Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-20 / 43. szám
1997. február 20., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Hajtat évszakok címmel látkató Faragó László jászberényi fotográfus kiállítása a tiszafüredi múzeumban. Az ősi Zagyva folyó egykori árterének Hajtaként ismert mocsárvilága 1987 óta természetvédelmi terület. Az érdeklődők február végéig nézhetik meg a fotókiállítást. fotó: mészáros János Szebbé és csendesebbé válhat a belváros - Hová kerüljön a buszpályaudvar? Új rendezési tervet kap Szolnok Végső fázisához érkezett Szolnok új általános rendezési tervének (ÁRT) elkészítése a budapesti VÁTI Rt. gondozásában. Az új ÁRT mérföldkőnek számít a településrendezés, illetve -fejlesztés terén, és tíz-tizenöt évre determinálni fogja azokat a folyamatokat, amelyek az épített környezet alakításában várhatóak - hangzott el tegnap a szokásos hétközi városházi sajtótájékoztatón. Magyarkánál is blokád lesz a négyesen Tiltakozó karcagi gazdák Az értékek védelméért Községvédő baráti kör alakul Az önkormányzati vezetés kezdeményezésre ma községvédő baráti kör alakul Abád- szalókon. Elsősorban az épített környezet, valamint a meglévő szellemi értékek, örökségek védelméért, különös tekintettel a speciálisan községi hagyományokra. Bordás Imre polgármester tájékoztatása alapján ez azért jelent komoly feladatot, mert a múlt védelme így a jelenen keresztül teszi tervezhetőbbé a község jövőjét: azért, hogy valóban minőségében is idegenforgalmi központtá válhasson Abádszalók. A tizenkét fős baráti kör, melynek tagjai között biológus, erdész, építész, orvos, gyógyszerész, pedagógus, lelkipásztor és önkormányzati képviselő is található, azt szeretné elérni, hogy az idegenforgalmi fejlesztések miatt ne sérüljön az üdülőfalu jelentős történelmi múlttal rendelkező arculata. -pVonzó kúriák Mintegy 25 millió forint árbevétele volt tavaly az Express Rt szolnoki irodájának. Ez mintegy 30 százalékkal több az 1995-ben elért eredménynél. A legtöbben a görög üdülések iránt érdeklődtek, mivel ezek jelentik a legolcsóbb tengerparti kínálatot. Elég szép érdeklődés volt Amerika iránt is, viszont a horvát tengerpart nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, túl drágának bizonyult. Á belföldi üdülésekből ötmilliós bevétele volt az irodának. Itthon továbbra is a hegyvidék a legkeresettebb, elsősorban a régi, átalakított kastélyok, kúriák vonzzák az érdeklődőket. Nagy érdeklődés volt az utazás- és szálláskedvezményekre jogosító nemzetközi diákigazolvány iránt is, 50 százalékkal többet adtak el belőle tavaly, mint azelőtt, -péPályázati segítség a Tisza-tónak (Folytatás az L oldalról) Kerekes László, a térség idegenforgalmáért felelős Közép- Tisza Vidéki Intézőbizottság (KIB) főtitkára a hírrel kapcsolatosan elmondta munkatársunknak: a késedelem oka elsősorban az volt, hogy az ország minden részéről rendkívül sok - több mint 400 - pályázat érkezett be az MTSZ Rt.-hez. A pályamunkákat pedig széles körű társadalmi és szakmai véleményezések után bírálták el, ami miatt a döntési folyamat is elhúzódott időben. A KIB főtitkára szerint azonban a térség elégedett lehet, mert a Tisza-tavi turizmus felértékelődését jelzi az a tény, hogy a régió az átlagosnál nagyobb arányú támogatásban részesült. -perczeMint Pataki Ferenc városi főépítésztől megtudtuk, a most formálódó építési törvény azt fogja kimondani, egy-egy településnek csak egyetlen rendezési terve lehet. Ennek jegyében Szolnokon is szakítanak azzal a gyakorlattal, hogy az egyes városrészeket, valamint a város egészét különböző tervek szabályozzák. Az új általános rendezési terv több akut városrendezési problémára keresi a választ, olyanokra, amelyek évek óta húzódnak és jelentős beavatkozásokat igényelnek. Ezek közül első az egyenlők között, a Kossuth tér és környékére született (Folytatás az 1. oldalról) Ennek a sorsáról szabályos végrendeletet írt. így a pénzből tragikus halála után örökösei 3 millió forintot, a madarasi egyház 1,2 millió forintot (körülbelül 8 ezer dollárt) kapott meg. így vélhetően ezt a pénzt akarták megszerezni a támadók. Pénteken este a két álarcos szlávos, Vacláv néven szólít- gatta egymást, miközben a pap kezét hátrakötötték, lábát vasalózsinórral összekötözték, majd lelökték az ágyra, s egy pokróccal letakarták. Amikor megpróbált segítségért kiáltani, a száját fáslival bekötözték. elgondolás. Szükséges például a főutca forgalmi rendjének ismételt átgondolása, és ezzel párhuzamban a Kossuth tér reprezentatív közterületté alakítása. A Tófenék utcai belső tömb rendbetételénél egy jó értelemben vett kisvárosi beépítést szorgalmaznak. Konkrétabban: egy viszonylag kis szintszámú, földszint-egy emelet plusz tetőtér magasságú beépítéssel, átjárható tömbbelsővel és a földszinten kereskedelmi, vendéglátó- és szolgáltatóegységeket tartalmazó, építészetileg egységes épületekkel. Hasonlóképpen léteznek elképzelések a város szinte minden- Nem beszélni, nem kiabálni ! Aludni, imádkozni, imádkozni! Mi pravoszlávok vagyunk, tudd meg! - kiabálta szlávos akcentussal a két férfi. Másfél óráig, míg rámoltak, a plébános megkötözve feküdt a pokróc alatt, és a fejét mozgatta, nehogy megfulladjon. A támadók, miután a szobában nem találták meg a dollárokat, pénzt követeltek tőle.- Az irodában van, a fiókban - kiabálta bekötött szájjal a pap, aki ekkorra már a kezét kioldotta a pokróc alatt. A támadók azonban nem találták meg a pénzt, visszamentek a szobába, s megfenyegették a paGyászolnak a madarasiak A kunmadarasi polgármesteri hivatal épületén tegnap óta kint van a fekete zászló, s gyászjelentés is tudatja, hogy elhunyt egy madarasi születésű polgár, akire méltán volt büszke szülőfaluja. Papp Ferencné jegyzőtől megtudtuk, hétfő délelőtt a Debrecenben elhunyt dr. Bóján Ferenc orvosprofesszor, akik 51 évvel ezelőtt Kunmadarason született. Általános és középiskolái elvégzése után innen indult el orvosi pályájára. Szülőfaluja büszke volt rá miniszteri biztosként, az egyetem társadalom-orvostani intézetének igazgatójaként, s a közelmúltban létrejött Népegészségügyi Iskola igazgatójaként. Bóján Ferenc február 13-án szenvedett autóbalesetet, s haláláig kómában volt. Temetésén jelen lesznek a madarasi önkormányzat képviselői is. d. e. nagyobb térségére. Az új rendezési terv azzal is foglalkozik, hogy hová kerüljön Szolnok centrumából az autóbusz-pályaudvar. A korábbi négy változat helyett immár csak egy javaslat van, mégpedig a vasútállomás melletti területre szóló. Ez azért lenne jó, mert közlekedési és településrendezési szempontból az építészeknek egyaránt ideális. Az ÁRTvalószínűleg áprilisi - képviselő-testületi jóváhagyásával egy időben a polgármesteri hivatalban a főépítészeti irodán felállítanak egy olyan számítógépes eszköz- rendszert, amely az állampolgárok gyorsabb, korrektebb tájékoztatását szolgálja majd. A Szolnok jövőbeni képét formáló tervről március elején több alkalommal és különböző helyszíneken ismertetőket tartanak az érdeklődő polgároknak a szakemberek. L. J. pót, hogy háromig számolnak, és elveszik az életét. Hogy nyomatékot is adjanak szavuknak, a plébános szívéhez nyomták a kést, fejbe verték annak tusával, rugdosták. Majd átvitték őt is az irodába, ahonnan megpróbált elmenekülni, de visszarángatták, és ismét megrugdosták. A férfiak tovább keresték a pénzt, eközben a plébános kihasználta az alkalmat, odahengergette magát az ablakhoz és kiugrott, majd segítségért szaladt a szomszédaihoz, akik mentőt hívtak . . . A rendőrség egyelőre - nagy erőkkel - keresi a rablótáma- dókat.’ Daróczi Erzsébet A karcagi gazdák megalakították szervezőbizottságukat, és csatlakoztak a termelőket sújtó adó- és tb-terhek ellen tiltakozó országos akcióhoz. Az erről szóló levelüket eljuttatták a karcagi kapitányság vezetőjéhez is, aki tudomásul vette a gazdák bejelentését, s nem élt a törvényben biztosított jogával, hogy megtiltsa a demonstrációt. A bejelentés értelmében február 24-én, hétfőn a blokád eszközéhez nyúlnak a karcagi gazdák. A 4-es főút magyarkai E témáról tartott sajtótájékoztatót Szolnokon dr. Tóta Aronné, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Mint elmondta, január elsejétől a hivatalhoz tartozik a fogyasztóvédelmi felügyelőség, június 1-jétől pedig újabb koordinációs, ellenőrzési, képzési és továbbképzési feladatokat kap a hivatal. Hozzájuk tartozik ez időponttól például a hadigondozottak, a mozgáskorlátozottak ügyeinek jelentős része, a külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezése, a Lapunk értesülése szerint a karcagi kapitányság zsarui pénteken még alig fejezték be a madarasi plébánián a helyszínelést, Karcagról, a déli külváros egyik utcájából is betörésről érkezett bejelentés az ügyeletre. Itt már az elkövetők is megvannak. A kapitányságon megtudtuk, valóban elfogták a betörőket, akik álmából verték fel az egyedül élő idős asszonyt, aki miután észlelte a betörést, felkelt. Ekkor az egyik betörő lefogta, a másik pedig tettleg bántalmazta a magatehetetlen asztérségében, 9-17 óra között mezőgazdasági gépekkel útelzárással korlátozzák a forgalmat. A helyiek a demonstrációt minden vonatkozásban a törvényes keretek között szervezik, s amennyiben a kormány addig számukra kedvező és elfogadható módon megváltoztatja rendeletéit és arra garanciákat is ad, akkor a demonstrációt nem tartják meg. Az MDF Karcagi Szervezete levélben biztosította támogatásáról, együttérzéséről és szolidaritásáról a karcagi gazdákat hétfői demonstrációjuk okán. -debentlakásos szociális intézmények működésének engedélyezése, ellenőrzése. Mindezekhez a hivatal igen szerény létszámbővítésre kapott lehetőséget, a létszám június elseje után már nem is lesz elegendő. Az Új Néplap kérdésére dr. Tóta Áronné elmondta, hogy a változások egyes jegyzői hatáskörök átvételét jelentik. Nem érintik sem a megyei önkormányzat, sem a helyi önkormányzatok hatáskörét, nem egy központosító tendencia elemei. szonyt, majd mivel más értéket nem találtak a lakásban, magukkal vitték 7500 forintját. A rendőrök a helyszínre érve egyértelműen kizárták, hogy összefüggés lenne a két betörés között. A nagy erőkkel folytatott nyomozásnak köszönhetően már őrizetbe is vették a rablással gyanúsítható két személyt. Az elkövetőket jól ismerik a rendőrök, hiszen egyikük majd 10 évet ült börtönben, s jelenleg is többrendbeli betöréses lopás miatt folyik ellene büntetőeljárás, a másik pedig csupán három napja szabadult. D. E. Minősítőünnepség a mezőtúri Va Rt.-nél Nyereségre „kapcsoltak” A mezőtúri vezérléstechnikai, alkatrészgyártó társaság eredményesen zárta a tavalyi évet Adózás előtti nyeresége 37 millió, míg a ’96. évi árbevétele 457 millió forint volt. A 300 dolgozót foglalkoztató cégnél tegnap a minőséget ünnepelték. A társaság két gyára közül az egyes számúnak még 1994 szeptemberében megtörtént az ISO 9001-es szabvány szerinti minősítése. A kettes számú - Szolnoki úton lévő -, volt KAEV gyárat szanálást követően 1995. december 1-jén vásárolta meg a cég - tájékoztatta lapunkat Szucsányi György minőségbiztosítási vezető. A piaci kihíváshoz alkalmazkodva 1996. január 1 -jétől folyamatosan törekedtek a teljes technológiára kiteijedő ISO 9001 -es minősítés megszerzésére az újonnan megvásárolt gyárban is. A budapesti cég által végzett minősítő auditálás ’96. november 25-26-án megtörtént, tegnap pedig megtartották a hivatalos gyári ünnepséget is Mezőtúron. A Va Rt. jelzőlámpákat, ipari nyomógombokat, háztartásikészülék-kap- csolókat gyárt külföldi és hazai piacra. Minősített beszállítója a Hajdúsági Iparműveknek, az Electrolux jászberényi hűtőgépgyárának. Mivel termékeik élet- és vagyonbiztonsági funkciót is betöltenek, minden évben átesnek egy, a gyártótól független vizsgálaton. Francia, német szakemberek jönnek rendszeresen Mezőtúrra a gyártást, a technikai felszereltséget, a szellemi, fizikai felkészültséget ellenőrizni. Simon Cs. József Most alakították át a tanműhelyt a túrkevei gépjármű-technikai szakközépiskolában, hogy alkalmas legyen a ZT Il-es műszaki vizsgáztatásra. A műhelyben gyerekek dolgoznak az oktatók felügyelete mellett. fotó: m, j. Utazzon az időben Nostradamusszal! (6.) Próféciák a kilencvenes évekre Hogyan vélekedjünk Nostra- damusnak a kilencvenes évekre vonatkozó próféciáiról? A VI. Centúria 21. négysorosa az 1990-es évre az Egyesült Államok és a Szovjetunió szövetségét prognosztizálja. Arról szól, hogy a Reagen és Gorbacsov között a nyolcvanas években megkezdődött tárgyalássorozat eredményeképpen Clinton elnök gazdasági segítséget nyújt Oroszországnak. A II. Centúria 89. négysorosa ezt így vetíti előre: Egy napon baráttá lesz a két nagy vezér. / Nagy hatalmuk tovább látszik növekedni: / Az új föld hatalmának tetőpontján lesz, s / A vérembemek jelentik megszámlálását. A férfi a véres jellel (a fején) nyilvánvalóan Gorbacsov, aki később elveszíti hatalmát. Már a Reagennel való barátsága idején leáldozóban volt a csillaga. Az Új Föld azonos az Újvilággal, vagyis Amerikával, még mielőtt a mai gazdasági visszaesés bekövetkezett volna. 1991-ben veszítette el a miniszterelnöki hivatalt Margaret Thatcher, és nem sokkal később esett ki a királyi család kegyeiből Diana hercegnő. Valószínű, hogy e két esemény valamelyikének további fordulatát jósolja meg a VI. Centúria 74. szakasza: Az elűzött lány visszatér az uralomra, / ellenségei összeesküvőknek találtatnak: / Valamennyinél diadalmasabb lesz kora; / bizonyosan három és hetven évvel éri a halál. Ugyancsak 1991-ben tört ki az egykori Jugoszlávia területén a véres polgárháború. Nostradamus egyértelműen erre, valamint bizonyos romániai eseményekre utal a IV. Centúria 82. versében: Tömeg (férfi) közeledik Szlavóniából jövet, / a Romboló romba dönti a régi várost: / Elkeseredetten nézi majd az ő Romániáját, / s nem tudja eloltani a nagy lángot. A század első évére szörnyű háborút jövendöl a Próféciák, amelyet egy új király uralma fog követni. Ez az időszak - állítja meggyőződéssel Nostradamus - tartós békét fog jelenteni az emberiség számára. Az 1999 utáni időkre a történelmi eseményeknek két lehetséges fejlődési irányát tálja elénk. Ezek egyike a rettegés és a háborúk forgatókönyve, a másik egy új aranykor eljövetele, amely a harmadik évezreddel együtt köszönt az emberiségre. Ferenczy Europress „Nem beszélni, nem kiabálni! Aludni, imádkozni, imádkozni!” Az álarcos rablók dollárt kerestek Közigazgatási hivatalok Bővül a hatáskör Egy 1995-ben hatályba lépett kormányrendelet nyomán megkezdődött az egységes megyei közigazgatási hivatalok létrehozása. Újabb kormányhatározatok nyomán feladat- és hatáskörük tovább bővült A reform célja a széttagolt területi államigazgatási szervezetek rendszerének koncentrálása, a hatékonyabb működés. Besurranókat fogtak el