Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
2. oldal Világtükör 1996. november 23., szombat Az utóbbi évek legnagyobb szabású magyar rendezvénysorozata nyílt meg pénteken Zágrábban. A horvát főváros Mintára múzeumában tartott ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a november 30-ig tartó Magyar hét, amelyen Magyar- ország kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kormányzati korrupciónak üzen hadat programjában Victor Ciorbea román miniszterelnök-jelölt. A Reuter brit hír- ügynökségnek nyilatkozó politikus közölte: kormánya a Nyugat támogatását fogja kérni az átfogó reformok megvalósításához. Az RMDSZ részvételével zajló kormányalakítási tárgyalások szombaton folytatódnak Bukarestben. Ismeretlen tettes csütörtök éjfél tájban egy robbanószerkezetet dobott az Új Demokrácia nevű párt belgrádi székházára. Személyi sérülés nem történt. Belgrádban és Szerbia többi nagyvárosában már napok óta tartanak a tüntetések, amelyeken az ellenzék hívei amiatt tiltakoznak, hogy a szocialista vezetés állítólag meghamisította a vasárnapi helyhatósági választásokon leadott szavazatokat összesítő jegyzékeket. Csehországban pénteken a déli órákban megkezdődött a szenátusi választások második fordulója. Mivel a múlt hét végén lezajlott első fordulóban a 81 szenátusi bársonyszék közül csak négynek a sorsa dőlt el, a második fordulóban derül ki, hogy milyen lesz a cseh parlament most első ízben megválasztott felsőházának végleges összetétele. Olaszország szerint Butrosz Gáli mandátumának részleges, meghatározott időre és meghatározott feladatra szóló meghosszabbításával lehetne föloldani azt a patthelyzetet, amely a főtitkárválasztás kérdésében kialakult a világszervezetben. Erről Lamberto Dini külügyminiszter beszélt az ENSZ székhelyén olasz újságíróknak. Oroszország a hatvanas évek óta először fotók készítésére alkalmas katonai felderítő műholdak nélkül maradt - írta a The New York Times. Az amerikai lap szerint az utolsó, működőképes orosz berendezés szeptember 28-án megsemmisült, amikor visszatért a Föld légkörébe. A Mir űrállomás orosz-amerikai nemzetközi legénysége számára több mint két tonna nélkülözhetetlen rakományt szállító Progressz M-33 teherűrhajó közép-európai idő szerint péntek hajnali 2 órakor összekapcsolódott az űrkomplexummal. Vége a válságnak? Csernomirgyin orosz kormányfő közvetítésével pénteken Minszk- ben megállapodás született a fehérorosz válság rendezéséről. Lukasenko elnök (középen), valamint Sareckij parlamenti elnök (jobbra) egyezségét már az aláírása után kétségbe vonták az államfő ellen eljárást kezdeményező honatyák. fotó: feb/reuter December elején EBESZ-csúcsot rendeznek - Budapest után Lisszabon A jövő század biztonsági modellje Főként a földrész biztonságpolitikai modelljének megvitatását tűzi napirendre az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet december elején megtartandó csúcsértekezlete - közölte a Ferenczy Europress munkatársával Walter Kemp, a Bécsben működő EBESZ-titkárság osztályvezetője. Az EBESZ 55 tagországa együttműködik a konfliktusok megelőzésében, a válságok kezelésében más nemzeti, regionális és több kontinenst is felölelő nemzetközi szervezetekkel, köztük nem kormányzati intézményekkel. A lisszaboni találkozóra azt követően kerül sor, hogy november 22- én az osztrák fővárosban befejeződött a szervezet több mint kéthetes felülvizsgálati konferenciája. A decemberi csúcsra olyan dokumentumot állítottak ösz- sze, amely összegzi a témáról folytatott kétéves vitát, és javaslatokat terjeszt az állam- és kormányfők elé. A bécsi konferencia mérleget vont a szervezet politikai, katonai, biztonsági, jogi és gazdasági céljainak megvalósulásáról és meghatározta az ebből adódó feladatokat. Elkészült a jelentés az EBESZ gyakorlati tevékenységéről is Boszniától Csecsenföldig, köztük a szervezet immár 12 missziójának működéséről a különböző feszültségveszélyes övezetekben. Beszámol a csúcson az EBESZ kisebbségi jogokkal foglalkozó főbiztosa is, többek között a kelet- és közép-európai térségben szerzett tapasztalatairól. Iklódy Gábor, a bécsi konferencián részt vett magyar küldöttség helyettes vezetője hangoztatta: Magyarország a két évvel ezelőtti budapesti csúcs óta nagy figyelmet szentel az EBESZ-nek, amely mind sikeresebben próbálja meghatározni a helyét a világban. Kocsis Tamás Amerika folfegyverzi és korszerűsíti a bosnyák hadsereget Százmillió dolláros ajándék Az American Condor nevű szállítóhajó október vége óta az Adriai-tengeren tartózkodott. Végül kikötött a horvátországi Plocséban, de a kirakodás sokáig váratott magára. A hajó terhe: hadianyag, az amerikai kormány százmillió dolláros „ajándéka”, többek között 45 páncélos, 80 Ml 13- as páncélozott harci szállító- jármű. Mindez része annak az amerikai tervnek, amelynek értelmében a térségben csakis akkor előzhető meg egy újabb háború, ha stabilabb katonai erőegyensúly jön létre a felek között. Csakhogy a bosnyákok kapcsolata a szélsőséges iszlám rendszerekkel - többek között az iránival - alaposan megzavarta az amerikaiak elképzeléseit. A washingtoni kormány ezért aktív tárgyalásokba kezdett, és a támogatás feltételéül szabta, hogy Szarajevó szakítson a radikális muszlimokkal. Az amerikai nyomásnak engedve végül is lemondott Hosszan Csengics, a védelmi miniszter helyettese, akiről köztudott, hogy szorosan kötődik a szélsőséges iszlám körökhöz. Csak ezután kezdődhetett meg az American Condor értékes szállítmányának kirakodása. A boszniai mohamedánok felfegyverzésében azonban nemcsak az Egyesült Államok, hanem a mérsékelt iszlám országok is szerepet vállaltak. Európában eleve vegyes érzelmekkel fogadták a bosnyák hadsereg korszerűsítését. Sokan úgy vélekednek: a bosnyákok a boszniai szerbek ellen fogják fordítani a fegyvereket, hogy visszaszerezzék az elvesztett területeket. A veszélyt az amerikaiak is érzékelik, ezért figyelmeztették a bosnyák hadsereg vezetőit: a most kapott nehézfegyvereket ne telepítsék katonailag érzékeny területekre, és eszükbe ne jusson őket fölhasználni a szerbek által ellenőrzött, elhagyott muszlim települések visszafoglalására. Ferenczy Europress Egyezség a NATO-reformról Francia-amerikai vita a szervezet jövőjéről Brüsszelben elvi megállapodás született az észak-atlanti szövetség parancsnoki struktúráinak reformjáról. A szervezet katonai bizottságának pénteken befejeződött ülésén ugyanakkor nem jutott nyugvópontra a nápolyi NATO- parancsnokság ellenőrzése körüli francia-amerikai vita. Az észak-atlanti szövetség katonai vezetői elvben megállapodtak arról, hogy a jelenlegi négy szintű parancsnoki struktúrát háromszintűre vonják ösz- sze, és jelentősen csökkentik a regionális parancsnokságok számát - jelentette ki Klaus Naumann tábornok, a testület elnöke. A tagállamok többsége hajlik arra, hogy a mostani három (északnyugati, közép-európai és dél-európai) parancsnokságot összevonják egy délibe és egy északiba. Az Egyesült Államok élesen ellenzi ezt, főként azért, mert biztosítékokat akar arra, hogy a Hatodik Flottát is felügyelő dél-európai (nápolyi) főhadiszállás továbbra is amerikai parancsnokság alatt marad. Francia részről viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a NATO „európai arculatának” erősítéseként Nápoly a jövőben kerüljön „európai kézbe”. A katonai vezetők hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a kérdés megoldását visszautalják a politikai fórumok elé. • • Öreg, de nem vén szenátor Akár százévesen is szenátorkodhat A szenátor, aki betöltötte ki- lencvenharmadik életévét, sikerrel vette az újabb akadályt: indult és nyert a választásokon. Strom Thurmond sztorija két ok miatt is szalagcímet kapott néhány amerikai sajtóorgánumban. Először azért, mert folytatódik politikai pályafutása, ami korát tekintve nem jelentéktelen hír. Ha letölti hatesztendős mandátumát, annak befejezésekor éppen százéves lesz. Ám könnyen meglehet, hogy Thurmond szenátor politikai karrierje mégis derékba törik. Nem magas kora miatt, hanem mert kolléganője, a 46 éves Patty Murray szexuális zaklatással vádolja. Az érintett hölgy szerint, amikor egyszer ketten beszálltak a szenátusi épület liftjébe, Thurmond megkérdezte: „Férjnél vagy, kis lady?” Választ nem kapott, mire állítólag hátulról átölelte és megfogta a mellét. A szenátor sajtótitkára később cáfolta a történteket, szerinte csak egy szokásos köszöntés hangzott el. Az öreg szenátor, aki minden jel szerint, nem vén szenátor, hatvanöt évesen nősült és az akkori dél-carolinai szépségkirálynővel, a 21 éves Nancy Moore-zá lépett frigyre. Négy gyermekük született, azután elváltak - a férj kezdeményezésére. Valószínűleg már túl idősnek találta nejét. (réti) Jelcin elhagyta a kórházat. A szívműtéten átesett orosz elnök pénteken átköltözött a Moszkva melletti barvi- hai elnöki rezidencia mellett lévő szanatóriumba, ahol folytatják utókezelését. Borisz Jelcin orvosa szerint az államfő állapota teljesen kielégítő, s két-három hét múlva, még az újév előtt visszatérhet a Kremlbe. fotó: feb/reuter A drogszakértők először veszélytelennek hitték az új kábítószert 01, butít a propánbután-mámor A szipósok új anyagot fedeztek fel. Ma már nem elégednek meg a ragasztószerekkel, a kiürült és eldobált szórópalackokban lévő maradék hajtógázzal, benzingőzzel. Legújabb felfedezettjük a közönséges propán-bután gáz. Az új divat megszállottjai a kempingfőzőkhöz használt kis palackokat részesítik előnyben, mert ezek könnyen elrejthetők illetéktelen szemek elől. A PB- gáz belégzése rövid időn belül kiváltja a vágyott hallucináció- kat, amelyeknek oka, hogy romlik az agy oxigénellátása. Németországban nemrég meghalt egy 15 éves kamasz. Több napi keresés után találtak rá a szülei a közeli parkban egy bokor alatt. Nino Wessling eszméletét vesztve egyszerűen megfulladt. A szülők sokáig nem sejtették, milyen szenvedély rabja lett a fiú, aki egyébként tehetséges sportoló volt. Az osztálytársak sem tudtak semmit mindaddig, amíg egyik barátját be nem avatta új szenvedélyébe. A drogtanácsadók csak nemrég kezdtek foglalkozni a PB- gázzal. A szülőket figyelmeztették: ügyeljenek arra, hogy a gyerekek ne lélegezzenek be túl sok gázt. Igaz, az nem mérgező, ezért nem kerülnek közvetlen életveszélybe tőle a szipózók. Időközben kiderült, hogy Angliában már több mint harminc tinédzser halt meg a butángáztól, többségük először próbálta ki. Inhalálás közben ugyanis hirtelen ájulás következhet be, s elég, ha ilyenkor a szerencsétlen szipós arccal esik a földre. Halálát az okozza, hogy nem tudja kilehelni a beszívott gázt. Előfordul, hogy a hirtelen adrenalinkiválasztódás vált ki szívelégtelenséget. Nino esete azt bizonyítja, hogy a gáz hatását jól ismerő PB-szipós is életét kockáztatja, mert a veszélytudatot a mámor elnyomja, a tudatos szipózás észrevétlenül torkollik ájulásba. A PB-gáz tehát sajátosan butít, ezért valójában sokkal veszélyesebb, mint a ragasztóinhalálás, vagy a szóróflakonok maradék hajtógázának belélegzése. (kenesei) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin. A hét sztárja: Faye Dunaway Pálos Zsuzsa, a szinkron fekete báránya Isabelle Adjani otthagyta Párizst Szegény gazdag lány Tracy Bingham a Baywatchban TVR-HÉT PUZZLE: HIHETETLEN! KERESSÜK KÉT ÚJ KIA SEPHIA SZEMÉLYAUTÓ NYERTESEIT! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. 1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133