Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

2. oldal Világtükör 1997. február 26., szerdí Magas beosztású fehér házi tisztségviselők teljesen alapta­lannak és érthetetlennek minő­sítették azokat az „értesülése­ket”, amelyek szerint romlottak volna Magyarország esélyei a NATO-hoz való csatlakozásra. Az amerikai kormányzat hétfőn közzétett tanulmánya ismét síkra száll az atlanti szövetség keleti kibővítése mellett. A bősi erőmű atyjaként ismert Július Binder az Új Szónak adott nyilatkozatában kijelen­tette: a pert egy héttel a hágai bírósági tárgyalás kezdete előtt sem késő leállítani. Binder arra számít, hogy Hágában Szlová­kia lesz a nyertes. Új görög katolikus egyház­megyét hozott létre Szlovákiá­ban II. János Pál pápa. A most felállított kassai apostoli exar­chátus területén hozzávetőleg 80 ezer görög katolikus él. Viktor Csernomirgyin kor­mányfő kedden megerősítette, hogy átalakítják az orosz kor­mányt. A tervezett személyi változások hátterében a reform folytatásának szándéka áll. Szerbiában megkezdődött a polgári társadalom kialakulása, de továbbra sem kielégítő az emberi és kisebbségi jogok helyzete - állapították meg az Európa Parlament tényfeltáró küldöttségének tagjai kedden Belgrádban. Alberto Fujimori perui elnök megerősítette, hogy a limai túszválság rendezése érdekében hajlandó tárgyalni a Túpac Amaru nevű szervezet bebör­tönzött tagjainak szabadon en­gedéséről is. Kétszáz palesztin vonult kedden Betlehemből Jeruzsá­lembe, hogy tiltakozzon az iz­raeli kormány tervezett kelet- jeruzsálemi lakásépítési prog­ramja ellen. A zsidóknak szánt lakótelep a tervek szerint Jeru­zsálem arabok által lakott keleti felében épül fel. Föllendülőben van a bevá­sárlóközpont-építés Kelet-Eu- rópában - állapítja meg a RegioPlan bécsi tanácsadó cég tanulmánya. Az elemzés szerint a legsűrűbb ilyen üzlethálózat Magyarországon van, a nyugati befektetők ezért most Cseh- és Lengyelország felé fordulnak. Háromszáz éves emberi szívet találtak építőmunkások a dél­csehországi Nova Bystricében. A faládikába rejtett szervre a helyi templom falának egyik mélyedésében bukkantak rá. Magyarországon hamisított pezsgő csempészetét akadá­lyozták meg a moldovai ható­ságok. Az 105 ezer üveg italt oroszországi exportra szánták. Roman Herzog méltatta a magyar demokrácia érettségét és eredményeit A német elnök az európai egység híve Derűs pillanat a két elnök sajtótájékoztatóján FOTÓ: FEB/Dlósi imre Roman Herzog, a Németországi Szövetségi Köztársaság elnöke és felesége kedd délelőtt Budapestre érkezett. A német államfő Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására tesz háromna­pos hivatalos látogatást Magyarországon. Roman Herzogot ünnepélyes keretek között, katonai tiszte­letadással fogadta vendéglátója a Kossuth téren, majd a két el­nök tárgyaló asztalhoz ült. A megbeszélések után Göncz Ár­pád és Roman Herzog nemzet­közi sajtóértekezletet tartott. „Németországban minden fe­lelős politikai erő támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO- hoz. Teljes az egyetértés abban is, hogy segítenünk kell a tag­felvételt megcélzó kelet- és kö­zép-európai országokat a gaz­dasági átalakulás folyamatá­ban, ám a belső reformok fi­nanszírozását az Európai Unió nem vállalhatja magára” - je­lentette ki a német köztársa­sági elnök. Roman Herzog szerint Ma­gyarország jó úton halad. Hangsúlyozta: tisztelettel te­kint az átalakulást igazán megsínylő legszegényebb ré­tegekre, de hozzátette: áldoza­tok nélkül nem lehet a refor­mokat végrehajtani. Göncz Árpád leszögezte: Magyarország sikereket ért el az elmúlt másfél évben a mak­rogazdaság terén. A hadsereg átalakítása a NATO követel­ményeivel összhangban zajlik. A német köztársasági elnök a sajtótájékoztatón kijelen­tette: amennyiben Európa egy­két generáción belül nem válik egységessé, akkor futball- nyelven szólva lesüllyedhet a harmadik-negyedik ligába. „A szabadság, az egyén és a gon­dolat értékét fenyegeti ve­szély” - fogalmazott. Roman Herzog méltatta az új magyar demokrácia érettsé­gét és eredményeit a parla­ment plenáris ülésén elmon­dott beszédében. A német államfő egyebek közt hangsúlyozta: az 1989-es magyar határmegnyitás az NDK-menekültek számára nemcsak német történelmet csinált, hanem Európa törté­nelmére is meghatározó befo­lyást gyakorolt. Könyvet írt az amerikai szuperkém Moszkvában állítólag kétmillió dollár várja, ha kiszabadul Amikor a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) egyik munka­társát kinevezték a szovjeteket szemmel tartó elhárító osz­tály élére, Moszkvában tapsoltak az örömtől. Az újdonsült főnök ekkor már jó ideje a szovjet „partnerszervezet”, a KGB fizetett ügynöke volt. A két éve lebukott Aldrich Ames a börtönben írta meg most megjelent visszaemlékezéseit. A kettős ügynök az évek során dollármilliókat vett föl szovjet megbízóitól, viszonzásul el­árulta a CIA féltett titkait. Pél­dául huszonöt olyan szovjet hírszerzőt buktatott le, aki az amerikaiaknak is dolgozott. Ames most megjelent könyvéből egy meglehetősen szokványos történet bontako­zik ki. Á tapasztalt hírszerző nyakig eladósodott, inni kez­dett, elhagyta a családját és összeállt egy nővel. Amikor a pénze végképp el­fogyott, először bankrablásra gondolt. Aztán mégis inkább besétált a washingtoni szovjet nagykövetségre, és fölaján­lotta szolgálatait. ,A szovjetek kapva kaptak az alkalmon: Ames néhány nap után már 50 000 dollárt tett zsebre a kiszolgáltatott fontos információkért. A férfi sokszor abba akarta hagyni a kettős életet, de nem tudott ellenállni a könnyű ke­reseti lehetőségnek. Az évek során fölfedte a Szovjetunió­ban dolgozó CIA-ügynökök nevét, s elárulta azt is, hogy egy berendezés segítségével Washingtonban értesülnek minden olyan információról, amely rádión érkezik a KGB moszkvai központjába. Ames utólag rájött: akkor követett el nagy hibát, amikor szómi kezdte a pénzt. A szuperkém most életfogy­tiglani büntetését tölti, szép élettársa 5 évet kapott közre­működéséért. Amennyiben Aldrich Ames egyszer kiszabadul, Moszkvá­ban az ott letétbe helyezett kétmillió dollár és egy pompás ingatlan várja. Állítólag. Szegeden lesz a ínkonzulátus Romániába várják Göncz Árpádot A magyar és a román külügyi szakértői tárgyalásokon meg­egyezés született az alapszer­ződés végrehajtását ellenőrző kormányközi vegyes bizott­ság létrehozásáról. Döntöttek arról is, hogy Kolozsváron és Szegeden magyar, illetve ro­mán főkonzulátus nyílik. A vegyes bizottság megalakítá­sáról szóló jegyzőkönyvet vár­hatóan Victor Ciorbea román miniszterelnök március 12-13- ra tervezett budapesti látogatá­sán írják alá. Bagi Gábor külügyi államtit­kár-helyettes és Petru Cordos román külügyi főigazgató bu­dapesti tárgyalásai után beje­lentették, hogy megtörtént a jegyzékváltás a főkonzulátusol és a tiszteletbeli konzulátusol ügyében is. Magyarország a ko rábban már létező kolozsvár főkonzulátusát nyitja meg újra míg a román fél Szegeden ki ván főkonzulátust nyitni A tiszteletbeli konzulátusoka illetően nincs változás: Cons tanta, illetve Győr a tervezet helyszín. Ä hivatalok várhatóan csal hónapok múlva kezdhetik mej a munkát, a tárgyi és személyi valamint pénzügyi feltételeke ugyanis meg kell még terem teni. Bejelentették, hogy az é1 első felében várhatóan Romá niába látogat Göncz Árpád köz társasági elnök. Kairói mufti az iszlám szélsőségesekről Nem a hit parancsára ölnek Kell-e félni az iszlámtól? - tudakolta a Der Spiegel című német lap Mohammed Szaj- jid Tantavitól, a kairói Azhar Egyetem nagy tudású pro­fesszorától. A hírmagazin riportere arról kérdezte a szunnita mohame­dánok tekintélyes tudósát, hogy miként vélekedik a muzulmán szélsőségesekről. Ismeretes, hogy Iránban megemelték a vérdíj összegét, amelyet Salman Rushdie, a Sá­táni versek szerzőjének meg­öléséért fizetne egy iszlám ala­pítvány. Algériában legutóbb vasárnap gyilkoltak a fanatiku­sok: 18 embert mészároltak le, többségük 25 éven aluli volt. Tantavi feleleteiből kitetszik: nem érti, hogyan lehetséges ennyi szörnyűséget elkövetni, amikor „az iszlám emberiessé get és toleranciát jelent”. A tu dós férfiú azzal sem ért egyet hogy a saját egyetemén is van nak fundamentalista tanárok akik közös felhívásban követel ték a szélsőségesek bírálójánál likvidálását. A kairói mufti közönsége: gyilkosságoknak tartja a történ teket. Azt pedig, hogy az isz Iámra hivatkozva csonkítanál meg ezrével lánygyermekeket olyan történelmi hagyomány nak minősíti, amit „nem szabat összekapcsolni a hittel”. „Az erőszak meg fog szűnni a szélsőségek el fognak csende sedni” - állítja a mufti, aki sze rint az afganisztáni tálibok té vesen hivatkoznak a Koránra amikor a nőt otthonába szám űzik, s még azt a jogát is elvitat ják, hogy dolgozzék. Orvosi javaslat: 75 év legyen a nyugdíjkorhatár Öregszik a japán társadalom Egy japán orvos azt javasolja, hogy az országban emeljék föl 75 évre a nyugdíjkorha­tárt. Indoklása szerint a het­venen felüliek mind testileg, mind szellemileg egyaránt munkaképesek. Ha a szigetország lakói csak a hetvenes éveik közepén vonul­nának teljes nyugalomba, akkor is maradna idejük pihenésre, hiszen a japán nők várható élet­tartama majdnem 83, a férfiaké pedig több mint 76 év. A javaslat hátterében az áll, hogy a japán társadalom két­ségtelenül elöregedett. Egy ki­mutatás szerint már az idén is több a 65 éven felüli, mint a 14 éven aluli állampolgár a felkelő nap országában. A múlt év vé­gén a 125 millió japán 15 száza léka tartozott a 65 esztendősné idősebb korosztályba. 2025-n ők a lakosság negyedét teszi! majd ki. Áz idős japán népesség eltar tása máris súlyos gondoka okoz a költségvetésnek. Előre jelzések szerint egy negyedszá zad múlva tíz nyugdíjast hu szonnégy dolgozó fog eltartani Tavaly a tokiói kormány 60-ró 65 évre emelte a nyugdíjkorha tárt, és a munkáltatókat fölszó lította a rendelet megtartására. Ezzel egyidejűleg hozzálát tak a nyugdíjrendszer átalakítá sához. Szó van arról is, hogj miután a családot sem alapítc gyerekek nem gondoskodna! idős szüléikről, bevezetik a kö­telező időstartást. (kulcsár Szeméthegyeket sodor a víz az Atlanti-óceán európai partjai mentén Pusztítja magát a vén kontinens Súlyos környezeti ártalmak fenyegetik Dél-Európát - mutat rá Simon Charbonneau, a bordeaux-i egyetem tanára, az európai környezetvédelmi jog professzora. A tudós a La Corunában bekövetkezett katasztrófára alapozza véleményét. Tavaly szeptember 10-én dél­előtt tízkor szabadult el a pokol a spanyolországi La Coruná­ban. A meredek tengerparton két évtizeden át fölhalmozott szemét tetemes része, mintegy 100 ezer tonna hulladék csú­szott bele a Vizcayai-öbölbe. Szem- és fültanúk szerint iszonyú robajjal indult meg az elképesztő bűzt árasztó szemét­lavina, három házat temetett maga alá, és egy férfit, akinek a holttestét máig sem találják. A hulladéktömeg mindent le­tarolt, mígnem egy kis halász­falunál a tengerbe csusszant a környéken élő 600 ezer ember és a térség iparának szennye. Ha a szerencsétlenség este tör­ténik, amikor az emberek már otthon meg az utcákon vannak, akár harminc áldozata is lehe­tett volna a katasztrófának. A szenny tízméteres dom­bokba halmozódva állt a part­közeli vízben. A hullámzás, az ár és az apály, no meg a szél azóta megtették a magukét: a hulladékhegyeket folyamatosan elsodorta a víz. A Vizcayai-öböl tengeráram­lata az északspanyol partok mentén rendületlenül hajtja a szemetet a nyugatfrancia Gas­cogne, a különösen kedvelt fö- venyes strandok - Biarritz, Bayonne, Capbreton - felé, egészen Bretagne-ig. A mély tengeráramlat valósággal, szi­vattyúzza a koszos, fertőző trá­gyalevet a francia partok irá­nyába. Spanyolok, franciák egy­aránt hibáztathatok a környe­zeti ártalmakért. A folyók sza­kadatlanul hordják a szennyet és a piszkot a Vizcayai-öbölbe. Tengerkutató szakemberek szerint legalább 120 millió mű­anyag doboz, tartály, zacskó stb. nyugszik a tenger fenekén. Ezek évszázadok múltán sem semmisülnek meg, és tönkrete­szik az élővilágot. Ferenczy Europress Összecsaptak a rohamrendőrökkel. Az államfő leváltását követelték tüntető dél-koreai diákok, miután újabb pénzügyi botrány rázta meg az ázsiai országot. A gyanú sze­rint kormánypárti és ellenzéki politikusok egyengették az útját egy helyi konszern hitelfelvé­telének. Az elnök helyett hamarosan a kormány nyújtja be a lemondását. fotó: feb/reuter JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház. Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom