Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

1997. február 26., szerda Megyei Körkép 3. oldal Beiskolázási segély Karcagon „Elviselhető” költségvetés Földváron Tiszaföldváron a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az idei költségvetést, amely - Marosfalvi Ernő polgármester el­mondása szerint - arra nyújt fedezetet, hogy az önkormányzat számára kötelezően előírt feladatokat ellássák. A karcagi képviselő-testület tegnapi ülésén felosztotta a 713 ezer 823 forint állami tá­mogatást a szociális ágazatban foglalkoztatott 134 közalkal­mazott részére, melyet napo­kon belül meg is kapnak az érintettek. A városatyák áttekintették a tan­köteles korú tanulók étkeztetésé­nek a helyzetét. Mint elhangzott, az elmúlt években jelentősen visszaesett az étkeztetést igénybe vevő diákok száma. Ám az is ki­derült, hogy sok a gyengén táp­lált, rosszul vagy hiányosan ét­kező gyermek, akiknek az étkez­tetése csak iskolai keretek között lenne biztosított. így a képviselők abban maradtak, hogy újból átte­kintik a helyzetet, hiszen az éhes gyermekek ellátását meg kell ol­dani. A másik probléma a tanköny­vek ára. Az önkormányzat költ­ségvetési helyzete az utóbbi években nem tette lehetővé, hogy beiskolázási segélyalapot létesít­sen. Tankönyvtámogatásra idén A képzés magyar, angol és fran­cia nyelven folyt, az előadások pedig többek között a XX. század Európájáról, a jogharmonizáció­ról, az európai integrációk törté­netéről, az európai közösségek gazdaságtanáról, az európai csat­lakozási mechanizmusról szól­tak, de foglalkoztak az európai rendszerek összehasonlító elem­zésével, az Európai Monetáris Unió történetével is. Az előadók a főiskola tanárain kívül a Kül­ügyminisztérium munkatársai voltak, de Brüsszelből, az unió központjából is érkeztek előadók. A tanfolyam végén diploma- munkát kellett írni, Báli István dolgozatának címe: A kelet-kö- zép-európai országok agrárgaz­300 ezer forintot, a beiskolázás segítésére 5 millió forintot külö­nítettek el az idei költségvetés­ben. A város kereskedelmi ellátásá­ról is tárgyaltak kedden. Mint el­hangzott, az áfész az utóbbi években jelentősen kiszorult a pi­acról, a vásárlóerő csökkenése és a multinacionális cégek megjele­nése miatt. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy tavaly 26 áfész, 155 egyéni és 79 egyéb kiskeres­kedelmi egység, valamint 69 egyéni és 25 egyéb gazdálkodó szervezet működtetett üzletet a városban, így a lakosság megta­lálhatta a számára kedvező árfek­vésű, minőségű árut. A képviselők határoztak a Csokonai diszkót felállításáról, mely a Kossuth Lajos utca és a Dózsa György út között létesül. A családsegítő és gondozási központ vezetője február elsejé­vel egészségi állapotára és meg­változott családi körülményeire hivatkozva lemondott megbíza­tásáról. A megüresedett állásra most írtak ki pályázatot. D. E. dasága jövőbeni európai uniós csatlakozásunk tükrében. A dol­gozat kiváló minősítést és jeles osztályzatot kapott. A tanfolyamon tanultak gya­korlati alkalmazásáról Báli István elmondta, hogy az Európai Unió­tól, az Európai Régiók Gyűlésé­től és az Európa Tanácstól sok anyag érkezik, ezeket át kell néz­nie, értékelnie a megyei lehető­ségek szempontjából, majd javas­latokat készít a közgyűlésnek és az elnökségnek. Megszaporodtak a megye külföldi kapcsolatai, a tárgyalásokhoz ismerni kell a ré­giók együttműködésének me­chanizmusát, a lehetőségeket. Ebben segített mindenekelőtt a tanfolyam. B. A. Összesen 620 millió forint a vá­ros idei.,kerete”, aminek 73 szá­zalékát az államtól kapja Tisza- földvár, a többit pedig saját be­vételekből teremti elő. Szükség is lesz rá, mert e nélkül igen nagy hiánnyal vághatna neki az önkormányzat a ’97-es évnek.- A költségvetés elviselhető. A kormány által felvállalt bér­- A parasztokkal ellentétben nekünk évek óta, az első fillér után adózni kell - folytatta a hölgy -, ami nekik eddig nem volt. Ha annak idején mi is ezt csináltuk volna, talán nem itt tartanánk, ezzel együtt egyetér­tek a kezdeményezésükkel. A műtárgyakkal kereskedő Mayer Tamás sem vette zokon, hogy félbe kellett szakítania út­ját, szerinte a véleményét, a nemtetszését mindenkinek joga van kifejezni. A felmerült egész pályás útlezárással kapcsolat­ban elmondta: — Valószínűleg sor kerül rá, ha nem lesz meg­egyezés. Kereskedőként termé­szetesen engem is érintene a dolog, de be kell látnunk, hogy ők most nem csak saját magu­kért tüntetnek. Azt, hogy oda- fönn a pénzek szétfolynak, nem az adózó állampolgárokkal kel­lene megfizettetni. D. M. kétpói közalkalmazott: emelések teljesítése a normatí­vából azonban lehetetlen volt - nyilatkozta lapunknak a város első embere. - Ezt csak az ön- kormányzat saját bevételeiből, illetve a feltétlenül szükséges dologi kiadások terhére tudtuk megvalósítani. így fordult elő, hogy az állami forráshoz százmillió forintot a- Szerintem mindenki annyit fog termelni, amennyi magának elég. A nagyvárosiak nézhetik majd az üres piacokat. Az a baj, hogy a városiak nem állnak a falusiak mellé. Nem fogják föl, ha nekünk nem lesz, nekik sem jut, és jövőre ehetik az argentin burgonyát. Az is fontos, hogy a kiskőrösiek inkább növényter­mesztők, az állattartókat vi­szont nem képviseli senki.- Kistermelő vagyok, és na­gyon egyetértek a tüntetőkkel - vélekedik P. -né Gy. I. mezőtúri közalkalmazott. Ha nem kel­lene most dolgoznom ahhoz, hogy megéljek, én is demonst­rálnék. Mit akarnak a nyomo­rultaktól? Most indulnak el, mindenki gépvásárlásba fek­tette a pénzét... hagyni kell őket talpra állni. Kovács István, 21 éves kar­cagi egyetemista egyetért a gazdákkal, mert nem azonnali városnak kellett hozzátennie.- Ezt a pénzt a fejlesztésektől vontuk el - folytatta a polgár- mester -, s kevesebb jut majd útkarbantartásra, köztisztaságra és az intézmények épületeinek a fenntartására. Nagy eredménynek ítélte meg Marosfalvi Ernő, hogy a város nem szorul hitelfelvételre. A be­vételeket gyarapíthatja majd a Tigáz-részvények eladásából be­folyó összeg is, körülbelül öt- ven-hatvan millió forintot hozhat ez a város kasszájába. P. E. hatállyal kellett volna bevezetni az új jogszabályokat, hanem időt kellett volna hagyni ahhoz, hogy a felkészülhessenek a termelők. Akkor tartaná igaz­ságosnak ezek a bevezetését, ha a kormány az így befolyó több­letbevételből céltámogatással a gazdákat segítené, hiszen a gépállomány siralmas. Lengyel Józsefié karcagi ta­karítónő szerint is jogos a gaz­dák követelése, s egyetért ve­lük, bár családjában senkit nem érint ez. Megegyezésre nem számít, szerinte ez az akció csak a figyelemfelhívásra jó, a kormány nem fog leülni tár­gyalni a termelőkkel. Kiss Lászlóné bízik abban, hogy lesz értelme a demonstrá­ciónak, bármeddig is tartson. A Kiskunság és Nagykunság ösz- szefogása jó példája annak, hogy a sokat emlegetett privati­záció után is össze tudnak fogni az érintettek céljaik eléréséhez. Mint közalkalmazott azonban úgy véli, hogy ő több adót fizet, mint a gazdák, bár azt nem vi­tatja, hogy a termelőknek az egyéb kiadásai is nagyobbak. B. Cs. - S. Cs. J. - D. E. Testformázás Túrkevén Száműzik a görcsöket A túrkevei művelődési házban másfél éve működik aerobic- klub. Tagjai rendszeresen össze- jámak péntekenként, hogy meg- tomáztassák elmerevedett tagja­ikat. Van, aki fogyni, csinosodni akar, van, aki a napi munkával járó stressz elleni gyógymódot látja a mozgásban. Az egyórányi ritmikus mozgást szemlátomást könnyedén tűri Bodó Magdolna, a klub vezetője.- Korábban önvédelmi sportra, most fitnessklubba járok heti három alkalommal, és ott­hon is tornázom - mondja Mag­dolna. Azt is elárulja magáról, hogy kilencéves kora óta torná­zik. A gyakorlatokat részben a nővérétől, részben autodidakta módon, videofilmek, könyvek segítségéve' ‘anulta meg, a leg­hatásosabb mozdulatokat kivá­lasztva. A klubvezető szerint az aerobic formál, karcsúsít, fo­gyaszt, oldja a testi, lelki gör­csöket. Valószínű így is van, mivel a klubba járók száma egyre növekszik. Magdit az ön­védelmi sport edzője ajánlotta be a művelődési ház vezetőjé­nél, aki megbízta a klub vezeté­sével. S egyelőre ugyan a gyen­gébbik nem jár be a kultúrházba mozogni, a foglalkozások min­den korosztály számára nyitot­tak, hiszen a mozgásra minden­kinek szüksége van. scs Elbocsátások Kunszenten (Folytatás az 1. oldalról)- Nagy különbség van a lehető­ségek és a jogos igények között- mondta válaszában Kasza Jó­zsef, Kunszentmárton polgár- mestere. - Azért ilyen egyoldalú a mostani intézkedés - folytatta -, mert a korábbi évek karcsúsí­tásai folytán a többi intézmény­ben egyszerűen nincsen lehető­ség további leépítésre. A kényszer jelentkezik a költ­ségvetés kiadási oldalán, éppen ezért örömteli, hogy a képvise­lők egyhangúlag fogadták el az 1997-es pénzügyi tervezetet - zárta le ezt a napirendi pontot a polgármester. Egyetlen intézményben hagy­ták nyitva az elbocsátás kérdé­sét, mégpedig az egészségügyi központban. A testület ahhoz kötötte a felmondást, ha az egészségügyi bizottság meg­győződik arról, hogy ez nem okoz fennakadást a feladatok el­látásában. A bölcsődéből és a Széchényi István Általános Iskolából egy- egy, a Városi Óvodából három, a szakközépiskolából pedig négy embert küldenek el. Á költségvetés megszorító intézkedései más téren is érez­tetik hatásukat: ahogyan több képviselő is fogalmazott, csak működtetésre jut, fejlesztésre alig-alig. Ez a jövőre nézve káros iga­zán, ugyanis sok egyszeri bevé­tele volt a városnak, ami jövőre már nem lesz - mondták a tes­tület tagjai. -pókász­Finnország önállóságának 80. évfordulója, vala­mint a finn kultúra napja alkalmából, a Finnugor Baráti Kör szervezésében Varga Domokos író tartott előadást tegnap a szolnoki Damjanich Múzeumban. Képünkön az író műveit dedikálja. fotó: csabai Az első megyei euromenedzser Másfél évvel ezelőtt a budapesti Külkereskedelmi Főiskola elindí­totta az euromenedzser-képzést. A cél az volt, hogy olyan szak­embereket képezzenek, akik képesek lesznek ellátni az európai integrációval jelentkező feladatokat. A 14 fős kezdő csapatnak a megyéből is volt tagja, Báli István, a megyei önkormányzat kül­ügyi szakreferense. „Kívülállók” véleménye a gazdademonstrációról A városiak nem állnak a falusiak mellé Teljesen egyetértek a gazdákkal, de ha jobban belegondolok, nekünk is az utakoii kellene lennünk, mert olyan terhek van­nak a nyakunkon, ami egyszerűen kitermelhetetlen - mondta egy jászberényi kisvállalkozó hölgy, aki nevének közléséhez nem járult hozzá, amikor a jászberényi határban a gazdák demonstrációja megállásra kényszerítette. Bár hétfőn este azonos időben két hangverseny osztotta meg Szolnok városának zenesze­rető közönségét, sokan vol­tak, akik a megyeházán ren­dezett Mozart-estet választot­ták, így aztán a fellépő Szol­noki Szimfonikus Zenekart telt ház fogadta. A „Figaro lakodalma” című operanyitány vérpezsdítő, élet­teli zene, melyhez a zene­szerző, a kidolgozási szakasz nélküli szonátaformát találta megfelelőnek. Az A-dúr hegedűverseny első tételében a szólóhang fan­táziaszerű belépésével lepi meg Mozart a hallgatót, majd azzal, hogy az expozícióban a hegedűszóló zenekari kíséret­tel mutatja be a témákat. A C-dúr szimfónia kezdő té­telének látszólagos egyszerű­sége, problémátlansága bravű­Mozart-est japán vendégművészekkel ros, ellenpontos szólamszövést takar. Az Andante cantabile - a második tétel - a kései kama­raművek lassú tételeinek kife­jezés telítettségére és mélysé­gére emlékeztet. A Menüett bonyolult, romantikus és el­lenpontos képleteivel az ele­gancia, az arisztokratikus pompa és nagyvonalúság min­taképe. Habár mindössze néhány nap - néhány próba - állt ren­delkezésükre, a szolnoki szim­fonikusok és a vendégkarmes­ter emlékezetesen szép hang­versennyel ajándékozták meg a koncert közönségét. Mit- suyoshi Oikawa szerény, meg­nyerő egyéniség - emellett azonban nagy tapasztalattal bíró dirigens. A zenekar leg­főbb erényei: az összecsiszolt, telt hangzású vonós és a nemes hangú fúvós szólamok megje­lenítése. A nyitányban és a szimfónia két szélső tételében ugyan a helyenként túlzott méretű hangerő zavarta a maradékta­lan élvezetet -, de a szimfónia második és harmadik tételének szépsége kárpótolta ezért a hallgatót. A Mozart-est fény­pontját kétségkívül a hegedű- verseny - annak is második és harmadik tétele - jelentette. A szólista, az ugyancsak Japán­ból érkezett vendégművész: Yoshiko Hagiwara hangszeré­nek mestere. Szathmáry Judit A Szolnoki Szimfonikus Zenekar FOTO: M.l. „Szabályozott” hagymatermelők (Folytatás az 1. oldalról) Ezen a lapon olyan kérdésekre is választ vár a terméktanács, hogy milyen technológiával és milyen célra (nyers értékesítés belföldön, hűtőipari, konzerv­ipari felhasználás) kíván az igénylő hagymát termelni. Az igényeket ma még minden esetben kielégítik - mondotta érdeklődésünkre Füleki László, a terméktanács titkára. Egyéb­ként az ügyben pénteken ren­deznek tanácskozást Szolno­kon, a teszövnél, ahol újabb igényeket is be lehet jelenteni. Füleki László elmondta, hogy a hagymát övező jelenlegi jogi környezet nem harmonizál az EU-előírásokkal, ugyanis a hagyma nem tartozik a szabá­lyozott piacok közé. Ám ezt el kívánják érni, s az Agrárgazda­sági Kutató- és Informatikai In­tézet már ki is dolgozta a szük­séges termékpályaprogramot. Ez azt is jelenti - elfogadása esetén -, hogy nem csak a ter­melést, hanem a piacot is szabá­lyoznák, méghozzá oly módon, hogy a forgalmazókat is ter­helné korlátozás. így többek között nem lehetne bárkinek hagymát exportálni vagy im­portálni. A titkár reméli, hogy az általuk modell értékű kez­deményezés célba ér rövid időn belül. Egyébként már az idén feb­ruárra miniszteri rendeletet vártak a termelési önkorláto­zás - a termelési terület kvótá­zása - tekintetében. Ez alapján lehetne ugyanis megkötni a termelőkkel a szerződéseket, amely biztonságot nyújtana, s a létrehozandó alapból adott esetben a veszteségeket finan­szírozni lehetne. így célszerű minél előbb a kvótarendszerbe lépni, mert akik ezt elfogadják, azok a termelők könnyebben juthatnak támogatásokhoz és piachoz. ein Tavaly év végén nyílt a Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet martfűi kirendelt­sége. A pénzintézet tavasszal tervezi a Volksbank kártya kiadását és a biztosítási tevékeny­ség beindítását ügyfeleiknek. fotó: csabai

Next

/
Oldalképek
Tartalom