Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-06 / 31. szám

2. oldal Világtükör 1997. február 6., csütörtök Horn Gyula miniszterelnök orvosai tanácsára elhalasztotta a jövő hét elejére tervezett hiva­talos kanadai látogatását - je­lentette be a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóirodája. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke cá­folta azt, hogy ellenezte volna a szövetség belépését a kor­mányba. A kolozsvári Szabad­ság című lapnak adott interjú­ban Tőkés kijelentette: meg­nyerőnek tartja a miniszterel­nök személyét, de lassúnak a személyi változtatásokat. Robbantásos merényletet kíséreltek meg kedd este az új csecsen alelnök, Vakha Arsza- nov ellen. A hírt a csecsen bel­ügyminisztérium nem erősítette meg. A politikus életét távirá­nyítású robbanószerkezettel próbálták meg kioltani. Néhá- nyan könnyebben megsebesül­tek, két személygépkocsi meg­rongálódott. Horvátország első rendkívüli és meghatalmazott belgrádi nagykövete szerdán átadta megbízólevelét Zoran Lilies jugoszláv elnöknek. Megfigye­lők szerint az aktus újabb fon­tos lépés Jugoszlávia és a volt Jugoszláviából kivált Horvátor­szág közötti kapcsolatok nor­malizálása felé vezető úton. Go Harlem Brandtland nor­vég exminiszterelnök ajánlatot kapott, hogy legyen Kofi An­nan ENSZ-főtitkár helyettese - közölte a norvég közszolgálati televízió szerdán. A hírt hivata­losan nem erősítették meg. Navaz Sarif volt kormányfő pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga elsöprő győzelmet aratott a pakisztáni választásokon. A kedden közzétett hivatalos vég­eredmény szerint a törvény- hozás 134 mandátumát nyerte el, míg a riválisnak, a Benazir Bhutto kormányfő vezette Pa­kisztáni Néppártnak csak 17 hely jutott. Pokolgép robbant szerdán az észak-morvaországi Olo- moucban. A robbanásban egy idős férfi életét vesztette. Agydaganata van Elizabeth Taylomak - jelentette be a vi­lághírű színésznő szóvivője. A jóindulatú tumort február 17-én műtéti úton fogják eltávolítani. Egy kaliforniai esküdtszék kedden felelősnek találta O. J. Simpson volt amerikaifutball- sztárt exneje és annak barátja meggyilkolásában, ezért 8,5 millió dollár kártérítésre köte­lezte. Bő egy évvel ezelőtt Simpsont egy büntetőeljárás­ban fölmentették a gyilkosság vádja alól, most egy polgári perben marasztalták el. Clinton a bővítés híve Bili Clinton az Unió helyzetéről szóló keddi be­szédében ismertette az Egyesült Államok kül- és belpolitikai törekvéseit. Az amerikai elnök síkraszállt a NATO kibővítése mellett. Második elnöki időszakának céljait vázolva leszögezte: az első új tagokat 1999-ig föl kell venni a szö­vetségbe, de nem említett országneveket. A Kongresszus két háza előtt elmondott be­szédében az amerikai elnök hangsúlyozta: szükséges szilárd partneri viszonyt ápolni Oroszországgal, és erősíteni az együttműködést a szövetségen kívüli európai államokkal a bé­kepartnerségi program keretében. Clinton az amerikai külpolitika kiemelt céljának nevezte az egységes és demokratikus Európa létrejötté­nek elősegítését. Az elnök szavaiból kitűnü arra törekszik, hogy megőrizze az Egyesült Államok nemzet­közi vezető szerepét. Ehhez markáns amerikai jelenlétet akar a világban és serény diplomáciát. Clinton rózsás képet festett hazája gazdasági helyzetéről. A belpolitikai feladatok közül az oktatásügy fejlesztését és a költségvetés ki­egyensúlyozását emelte ki. A kongresszusi pulpituson fotó: FEB/REUTER Újból orosz tulajdonná nyilvánították az elhurcolt értékeket Elfogadták a műkincstörvényt A duma a lényeget érintő módosítás nélkül, új szerkesztésű változatban fogadta el a műkincstörvényt. A honatyák ismé­telten orosz tulajdonná nyilvánították a második világ­háború alatt a Szovjetunióba hurcolt összes külföldi műkin­cset. A törvény felsőházi és elnöki jóváhagyást igényel. A két ház képviselőiből álló egyeztető bizottság új szer­kesztésű, szerdán elfogadott restitúciós törvénye szerint a Szovjetunióba szállított összes kulturális érték az Oroszor­szági Föderációt illeti meg, és szövetségi tulajdont képez. Kivételt - kölcsönösségi alapon - a megszállt szovjet köztársaságok területéről Né­metországba és szövetsége­seihez került, majd onnan visszajutott értékek jelente­nek, és szó lehet a családi re­likviák visszaadásáról is. A törvény szerint vissza kell adni az egyházi, jótékony- sági szervezetek és a nácizmus üldözöttjeinek tulajdonát. A törvény kimondja, hogy a mű­kincsek visszajuttatása csak kölcsönös alapon lehetséges. A kulturális miniszter he­lyettese szerdán bírálta a tör­vényt, és kijelentette: a kor­mány ellenzi, hogy a műkincs­törvény egyenlőségjelet tesz a Szovjetunió volt szövetségesei és az egykori ellenséges or­szágok között. Becslések szerint 200 ezer képzőművészeti alkotásról és mintegy 2 millió könyvről van szó. Magyar részről hatvan­ezres lista készült az eltűnt ér­tékekről. A műkincsek között van a Hatvany-, Herzog-, Deutsch-, Petries-, Kornfeld- és Pe'terffy-gyűjtemény. A moszkvai Grabar restau­rátorintézetben a Hatvany- és a Herzog-gyűjtemény össze­sen 132 festményét őrzik. Nyizsnij Novgorodban (a volt Gorkijban) van a Sárospataki Református Könyvtár 305 könyvritkasága. Tragikus helikopter-baleset. Az izraeli légierő történetének legsúlyosabb szeren­csétlensége történt kedd este, amikor két katonai helikopter összeütközött a levegőben, majd egy kibucra zuhant. A balesetnek 73 katona esett áldozatul. Izraelben vizsgálatot indí­tottak a szerencsétlenség okainak kiderítésére. fotó: feb/reuter Hírháttér Meghátrált a hatalom „Soha nem voltunk ilyen közel a polgárháborúhoz. ” E meglehető­sen ijesztő véleménnyel foglalta össze a Bulgáriában hetek óta hú­zódó válságot a nemrég beiktatott új államfő, Petar Sztojanov. S a valóság nem is áll túl messze a sokkolónak szánt nyilatkozattól, hisz a balkáni állam a működésképtelenség határáig jutott. A nyo­másnak a kormányzópárt csak ideig-óráig tudott, akart ellenállni. A voksolás áprilisra való előrehozatala azt jelzi, hogy Szófiában felismerték a szocialisták: pusztán parlamenti többségükkel nem érdemes feszíteni a húrt. Az országban nagy az elégedetlenség, kár friss kormány megalakításával kísérletezni. Nem maradt más kiút, mint engedni az ellenzéknek, s kiírni a választásokat. Kevésbé világos, lehet-e hasonló fordulatra számítani a Balkán másik forrongó pontján, Jugoszláviában. Itt még a bolgár tünte­téshullámnál is jóval régebben, immár 78. napja tartanak a Milo- sevics-rendszer elleni tüntetések, s az elmúlt napokban - a vezetés türelmének fogytát jelezve - a rendőrök egyre erőszakosabban lép­tek fel a menetek résztvevőivel szemben. A szerb elnök meghátrálá­sát jelzi mindenesetre a javaslat, hogy a válság megoldása érdeké­ben a parlament utólagos határozattal szentesítse a novemberi helyhatósági választások eredményeit. Csakhogy épp ő volt az, aki mindeddig tagadta az ellenzéki győzelmeket. így legalábbis indo­kolt a gyanakvás, mennyire végleges és őszinte Milosevics váratlan véleményváltozása. Ráadásul úgy tűnik, az ellenzék (akárcsak Bul­gáriában) már nem éri be kisebb engedményekkel, hanem ragasz­kodik az új választások megrendezéséhez. szondy Átutazóban a főtitkárral Solana szerint Ankara nem emel vétót Javier Solana és Keleti György a repülőtéren fotó: feb/diósi A NATO főtitkára szerint Törökország nem akadályoz­hatja meg az észak-atlanti szervezet kibővítését. Javier Solana útban Törökor­szág felé szerdán a Ferihegyi repülőtéren tárgyalt Keleti György honvédelmi miniszter­rel. Á megbeszéléseket köve­tően a politikus újságíróknak kijelentette: Ankara csatlako­zása az Európai Unióhoz és a NATO kibővítése két, egymás­tól független döntést igényel. Tansu Ciller török miniszter­elnök-helyettes korábban azzal fenyegetőzött, hogy országa el­lenezheti a NATO keleti kibő­vítését, ha továbbra sem veszik komolyan Törökország csatla­kozási szándékát az Európai Unióhoz. Solana úgy vélekedett, hogy Törökország nem fogja megvé­tózni a NATO kibővítését. Hozzátette: minden tagország egyetértett abban, hogy a júli­usban tartandó csúcstalálkozón határozzanak az észak-atlanti szervezet kibővítéséről, vala­mint a NATO és Oroszország közötti kapcsolatrendszerről. Az International Herald Tri­bune című újság szerint az Egyesült Államok és szövetsé­gesei diplomáciai kezdeménye­zések egész sorozatára készül­nek, hogy rábírják Oroszorszá­got a NÁTO keleti kibővítésé­nek elfogadásába. A javaslatok a légtérellenőr­zéstől kezdve a fegyverzetkor­látozási szerződéseken át a nagyhatalmi „politikacsinálá­sig” számos területen nyújthat­nának kedvezményes elbánást Moszkvának. A franciák és a németek azt is indítványozták, hogy adjanak állandó tagságot a Hetek csoportjában Oroszor­szágnak. AMFORA Nálunk még a tavalyi áron vásáro 30% engedménnyel minden ári CSAK 1 NAPIG: 1997. február 7 Várjuk kedves vásárlóinkat raktárüzletünkben. Címünk: Szolnok, Csaba út 28. Telefon: 427-146 Nyitva: 8.30 -16 óráig __________________ •124831/1FT ^ 1.829.000 Ft-tói FORD ESCORT SPRINT 1.6CLX alaptartozékok: szervokormány, központi zár, rádiós magnó, riasztó gyúj tásblokkoló, fordulatszámmérő, plüss kárpit, színezett üveg, elől- hátul króríiozott díszrácsok és színre festett lökhárítók 2.199.000 Ft is bérlet, használtautó-beszámítás Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201, 410-330 FORD ESCORT 1.3C ' ■> Országos nagykereskedelmi vállalkozás szolnoki leányvállalatához fiatal, diplomás munkatársat keres ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ munkakörbe. A pályázatokat ,,Profit-123638” jeligére a kiadóba kérjük. ^ •123638/3H- ^ Értékesítünk: nyers répaszeletet, lucerna vetőmagot, kukoricasilót felvásárolunk: lucerna- és rétiszénát, gabonaszalmát. | érdeklődni: Ádóm és Társa Kft. Debrecen, Tüzér u. 4. Tel./fax: 52/448-538, 416-046 s_________________________, Ön fiatal, dinamikus és sikerorientált? Alapítson áttekinthető beruházás segítségével egy saját cégetl Ezáltal Ön egy nemzetközi hálózatban ügynökség tulajdonosa lesz. A sikeres ügynökségvezetők havonta 800.000 Ft-ot keresnek. További tájékoztatás: Matkovics István Telefon: 131-3358 _________________________•1245S2/1H T " i BJHUNGÁRIA ...--......... r í BIZTOSÍTÓ rrr AZ ALLIANZ-CSOPORT TAGJA Piacvezető társaságunk - mely Európa legnagyobb bizto­sítójának, az ALLIANZ HOLDING-nak kizárólagos tulajdona - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 5 főállású munkatársat keres a megye területéről, ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐI állás betöltésére. Feladata: Ügyfeleink igényeinek felmérése, tanácsadás. Új üzleti kapcsolatok kialakítása, vevőkapcsolatok ápolása. Közvetlen értékesítés a személyes eladás hatékonyságával. Ajánlunk:- egy piacvezető nagyvállalat biztonságát- érdekes munkát I - teljesítményt elismerő magas jövedelmet- ingyenes, folyamatos, szakmai képzést Elvárásaink:- legalább középfokú végzettség- igényesség a munkavégzés során- jó kommunikatív készség Előnyt jelent a pénzügyekben, SZJA-kérdésekben való jártasság, értékesítési tapasztalat. Fényképes szakmai önéletrajzát a követ­kező címen váijuk: Értékesítési és marketing osztály 5000 Szolnok, Baross út 3. .,24457/1h­JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYF.I NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BF.RKI IMRE • Szerkesztő: I.aczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház. Pf.:.105. Telefon: 56/424:444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon:'52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesílőinél. postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609—03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 91 Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.:.56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.• Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 M ■é

Next

/
Oldalképek
Tartalom