemekből időnként történik húslopás is. Ez igen veszélyes dolog, mivel a betegségben elhullott állatok nemcsak szalmonellát, hanem más kórokozókat is teijeszthetnek. A megoldás csak az lehetne, ha építenének egy fedett tározót, mely biztosítaná a gépi rakodás lehetőségét, és megbízhatóan le lehetne zárni. A túri polgármesteri hivatal műszaki osztályán úgy nyilatkoztak, hogy a dögtér állandó felügyelete biztosított, a tárolás körülményei megfelelnek a szabályoknak. banka-scs Egy üzemmel szegényebb lett az amúgy sem gyáraktól hemzsegő Rákjócziújfalu. A 15-18 helybélinek munkát adó, cipőfelsőrész készítésével foglalkozó Héra Bt. a szomszéd településre, Rákóczifalvára tette át székhelyét. Az átköltözés nem érinti az újfalui dolgozók munkahelyét, mivel mindannyian átjárnak majd (Folytatás az 1. oldalról) a hasznosítás, hanem lehetőség szerint egy logikai konstrukcióban. A közgyűlés által 1995-ben alkotott vagyonrendelet is teljes átdolgozásra szorul az időközbeni változások miatt. Kedden ülésezett a megye és a város egyeztetőbizottsága, és a közoktatási törvény által előírt közoktatás-fejlesztési koncepciókat tárgyalta meg. A város közgyűlése május 22-én elfogadta a sajátját - a megyei önkormányzat más utat jár be, először az egyeztetőbizottság elé vitte fejlesztési elképzeléseit, azután vitatja meg a közgyűlés. Kedden egyébként a bizottság mindkét koncepciót elfogadta. Várhegyi beszélt arról is, hogy folynak az előkészítések egy multinacionális cég Szolnokra telepítéséről, a képviselő-testület erről június 19-én zárt ülésen tárgyal. A döntésig teljes titoktartás kéretik, nehogy meghiúsuljon az A június 15-ig tartó kampány főszereplői: a Fiesta Van és puttonyos Courier, az Escort Van, valamint a bevált Transit - összesen ötféle modellsorozat, melyek nemcsak kipróbálhatók, de most jelentős kedvezményekkel is kínálják a Ford-kereskedők. A bemutató apropóján érdeklődtünk Péntek Lászlótól, a Nesztor Kft. ügyvezetőjétől az új autók piacának alakulásáról. A kereskedés első embere elRákóczifalvára. A váltásnak nincs köze a településen zajló, önkormányzaton belüli vitákhoz, egyszerűen bővíteni szeretett volna a cég, és ehhez a korábbi székhely nem volt alkalmas. Ráadásul amíg Újfaluban bérelték az épületet, addig Rákóczifalván megvettek egy nagyobbat, ami megfelel a bővítési terveknek. üzlet. A szóban forgó cég olyan kedvezményeket kér az önkormányzattól, amelyek megadásáról csak a testület határozhat, Egy „csípős” téma okán egy másik bejelentés: az időjárás változása miatt meglehetősen sok a városban a szúnyog, ezért szombaton és vasárnap ismételten szúnyogirtás lesz. Végezetül Várhegyi Attila - mint a Fidesz országos választmányának elnöke - a Szolnokon is megjelent egyházellenes vadplakátok kapcsán visszautasította a szabaddemokraták megyei elnökének azon kijelentését: ha a kossuthos falragasz pártberkekből származik, akkor a Fidesz lehet az értelmi szerző. Várhegyi emlékeztetett: a Fidesz vezetése mindvégig támogatta és támogatja a magyar kormány és a Vatikán között hamarosan megkötendő szerződést, és a parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ tiltakozott a megállapodás ellen. mondta, a múlt év végi, roham” ellenére az idei esztendő jól kezdődött, az első öt hónapban több autó talált gazdára, mint 1996 hasonló időszakában, és a kereslet egyenletesen nő. A haszon- járművek közül továbbra is sláger a Transit, főként annak akciós változata, a Partner. A személykocsik között a prímet az Escort viszi, de szépen fogynak a Mondeo gazdagon felszerelt változatai, és élénk érdeklődés övezi az újonc KA-t is. L. Z. Felvételünk a Ford-átvonulás egyik első helyszínén, a szolnoki Nesztor Kft.-nél készült, előtérben a Fiesta Van típus. A Ford-flotta pénteken Kisújszállásra érkezik, a Sándor Service telephelyére. fotó: m. j. Egyeztető a közoktatás-fejlesztési tervekről Szolnok számba veszi vagyonát Ford-átvonulás a megyében Alig mutatta be a Ford új kisautóját, a KA-t, most újabb attrakcióval igyekszik megdobogtatni a négykerekűek szerelmeseinek szívét. Tegnap Ford-átvonulás címmel haszonjárművekből álló konvoj indult útjára az országban, hogy megismertesse a nagy múltú cég rendkívül széles haszonjármű-palettáját.