Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-20 / 271. szám
r ■■■■PHMBIHHaMIIM Pályáznak az elnökjelöltek 3. o. Gazdasági tükör 4. o. Kelendőek a politikai kacsák 5. o. Jászsági körkép 6., 7. o. Vizet prédikálnak és azt is isznak 9. o. "Néplap Előfizetők Vásárlói KLVBJA V _______________________/ V égéhez közeledik megyénkben a kukorica betakarítása. Képünk a kengyeli határban készült, ahol 90-100 mázsát aratnak hektáronként a rákóczifalvi Siltok Kft. földjén. FOTÓ: CSABAI Az elbocsátásokra lesz pénz A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiírt pályázaton csaknem ezer önkormányzat részesülhet költségvetési támogatásban közoktatási feladatainak ellátásához. Mintegy nyolcszázmillió forintból 553 oktatási intézmény háromezer pedagógusának a végkielégítését, illetve korengedményes nyugdíjaztatását tudják megoldani. A Legfelsőbb Bíróság végzése Nem törvénysértő a szolnoki lakbéremelés A Legfelsőbb Bíróság az elmúlt héten hozott végzése szerint a szolnoki önkormányzat nem sértette meg a törvényt, amikor 1992 végén hozott rendeletében 1993 májusától megemelte a városi tulajdonú lakások béreit. Sorokban Gemenci idegenforgalom Szekszárd. A gemenci erdő szélén, Szekszárd közelében több mint 10 éve kiépített kirándulóközpont fejlesztéséhez ésszerűtlen és bonyolult tulajdonviszonyokat kell rendezni - ebben állapodtak meg tegnap az ügyben érdekeltek. A tanácskozáson kinyilvánították: közös erőfeszítéssel akarják elérni, hogy a híres természetvédelmi terület idegenforgalmi hasznosítása méltó kezekbe kerüljön. Biztonsági felülvizsgálat Paks. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztonsági felülvizsgálatot végez a paksi atomerőműben november 19- től 28-ig. Kováts Balázs, az erőmű tájékoztatási főmérnöke tegnap az MTI munkatársának elmondta: Pakson - csakúgy, mint a világ bármelyik atomerőművében - folyamatos a fejlesztés, amelynek során felhasználják a legújabb tudományos-technikai kutatások, elemzések eredményeit. Stefanovits Péter grafikusművész tárlata tegnap megnyílt a szolnoki Mól Rt. Galériáján. A kiállítás december 5-ig látogatható. FOTÓ: CSABAI Két Lotti Nyerőszámok: 31, 55, 57 és 14, 16,46. A 3 találatosok nettó nyereménye 40 288, a 2 találatosoké 430 forint. A pályázaton anyagi segítséget lehetett még kérni iskolabusz vásárlására, valamint intézmény- fenntartó társulás feltételeinek megteremtéséhez. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében összesen tizenegy önkormányzat ötvenhét Tiszafüred Jász-Nagykun-Szol- nok megyéhez tartozó vonzás- körzetén túl ugyanis Egyek, Ti- szacsege, Poroszló és Sarud betegei is igénybe vehetik a labor szolgáltatásait. Az érintett településeken a helyszínen veszik le a vért, amit aztán az önkormányzapedagógus végkielégítéséhez és korengedményes nyugdíjazásához több mint 18 millió forintot igényelt, ebből első ütemben kiutalt a minisztérium 11 milliót. Öt település kért anyagi támogatást iskolabusz megvételéhez, tok járművei szállítanak Tiszafüredre, ahol szinte minden labor- vizsgálat elvégezhető a számító- gépes adatfeldolgozó rendszer segítségével. Azokat az analíziseket, amelyeket nem tudnak megoldani a füredi labor egyébként igen koraz MKM feltételei szerint a társult önkormányzatok, illetve fogyatékos gyermekek szállítását megoldani kívánók kaphattak ilyet. Megyénkben csak öt település vezetői gondolták úgy, hogy érdemes próbálkozni, s ehhez ösz- szességében 69,3 millió forintot kértek. Döntés a pályázat ezen részében később várható, az országban háromszáz intézmény igénye közül kell a bírálóknak választani. P. E. szerű technikájával, Egerben végezhetik el. Ilyenek a kötelező terhességi szűrések, valamint a hormon- és immunvizsgálatok. Felvetődött annak a lehetősége is, hogy a tiszafüredi vonzáskörzetbe tartozó Szolnok megyei településeken is bevezetik majd a ,házhoz megy a labor” akciót. Ez azonban információink szerint az érintett nyolc település önkormányzatának döntésétől, pénzügyi támogatásától is függ. Akkor az áremelést több bérlő sérelmezte, és beperelte a helyhatóságot. A felperes bérlők kifogásait az első- és a másodfokú ítéletek igazolták. Ezt követően az önkormányzat kivételes jogi orvoslatot biztosító felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság megállapította: törvénysértő ítéletet hoztak az alsóbb fokú bíróságok, így azok döntéseit hatályon kívül helyezte. Az önkormányzat az akkor érvényben lévő jogszabályok alapján ugyanis megtehette, hogy a rendeletében foglaltak szerint határozzon a lakbéremelések ügyében. így Szolnok mentesült a közel 70 millió forintos kifizetési kötelezettség alól, amely lakbérkülönbözetből és annak kamataiból tevődött volna össze. A döntésről Várhegyi Attila polgármester érdeklődé- A megyei közgyűlés folyamatosan foglalkozott információs szinten a tiszaugi kezdeményezéssel, bár sajnálatos, hogy a legelső lépésről, a nép- szavazási kezdeményezésről utólag értesültünk - válaszolta érdeklődésünkre dr. Bozsó Péter megyei főjegyző. Ezt követően hivatalos megkeresés is érkezett Tiszaug községből. A közgyűlést tájékoztattuk a helyi népszavazás eredményéről, sünkre elmondta: az önkormányzatnak egyáltalán nem öröm, hogy a szolnoki polgárok egy része ellen pert nyert, de most is az a véleménye, a lakbéremelés elodázhatatlan volt. Abban az időben ugyanis már jelentősen megemelkedtek a lakásfenntartási költségek, és a befolyt lakbérekből csupán a kiadások egy- harmadát lehetett fedezni. Ugyanakkor az 1992 végén megalkotott rendelet a lakbéremelés mellett arról is szól, hogy a rászorulók az önkormányzattól lakhatási támogatásban részesüljenek. A képviselő-testület számára azonban mindenképpen figyelembe veendő tapasztalat, hogy egy-egy, a polgárok pénztárcáját érintő rendelet előkészítésekor a lakosság tájékoztatására még nagyobb gondot kell fordítani, hogy elkerülhetők legyenek a mostanihoz hasonló későbbi jogi perpatvarok. a várható jogi eljárás menetéről. A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint a parlament dönt a megyehatárt érintő terü- letátcsatolási ügyekben. Döntése előtt a törvény szerint kikéri az érintett önkormányzatok véleményét. További fontos jogi szabályozás, hogy ezeket a döntéseket a Belügyminisztérium készíti elő. (Folytatás a 3. oldalon) Korszerűsödő egészségügy Tiszafüreden Házhoz megy a labor Tiszafüred orvosi rendelőintézetében alig több mint egy esztendeje működik vállalkozás formájában a laboratórium. Ennek előnyeit azóta már három megye - Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Hajdú-Bihar - betegei is élvezhetik. A megyénél nem siettetik, de nem is lassítják Válni néha nem könnyű... Tiszaug megyénkből történő kiválásnak ügye nem először szerepel - s gyaníthatóan nem is utoljára - lapunk hasábjain. Miután az esetről véleményt formált már a polgármester asszony, a Belügyminisztérium főosztályvezetője és az új partnerként kiszemelt megye, vagyis Bács-Kiskun önkormányzatának elnöke is, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzatnál arról tudakozódtunk, ott vajon mi a vélemény az immár országosan is ismertté vált kiválási üggyel kapcsolatban. Ajándék évek a kisúji szatímak Mint arra bizonyára még sokan emlékeznek, tavaly nyáron egy fiatal lány vált egy szatír áldozatává Kisújszállás határában. Ahogyan azt immár a másodfokú bíróság is megállapította: a harmincéves Tóth István megerőszakolta, majd megölte a gyanútlanul kerékpározó lányt. Még messze jártak egymástól, amikor a férfiban megérlelődött a gondolat. A kétségbeesett kiáltásokat nem hallhatta senki. A szatír félt, hogy az agyongyötört lány elárulhatja, ezért elhallgattatta örökre. A gyors nyomozást követően a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a legsúlyosabb büntetést szabta ki az aljas indok- (Folytatás a 3. oldalon) Őszi vásár a SM? CENTERBEN OTP hitelakció! 8,5 m fénystabil fólia 60 m/tek. 25.7406 22.740 12 m fénystabil fólia 60 m/tek. 35.160 32.160 8,5 m fekete fólia 60 m/tek. 2l/40 17.640 SIESTA pb gázhősugárzó l/700 15.610 Telepíthető mot. permetező 20 bar 69.200 59.375 CIFARELLI háti mot. permetező 5 LE /68.200 58.690 LEHEL hűtők, fagyasztók 2 - 4 ezer forint, RK rotációs kapák 5 ezer forint árengedménnyel, amíg a készlet tart! Szolnok, Vércse út 17. (autóklub mellett) Tel.: 56/423-324, 423-456 Bombariadóra vonultak ki tegnap reggel és a délelőtti órákban két helyre is a szolnoki rendőrök. Először a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet épületét, később a bíróságot vizsgálták át az ismeretlen telefonáló bejelentése alapján. Szerencsére mindkét eset otromba tréfának bizonyult. fotó: csabai