Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-20 / 271. szám
2. oldal Világtükör 1996. november 20., szerda Jönnek a rendőrök Magyarország is támogatja a kelet-szlavóniai gazdasági újjáépítésről december 6-án Vuko- váron megrendezendő konferenciát - mondta lapunknak Szent-Iványi István külügyi államtitkár azután, hogy kedden megbeszélést folytatott Jacques Kitinnel, az ENSZ kelet-szlavóniai hatóságának (UNTAES) ideiglenes vezetőjével. Az amerikai diplomata a tárgyalás után hangsúlyozta: a térségben élő magyarok számára is létfontosságú, hogy jövő tavasszal sor kerüljön a demokratikus választásokra. Klein nagyra értékelte, hogy Magyar- ország szerepet vállalt a keletszlavóniai rendőri erők kiképzésében, s közölte: hamarosan megérkezik a majdani egyenruhások második csoportja a Budapesten működő nemzetközi rendőr-akadémiára. H. K. Új orosz vélemény a NATO-bővítésről Jelcin megbeszélést folytatott Csernomirgyinnel Borisz Jelcin orosz elnök két héttel ezelőtti szívműtéte után először tartott munkatalálkozót kedden Viktor Csernomir- gyin miniszterelnökkel. Igor Rogyionov orosz védelmi miniszter kedden elismerte, hogy a NATO bővítése nem jelent valós veszélyt Oroszországra. Másfél órás találkozójuk után Csernomirgyin elmondta: az elnök főként a bérfizetésekről, és más szociális problémákról érdeklődött. Szó volt a cse- csenföldi rendezésről is. Igor Rogyionov védelmi miniszter brit kollégájával, Michael Portálával folytatott moszkvai megbeszélése után közölte: a NATO nem fenyegeti Oroszországot. Portillo kedden kezdett kétnapos látogatást az orosz fővárosban. A moszkvai politikus elmondta: ő ugyan meg van győződve, hogy nem fenyegeti az észak-atlanti szövetség Oroszországot, ám erről meg kell még győzni az oroszok millióit is, csakúgy mint a Nyugatot arról, hogy Oroszország nem jelent veszélyt. Az orosz védelmi miniszter országa fegyveres erőinek helyzetéről szólva hangsúlyozta: nem tartja azt válságosnak. Vannak ugyan gondok, de azokon sikerül úrrá lenni a kormány segítségével.- Egy hónapja súlyosabb volt a helyzet, de azóta javul, egyebek közt a hadsereg finanszírozása is rendbe jött. Rogyionov és Portillo a kétoldalú katonai együttműködés mellett az európai biztonságról tárgyalt. Az orosz politikus közölte: rövidesen megállapodást köt Moszkva és London a katonai együttműködésről. Portillo megbeszélést folytatott Rogyionov első helyettesével, Andrej Kokosinnal. A brit védelmi miniszter szerdán előadást tart az orosz vezérkari akadémián. A romániai elnökválasztás sajtóvisszhangja Ciorbea a kormányfőjelölt Bukarest 42 éves főpolgármesterét jelöli Románia miniszterelnökévé a választásokon győztes Demokratikus Konvenció vezető erejét alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. A KDNPP vezető testületének keddi ülésén jelen volt Emil Constantinescu, Románia vasárnap megválasztott új elnöke. A nemzetközi sajtó kedden bő terjedelmet szentelt a román elnökválasztás eredményének. Az osztrák Die Presse szerint a Romániát eddig kormányzók nem voltak „szörnyetegek”, de nem tudtak perspektívát nyújtani az országnak. A lap ugyanakkor arra hívta föl a figyelmet, hogy az új elnök választási győzelméhez olyan politikusok is hozzájárultak, akik a magyarok és a zsidók elleni gyűlöletből kovácsolnak politikai tőkét. Romániában az emberek az utóbbi hét évben figyelemre méltó demokratikus érettséget szereztek, s ma már nem hat rájuk Iliescu érvelése - írta a Neue Zürcher Zeitung. „A sürgősen bevezetendő gazdasági lépések szociális ára magas lesz, népszerűtlen intézkedésekre van szükség, s a mai győzteseknek hamarosan hideg szélben kell tenniük a dolgukat” - vélte a svájci lap. A mostani választással a románok visszaszerezték az ellopott forradalmat - hangsúlyozta a Süddeutsche Zeitung című német lap. Kétnapos hivatalos látogatásra kedden Varsóba érkezett Horn Gyula miniszterelnök. Találkozóin elsősorban a kétoldalú kapcsolatokat és az euro- atlanti integrációt vitatja meg vendéglátóival. Az Egyesült Államok kedden a Biztonsági Tanácsban megvétózta Butrosz Gáli újrajelölését a tisztségre. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszéken kedden megkezdődött Drazen Erdemovic pere. A horvát férfit azzal vádolják, hogy 1995 júliusában több száz boszniai muzulmán tömeges kivégzésében vett részt Srebrenicában. A washingtoni kormányzat egyelőre nem küld harcoló alakulatokat Kelet-Zaire-ba a tervezett humanitárius vállalkozás keretében, hanem katonai szállítógépeket és ellátóegységeket bocsát rendelkezésre - közölte a Pentagon szóvivője. A szlovén védelmi miniszternek nincsenek hivatalos értesülései azokról a harckocsialkatrészekről, amelyeket néhány nappal ezelőtt a magyar vámosok foglaltak le két kamionban a magyar-szlovén határon - hangzott el egy hétfői ljubljanai sajtóértekezleten. Legkevesebb hat ember megsebesült, közülük egy súlyosan, amikor keddre virradóra tűz ütött ki a La Manche csatorna alatt húzódó alagútban egy vonaton. Hírek szerint eddig ismeretlen okból kigyulladt egy teherautó rakománya. A dagesztáni házrobbantás az eddigi adatok szerint 67 halálos áldozatot követelt. A nyomozók egy feltételes tettest már elfogtak, társait körözik. Castro és a pápa A sajtó szigorú távol tartásával zajlott le kedden a Vatikánban II. János Pál és Fidel Castro történelmi találkozója. A katolikus egyházfő az eredetileg tervezett 25 percnél tíz perccel tovább tartó magánkihallgatáson fogadta dolgozószobájában a kubai forradalom vezetőjét, a karibi sziget- ország elnökét. Az audiencia kezdetén és végén csak a vatikáni televízió stábja és a Vatikán napilapja, a L’ Osservatore Romano fotósa lehetettjelen. A zárt ajtók mögött elhangzottakról Joaquín Navarro Valis pápai szóvivő annyit közölt, hogy Castro megerősítette a pápának szóló kubai meghívást. „A látogatásra 1997-ben sor kerülhet, bár a pontos időpontról még nem született döntés” - Történelmi kézfogás fotó: feb/reuter mondta a szóvivő. Lebukott a hazugságvizsgálaton, mégis maradt Kettős ügynök volt a kémfőnök Már életfogytiglani börtönbüntetését tölti Aldrich H. Ames, az első magas rangú CIA-tiszt a Cég csaknem ötvenéves történetében, aki lebukott, mert az oroszoknak kémkedett. A vasárnap letartóztatott Harold J. Nicholson a második. Aldrich H. Ames még a szovjeteknek kezdett el dolgozni, és az oroszokkal folytatta. Harold J. Nicholson viszont már „tisztán” orosz kém volt, és tulajdonképpen Ames lebukása után vált igen aktívvá - hangsúlyozta az őt letartóztató FBI. A Szövetségi Nyomozó Iroda azt állítja, hogy elegendő bizonyítéka van Nicholson ellen, többek között egy olyan titkos kamerával rögzített felvétel is, amelyen a férfi éppen szigorúan bizalmas anyagokat fényképez le. Amerikában azért keltett különösen nagy felzúdulást az eset, mert a Cégnél - éppen az Ames-ügy miatt - jelentős átszervezéseket hajtottak végre az utóbbi időben. Főnökök jöttek és mentek, átalakították csaknem a teljes vezérkart és megszigorították a belső ellenőrzést. Nicholson már egy ideje gyanút keltett feletteseiben, ugyanis megmagyarázhatatlan eredetű összegek jelentek meg a bankszámláin, és költekező életmódot folytatott. A szigorúan vett és rendszeresített hazugságvizsgálatokon többször is „lebukott”, ezért nem kapott meg például egy olyan kinevezést, amelyet pedig nagyon szeretett volna. Ám továbbra is hozzáfért a legtitkosabb anyagokhoz, amelyeket szép summákért eladott az oroszoknak. A CIA új, az Ames-balhé után kinevezett igazgatója egyáltalán nem tartja felháborítónak a Nicholson-esetet. John M. Deutch szerint szó sincs mulasztásról, sőt, éppen az új „éberség” eredményének tudja be, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült elkapni a Cég egy rangidős kettős ügynökét. FEB Közéleti rák a korrupció Németországban is „divaf’a megvesztegetés Bűnügyi szakemberek helyzetelemzése szerint Németország nincs messze az „olasz- országi állapotoktól”. „Bármerre nyúl az ember, bele- tenyerel a korrupcióba” - szögezte le kollégái előtt Majna- Frankfurt bűnügyi rendőrségének egykori vezetőhelyettese. A városban mintegy évi öt-húsz milliárd márkát tesz ki a megvesztegetés és a megvesztegethetőség miatt keletkező gazdasági kár. Naponta kerülnek felszínre magas vezető tisztséget betöltő és alacsonyabb beosztású, ám választott személyek botrányai, amelyek közül persze nem mindegyik éri el a büntethetőség határát, ám erkölcsileg súlyosan ártó. A nemrég megtartott „korrupciókongresszuson” úgy fogalmaztak, hogy létezik a legfelső politikai szinten megvalósuló korrupció is. Példaképpen a kancellárral együtt utazó - legutóbb Indonéziában és Ukrajnában járt - német vállalkozókat említette. Az ilyen üzleti kapcsolatokból Ázsia egyik gazdag üzletember-politikusa, Suharto államfő és klánja, Ukrajnában meg a régi nómenklatúra, a maffia húz hasznot. A rendőrök több törvényes lehetőséget kémek, hogy eredményesen fölléphessenek a korrupcióval szemben. Alapos gyanú esetén a banktitok föloldását, a telefonlehallgatás engedélyezését, a nyomozást segítő eszközök használatát. Helyeselnék, ha közalkalmazottak számára megtiltanák a mellékállást, egyúttal elejét vennék, hogy összenőjenek pozíciójukkal azok, akiktől a köz- beszerzések függnek. Korzsakowal mérkőzne meg a képviselőségért Ringbe száll az elnök lánya Komoly erőpróba előtt áll Jelcin fiatalabb lánya, akit legutóbb a Kreml szürke eminenciásának tartott Csu- bajsszal, az elnöki kabinetfőnökkel boronáltak össze. A Nagy Tatyjanának is nevezett, 37 éves Tatyjana Gya- csenkót felkérte az egyik orosz nőszervezet, hogy jelöltesse magát a jövő februárban esedékes, időszaki képviselő-választáson Tula városában. Ez a mandátum eredetileg Lebegyé volt, de az elnökválasztási kampány során lemondott róla. A tábornok nem akar ismét indulni - legalábbis az eddigiek szerint -, viszont ajánlást tett a megüresedett honatyai székre. Méghozzá Alek- szandr Korzsakovot javasolta, aki Jelcin testőrparancsnoka volt, majd - főként Tatyjana és Csubajsz közreműködésével - menesztették. Korzsakov jelenleg ízületi bántalmakkal kórházban fekszik, állítólag emlékiratain dolgozik, de kortesei már a 4518 szükséges aláírás helyett 8200-at gyűjtöttek. Ä Jelcin-lánynak tehát nem tét nélküli az esetleges indulás: Tulában veszteni is lehet. Ha nyer, akkor viszont nagy lépést tehet abban az irányban, hogy ne csak az elnök lányaként, hanem „alanyi jogon” folytassa politikai pályáját. (réti) Mozibojkott Libanonban Vitákat gerjeszt A függetlenség napja Libanonban senki sem lepődik meg, ha bizonyos filmeket csak előzetes cenzúra után, kisebb-nagyobb rövidítéssel mutatnak be. Működött a cenzor ollója A függetlenség napja című amerikai sci-fi esetében is, amelyet ezekben a napokban nálunk is vetítenek a mozik. A filmet elsősorban vallási és politikai előítéletek miatt kurtították meg a libanoni hatóságok. Kimaradt belőle például az a rész, amelyben a világot megmentő főhős édesapja héberül fohászkodik könyörületért; vagy az a sivatagi jelenet, amelyben izraeli katonák arab harcosokkal karöltve küzdenek a betolakodók ellen. A fanatikus terrorszervezet, az Irán-barát Hezbollah nemcsak elítélte, de bojkottot is hirdetett a film ellen. Miért? Mert az alkotásban egy zsidó számítógépes mérnök menti meg a planétát, akit egy ugyancsak zsidó színész, Jeff Goldblum alakít. „Nem más ez, mint a zsidók úgynevezett zsenialitásának színtiszta propagandája” - véli a Hezbollah. Az arab országban más „mozik” is borzolják a vallási fanatikusok érzelmeit. Némiképp megkurtítva, a vetkőzési jelenetek nélkül vetítik a Striptease-t is. Bár a világhírű idomokból semmi nem látszik a libanoni mozikban, a film címét változatlanul hagyta a cenzor. Ferenczy Europress Elfogyott a (birka)türelmük. Állataikkal vonultak be a gabonatermelők szövetségének székházába kedden a (birka)türelmüket vesztett francia tenyésztők. Nehezményezik, hogy több állami támogatást jut a gabonatermesztőknek, mint nekik. fotó: feb/reuter Valami bűzlik fenn Színültig megtelt a Mir vécéjének tartálya. Utoljára augusztusban dokkolt a mentesítő Progressz a 380 kilométeres magasságban köröző űrállomáson, ám pénzhiány miatt az újabb rajt mindmáig elmaradt. Jurij Szemjonov, a Mir-prog- ram főmérnöke felvetette, hogy esetleg maguknak az asztronautáknak kellene nejlonzsákba át- tölteniük az „égi emésztőgödör” tartalmát. Javaslatát azonban elvetették. A legénység most fellélegezhet: szerdán elindítják a cseretartályt a kazahsztáni Bajkonurból. Az űrvécé a porszívó elve alapján működik: a különleges eljárással kiszárított ürülék konténerbe kerül, amelyet a kiszolgáló űrjárat cserél ki üresre. Korábban az űrhajókról a hulladékot a világűrbe engedték, de ez 1993 óta tilos. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban teijeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. # Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133