Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
1996. november 23., szombat Megyei Körkép 3. oldal Tiszasüly november 30-ig újra pályázhat „Etnikából” ismételhetnek Mint azt egy héttel ezelőtt megírtuk, olyan kifogás érkezett a megyei közgyűlés etnikai, kisebbségi bizottsága döntésével szemben, miszerint a cigány származású tanulók tanulmányi ösztöndíjának elbírálása során Tiszasülyön olyanok is kaptak az etnikai alapból, akikről nem mondható, hogy éppenséggel cigány származásúak lennének. A bizottság tegnap Cibakházán tartott kihelyezett ülésén megtárgyalta az óvás nyomán kialakult helyzetet. A bizottság megpróbálta az általa legoptimálisabbnak ítélt döntést meghozni, még ha ez esetben nagyon jól ítélni nehéz. Úgy érezzük, hogy talán e döntéssel még nem keveredhetünk tűi veszélyes politikai területre - mondta lapunk érdeklődésére Szekeres János, a bizottság elnöke, Tiszabura polgármestere. A zárt ülésen született döntés értelmében a bizottság megkeresi Tiszasüly jegyzőjét, hogy hivatalosan is nyilatkozzon abban a kérdésben, amiről a sajtóban már szó esett, miszerint tévedésből felcserélődött a lista, és így másik névsort nyújtottak be a tanulmányi ösztöndíj pályázatához. Egyben november 30-ig lehetőséget biztosít az etnikai, kisebbségi bizottság arra, hogy Tiszasüly a kiírt feltételek mellett a pályázati lehetőséggel tovább élhet. Amennyiben november végéig nem érkezik be újabb pályázat a kiírásnak megfelelően - azaz csak cigány származású, tovább tanuló gyerekeket lehet jelölni -, akkor tárgytalannak tekintik az eredeti pályázatot, mivel Tiszasülyön gyakorlatilag elismerték azt, hogy nem jó névlistát csatoltak a pályázatukhoz. Az etnikai bizottság tagjai abban is egyetértésre jutottak, hogy az ily módon felszabaduló pénzeszközt a felsőfokú oktatási intézményben tanuló, cigány származású diákoknak juttatják. B. Gy. Gázlángot gyújtottak tegnap Kétpón, ezzel megyénk újabb települése kapcsolódott be a vezetékes gázszolgáltatásba. FOTÓ: MÉSZÁROS Diákszövetkezet, városi támogatással Jász-Nagykun-Szolnok megye összes főiskolai hallgatójának és tizenhét évesnél idősebb közép- iskolásának próbál munkalehetőséget nyújtani az ez év júliusában megalakult World Unió Diák- szövetkezet. A munkaügyi központ és Szolnok polgármesteri hivatala által támogatott vállalkozás alapítói és irányítói maguk is diákok, úgy gondolják, a diákmunka területén szerzett tapasztalatuk sokat jelenthet az indulásnál. Az már a munkáltató cégeknek jelent vonzóerőt, hogy a diákszövetkezet más nagyvárosok hasonló szervezeteivel jó munkakapcsolatban van. Mivel új a World Unió a diákmunka piacán, ezért kezdetben akadtak nehézségeik. Ma körülbelül háromszáz tagjuk van, zömmel a harmadikos-negyedikes középiskolások választották őket. Több mint búsz éve foglalkoznak szakmunkásképzéssel a bánhalmai Bánfa Kft.-nél, ahol jelenleg is közel negyven asztalostanuló van. Az üzem jelenlegi dolgozóinak 70-80 százaléka helyben tanulta a szakmát, és akik most vagy ezután végeznek, azokat is teljes létszámmal tudják foglalkoztatni. Felvételünkön elsősök láthatók. fotó: mészáros Nem gondolkoznak miniszterelnök-váltáson Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke volt a szolnoki Hozam Klub vendége, ahol Pártügyek - államügyek címmel tartott előadást. Előtte a politikusasszony a Szegfű Klubban válaszolt a sajtó kérdéseire. A korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban elmondta: tendenciózus hangulatkeltés folyik a parlamentben. Úgy vélte, az Országgyűlés nyilvánossága előtt megjelenített ügyek nagyon vegyesek. Részben valóban korrupciós ügyek, részben olyanok, amelyek elválaszthatatlanok attól a történelmi vállalkozástól, amelynek során több ezer milliárdos állami vagypg j eleji f;ős részben magánkézbe kerül. Tény,;hogy a folyamatos kormányzati ellenőrzés bizonyos adatai a folyamat befejezése Kósáné Kovács Magda F: m.j. előtt kikerülnek az adott kormányzati hivatali szervezetből, és megjelennek ellenzéki képviselők kezében. .. - Koajipip^ jOátínemk, M SZDSZ hét Végi tisztújító küldöttgyűlését ppzitíy,; .érdeklődéssel és azzal a reménnyel figyeljük, hogy a szabaddemokraták feldolgozzák belső konfliktusaikat, és utána a koalíciós együttműködés előtt új lehetőségek nyílnak - mondta az alelnök. A kormányátalakítással kapcsolatos felvetésre hangsúlyozta: a párt testületi ülésein az elmúlt időszakban mást sem csináltak, mint azon gondolkodtak, miként lehet a lehető legjobb kormányzati politizálás feltételeit kiépíteni 1998- ig. Ez azonban nem személyek leváltását jelenti.- A miniszterelnök korábban már megosztotta töprengéseit, gondolatait a párt elnökségével. A testület válasza az volt, hogy nem tartotta még időszerűnek azt, hogy a miniszterelnök távozásáról gondolkozzon-válaszolta Kósáné Kovács Magda egy esetleges miniszterelnök-váltást firtató kérdésre. -bgyÖtvenéves a Mezőtúri Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Születésnapi köszöntő kerékpámyereménnyel Mezőtúron ötven évvel ezelőtt, 1946-ban alapították meg az akkori Földműves Szövetkezetét, a mai áfész elődjét. Ebből az alkalomból a tegnapi napon ünnepséget tartottak. A szövetkezet irodaházának falán emléktáblát avattak, ez alkalomból ünnepi beszédet mondott Adámné dr. Bagdán Piroska polgármester. Elmondta, hogy az ötven év alatt megteremtett értékeket a szövetkezet megvédi, s az utóbbi évek nehézségeit sikeresen küzdötte le. Ezt követően a GATE Mezőgazdasági Főiskolán ünnepi beszédet1 mondott Takács István, a Mezőtúri ÁFÉSZ elnöke. Beszédében kiemelte. hogy a szövetkezetei hetven- hatan alapították, a mai taglétszám ötezer fő. Az elnök részletesen szólt a szövetkezet életéről, kiemelten az elmúlt hat év történéseiről. Elmondta, hogy a partnerek megbízhatatlan üzletmenetének „köszönhetően” átmenetileg rendkívül súlyos helyzetbe került a szövetkezet. Nagy küzdelmek árán azonban tavaly az év végére stabilizálódott az áfész költségvetése. Azóta az árbevétel fokozatosan nő. Fontosnak tartják, hogy minél kedvezőbb árfekvésű, jó minőségű árukkal szolgálják a vevőket. Az alapítók közül az ünnepségen köszöntötték Hegedűs Lajosnét, id. Podmaniczky Jánost és feleségét, Tóth Istvánt és Pabar Lajosnét. A nap folyamán a Coca- Cola cég ünnepi sorsolásán a vásárlók közül hegyi kerékpárt nyert Perge Viktor. A szövetkezet az ötvenedik évforduló alkalmából még hat napig kedvezményes akciókkal lepi meg a mezőtúr és környéke vásárlóit. Patkós Impulzusoltó a karcagi tűzoltóknak Impulzusoltó készülékkel gyarapodott tegnap Karcag hivatásos tűzoltósága. Mint Lévai Kálmán őrnagytól, a tűzoltóság parancsnokától megtudtuk, ez évben eljutottak odáig, hogy a korszerű tűzoltóeszközt megrendelhessék. Ez az úgynevezett impulzusoltó magyar találmány, de nyugaton vezették be először. Tavasszal volt egy bemutató Karcagon, s őszre jutottak el odáig, hogy a magyar tűzoltóságnál is rendszeresített felszereléssé vált ez az eszköz. Az impulzusoltó a hagyományos oltási eljárással szemben "'hol 200 liter vizet használnak, s a Csepel autón lévő nagy nyomású rendszer is ennek a harmadát, negyedét, az új készülék viszont lövésenként csupán 1 liter vizet használ. Például öt-tíz lövéssel egy nem kiterjedt lakószobai tüzet el lehet oldani, ami azt jelenti, hogy ami nem égett meg, az nem ázik, nem úszik el. Az impulzusoltó használata persze korlátozott, mert mindenre ez sem jelent megoldást, de sok lakástűznél tudták volna már eddig is használni a karcagi tűzoltók. Lévai Kálmán bízik abban, hogy a beadott pályázatuk is sikeres lesz, s akkor újabb korszerű eszközökkel gyarapodik a karcagi tűzoltóság.-deMegdöbbentő pedagógusfizetés Megdöbbenésének adott hangot a magyarországi pedagógusfizetések hallatán tegnap egy norvégjai tanárszakszervezet képviselője. Mint a Laererforbundet norvég tanárszakszervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján kiderült, a két szak- szervezet között évek óta létezik együttműködés, és két és féléves közös projectjük is van. A két iskolarendszer között több a hasonlóság, mint az eltérés, és nagyjából hasonlóak a gondok is. A project létezésének az az előnye, hogy segít megerősíteni az érdekképviseletet önkormányzati és megyei szinten. Továbbá azokon a helyeken, ahol már tartottak képzést, megnőtt a PDSZ-tagok száma. A szolnoki program keretében találkoztak a két szakszervezet képviselői Várhegyi Attila polgármesterrel, aki az oktatás helyzetéről tájékoztatta őket. Ä norvég vendégek nemcsak a magyar pedagógusfizetések javítását szorgalmazták, hanem azt is hangsúlyozták, sajnálatos, hogy a tanárok többsége nem beszél idegen nyelvet. A keramikus porcelánképei A karcagi Fehér Holló fogadó és étterem galériájában tegnap Körmendi Lajos megnyitotta a Szávoszt Katalin keramikus képeiből rendezett kiállítást. Az alkotó az Iparművészeti Főiskolán tanít, s több külföldi kiállítása volt eddig. Munkái megtalálhatók köz- gyűjteményekben és köztereken. Karcagra porcelánképeket és domborműveket hozott, melyek elsősorban a női test szépségét örökítik meg. JVe iíitpen a plef jjkáiiak! Jöjjön el személyesen! KRISTÓF Szolnok, Magyar u. 6. *118497/1H* kMi Száraz időben Is veszélyes közlekedni Szolnokon a Centrum Áruház melletti járda- szakaszon. A város egyik legforgalmásab gyalogútját már rengetegen azért kerülik el, mert a feltöredezett betonon balesetveszélyes a gyalogos közlekedés. Esőben a kátyúk vízzel telnek meg, és nem látni, hol a gödör. fotó: mészáros Új szolgáltatások mozgássérülteknek A Mozgássérültek JNSZ megyei egyesülete tegnap a kunmada- rasi művelődési házban tartotta regionális kibővített vezetőségi ülését. Először Nász Margit elnök tartott beszámolót munkájukról. Mint elhangzott, olyan szolgáltatásokat vezettek be, amelyek megkönnyítették a tagok életét. Ilyen például a szállítószolgálat, a munkaközvetítő és tanácsadó iroda. Simon Jánosné a lakásátalakítási támogatással kapcsolatban az ügyintézői díjak be nem fizetésének problémájáról szólt. A rehabilitációs képzést Túri Jó- zsefné ismertette, eszerint tizennégyen végezték el most a gépi hímző tanfolyamot. Magyar Sándor a Kunrehab Kft.-ről szólt, mely a megye több településén indít Kinder-összeszerelő üzemet. Csirke Józsefné az egyesület gazdasági nehézségeit ismertette. Most működési kiadásokra nem kapnak támogatást, így fontos lenne, hogy a jövedelem 1 százalékát a nonprofit egyesületek támogatására is fel lehessen majd ajánlani. Távoktatást is indítanak tagjaiknak Kötetlen tanulás-önálló vállalkozás elnevezéssel, mely hat munkafüzetben tartalmazza a fontosabb tudnivalókat egy vállalkozásról. Ezt az egyesület mellett a megyei népfőiskolái társaság szervezi az Országos Foglalkoztatási Alapítvány támogatásával. Elhangzott, hogy a megye még 207 gépkocsi-keretet kapott, melyet a megyei ANTSZ oszt szét. Áz elnök elismeréssel szólt arról, hogy az elbírálásnál őket is megkérdezték, s így rászorultsági elv alapján osztják szét a kocsikat.