Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10 / 187. szám

2. oldal Világtükör 1996. augusztus 10., szombat Bizonytalanok Románia jö­vőbeni kilátásai - vélekedik a tekintélyes londoni stratégiai elemző csoport, a Jane’s leg­újabb kiadványa. A privatizáció lassú, az infláció és a fizetési mérleg hiánya emelkedik - a gazdasági bajokért egyértel­műen a kormányzó Szociális Demokrácia Pártját teszik fele­lőssé a brit szakértők. Ragaszaidban 25 ezer ember gyűlt össze pénteken a béke­parkban, hogy a japán város el­len ötvenegy évvel ezelőtt vég­rehajtott amerikai atomtámadás áldozataira emlékezzen. Hasi- moto Rjutaro japán kormányfő Nagaszakiban fölszólította a vi­lágot a nukleáris kísérletek át­fogó tilalmát kimondó egyez­mény mielőbbi megkötésére. Több mint egyévi alkudozás után az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság csü­törtökön jóváhagyta azt a ren­deletet, amely szerint a tévétár­saságoknak hetente legalább háromórányi oktatóműsort kell sugározniuk a gyerekeknek. A francia nemzet legna­gyobbjainak nyugvóhelyére, a párizsi Panthéonba kerülnek hamarosan a világhírű író, André Malraux hamvai. Az er­ről szóló rendeletet pénteken tette közzé a francia kormány hivatalos közlönye. Novembertől vagy még ha­marabb engedélyezni fogják Ausztriában a hosszabb bolti nyitva tartást. Az üzletek hét­köznapokon akár este 20 óráig, szombaton pedig 16 óráig is nyitva maradhatnak ezután. Percről percre emelkedik a spanyolországi Pireneusok egyik legszebb kempingjében történt szerdai katasztrófa áldo­zatainak a száma. Péntek regge­lig a hetvenkét halott közül öt- venet azonosítottak, hatvan­nyolc sebesültet kórházban ápolnak. Valószínűleg a szemafor té­ves fényjelzése okozta az ang­liai Watford közelében csütör­tökön este bekövetkezett súlyos vasúti balesetet. Két szerelvény összeütközött, egy ember meg­halt, hatvannyolcán megsebe­sültek. Antótolvajok elraboltak há­rom külföldi diplomatát Johan­nesburg egyik forgalmas főút­vonalán. A vendégek, akiknek nemzetiségét nem hozta nyil­vánosságra a rendőrség, alig két órával korábban érkeztek meg a Dél-afrikai Köztársaságba. Sikeresen rajtolt csütörtök éjjel a 90. nyugat-európai Ari­ane rakéta, amely távközlési műholdakat állított pályára Franciaország és Olaszország részére. Jelcin elnököt beiktatták hivatalába Nem tett jó benyomást a jelen lévő újságírókra Jelcin fölesküdött az alkotmányra, mellette Csernomirgyin kormányfő fotó: feb/REUTER Borisz Jelcin újraválasztott orosz elnököt pénteken délben ünnepélyes körülmények között a nagy Kreml palotában be­iktatták hivataláha. Az aktus mindössze fél órán át tartott, az államfő csupán az eskü szövegét mondta el. Ünnepélyes beiktatása után Bo­risz Jelcin a Kremlben hivata­los fogadást adott Oroszország állami és közéleti személyisé­geinek, az államközösség veze­tőinek és a diplomáciai testület képviselőinek. Az elnöki sajtó­szolgálat által ismertetett be­szédében megígérte, hogy a fel­hatalmazást Oroszország min­den lakója érdekében fogja fel­használni. A FÁK vezetőihez fordulva hangsúlyozta: ezeknek az országoknak a népei együtt vívták ki szabadságukat, s együtt fogják megteremteni jó­létüket is. Nyugati tudósítók szerint a „szegényesre” sikeredett beikta­tási ceremónián Jelcin nem tett jó benyomást. A Sky hírteleví­zió tudósítója úgy fogalmazott, hogy az orosz elnök szemmel láthatóan nem érezte jól magát. Az osztrák Die Presse szerint az ünnepséget beárnyékolták a Jejpin betegségéről keringő hí­rek és a kiújult csecsen háború eseményei. A Groznij elleni ostromban százhúsz orosz katona vesztette életét. Csendes-óceán Forrás: FOCUS-Magazin Í.ABUS GRAFIKAI Február 11., Algír, Bab el Oued, 21 halott. Február 18., 17 halott. Május 23., Medea, 7 halott. Július 29,, Algír, 1 halott. Február 25., Jeruzsálem, Ashkelon, 28 halott. Március 3., Jeruzsálem, 20 halott. Március 4., Tel-Avív, 14 halott. Január 31., Colombo, 86 halott, 1400 sebesült. Július 3., Jaffna, legkevesebb 37 halott. Július 24., Colombo, 70 halott, 600 sebesült. Az év eleje óta több mint négyszáz embert gyilkoltak meg a terroristák. A legtöbben Srí Lan­kán, az egykori Ceylonon haltak meg: január vége óta 193-an estek az erőszak áldozatául. A terrorhullám eddigi mérlege Július 17., New York, TWA-repülőgép felrobbanása, 230 halott. Július 27., Atlanta, 2 halott, 111 sebesült. Február 6., San Sebastian, 1 halott. Március 4., Irun, 1 halott. Május 20., Cordoba, 1 halott. Február, London, 3 halott. Június 15., Manchester, 200 sebesült. Június 11., Moszkva, 4 halott. 12., Moszkva, 1 halott. fwinimwi Június 25., Dharan, 19 halott, 386 sebesült. Letartóztatták a hazatérő svéd zsoldost Nincs búcsú a fegyverektől Miközben lefegyverzik az egykori zsoldoskatonákat, a hivatalos muzulmán-horvát fegyverkezési programban a legfőbb szerepet játszó Egye­sült Államok mellett részt vesz Törökország, Németor­szág és több arab állam is - írja a Die Welt. A segélyprogram az Equip and Train (Felfegyverzés és kikép­zés) nevet viseli, s az a célja, hogy egyensúlyt teremtsen a Boszniát lakó három nemzet: a bosnyák, a horvát és a szerb hadereje között. Az Equip and Train megva­lósítására 150 millió dollárt fordítanak; ennek során 170 ka­tonai szakértő mintegy hatvan­ezer - főként muzulmán - ka­tonát képez ki Boszniában. A munka augusztus végén kezdő­dik, és 13 hónapig tart. Az összeg kétharmadát fegyverszállításra költik: öt­venezer puskát, ezer gépfegy­vert, több mint egy tucat heli­koptert és negyven M-60-as páncélost tartalmaz a csomag, méghozzá 4:10 arányban a hor- vátok és a bosnyákok között. Csütörtökön Boszniában szabadon engedték, pénteken hazájában már le is tartóztatták azt a svéd fiatalembert, aki zsoldosként részt vett a dél­szláv háborúban. A férfi a boszniai horvátok oldalán, a muzulmánok ellen harcolt Mos­tarban, és bevallotta, hogy fog­lyokat korbácsolt meg. Tetteiért februárban börtönbüntetésre ítélte egy szarajevói bíróság. Carl Bildt, a nemzetközi kö­zösség boszniai főmegbízottja erőteljesen bírálta a boszniai Szerb Köztársaság és a hor- vát-muzulmán föderáció veze­tését, amiért akadályozza a tö­megsírok feltárását. Az érintet­tek egymást teszik felelőssé a munka leállásáért. A főmegbízott csütörtökön Palában megbeszélést folytatott Momcsilo Krajisnikkal, bosz­niai szerb parlamenti elnökkel. Teljes rendőri készültség Cipruson Motoron a megszállás ellen Hétezer motorkerékpáros til­takozó felvonulására számí­tanak vasárnap Cipruson. A rally Berlinből indult, 180 motoros hajón érkezik, míg a többiek a helyszínen csatla­koznak a menethez. A résztvevők a szigetország tö­rök megszállása ellen tüntet­nek. A tervek szerint behatol­nak a két országrészt elválasztó semleges zónába is, hogy eljus­sanak a végpontként megjelölt Kyreniába. Ciprus északi harmadát 1974-ben rohanták le török csapatok, de a kiegyezési-bé­kéltetési kísérletek mostanáig nem vezettek eredményre. A nicosiai kormány legutóbbi nyi­latkozata szerint nincs is kilátás Dayton-típusú rendezésre a szemben álló felek között. Tudósítónk jelentése szerint a szigeten egyre nő a feszült­ség. A ciprusi görög rendőrsé­get riadókészültségbe helyez­ték, az utcák elnéptelenedtek. Készültséget rendeltek el a brit támaszpontokon, és az úgyne­vezett zöld vonalat ellenőrző ENSZ-alakulatoknál is. A meg­szálló török csapatok állítólag tűzparancsot kaptak arra az esetre, ha a motorosok áthajta­nának a drótkerítéssel jelzett határon. A külföldről indult motoros rally a tervek szerint ma reggel ér LimasSzol kikötőjébe. Ferenczy Europress A nők gyakrabban nyúlnak a minibár ajtajához Hiteles hotelstatisztika A New York-i Novotel Szál­loda minden évben felmérést készít a vendégeiről. Az al­kalmazottak által kitöltött kérdőívek a nemek eltérő szokásairól is árulkodnak. A tavalyi volt az első év, ami­kor az átlagosan két éjszakára megszálló vendégek közül a férfiak több poggyásszal érkez­tek, mint a nők (az előbbiek két bőrönddel, utóbbiak csak egy- gyel). Viszont a hölgyek két­szer annyi törülközőt használ­tak el ott-tartózkodásuk alatt, és - bármily furcsa - gyakrabban nyúltak a minibár ajtajához is. A nők korábban keltek, az erősebbik nem képviselői vi­szont sűrűbben látogatták a szálloda edzőtermét. Az asszo­nyok ugyanakkor inkább vasa­lással égették el a fölösleges ka­lóriákat. Az inkognitójuk megőrzésé­hez ragaszkodó alkalmazottak ezúttal is úgy vélekedtek, hogy a férfiak tisztábbak és rendsze- retőbbek. Azt viszont első íz­ben állapíthatták meg, hogy pontosan ugyanannyi férfi zárta ki magát a szobájából, mint hölgy, bár ez utóbbiak - e téren legalábbis - éveken át túlszár­nyalták az erősebbik nemet. Ezüstszínű tárgy a pilótafülke ablaka előtt Ufók márpedig vannak Az amerikai TWA-gép tra­gédiájának rejtélye nyomán egyes szakemberek fölteszik a kérdést: lehet, hogy bizo­nyos szerencsétlenségeket ufók okoznak? Konkrét példát elemez a Bild című német újság, megje­gyezve: immár a brit légügyi hatóságok szakemberei is ál­lítják, hogy léteznek ufók. Tavaly január 6-án, 18 óra 48 perckor a British Airways milánói járata Manchesterhez közeledve mintegy ezerkét­száz méter magasságban megkezdte a leszállást. A gép két pilótája különös jelen­ségre lett figyelmes: egy ezüstszínű, háromszögletű, oldalán fekete csíkkal díszí­tett, ablak nélküli tárgy tűnt föl a pilótakabin ablaka előtt. Egyikük a botkormányhoz kapott, hogy kikerülje az is­meretlen repülő tárgyat, de még két centimétert sem tett meg a kezével, s ismét üres volt a tér előttük. A pilóták azonnal értesítet­ték az irányítóközpontot, ahol azonban a radarok semmi rendellenest nem mutattak. Leszállás után hivatalosan is jelentették az esetet, ezzel azonban tizennyolc hónapig tartó kálvária szakadt rájuk. Kihallgatás kihallgatást követett, társaik először kine­vették őket, mígnem végre a kormányhivatal kimondta a verdiktet: igenis ufóról lehe­tett szó. (gyulay) Mesterkurzus Magyarország már három éve tagja annak az 1974-ben létre­jött washingtoni székhelyű szervezetnek, amely hátrányos helyzetű, fogyatékos művészek támogatását tűzte célul. A Very Special Art International (VSAI) nevű, nyolcvanöt or­szágot tömörítő társulás az idén harmadszor hirdetett pályázatot egyhetes amerikai kurzusra. Hazánkból Arató Eszter ma­gyar képzőművész nyerte el a VSAI ösztöndíját. A találkozón Hyro Yamagata japán festőművész tart stúdiu­mokat a világ különböző orszá­gaiból érkezett alkotóknak. A művészek bemutatkozó kiállí­tásának az amerikai főváros legpatinásabb múzeuma, az 1869-ben alapított Corcoran ad otthont. Közös tárlatuk A kife­jezés szabadsága címmel lesz látható Washingtonban. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Emma Thompson Ha Clinton, akkor Böröczky Don Johnson fiatalít Sally Field is meghúzta volna a ravaszt A westernmániás Ellen Bárkin Dolph Lundgren apa lett Nyerhet, ha szavaz! A Tvr-hét Aranyszarvas-díja JÁSZ-NAGYKUN-SZOJLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-M agyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Paulina Éva Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség ,és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-S53 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolr 4 , Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiad mái • Ügy ■ kségek címe: Szóim 1 Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, uag>c lé\re 1551 iotint. I é\.c 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a terük*ileg illeték s ügynökséghez műnk; nap Aon 8 tó! 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom