Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-26 / 48. szám
r Beiskolázási segély Karcagon 3. o. „Elviselhető” költségvetés Földváron 3. o. Gazdasági tükör- állásajánlatok 4. o. Nyár a télben 7. o. Három gyerek jajkiáltása Van ugyan házuk Kunszentmártonban, de minek, mert azon sem ajtó, sem ablak - kiszedték. A tetőt megbontotta a vihar, és a három testvérnek most temették az apját Az asszony, az anya a gyerekek helyett inkább az italt választja, de elvonóra nem megy. A gyerekek egy emberhez méltatlan, koszos, sötét szobában laknak. Itt is szívességből, mert a tulajdonosnak - akinél hébe-hóba dolgozott az apjuk - megesett rajtuk a szíve. Mi lesz velük? Riportunk a 8. oldalon olvasható. Működési hitel Mezőtúron Amennyiben a mezőtúri képviselők megszavazzák a február 27-ei testületi ülésen a város 1997. évi költségvetését, felhatalmazzák a polgármestert arra is, hogy a büdzsé 47 millió 522 ezer forint hiánya mértékéig működési hitelt vegyen fel. A hiányhoz kapcsolódó két sarokszám: 1 milliárd 541 millió kiadási és 1 milliárd 493 millió bevételi főösszeg. Az említett minimális hitelfelvétel érdekében egyéb megszorító intézkedéseket is kilátásba helyez a rendelet. Az önkormányzat intézményeiben fejlesztési feladat csak a teljes források megléte esetén indítható, a felújítási munkálatok pedig csak a második félévben kezdhetők el. Ezen túl pályázatot nyújtanak be pénzügyi támogatásra az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat jogán. Mezőtúr 1996-ban már nem tartozott az elmaradott települések közé, így e címen ebben az évben nem illeti meg támogatás. A képviselő-testület idei egyik legfontosabb célkitűzése a működőképesség megőrzése. Az 1987-95 között felvett, összesen 153 millió 200 ezer forint hosszú lejáratú hitelekből múlt év végéig 21 millió 880 ezret törlesztett a város. A visz- szafizetés ütemezése szerint 1997-ben 25 millió 320 ezer forint ez irányú kötelezettsége van Mezőtúrnak. S. Cs. J. Mulasztások sora vezetett a kislány halálához Egy szobor, két vádlott Az ügyészség álláspontja szerint a régi és az új, megbízott igazgatót is felelősség terheli a tavaly májusban Rákócziújfaluban bekövetkezett iskolai tragédia miatt. A Szolnoki Városi Ügyészség által elkészített vádiratból kiderül: súlyos mulasztások miatt kellett egy 9 éves gyermeknek meghalnia. Mindez egyelőre a vádhatóság elképzeléseit tükrözi, a büntetőügyben tartandó első bírósági tárgyalást még nem tűzték ki. Ami azonban sajnos kezdettől fogva tényként kezelhető: 1996. május 3-án a rákócziújfa- lui általános iskola udvarán a Dózsa Györgyöt ábrázoló, fából faragott szobor eldőlt, és egy kislány halálát okozta. A vádirat egyértelművé teszi a felelősség kérdését. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége az, amivel a történtek időpontjában állásából felfüggesztett igazgatót, Marik Mihályt illetik. Nem kétséges, hogy a fafaragványt merő jó szándékkal állította ki az intézmény udvarára, ám az igazságügyi építész szakértő szerint egyáltalán nem úgy, hogy az megfeleljen az előírásoknak. A rögzítés nélkül álló, két méter magas és több mint egy- mázsás szobor egy alkalommal el is dőlt, de ez már az iskola új, megbízott igazgatója, Tarpainé Lajkó Szerénke vezetése alatt történt. A vezetőnő felelősségét abban látja az ügyészség, hogy bár a szobor eldőléséről és annak visszaállításáról tudomást szerzett, nem intézkedett a balesetveszély megszüntetéséről, nem akadályozta meg, hogy a gyerekek a szobor közelében játszanak. Ellene gondatlan emberölés vétsége miatt emeltek vádat. -hgyVevőtalúlkoxóra hívta tegnap partnergazdaságait a törökszentmiklósi Taurina-Agrár Kft. Az egész napos program keretében a szarvasmarhatartással, takarmányozással kapcsolatos előadások hangzottak el, valamint az Alfa-Laval fejlesztési újdonságaival ismerkedtek meg a résztvevők. Délután a Stand-Alone típusú borjúitató automatát tekintették meg üzem közben a helyi, Béke Mezőgazdasági Szövetkezet telepén. fotó: csabai Pedagóguselbocsátások Kunszenten A béremelések okozta többletköltségeket nem tudja fedezni a kunszentmártoni költségvetés, ezért húsz embert bocsátanak el a város intézményeiben. A helyzet kritikus, de nem tragikus - hangzott el a kunszentmártoni önkormányzat tegnapi testületi ülésén, melyen az 1997-es év költségvetését vitatták meg a képviselők. A kényszerű intézkedések legjobban a Deák Ferenc Úti Általános Iskolát érintik. Összesen kilenc munkatársával kellett közölnie a szomorú hírt az igazgatónőnek, aki a testület ülésén kifejtette: azért okoz különösen nagy nehézséget a létszámcsökkentés, mert az elvégzendő feladat nem lesz kevesebb. így a maradókra emberfeletti munka hárul. Az iskola vezetője sérelmezte azt is, hogy a leépítések szinte kizárólag az oktatási intézményeket érintik. (Folytatás a 3. oldalon) Megyénkre ezerötszáz hektárnyi területet osztott a terméktanács „Szabályozott” hagymatermelők Az idén már megtörténhet a vöröshagyma termékpályájának szabályozása. Ehhez a terméktanács mindent kidolgozott, s a tárcaközi bizottság döntése után megszülethet a miniszteri rendelet. A ’97-es évre a terméktanács hatezer hektáros optimumterületet állapított meg, melyből megyénkre 1500 hektárnyit osztottak le. A szinte minden évben bekövetkező piaci zavarok - túltermelés, illetve hiány - megszüntetése érdekében a hagymatanács már korábban is szorgalmazta a termelés és a piac - együttesen a termékpálya - szabályozását. Az ennek érdekében tett lépések egyike az a felmérő munka, melyet a belföldi igények, a termelési háttér és az exportlehetőségek feltérképezése terén kellett elvégezni. Ez szinte teljes mértékben készen áll. A terméktanács az idei évre 6000 hektárban határozta meg azt az optimum területnagyságot, mely esetében a vöröshagyma-termelők nem lennének kitéve túltermelési válságnak. Hiszen például a tavalyi termésnek kilogrammját ősszel 8-10 forintért lehetett értékesíteni, majd a tél megtizedelte a készleteket, s mára már elfogyott a hazai hagyma. Az országos terület optimumból megyénk, mint a második legnagyobb hagymacentrum, 1500 hektárral részesedik. A termelők ebből egy felmérőlap kitöltésével igényelhetnek területet. (Folytatás a 3. oldalon) Szécsény és Rákóczifalva Fejedelmi kapcsolat Szécsény történelmi hagyatéka az 1705-ös országgyűlés, amelynek az akkori európai színvonalú törvényalkotáson kívül egyik legnagyobb eseménye II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelemmé történő választása volt. A kiváló államférfi szellemét őrző és mindjobban érzékeltető Ipoly menti kisvárosban három éve alakult meg a Rákóczi Szövetség csoportja, s az elmúlt évben a Rákóczi Városa Alapítvány létesítését is támogatta az önkormányzat. Erről is tájékoztatta tegnap Bodács Istvánt, Rákóczifalva polgármesterét Varga Tibor szécsényi polgármester és a Rákóczi Városa Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bállá Tibor. Rákóczifalva vezetője széles körű ajánlással érkezett, és az együttműködés mielőbbi kialakítását kérte vendéglátóitól. A községben április 26-án nyitják meg a ,,Rákóczi-tavasz” elnevezésű rendezvényt, majd május elején újabb, többnapos esemény lesz, melyen várhatóan ott lesznek a szécsényiek is. R. A. A Mezőgép Rt. törökszentmiklósi gyárában nyolcvan százalékban exportra - a német Claas cégnek - készítenek fűkaszarészegységeket. Megkezdték a belföldre szánt fűkaszák gyártását is, hogy a piaci igényeknek eleget tudjanak tenni. fotó: csabai Sikeresen vizsgázott a NEFAG Ünnepelt tegnap a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Részvénytársaság. Jó oka volt erre, hiszen olyan tanúsítvány birtokosává váltak, amellyel rajtuk kívül komplex erdő- és vadgazdálkodással, faiparral és e szakterületeken végzett szolgáltatásokkal foglalkozó cég ez idáig nem rendelkezik Európában. Az ISO 9002 nemzetközi tanúsítvány átadása Szolnokon, a NEFAG Rt. központi székházában történt meg. Szebeni László vezérigazgató elmondta, a cég valamennyi dolgozójának munkáját dicséri ez az eredmény. E tanúsítvány birtokában mintegy „világútlevéllel” közlekedhetnek a nemzetközi piacon. Minthogy ez a díj garantálja, hogy a cég folyamatosan biztosítja az elvárt minőséget, nagyobb bizalmat, ezáltal piaci A tanúsítványt az SGS Hungária Kft. képviselője, Petik Ferenc adta át Szebeni László vezérigazgatónak fotó: csabai előnyt élvezhet azzal a konkurens céggel szemben, amelyik még nem rendelkezik e tanúsítvánnyal. Mint elhangzott, az valóban nagy sikernek számít, hogy a NEFAG Rt. minőségbiztosítási rendszere jól vizsgázott, de a neheze még hátravan. Az ellenőrző cég ugyanis félévente újra és újra megvizsgálja, továbbra is minden rendben van-e. -h-