Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-31 / 125. szám

1997. május 31., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az alakulat felszámolása ma ér véget Ezredbúcsúztató „ünnepség” Az 5. Jász-Nagykun-Szolnok Légvédelmi Tüzér Kiképző Ezred megszüntetésének folyamatát lapunk végigkísérte. A Magyar Honvédségen belül zajló haderő-átalakítás része­ként a tüzéralakulat felszámolása a mai nappal megtörtént, így a nagy múltú szolnoki alakulat életéről az alábbi az utolsó tudósításunk. Egy fegyvernem „halt ki” a szolnoki Rékasi úti laktanyában a tüzér kiképző ezred megszün­tetésével. A meghatározott pa­rancs szerint az ezrednek 1997. május 31 -ig végre kellett hajta­nia saját felszámolását. Az alakulat katonái ezt, az alakulatukkal kapcsolatos utolsó feladatukat is példásan látták el, derült ki az ezred bú­­csú-állománygyűlésén. Csom­bor László alezredes, ezredpa­rancsnok elköszönt - immár volt - munkatársaitól, köszöne­tét mondott a beosztottak áldo­zatos munkájáért. A „feleslegessé” vált mun­kaerő zöme a többi szolnoki alakulatnál kapott beosztást, mások, akik megtehették és él­tek is a lehetőséggel, erejük teljében a korkedvezményes nyugdíjazást választották. Nem akadt azonban olyan jelentkező, aki a tüzérek nagy­oroszi állomáshelyen megala­kított jogutód alakulatánál ke­resett volta munkát.-hgy-A KBI hűtlen kezeléssel gyanúsítja Várhegyi nem fél a vizsgálattól (Folytatás az L oldalról) Kifogásolja ugyanis: a nyo­mozás ellene ügy kezdődött meg, hogy nem tudott róla, és sem ő, sem jogi képviselője nem vehetett részt a bizonyí­tási eljárásban. Az pedig szá­mára egyelőre érthetetlen, hogy csupán a gyanúsítás köz­lése, egy még a kezdetén tartó vizsgálat egy mozzanata, ilyen érdeklődést „váltott ki” az országos napilapban. Ezt követően Várhegyi At­tila részletesen beszélt a te­lekértékesítést megelőző tör­ténésekről. Többek között ar­ról, hogy a vevőként jelent­kező vállalkozókkal folytatott tárgyalásokon nem csupán ő vett részt, hanem Szegedi Ká­roly és Bata István, két szoci­alista párti képviselő, a témá­val pedig meghatározó módon foglalkozott a közgyűlés vá­rosfejlesztési bizottsága. Az 1996 áprilisában zárt jelleggel hozott közgyűlési határozat végrehajtásával a jegyzőt bízta meg, aki az el­készült szerződéstervezeteket aláírásra alkalmasnak találta. Várhegyi elmondta azt is, hogy független szakértőket felkérve, azóta már kiderült, a szerződések a városnak nem okoztak károkat, és a közgyű­lés 1996 augusztusában szak­értői vélemény nélkül állapí­totta meg az ötvenmillió fo­rintos, a nyomozást kiváltó kárt. Végezetül hangsúlyozta: meggyőződése, a lejáratására indult kampány politikai szí­nezetű, mert többek érdekét sérthette, hogy rávilágított a Kőolajkutató Rt. privatizációs visszásságaira, és az orosz ér­dekeltségű pályázó nem kap­hatta meg a cég többségi tu­lajdonjogai........................ Kitüntetett Kisosz-vezető Nagy Ferenc immár tizenöt éve a Kiskereskedők Orszá­gos Szövetségének a megyei elnöke. Ez idő alatt végzett munkájáért a napokban két kitüntetést is átvehetett. Az egyiket a Kisosz országos elnöksége adta, míg a másikat az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Miniszté­rium. Pár héttel ezelőtt újabb öt esz­tendőre megválasztották me­gyei elnöknek a tizenhat éve magánkereskedőként dolgozó Nagy Ferencet.- Az elismerések nemcsak nekem szólnak, hanem az el­nökség minden tagjának egy­aránt - mondta a kitüntetett.- Nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Sikerünknek talán az a titka, hogy mindig azzal foglalkozunk, amivel kell. Kizárólag a kisvállalkozók érdekeit tartjuk szem előtt. A kiskereskedők megol­dandó gondjairól szólva az új­raválasztott elnök elmondta, szegény a megye, nem is na­gyon lehet összehasonlítani például a dunántúli megyék­kel. Itt nagyon alacsony azokhoz viszonyítva a keres­kedelmi forgalom, éppen ezért sokkal jobban érinti a helybéli kisvállalkozókat a multinacionális cégek idejö­vetele. A kicsik könnyen tönkremehetnek, hitelt nem nagyon kapnak, s magasak a fizetési kötelezettségek - vé­lekedett Nagy Ferenc.- A megye kisvállalkozóit segíteni, támogatni kell - be­szélt a jövőről -, hiszen ők itt szolgáltatnak. Ha őket nem becsülik meg, akkor azzal na­gyon sokat veszíthet a megye. A legfontosabb viszont az lenne, ha a kormány vállalko­záspárti politikát folytatna, de ez egyelőre sajnos nem így van - mondta Nagy Ferenc. PE A gasztronómia két szolnoki lovagja látta vendégül lovagtársait tegnap Szolno­kon, az általuk vezetett étteremben. Baráti ebéden, illetve díszvacsorán mutatkozott be a szolnoki gasztronómia a szakma kiválóságainak. fotó: csabai Változó szociális ellátás Kisújon A kisújszállási képviselők a szociális igazgatásról és a szoci­ális ellátások helyi szabályozá­sáról új rendeletet alkottak. Kacsó Sándorné osztályvezető­től megtudtuk, lényeges változás, hogy leszűkült az átmeneti se­gélyre jogosultak köre. Ez mos­tantól csak akkor adható, ha a ké­relmező váratlan esemény miatti jelentős jövedelemcsökkenés kö­vetkeztében létfenntartást veszé­lyeztető élethelyzetbe kerül. Az elbírálásnál figyelembe veszik a család egy főre eső jövedelmét is. Az sem jogosult átmeneti se­gélyre, aki az önkormányzattól két különböző rendszeres pénzel­látást kap. Rendszeres szociális segélyt az a 18. életévét betöltött személy kaphat, aki munkaké­pességét legalább 67 százalékban elvesztette, aki 62. életévét betöl­tötte, illetve tartósan munka nél­küli, s itt is figyelembe veszik a mindenkori nyugdíjminimum alapján az egy főre eső jövedel­met. A lakásfenntartási támoga­tás igénylésénél feltétel, hogy a lakásfenntartás havi költsége el­­éije a család összjövedelmének 20 százalékát. Az egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult sze­mély szociális rászorultság alap­ján - ha az egy főre eső jövede­lem nem éri el a 11.500 forintot, a környezettanulmány és a vagyoni helyzet felmérése is alátámasztja a rászorultságot - kérheti a szol­gáltatások igénybevételére jogo­sító igazolványt. -de-Megszűntették a Teleki önállóságát (Folytatás az 1■ oldalról) hatékonyabbá teheti, mások min­den intézményt önállóvá tettek volna. Tíz igen, hát bem szava­zattal a Telekit a Városgondnok­sághoz rendelték, a Rákóczi önál­lóságának megőrzéséről 12 igen 4 nem szavazattal döntöttek. A másik oktatást érintő előter­jesztés - az alacsony beiratkozási és csökkenő gyermeklétszám mi­att - az Újvárosi Általános Isko­lát a Rákóczi Úti Általános Isko­lával közös igazgatás alá rendelte volna. A képviselők egyöntetűen hangsúlyozták: egy 140 éves in­tézményt, amely nem csak iskola, hanem művelődési centrum is, nem lehet megszüntetni. A sza­vazáson 14 nem, 3 igen ellenében a javaslatot elvetették. A Mezőtúron kempinget léte­síteni kívánó vállalkozó - mivel az általa bérelt területre nem talál befektetőt - bejelentette vételi szándékát a bérleményre, 150 fo­rintos négyzetméterenkénti áron. A városatyák egy része a vétel­árat találta alacsonynak, mások a pályáztatás nélküli értékesítést kifogásolták. Az indítvány sza­vazáskor a minősített többséget nem kapta meg. A képviselők megszavazták a Közmunka Tanácshoz benyúj­tandó pályázatot, melynek elnye­rése esetén száz túri munkanél­küli juthat ideiglenes munkaalka­lomhoz. scs NAT - újabb kísérletet kell kibírni Új kísérlet járja be hazánkat: a NAT, amely szerint felkészül­tebb tanárokra és az esetleges ingázást jobban tűrő diákokra lesz szükség a következő években a kormányzat és azon belül az új oktatási rendszert kidolgozó Szabad Demokraták Szövet­sége jóvoltából. A nemzeti alaptanterv (NAT) sikere még nem biztos, csak az, hogy 1998-ban indul. Hóm Gábor, az SZDSZ tanár­politikusa szerint az iskola nem a tanárok munkahelyéről (állásá­ról), hanem a diákok képzéséről szól. Tudomásul kell venni, hogy az iskola közszolgáltatás, és a je­lenleginél rugalmasabb, két-, sőt háromszakos (de lehet több is!) tanárokra van szükség. A szülők csak a jó iskolát választják gyermeküknek, aki - Hóm sze­rint örömmel - hajlandó napi 15- 20 kilométert is ingázni, ha tele­pülésén nincs megfelelő intéz­mény számára. A tegnap Kunszentmártonban és Szolnokon járt Horn Gábor úgy vélte, az 1998 szeptemberé­től bevezetendő NAT egyik elő­nye a komplexitásában van. A NAT kötelezővé teszi a modem ismeretek elsajátítását, mint az önkormányzatiság, a tolerancia­készség, a számítástechnika, az egészséges életmód. A szakma örömmel és meg­osztva fogadta a NAT-ot. Az álta­lános, valamint szakképző isko­lák állítólag örülnek neki, míg a gimnáziumok nem. És nem örül­nek a felsőoktatási intézmények sem, hiszen azoknak olyan okta­tókat kell(ene) képezniük, akik szinte mindenhez értenek, tóth A jövő biológusai versenyeznek Immár hetedik alkalommal ad otthont Kisújszállás a Herman Ottó országos bioló­giaverseny döntőjének. Tegnap a városházán Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a huszonöt diákot. Mint elhangzott, boldogító érzés, hogy az ideérkező versenyzők a természetvédelemmel, élővilág­gal foglalkoznak, éppen ezért ve­szítenivalója senkinek nincs, itt már mindenki győztes. Dr. Ducza Lajos polgármester a vendéglátók nevében szólt. E szerint a város örömmel ad helyt minden évben ennek a verseny­nek. Dr. Gergely János akadémi­kus, egyetemi tanár, a Magyar Természettudományi Társulat biológiai szakosztályának elnöke szerint - aki Karcagról származik - a jövő tudósai ülnek itt a verse­nyen,- akik már bizonyították, hogy sikeresek a természetvéde­lemben. Hogy azt csinálhatják, amit szeretnek, vagyis kisebb ku­tatásokat végeznek, búvárkodnak a szaknodalomban, önmagában is siker. A huszonöt diák megtar­totta kiselőadásait a zsűri előtt - melynek elnöke dr. Józsa Árpád, a DATE Karcagi Kutatóintézet igazgatója - a választott termé­szetvédelmi területekről. Szom­baton terepgyakorlattal, majd va­sárnap írásbeli fordulóval ér vé­get a verseny. -de-Újfalu becsülete (Folytatás az 1. oldalról) Kecskés János kifejtette, ha egy képviselő-testület tagjai úgy érzik, gondok adódnak a működéssel, akkor úgy tisztes­séges, hogy előbb megpróbál­ják a problémákat megoldani, s ha nem megy, akkor feláll­nak. Á gazdasági'működést vizs­gáló bizottságot illetően a pol­gármester elmondta, hozzá nem értő emberek saját véleményét tükrözi a sajtóban is megjelent, minden pontjában megcáfol­ható vizsgálati eredmény. Jel­lemzőnek találta a polgármester azt, hogy a szakértők segítségét is elutasították.- A júniusi választásokon a feloszlatást kezdeményező hat képviselőből öt újraindul - be­szélt Kecskés János a jövőről.- A polgármesteri címért én is harcba szállók. Kérdezem: mi változik meg akkor, ha mindannyiunkat újraválaszt a község? Újra felállunk? PE Uram! Szereti Ön a feketét? No és a barnát? Jöjjön hozzánk, t nálunk megtalálja! „Jó BŐR "-cipők jeligére a KRISTÓF ba KRISTÓF Férfidivat § Szolnok, Magyar u. 6. " Egyesület alapítására várják a tiszai fürdőzés kedvelőit Hajóval a szolnoki szabad strandra A szolnoki tiszai szabad strand nemcsak a megyeszékhelyen lakók körében népszerű, hanem a Tisza-túrázóknak is kedvelt megálló- és pihenőhelye. Tavaly az üzemeltetés jogát a Tisza Mozi Kft. kapta meg, amely sokat tett azért, hogy kulturált körülmények között tudjanak fürdőzni a vizek szerelmesei. Nem lesz ez másként az idén sem. A Tisza Mozi Kft. a Tisza és a természet szeretete mellett azért is vágott bele a vállalkozásba, hogy partnerekre találva azt hosszabb távon is üzemeltesse - mivel Szolnoknál kisebb telepü­lések is sokkal jobban kihasz­nálják a szőke folyó nyújtotta lehetőségeket -, s emellett re­ményeik szerint a távoli jövőben megtérül a beruházásuk - mondta Demeter István, a kft. ügyvezetője. Tavaly nagy költ­séggel . üzemképes állapotba hozták a strandot, és szolid kö­rülmények között tudták biztosí­tani a strandoláshoz szükséges feltételeket. A kft. elkészített egy, a sza­bad strandra, kempingre és ke­rékpárúira vonatkozó vázlatter­vet. Az idei szezonhoz két héten belül megkezdődnek a munkála­tok, a terület bejárása, és a ter­vek szerint június 20. és 30. kö­zött készen állnak a nyitásra. A kft. villamos földkábeleket vá­sárolt, amelyekkel hosszú távra megoldódhat a terület elektro­mos ellátása, a városi sportcent­rum pedig idén is biztosítja a múlt évi eszközöket. Régi probléma a terület meg­közelítése. A legjobban egy por­­talamtott út, illetve kerékpárút hiányzik. Ez utóbbit megold­hatná a Szolnok-Tisza-tó között kiépítendő kerékpárút, amely­nek tulajdonképpen a szolnoki szakasza hiányzik. Egy ilyen, a gáton húzódó, a strandot is érintő kerékpárúira óriási lenne az igény, ám ehhez városi pénzre is szükség lenne. Jó hír viszont, hogy a strandot hajójá­rattal is meg lehet majd közelí­teni. A Tisza Szálló elől naponta sétahajóval 20 perces vízi úton lehet majd eljutni a strandra. Demeter István úgy látja, hogy a szabad strand jövőbeli helyzetének rendezésén, az anyagi források megteremtésén egy egyesület sokat lendíthetne. Ezért mindazokat, akik szív­ügyüknek tekintik a tiszai stran­dolást Szolnokon, június 6-án, pénteken 16.30 órakor a Tisza mozi A termébe váiják a sza­­badstrand-kedvelők egyesülete létrehozására. B. Gy. Címzett támogatást kap a Hetényi Elfogadott, tárgyalás alatt álló és az előkészítés szakaszában lévő törvényekről tájékoztatták a sajtót tegnap az MSZP szol­noki, Tófenék utcai irodájában. A címzett támogatásokról szóló, már elfogadott törvény, mint azt Jauemik István képvi­selő hangsúlyozta, nagymér­tékben befolyásolja az önkor­mányzatok működését. Me­gyénkből három jelentősebb pályázat érkezett címzett támo­gatásra, ezek közül kettő volt eredményes. Az egyik a megyei kórház sebészeti szárnyának rekonst­rukciója, amely 1856 millió fo­rinttal az országban a második legnagyobb összegű támogatás, s amelyhez a megyei önkor­mányzat 90 millióval járul hozzá. A másik Jászapáti két középiskolájában számítógép­­terem kialakítása, amelyhez az állam 20,7 milliót ad, a saját erő pedig 2,2 millió. A jászberényi kórház pályázata nem nyert tá­mogatást. Országosan egyéb­ként 288 pályázat érkezett cím­zett támogatásra, ezek közül 89-et fogadtak el. Tokár István képviselő több, adóval kapcsolatos, készülő jogszabályról számolt be, A földbérlettel kapcsolatban meg­jegyezte, hogy terjedőben van a tulajdonosok és a bérlők szó­beli megállapodása az adófize­tés kikerülése céljából. Ez hát­rányos a termelőszövetkeze­teknek, amelyekkel kevesebben kötnek bérleti szerződést, és az államnak is, amely elesik az adóbevételtől. A most előkészületi sza­kaszban lévő új törvényben kezdeményezték, hogy az adót ne a bérleti megállapodás, ha­nem a tulajdon alapján kelljen fizetni. Nemrég megkezdődött, nagy érdeklődés mellett, az új nyug­díjtörvény parlamenti tárgya­lása. Ezzel kapcsolatban már sok információ napvilágot lá­tott. Jauemik István alapelvként megjegyezte, hogy senki sem járhat rosszabbul az új törvény hatására. A jövendőbeli nyugdí­jak 3/4 részét a mai felosztó ki­rovó, 1/4 részét pedig tőkefede­zeti rendszer szerint folyósíta­nák. Ez utóbbi rész a tervek szerint örökölhető lesz. Szemé­lyi jövedelemadót csak a 2009 után megállapított nyugdíjak után kell fizetni. A jövő évtől kezdve belép viszont az idősko­rúak járadéka, amelyet azok kapnak, akiknek a nyugdíja nem ér el egy bizonyos szintet, amelyre azt kiegészítik, részben központi, részben pedig ön­­kormányzati forrásból. B. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom